-Anya!-kiabáltam, miközben lekocogtam az emeleten. Nem találom a tolltartóm és bízom benne, hogy anya tudja, hogy hol van. Bementem a konyhába, ahol éppen törte fel a tojást, majd a habverőt megfogva kezdte el felverni. Érkezésemre ugyan felkapta a fejét, de nem igazán foglalkoztatta a jelenlétem.

-Anyaa! Nem tudod, hogy hol van a...-nem tudtam befejezni, mert gyorsan közbevágott.

-Nem!-vágta rá rögtön. Értetlenül meredtem rá, aztán apára néztem, aki az asztalnál ülve kávézott.

-Mi? Most mi van? Ezt én szoktam csinálni!-mutattam magamra felháborodva. Apa halkan felnevetett, viszont anya ugyan úgy tette a dolgát.-Minden oké?

-Persze, de nem tudom, hogy hol vannak a dolgaid. Te teszed el őket, nem én-vonta meg a vállát hanyagul, aztán a forró olajra öntötte a tojást, ami szinte azonnal sülni kezdett. Egy nagy sóhajtás után felvettem a táskám a vállamra, aztán intettem egyet és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. A hó szerencsére már javarészt elolvadt, viszont a hideg ugyan úgy nem készült még távozni a mi kis városunkból. Ahogy kiléptem a kihalt utcára, a járda felé vettem az irányt.

A szarkák fekete szemükkel követték végig az utam, ahogy elhaladtam egy-egy nagyobb fa mellett, amik leveleik nélkül álltak az út szélén és várták a tavaszt, ami a természet újjáéledését jelentette. A gyerekek boldog kacaját, a lenge ruhákat, a napsütést és a zöld tájat. Azt hiszem a tavasz a kedvenc évszakom.

Az iskola kapuján befordultam, aztán felkocogtam azon a pár lépcsőfokon és beléptem az épületben. A meleg levegőnek hála az arcom bizseregni kezdett és a hideg kezem lassan felmelegedett. Mosolyogva köszöntem a portásnak, aztán az emelet felé vettem az irányt. Amint beértem az osztályba a helyem felé vettem az irányt és lehuppantam Amie mellé, aki ismét egy anime figurát alkotott a matek füzetének hátuljába.

-Szia!-motyogta fel sem nézve a füzetéből, aztán a füle mögé tűrte a szemébe lógó haját.

-Hali!-ejtettem meg egy halvány mosolyt és az ölembe vettem a táskám. Elővettem a matek felszerelésem, aztán a táskám mélyén lapuló tolltartómért nyúltam. Végig itt volt? Vagy én vagyok ilyen vak, vagy valaki belecsempészte...

A matek tanárunk pillanatokon belül belépett az osztályba, ami érkezésére elhallgatott. A matek órák általában unalmasan telnek, mert a tanárunk annyit beszél, olyanokról is, amik nem tartoznak az órához, hogy vannak olyanok, akik bealszanak órán. Nos ez most sem volt másképp, a tanár végig csak beszélt monoton hangon én pedig az ablakra meredve süllyedtem el a gondolataimban.

📖📚📖

A nap végét jelző csengő hangosan szántott végig az iskolán. A fizika tanárunk egy mosollyal intett, majd kiment a teremből én pedig követve a példáját felpattantam a helyemről és a táskámmal a hátamon kimentem a folyosóra. Odabattyogtam a kávé automatához, majd elővettem egy érmét, amit bedobtam, megnyomtam a hatos gombot és türelmesen vártam a kávém. Remélhetőleg ez segít egy kicsit felébredni, ugyanis jelen pillanatban bárhol képes lennék elaludni. A gép jelzett, hogy a kávém "elkészült" ezért a pici poharat szorongatva indultam le a lépcsőn. Egyébként a kávé nagyon finom mindazok ellenére, hogy automatából jött ki. A barna poharat kidobtam a kukába, aztán kiléptem az iskola ajtaján.

A hideg szél játékba hívta pár kósza tincsem, amik örömmel fogadták kérését és kitették magukat a szél játékának. Hiába tűrtem őket a fülem mögé, megmakacsolták magukat, ezért morcosan zsebre dugtam a kezem és egy nagyot sóhajtottam.

-Szervusz Honey!-hallottam meg Shawn hangját, mire ijedten pördültem meg.

-Basszus!-hunytam le a szemem és mély levegőt vettem.

-Ha lecsillapodott a szívverésed, akkor szólj-mondta nevetve, mire halványan elmosolyodtam. A szokásos fekete bőrkabátja volt rajta, egy sima farmerrel és egy szintén fekete cipővel. Haja rendezetlenül meredezett az ég felé, ajkán pedig egy huncut mosoly jelent meg.

-Hogy vagy?-vontam fel a szemöldököm. Megvonta a vállát, aztán megszólalt.

-Hogy ment az irodalom dolgozat?-válaszolt kérdésemre kérdéssel.

-Majd te elmondod-böktem meg a vállát nevetve. Igazából nem volt olyan nehéz, de könnyű sem. Az biztos, hogy a velem szemben álló tanárúr kemény dolgozatokat állít össze.

-Okos lány vagy, szóval szerintem sikerült, legalábbis remélem, hogy rendszeresen tanulsz az óráimra-döntötte enyhén oldalra a fejét.

-Néhány kihagyással, de igen.

-Most összetörted a szívem-szorította mellkasára a kezét. Csak most vettem észre a madár tetoválást a kézfején, ami valamiért nagyon tetszett. Mostanában rákattantam a tetoválásokra...

-Ki kell engesztelned!-biggyesztette le a száját én pedig hangosan felnevettem.

-Hozzak ragasztót, vagy mi? Felcsaptál technika tanárnak?-kérdeztem még mindig nevetve.

-Ezt most elengedem a fülem mellett. Láttam, hogy ittál abból az isteni kávéból, amit a gép adott. Szereted a kávét?

-Nem tudom-ingattam a fejem.

-Tipikus női válasz-sóhajtott, majd megforgatta a szemét.-Ha van kedved, akkor megmutatom a kedvenc helyem.

-Mi?-illetődtem meg. Talán hülyén reagáltam, de nagyon meglepett a kijelentése.

-Ha van kedved, akkor...

-Hallottam, hogy mit mondtál és persze!-vágtam a szavába vigyorogva. A szívem ezerszeresével kezdett dobogni a hasam pedig fel-le liftezett. Valamiért melegséggel töltött el az, hogy meg akarja mutatni a kedvenc helyét, hiszen ezt nem mutatjuk meg mindenkinek, nem? Vagy de?

-Akkor gyere!-intett a fejével, aztán elindult a kapu irányába-Az utca végén parkoltam le, szóval egy picurikát sétálnunk kell, de remélem nem okoz gondot.

-Dehogy-ingattam a fejem, miközben sietősen szedtem a lábam mellette. Fogalmam sincs, hogy mit gondolhatnak azok az emberek, akik mellette látnak. Az iskolába járó diákok vagy leszarják, vagy egy hülye ribancnak titulálnak, aki a tanárjával tud csak kielégülni. Viszont aki nem tudja, hogy ő a tanárom, abban bármi megfogalmazódhat: a testvérem, haverom, barátom vagy csak egy idegen. Viszont ezt igazán csak mi tudjuk, hogy a diákja vagyok, mégis jó barátok vagyunk. Ez a mi kis titkunk.

Amint odaértünk a fekete kocsijához kinyitotta nekem az ajtót, majd miután beültem átsétált a másik oldalra és ő is bepattant, aztán rám vigyorgott.

-Ez para. Most következik az, hogy meg fogsz erőszakolni?-szaladt ráncba a homlokom. A fejét ingatva nevetett, aztán beindította a motort és kikanyarodott az útra.

-Nem szokásom lányokat erőszakolni a szabadidőmben-mondta szigorúan az úton tartva a szemét.

-Ja, mert azoknak a lányoknak semmi kifogásuk sincs ellene, ezért nem erőszakolod azokat a lányokat, hanem...tudod-mutogattam nevetve. Egy pillanatra meglepetten nézett maga elé, aztán mosolyogva rám sandított.

-Majd megszokom, hogy ilyen piszkos fantáziával vagy megáldva.

-Nem, de kétértelmű dolgokat beszélsz Shawn.-mondtam bölcsen. Az út további része csendben telt. Pár perc után leparkolt egy kisebb kávézó mellett, aztán kipattant a kocsiból én pedig követtem a példáját.

"Sunlight coffee" állt egy fa táblán a bejárati ajtó felett. Shawn intett a fejével, hogy kövessem, ezért gyors lépésekkel átszeltem azt a pár métert, majd Shawn előtt beléptem a kis helyiségbe. A kávé illat a tanárira emlékeztetett, viszont a vidáman kacagó és mosolygó emberek elhessegették ezt a felvetést. Leültünk egy boxba, aztán Shawn a felénk közeledő pincérlányra nézett.

-Sziasztok! Rendeltek valamit?-szorongatta a tollát és a kis jegyzettömbjét a kezébe és kedvesen mosolygott ránk.

-Egy Caffé Latté megfelel-nézett fel rá Shawn, aztán mind a ketten felém pillantottak. Az itallapra néztem, ahol rengeteg furcsa kávét és teát láttam.

-Forrócsokit kérek-jelent meg egy gyerekes mosoly az arcomon. A lány bólintott, aztán sarkon fordult és elment, így ketten maradtunk az irodalom tanárommal.

Shawnra néztem, aki engem fürkészett barna szemével. Egy ideig álltam a tekintetét, aztán elszakítottam róla azt, és körbe néztem. A kávézó vaj színű falán pár idézet tétlenkedett a plafonról pedig csillár lógott le. A fal mentén boxok helyezkedtek el, azoktól nem messze pedig pár kör asztal. A pult mögött szorgosan csinálták a kávékat és egyéb italokat a dolgozók a pincérek pedig fürgén vitték azokat az asztalokhoz.

-Tetszik a hely?-törte meg a nemrég beállt csendet.

-Aha-válaszoltam szűkszavúan és hátra dőltem.-Miért ez a kedvenc helyed?

-Kiskorom óta gyakran járok ide. A tulaj apám egyik jó barátja és mindig itt beszélték meg a meccsek eredményeit én pedig hűen hallgattam őket. Aztán idővel ide jártam tanulni, megírni pár beadandót, vagy a haverjaimmal lazulni. Sok emlék köt ehhez a helyhez-pillantott körbe csillogó szemekkel, egy kisfiús mosollyal az arcán.

-Akkor most már én is egy vagyok a sok közül, akivel itt "lazultál"-rajzoltam macskakörmöket a levegőbe, mire halkan felnevetett.

-Elraktározom ezt a pillanatot az elmémbe a jó emlékek közé-jegyezte meg, aztán a pincérnőre nézett, aki megérkezett a rendelésünkkel. Egy levakarhatatlan vigyor ült ki az ajkamra, amit a szavai váltottak ki. A gőzölgő forrócsokira néztem, aminek már az illata is isteni volt.

-Egyébként még egyszer köszönöm! Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy jobb lesz. Tudod, ő nem egy szép emlék az életemben, ezért is reagáltam le így az egészet, de meg kell tanulnunk nem foglalkozni az ilyen emberekkel és akkor minden jobb lesz-mosolyodott el a végére.

-Ugyan, ez csak természetes-legyintettem, aztán belekortyoltam a forrócsokimba, aminek pont jó volt a hőmérséklete. Kivételesen nem égette el a nyelvem.

-Mesélj magadról egy kicsit, hogy jobban megismerjelek.

-Már ismersz, nem?-kérdeztem, miközben visszahelyeztem az asztalra a fehér bögrét.-Szóval Honey Grey a becses nevem és tizennyolc évvel ezelőtt az év második babájaként jöttem a világra. Valami srác megelőzött, de ez most lényegtelen. Imádom a nutellás csirkét és a limonádét. A tavasz a kedvenc évszakom, de az őszt is imádom. Rossz vagyok töriből, ahogy matekból is, viszont kémiából valamiért jó vagyok. Utálok olvasni, ahogy a verseket is utálom, bocsii. Imádom a szurikátákat és a koalákat. Tömören ennyi.

-Nutellás csirke?-kérdezett vissza fintorogva. Nevetve bólintottam és újra belekortyoltam a forrócsokimba.

-Tök finom, majd egyszer kóstold meg!-mutattam rá.

-Azt hiszem inkább kihagyom-ingatta a fejét nevetve, aztán a kanalával megkeverte a még mindig gőzölgő kávéját.

-Most te jössz!-kiáltottam fel. Valószínűleg felborítottam a nyugalmi állapotát, ugyanis hirtelen rám kapta a fejét és látszott rajta, hogy megijedt.

-Nos Shawn Mendes a nevem és mint tudod huszonöt éves vagyok, abszolút nem voltam esélyes az első baba szerepre, mert augusztusban születtem. Nagyon szeretem a havat és a telet, mert kiskorom óta hokizom, bár az utóbbi pár évben kicsit mellőztem. Imádom a csokis és az áfonyás muffint, viszont a többi édességet nem igazazán szeretem. Azt hiszem ennyi-vonta meg a vállát, majd belekortyolt a kávéjába.

-Szeretsz olvasni?

-Nem igazán-nevetett fel-A kötelezőket mindig elolvastam, de szabadidőmben inkább hanyagoltam a könyveket. Viszont elolvastam egy Harry Potter könyvet!-mondta büszkén belőlem pedig kitört a nevetés.

-Az az egy könyv sorsokat változtatott-jegyeztem meg szarkasztikusan, mire a fejét ingatva nevetni kezdett.