A napok gyorsan teltek. A hó idővel nagyon ellepte az utcát és már az autók sem igazán tudtak közlekedni. A hótolató hiába jött szinte minden nap, hiszen reggelre friss hóréteg fedte a letolt utat. A boldogan éneklő madarakat felcserélték a koromfekete hollók, akik károgva figyeltek ónix szemeikkel, mintha valaki felbérelte volna őket, hogy minden apró mozdulatomról számoljanak be. A csizmámat magamra cibáltam, aztán apára néztem, aki a slusszkulccsal a kezében és a kék, csíkos sapkájában állt az ajtóban és várt rám. Amint felkaptam a táskám a vállamra kitárta előttem az ajtót és kiléptünk a dermesztően hideg levegőre. Apa szinte futott a kocsiig, míg én inkább lassú és biztos lépésekkel szeltem át azt a pár métert. Hiába van lesózva, csúszik és nem akarok elesni. Bepattantam mellé a kocsiba ő pedig szinte azonnal kihajtott. Csigalassan indultunk el a suliba, én pedig rájöttem, hogy ennél még én is gyorsabban sétálok, de apa nem akart rallizni, hiszen mint említettem, nem igazán volt biztonságos.

Az iskola ajtaját kivágtam magam előtt, aztán felsiettem az emeletre. Az osztályba beérve csak a szokásos látvány fogadott: mindenki klikkekbe tömörülve beszélgetett. Amint letettem a táskám a földre megkönnyebbülten huppantam le Amie mellé a székemre, aki izgatottan nézett rám.

-Úristen Honey!-dobolt idegesen az asztalon-Holnap előadás. Izgulok..kurvára.

-Én is!-bólogatott Olivia-Mike is ott lesz ez pedig csak olaj a tűzre.

-Nyugi csajok, minden rendben lesz, de ha mégse, akkor mindenki elfelejti, hiszen utána lesz a sulibuli és mind jól tudjuk, hogy a végzősök előszeretettel csempésznek be piát, vagyis..aki ma kirúg a hámból, annak igencsak tompa emlékei maradnak..-mondtam bölcsen. Most valamiért Paulo Coelho-nek éreztem magam a magabiztos testtartásommal és a "szép" szavaimmal.

-Oké igazad van. Olivia te gyönyörűen fogsz énekelni, mi pedig olyan jó rénszarvasok leszünk, hogy a Mikulás fog nekünk írni, hogy minket kér karácsonyra-vigyorodott el Amie. Olivia egy furcsa pillantással díjazta Amie bíztató szavait, aztán elővette a telefonját és valamit szorgosan pötyögni kezdett rajta.

📖📚📖

A percek alig teltek, az órák pedig csigalassan vánszorogtak előre. Mégis most itt állok az előadóterem ajtaja előtt és tanácstalanul forgolódom. Nem mondták, hogy nem lesz próba és valószínűleg az előadás előtti nap is próbálunk, vagy ez a mi sulinkban máshogy van? Mert erről tájékoztathattak volna engem is, ugyanis már vagy fél órája itt várok. A folyosó végéről a rajz és drámatanárunk bukkant elő, aki vigyorogva szelte át azt a pár méter távolságot, aztán boldogan megállt előttem.

-Szia Honey! Mi szél hozott? Csak nem a kinti hóvihar fújt ide?-kérdezte kacagva, ami betöltötte az egész folyosót.

-Elnézést, de nem lesz próba?-kérdeztem felvont szemöldökkel. Egy pillanatig meglepetten nézett rám, aztán megigazította a laza kontyba fogott haját és megszólalt.

-Kedveském, majd csak később. Jamie még matekszakkörön van, ami hatig elhúzódik, ezért fél héttől lesz a próba. Tán nem tudtad Honey drágám?

-Nem igazán-ingattam a fejem és elővettem a telefonomat megnézni, hogy hány óra. Még csak fél öt..mit csinálok én fél hétig? Megszámolom, hogy hány csempe borítja a folyosót? Vagy a szekrényeket? Esetleg elbarangolok olyan helyekre az iskolán belül, ahol még nem jártam?

-Nos ez kellemetlen, viszont ha nem szeretnél hazamenni, akkor segíthetnél nekem osztályozni pár rajzot. Biztos vagyok benne, hogy igazságosan firkantanád rá az érdemjegyet-bökött oldalba vigyorogva.

Mivel nem volt jobb dolgom, ezért a kissé bohókás tanárnő mellett elsétáltam a tanáriba. A folyosón végig arról beszélt, hogy a legtöbb tablót ő tervezte és hogy a diákok eddig meg voltak elégedve mindegyikkel plusz már van ötlete az idei végzősök tablójához is. Elmondása szerint a mostani technológiában fejlett világ miatt a Snapchat alkalmazás segítségével készítené el, ami nem volt olyan rossz ötlet, bár nem igazán illene be a többi közé. Mármint, végig szép sötétbarnás árnyalatú, elegáns tablóképek, aztán a sort zárja egy olyan, ahol a diákok tele vannak filterekkel. Kész állatkert: kutya, nyuszi, panda, aztán van akiknek a gyomrából kiszabadultak a pillangók és a fejéhez repültek, vagy aki orvosi maszkban feszít, az igazán pénzéhesek szájából potyognak a bankjegyek vagy aki végképp utálja a fejét, annak ott az egész arcára egy hörcsög vagy a szabadságszobor arca.

Amint beértünk a tanáriba megcsapott a frissen főtt kávé illat. Szerintem már a falai is beszívták az évek alatt ezt a tömény kávé illatot és ők is ezerrel ontják magukból. A tanárnő kedvesen kihúzott nekem egy széket, amire mosolyogva leültem és a mellettem helyet foglaló nőre néztem.

-Tessék itt egy adag-tett le elém egy kupac papírt. Gondolom ezek portrék akartak lenni, de ami legfelül volt a stócban, az leginkább egy patkányra hasonlított.

Hát mégsem voltam olyan jó osztályzásban, ugyanis Ms. White rengetegszer kiáltott fel, hogy hogy adhatok arra a förtelemre jó osztályzatot, aztán kikapta a kezemből és nemes egyszerűséggel írta rá az elégtelent. Én csak nagy szemekkel pislogtam a rajzra, ami nem is volt annyira rossz....kit akarok becsapni, tényleg szörnyű volt. Ha a lány akit lerajzolt tényleg így néz ki, akkor nem csodálom, ha elsírja magát a tükörképétől. Konkrétan az orra a homloka közepén volt a szája pedig olyan volt, mint egy banán. Egy eldeformálódott banán.

Körülbelül háromnegyed óra múlva végeztünk a rengeteg rajz értékelésévek ennek megünneplésére pedig Ms. White főzött magának kávét. Engem is megkínált, de kedvesen elutasítottam és inkább a falon lógó festményre néztem. Az iskolánkat ábrázolta még a kezdetekkor. Rá sem lehet ismerni. Sokkal kisebb volt és még a bejárat sem ott volt, ahol most.

-Tudod Honey, amikor én jöttem ide dolg....-Ms. White szavait félbeszakította az ajtó nyílása, ahol belépett az irodalom tanárom. Barna haja tele volt fehér hópelyhekkel a kabátja pedig eléggé vizesnek tűnt. Érdeklődve és meglepetten kapta ránk a fejét, aztán elmosolyodott és felakasztotta a kabátját.

-Hello!-köszönt, miközben közelebb jött, aztán öntött magának a kávéból és leült az asztalhoz. Most már van kávépartnere Ms.White-nak.

-Szia Shawn!-köszönt boldogan a tanárnő, aki időközben leült mellém.-Hatalmas szél tombol kint.

-Igen-bólogatott Mr.Mendes, majd az ablakra pillantott, aminek tehetetlenül csapódott pár hópehely.

-Jajj de jó lesz már a szünet a karácsonyi hangulatban-sóhajtott mosolyogva Ms.White. A tanáriban csak egy apró műfenyő jelezte, hogy a nyakunkon vannak az ünnepek, viszont az iskola folyosója megmaradt ugyan abban a csomagolásban.

-Apropó Karácsony..hogy haladtok a darabbal?-tudakolta meg kíváncsian, aztán átsiklott rám a tekintete és kérdőn fürkészte az arcom. Most nekem kellene válaszolnom?

-Jól-válaszolta másodpercek töredéke alatt a mellettem ülő tanárnő.-Igaz Honey?

-Abszolút!-bólintottam magabiztosan. Lehet, hogy jobban ki kellett volna fejtenem és szót kellett volna ejtenem az én kis szerepemről is, ugyanis Ms.White várakozóan meredt rám smaragdzöld szemével.

-Nagyon jó érzés a Mikulás hű segítőjét alakítani, megtisztelő-tettem hozzá egy halvány mosollyal. Ms. White egy jót kacagott, Mr. Mendes pedig elmosolyodott, aztán belekortyolt a kávéjába. Fogalmam sincs miért, de nekem is egy hatalmas mosoly kúszott az ajkamra és inkább lehajtottam a fejem, majd a pulóverem ujját kezdtem piszkálni.

-Megyek megnézem hátha végzett már Jamie. Ha fél óra múlva sem térek vissza, akkor már nem is fogok-pattant fel nevetve, aztán kiviharzott a teremből.

-Bírom ezt a nőt-jegyezte meg Mr.Mendes, aztán letette a fekete bögréjét az asztalra és rám nézett.

-Na és hogy van ma?-vontam fel a szemöldököm és hatra dőltem a kényelmes székben. Drámaian felsóhajtott, majd megszólalt.

-Nem mindenkinek megy a tegezés ezért nem hibáztathatlak-nevette el magát.

-Jó, akkor Shawn..-hangsúlyoztam ki a nevét, mire elvigyorodott-Hogy vagy ma?

-Tudod kire emlékeztetsz?-kérdezte figyelmen kívül hagyva a kérdésem-Michrimach-ra.

-Na neeee-nyíltak nagyra a szemeim-Te tényleg nézed a Szulejmánt?

-Tán te is?

-Aha. Amikor volt rá időm és ment a tv-ben, akkor megnéztem. Amúgy tök jó soroztat, de amint bejött fiatal Hürrem helyett az az öreg nő, inkább nem néztem. Meg basszus kinyírták a leghelyesebb srácot benne, ezek után mi értelme lenne nézni, nem? De te hogyhogy nézted?

-Hát nagyon szerettem a történelmet és ez a Szulejmán korszak nagyon tetszett. Amikor megláttam, hogy drága hazánkban is leadják az országokat meghódító sorozatot, majd kicsattantam, hiszen milyen menő lehetett már szultánnak lenni, nemde?-vonta fel a szemöldökét nevetve.

-Ja a hárem a sok nővel-bólogattam nevetést vissza folytva.

-Az se lehet annyira rossz dolog, de Honey..ne gondolj rosszakra. Én csak a nagy tiszteletet tartom nagyra az egész közül. Ezek a semmiségek nem igazán érdekelnek plusz nem tartom szépnek, hogy egyszerre vagy harminc nő legyeskedik körülötte, amit enged is, miközben egy másik asszonyt szédít-ingatta rosszallóan a fejét. Ez csak szerintem volt kibaszottul aranyos? Na jó Honey, fogd be!

-HONEEEY!-rontott be Ms. White, mire ijedtem fordultam meg a székben.-Kedvesem, gyere próbálni!

-Rendben!-bólintottam halványan, aztán elköszöntem Shawn-tól és Ms.White oldalán átmentem az előadóterembe.

📖📚📖

Reggel az ébresztőórám jelzése után még percekig hemperegtem az ágyamban és mosolyogva gondoltam vissza a tegnap estére. Konkrétan miután hazaértem teletömtem magam lasagne-val aztán akárcsak Garfield lefeküdtem aludni. Annyira imádom a szünet előtti napokat, hiszen nem kell ilyenkor házit írnom.

Végül nehezen ugyan, de kikászálódtam a számomra védelmet jelentő ágyból és a szekrényemhez botorkáltam. Gyorsan kikaptam egy farmert és egy vajszínű kötött pulóvert, amit imádok, ugyanis nincs garbója és nem az a nagyon szűk fajta. Miután felöltöztem elvégeztem a többi  szokásos reggeli teendőm, aztán leszaladtam a konyhába, ahol apa szürcsölgette a gőzölgő kávéját.

-Szia Honey!-ejtett meg egy halvány mosolyt és beleharapott a pirítósába. Ő nem az a tipikus apa, aki újsággal a kezében fogyasztja a reggelijét. Apa utál olvasni, akárcsak én..

-Szia apu!-vettem el egy almát a pultról, aztán inkább vissza is tettem.

-Hogy vagy ezen a reggelen? Ma nem lesz tanítás, igaz?-tudakolta a piros bögréjét szorongatva.

-Hál Istennek nem-ingattam a fejem egy hatalmas vigyorral-Viszont ma lesz az az értelmetlen előadás, aztán a sulibuli, szóval majd hazajövök.

-Rendben! Nyugodtan alszom el, hiszen nem gyújtod fel a házat, hiszen nem részegedsz le, de ha mégis, akkor aludj valamelyik barátnődnél-vonta meg a vállát nevetve. Apával még váltottunk pár szót, aztán elvitt a suliba. Amint felértem az osztályba olyan volt, mintha egy teljesen másik közösségbe csöppentem volna be. Mindenki nevetgélve beszélgetett és senki sem bújta a tankönyvét, vagy csinálta a háziját.

-Hali!-ültem le a helyemre. Pete vigyorogva fordult meg a "Merry Christmas" feliratú, kötött pulcsijában.

-A nagyim megparancsolta, hogy ma ezt vegyem fel, szóval a bulin ebben fogok hódítani-mutatott magán végig nevetve. Amie helyén Olivia ült, ugyanis Amie kint volt a folyosón az ő szerelmével.

-A lányok imádják a cuki dolgokat és ez a pulcsi az-bólogatott mosolyogva Olivia.

-Ha imádják a cuki dolgokat, akkor engem is imádnak-ült ki egy önelégült vigyor Pete arcára, mire Olivia megforgatta a szemét.

-Pete a magas ego nem számít cuki dolognak, vagyis azt nem imádják-mondtam neki, mire sértetten rám kapta a fejét.

-Honey, tán az jobb lenne, ha akkorka önbizalommal rendelkeznék, hogy bepisilnék a lányok közelében? És amúgy sincs nagy egom, ti túloztok-fonta keresztbe a mellkasa előtt a kezét és a hatás kedvéért még a fejét is elfordította. Mi Olivia-val csak összenéztünk és hangosan felnevettünk.

📖📚📖

Az előadás előtti egy órában én már készen toporogtam a színpad mögötti részlegen. A sulis egyenruha a tipikus sötétkék és zöld színekben pompázott a fejemen pedig egy agancs díszelgett. Mindig is jobban szerettem a nadrágokat és ebben a szoknyában úgy éreztem magam, mint egy prostituált..mármint nem volt rövid, főleg mert anno ez volt itt a kötelező viselet, csak furcsa volt már vagy tíz éve először szoknyát viselni. De a fehér térdzokni nagyon tetszett azt leszámítva, hogy az elején egy kicsit idegesített. A percek lassan vánszorogtak előre és már csak akkor eszméltem fel igazán, amikor egy-két ember a nézőtéren lézengett. Rápillantottam a faliórára és nyugodtan konstatáltam, hogy még van húsz percünk.

-Szervusz Honey!-lépett mellém Shawn.

-Basszus!-szorítottam a mellkasomra a kezem-Szívinfarktust kaptam ilyen fiatalon a tanárom miatt.

-Nincsmit!-vigyorodott el.-Nagyon aranyos rénszarvasok vagytok.

-Honey, beleesett a melltartóm a sloziba-rohant oda hozzám Olivia, aztán Shawn-ra nézett és kínosan elmosolyodott-Nincs nálad egy?

-De, öt is van. Szerinted?-vontam fel a szemöldököm, aztán a kezében lévő fekete, vizes melltartóra néztem-Izé..csavard ki.

-Csavarjam ki? Honey ne szórakozz, tiszta ideg vagyok-kezdte el lóbálni.

-Fujj-töröltem le az arcomról a ráfröcskölődött vizet.

-Ajj na mindegy-sóhajtott, aztán elrohant. A mellettem álló irodalom tanáromra nézett, aki nevetést vissza folytva bámulta a színpadot, de nem bírta sokáig és röhögésben tört ki.

-Ezt is kipipálhatom a bakancslistámon-törölgette a könnyeit. Kíváncsi lennék arra a bakancslistára...

Az a húsz perc gyorsan eltelt. Mi rénszarvasok csak Olivia szólójánál jövünk be, ami a musical végénél van, szóval Amie-vel nyugisan ültünk az egyik ládán a színpad mögött és onnan figyeltük az előadást. A Téli álom arról szólt, hogy van egy fiú, Jamie, aki még soha nem látott havat, ugyanis egy déli fekvésű helyen lakott. Emma és Olivia a két hóangyal, akik a fiút elviszik a déli sarkra, ott pedig egy nagy hóviharba keverednek, ám egyszer csak meglátnak két rénszarvast, minket, és Olivia dalra fakad a hóvihar pedig lecsillapodik. Legalábbis én ezt vettem ki belőle, amúgy fogalmam sincs, hogy mi az egész mondanivalója.

A "hóidéző rénszarvas táncunk" többnyire csak abból állt, hogy ugráltunk, mint egy veszett vadállat és forogtunk körbe-körbe. Nem volt annyira gáz és Olivia is nagyon szépen énekelt.

-Kiszáradtam!-rohamozta meg a kulacsát.

-Nem csodálom basszus, ez mi volt G5? Vagy..fogalmam sincs nem vagyok tisztában az ilyenekkel-legyintett nevetve Amie.

-Az biztos, hogy te vagy az egyik legszebb hanggal rendelkező ember, akit a Föld valaha a hátán cipelt-mosolyodtam el.

-Olyan cukik vagytok-szorított minket magához. Az előadás utáni fél órában a folyosón ülve játszottunk valami motoros játékkal, ami amúgy nagyon unalmas volt. Aztán elkezdődött a sulibuli, ami "fenomenális" volt. A legtöbb ember csak ült a tornaterem lelátóján, vagy beszélgetett a többiek pedig táncoltak a More than you know-ra és próbáltak embereket invitálni, hogy ők is táncoljanak.

-...és imád focizni-mosolygott Olivia. Éppen Mike-ról mesél Olivia kérésére, de szerintem már ő is megbánta, ugyanis Olivia ódákat zeng a tizedikes srácról.

-Amúgy tudjátok ki van a büfében?-szakította félbe Olivia szavait és vigyorogva meredt ránk.

-Mr.Mendeees, olyan jól néz ki a büfében-vigyorodott el Olivia.-Asszem’ még soha nem volt ilyen jóképű büfés a suliban.

-De a konyhásnénivel van, nem?-vontam fel a szemöldököm, Amie pedig bólintott.

-De..szegény tanárúr-húzta el a száját Olivia, aztán felpattant és Mike felé kezdett rohanni.

-Brad szerinted hol van?-fordult felém Amie.

-Ahol Pete-válaszoltam nevetve.

-Nem jössz megkeresni, ott lesz ezekszerint Pete is-vonogatta a szemöldökét vigyorogva. Válaszul megráztam a fejem, majd miután Amie elment kimentem a folyosóra és felvettem a kabátom, aztán felmentem a tetőre. Kibaszottul hideg volt és fújt a szél, de a kilátás valami eszméletlen volt. A várost hó lepte el, de mindezek ellenére a fények makacsul világítottak szerteszét.

Kicsit meggondolatlanul leültem a hideg betonra, aztán nekidőltem a kéménynek, ami amúgy meleg volt, szóval nem fáztam annyira. A tekintetem felvezettem a csillagokkal tarkított égboltra, majd a Holdra néztem, aki hatalmas fényével díszelgett ott a sok kis pont között.  Sokan kívánnak valamit, ha hullócsillagot látnak és hatalmas boldogság kerekedik felül rajtuk, mégis valahol úgy tartjak hogy mindenkinek van egy csillaga, ami fent ragyog az égen, de az lehull, ha a tulajdonosa eltávozik az élők sorából. Annyira figyeltem a csillagokat, hogy észre sem vettem, hogy társaságom érkezett. Mivel a tető nem a kivilágításáról híres, ezért csak egy magas, sötét alakot láttam mellettem elmenni. Lehet, hogy szellem? Megköszörültem a torkom, mire hirtelen megpördült.

-Basszus Honey!-hallottam meg az irodalom tanárom hangját. Káromkodott? Ezt fel kell valahova írnom..

-Szép esténk van, nemde?-mosolyodtam el, aztán újra az égre néztem.

-Te ott ülsz? Nem hideg?-jött közelebb, aztán csípőre tett kézzel nézett le rám. Válasz helyett csak megpaskoltam magam mellett a betont, mire egy kis hezitálás után leült.

-Ó már értem-dőlt neki a kéménynek-Nem félsz, hogy kigyulladsz?

-Ezidáig nem gondoltam rá, szóval köszönöm a figyelmeztetést...

-Én nem azt mondtam, hogy tuti lángra gyulladsz, csak megkérdeztem-vonta meg a vállát, aztán nekidöntötte a fejét a kéménynek és felvezette tekintetét a csillagokra.-Ügyesek voltatok Honey!

-Tudom Shawn!-mondtam nevetve.

-Megtiszteltetés számodra, hogy az iskolából csak neked vagyok Shawn, nemde?-sandított rám mosolyogva. És tényleg....eddig bele sem gondoltam, hogy csak én hívom így. Hogy a többi diáknak ő továbbra is Mr.Mendes marad, helyzettől függetlenül. Akaratom ellenére is egy hatalmas vigyor terült ki az arcomon a szívem pedig ezerszer gyorsabban kezdett el dobogni. Így történt hát, hogy az irodalom tanárom mellett ücsörögtem a tetőn a csillagokat kémlelve hóesésben a téli szünet előtti utolsó napon.

hii angels! ♡
csak azt szeretnem kérdezni, hogy ugye nem túl lapos/unalmas a sztori?
kivételesen én nem tartom annak, de azt nem tudom, hogy nektek mi a véleményetek shawn és honey történetéről🙈😻