Logan:
- Hallgatom a javaslatokat a meneküléshez - támasztom ki magam, hogy ne essek jobbra-balra, ahogy a furgon mozog alattunk.
Shadia is igyekszik támaszt keresni, de szinte esélye sincs szegénynek. Túl pici ahhoz, hogy normálisan meg tudja oldani, miközben a támadónk folyamatosan rázza szinte a gondolatával a járművünket.
- Nem tudunk eljutni az ajtóig és visszatámadni? - érkezik a kérdés Renee-től, de mintha csak meghallanák a szavait, az ajtó, amit Ethan kinyitott, most becsapódnak és a zár kattnását is halljuk.
- Más ötlet? - kérdezi Ethan, de az újabb rázkódástól elveszti az egyensúlyát és elesik.
- Megvagy? - igyekszem úgy helyezkedni, hogy lássam, de nincs egyszerű dolgom, mert a jármű változatlanul nem akar megállni.
- Persze, minden rendben - tartja fel a kezét, jelezve, hogy nem esett baja.
- Hova visznek minket? - kétdezi teljes pánikban Ava és hallom a hangján, hogy a sírás határán van.
- Nem hagyom, hogy bántsanak, rendben? - szorítja magához a nővére, nekem pedig annyira megfeszül az állkapcsom, hogy már szinte fájni kezd.
Ígéretet tettem, hogy őket biztonságban tartom és megvédem mindentől. Azt ígértem, hogy eljuttatom őket épségben Mexikóba és ott normális életünk lehet. Megígértem, hogy minden rendben lesz és vigyázni fogok rájuk, a barátaimra, a második családomra. Még akkor is ezt mondogattam nekik, amikor ők kételkedtek abban, hogy bejön a mexikói dolog, hiszen arra volt szükségük, hogy higgyenek valamiben. Hogy valaki táplálja a hitüket egy normális életbe és mivel én vagyok az egyetlen ember a csapatunkban, aki képes kicsit optimistább lenni, ezért ez a feladat is rám hárult. Erre most itt hánykolódunk a saját furgonunkban, teljesen tehetetlenül és Ava ismét halálra van rémülve.
Ki kell találnom valamit, tennem kell valamit, hogy kiszabaduljunk ebből a helyzetből és...
- Tűz van!
A kiáltás kintről érkezik és teljes pánik követi.
- Dobd el a furgont, fel fog robbanni! - kiáltja egy lány, s a következő pillanatban a jármű a földre zuhanva dob rajtunk még egyet.
Azonnal felpattanok és elkezdem keresni, hogy miből gondolják, hogy lángol a szállító eszközünk és fel fog robbanni, de sehol nem látok még csak füstöt sem.
- Mindenki megvan? - fordulok körbe, hogy mindenkit szemügyre vegyek, de amikor Shadiához érek, megértem, hogy miért menekülnek a támadóink.
- Megvagyunk - int Tracy elölről és Ethan is biccent egyet, de értetlenül megrázza a fejét.
- Miért engedtek el?
Shadia felnéz, de a szemei még mindig világítanak, amivel választ is ad a legjobb barátom kérdésére.
- Shadia, ne erőltesd meg magad - lépek a lány felé, viszont ő nem hátrál meg a feladattól és mielőtt folytathatnám a leállítását, újabb zajok érkeznek:
- Gyere már el az autótól, hiszen lángol! - kiáltja valaki kint.
- Nem érdekel, bent vannak még - érkezik a válasz, én pedig készülök, hogy kitör a cirkusz, ha úgy alakul.
- Ők is megpróbáltak megölni minket - reagál egy újabb ember, s ökölbe szorított kézzel várom, hogy mi következik.
- És jobbak vagyunk náluk, ha hagyjuk, hogy bent égjenek? Egy kislány is van a kocsiban!
Ez a reakció attól a lánytól érkezik, akire rászólhattak, hogy ne jöjjön az égő furgon közelébe. És a következő pillanatban ki is vágódik a hátsó ajtó és meglátom a lányt, aki riadt tekintettel fürkészi a terepet.
- Mindenki jól van? - kérdezi lihegve, s amint kap pár igenlő bólintást, elkiáltja magát. - Akkor mi a fenét kerestek még bent? Azonnal gyertek ki, mindjárt felrobban - köhög, mint aki füstöt nyelt és olyan kézmozdulatokat tesz, amivel a nem létező füstöt próbálja elhessegetni magától.
Ijesztő a gondolat, hogy mennyire alávetettek lehetünk, ha becsapják az agyunkat. Mármint, ez most nem Shadia ellen szól, hiszen megmentett minket - megint - de azzal, hogy azt láttatja a támadóinkkal, hogy lángol a járművünk, el is hiteti velük, hogy ez igaz. Az agyukat csapja be és ettől fulldokolni kezdenek a nem létező füsttől és teljesen pánikolni a szerintük hamarosan bekövetkező robbanástól.
Megvárom, hogy Ethan, Tracy, Ava és Renee is kiugorjanak a furgonból, majd megfogom Shadia kezét.
- Elég lesz, biztonságban vagyunk.
- Ha most abbahagyom, akkor megint támadnak - feleli megfeszült állkapccsal és a teste remegni kezd, ahogy fárad.
Nem lenne szabad ennyire használnia az erejét, amikor még pihennie kellene. Főleg nem ilyen sok emberen egyszerre.
- Hagyjuk, hogy elvigyenek minket egy darabig, levetítem nekik, hogy felrobban, mi pedig amint tudunk, lelépünk és visszajövünk ide érte, rendben?
- És a sze...
Nem tudom befejezni, mert valaki felkiált a megmentő lány mögül.
- Várjatok! Ez csapda! Nézzétek a szemét, szórakozik velünk!
A srác, aki kiszúrta, hogy Shadia használja a képességét, nagyon dühösnek tűnik, így időm sincs reagálni és az amúgyis gyengülő Shadiát elkapja mellőlem, majd a furgon oldalának nyomva, hátra fogja a kezeit. A hirtelen reakciótól Shadia feladja és a képessége cserben hagyja.
- Azonnal ereszd e... - egy másik tag a földre teperve fojtja belém a szót és a barátaimat is lefogják.
- Ha egyikőtök is használni meri a képességét, golyót kap - vesz elő egy pisztolyt a srác, aki Shadiát fogja. - Úgy néz ki, hogy innentől gyalog megyünk! - kiáltja a társainak, mire felrántanak a földről és elkezdenek terelni minket, befelé az erdőbe.
- Nem lesz semmi baj - nézek a kis Avára, aki az őt tartó kezek ellenére is igyekszik minél közelebb lenni a nővéréhez.
- Engedd már el, hiszen csak egy kislány! - szól a társára a lány, aki kinyitotta a furgon ajtaját, de a dühöngő, aki most is Shaida fejének szegezi a fegyverét, felmordul.
- Egy kislány is tud akkora kárt okozni, mint bárki más.
- Mégis mi a francot akartok tőlünk? - próbál szabadulni a rákerült bilincstől Renee, természetesen esélytelenül.
- Azt hittem, hogy a Föld mindenkié csoport segít a mutánsoknak - próbálkozik Ethan egy finomabb taktikával, mint Renee, a már említett szimbólumot nézve a dzsekijük hátán. - Mi is mutánsok vagyunk, akkor...
- Más a helyzet, ha egy barátunk majdnem meghal, mert egy másik mutáns megtámadja - lök Shadián egyet, de a gyengeségtől a lány megbotlik és térdre esik.
- Héé! Óvatosan! - próbálok odajutni hozzá, de visszaránt magához a fogvatartóm. - Megsérült, szüksége van a gyógyításra, még nem száz százalékos.
- Érdekes, arra volt ereje tegnap este, hogy bántsa egyikünket - húzza fel a földről erőszakosan Shadiát.
- Talán nem tette volna, ha nem támadjátok meg a mi barátunkat - vág vissza Renee, s látom az arcán, hogy ha nem engednek el minket, akkor bizony robbanni fog.
Renee nem a hidegvéréről híres. Különösen akkor veszti el a fejét, amikor veszélyben érzi magát. Márpedig bekerítve mutánsokkal, akik megbilincseltek minket és fegyvert fognak ránk...határozottan veszélyben érzi magát az ember egy ilyen szituációban. Még talán benne is lennék a támadásban - annak ellenére, hogy ha nem muszáj, akkor nem alkalmazom erőszakot - de sajnos a jelen felállás szerint, nem sok esélyünk van nyerni.
- Mi nem ezt a történetet hallottuk.
- Hát akkor hazudtak nektek - reagál ezúttal Tracy. - Logan soha nem bántana senkit, ha nem lenne muszáj, Shadia pe...
- Fogjátok be! - rivall rá az az idegbeteg, amivel eléri, hogy Ava hangosan kezdjen sírni. - Csak, fogjátok be - vesz vissza valamennyire. - A vezetőnk eldönti, hogy mi lesz a sorsotok, de egy biztos, hogy ha a barátunk belehal, akkor nem lesz kegyes veletek.
Van egy olyan érzésem, hogy ez a barát, az ő barátja úgy igazán. És fáj beismerni, de akkor részben megértem a heves reakcióját. Még úgy is, hogy ezt sokkal civilizáltabban is meg lehetne oldani.
- Csak vigyetek el a barátotokhoz - próbálkozik Ethan finoman ismét. - Tudok gyógyítani, rendbe tudom hozni őt is, aztán már el is válhatnak az útjaink.
- Azt mondtam, hogy fogjátok be! - emeli meg ismét a hangját a srác, aki jelenleg valamiféle vezető pozíciót tölt be.
Nem tetszik a kérése, de eleget teszünk neki. Némán lépdelünk, amerre ők terelnek minket. Bemegyünk az erdő mélyére, aztán ott csónakokba szállunk - gondolom az ő csonakjaikba - és áteveznek a nagy folyón. Egyre távolabb kerülünk a furgontól, benne minden cuccunktól és emlékünktől. A szemeimet folyamatosan rajta tartom a barátaimon, de Shadia állapota nagyon nem tetszik. Nem rémes a helyzet, viszont látszik, hogy kimerült. Ételre, vízre és pihenésre lenne szüksége, amit így nem tud megkapni. Mázli, hogy induláskor Ethan meggyógyította a fejem, mert most biztosan rosszul lennék, ha még azt is el kellene viselnem.
- Ezt nem hiszem el - suttogja Ethan, amikor kilométerekkel később, egy kapun átlépve, elérkezünk egy táborhelyre.
Sátrak és kis fakuckók sorakoznak, nagy kertekkel, amiben virágok és gyümölcsök, zöldségek pihennek. Kisgyerekek rohangálnak a földes utakon és idősebbek gyerekek, fiatalok sétálgatnak beszélgetve. A legszembetűnőbb, hogy mindenki boldog, mintha nem is a Földön élnének, ahol az emberek gyűlölnek minket.
- Azt hittem, hogy ez csak kitalálció, hogy nem is létezik - néz rám, de nem nagyon tudok mit reagálni.
Valahogy túszként annyira nem villanyoz fel a látvány.
- Nincs bámészkodás - löknek rajtunk újabbat, s elkezdenek egy újabb helyre hurcolni minket. - Befelé, nyomás - biccent egy nagyobb sátor bejáratánál a kis vezér, s betaszítja rajta Shadiát, majd a lányokat.
Ahogy én is beesem, a térdemre zuhanok. Ha valamikor, akkor most lenne esély használni a képességeinket és szeretném is. Hihetetlenül szeretném, mert baromi kiszolgáltatottnak érzem magam és minél előbb ki akarom juttatni a barátaimat innen, hogy aztán elhúzhassunk a francba, úgyhogy erre is készülök.
- Igazad volt - csendül fel a fő támadónk hangja a másik szobából, ahova bement - menekülni kezdtek, de sikerült elkapnunk őket. Csakis a te ítéletedre várnak.
Felvillantom a szemeim, hogy valahogy kiszabadítsam magunkat a bilincsekből, de akkor belép a vezetőnek nevezett alak abba a szobába, amiben mi vagyunk és én abban a pillanatban kapok egy virtuális pofont.
- Ez nem lehet igaz - suttogom, amire a barátaim azonnal felkapják a fejüket. - Damien?
A bátyám mélyen a szemembe néz és legalább annyira ledöbben, mint én.
- Logan?

Shadia:
Megfeszült izmokkal figyelem, ahogy a vezetőként beharangozott fiú nagyokat pislogva mered Loganre, akivel szemmel láthatóan ismerik egymást. Sőt, ami azt illeti, Logan szinte kiköpött mása. Vagy inkább Logan a fiú másolata, mert ez a srác idősebbnek néz ki Logannél.
- Ez nem lehet igaz - suttogja Logan az egyik oldalamon, amire azonnal felkapom a fejem. - Damien?
A fiú már nem csak Loganre mered, hanem egyenesen a szemébe néz és ettől a döbbentsége csak fokozódik.
- Logan? - lép közelebb hozzánk, amitől látom, hogy Tracy is jobban megfeszül és úgy helyezkedik a térdelő pozíció ellenére, hogy a testével védje a húgát, ha kell. - Ezt nem hiszem el, tényleg te vagy az? - esik Logan elé Damien és szorosan magához öleli. - Azonnal szedjétek le róluk a bilincset - szól rá a bent lévő embereire, akik közül páran azonnal mozdulnak, de az, aki engem elkapott, rögtön tiltakozni kezd.
- De, Damien, hiszen Enzo miattuk haldoklik.
Az előbb megmozduló emberek lemerevednek, Damien viszont lassan elfordul Logantől és a nagy hangúra vezeti a tekintetét.
- Az öcsém soha nem bántana senkit, ha nem lenne rászorulva - közli mereven, majd oldalra biccenti a fejét. - Szeretnél érveket sorakoztatni, hogy miért tévedek?
A fiú szemében mintha félelem csillanna és hátrál is egy lépést, de egy nagy nyelés után kihúzza magát.
- Talán a...az öcséd... - kezdi hebegve. Azt hiszem, hogy őt is ledöbbentette, hogy Logan a drága vezetőjének az öccse. - Ő...nem, de a lány minket is átvert.
- Azt tettem, ami ahhoz kellett, hogy a barátaim biztonságban legyenek - kiáltok fel, ugyanis egyre jobban fogy a türelmem és...hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem önt el pillanatról pillanatra egyre jobban a pánik.
Itt térdelni, hátra bilincselt kezekkel úgy, hogy nem tudom, hogy ki mire képes a szobában, baromi ijesztő. Én nem akartam soha, senkinek sem ártani, de vannak helyzetek, amikor nincs más lehetőség. Márpedig, ha Avának vagy bármelyiküknek baja esik, akkor nem fogom visszafogni magam.
- Megint hazudsz! - néz mélyen a szemembe a srác. - Enzót is megpörkölted az elektrokinéziseddel!
- Mert meg akarta ölni Logant! - vágok vissza, amitől Damien megfeszül.
Félelmetes, hogy mennyire hasonlít Loganre, mégis mennyire más. Amíg Logan kék szemei és mosolya kedvességet áraszt, addig Damien kék íriszei és szőke tincsei valahogy aggodalmat keltenek bennem. Lehet, hogy csak a jelenlegi helyzet miatt érzem ezt, amiért ennyire ki vagyunk szolgáltatva nekik, de valahogy az van bennem, hogy egyszerűen csak kimenekülnék ebből a házból, ha megtehetném.
A vezető egy darabig kapkodja a tekintetét köztünk, majd a társaira néz.
- Menjetek ki, majd én beszélek velük.
- De... - kezdené megint, amelyik annyira boldogan taszigált, viszont Damien félbeszakítja.
- Nicholas - teszi a kezét a vállára, s a hangja most annyira szelíd, mintha csak egy kisgyerekkel beszélne - meg fogom oldani, nem hagyom, hogy Enzo esete feledésbe merüljön, de ennek a szóváltásnak így semmi értelme. Bízz bennem. Enzo az én barátom is, nem csak a tiéd, tudod jól. Senkit nem hagyok magára a táborban. Szinte a családom vagytok - a mondat végére a hangja, mintha megremegne, ami Ethanből egy szemforgatást vált ki.
Nem tudom, hogy mi ez a hirtelen ellenszenve, hiszen eddig ő volt az, aki szerette volna, ha összetalálkozunk a Föld mindenkié tagjaival, de valami nagyon nem tetszik most neki.
Nicholas - ezek szerint - egy darabig vacillál, de aztán bólint és a többieknek is biccent. Mindenki elindul kifelé, viszont a srác az ajtóban még visszafordul.
- Honnan fogod tudni, hogy igazat mondanak? - kérdezi Damienre nézve, mire a vezér ezüstön felvillantja a szemeit.
- Megoldom - teszi hozzá, ami Nicholas számára elég is, mert egy újabb biccentés után ő is távozik.
Ám abban a pillanatban, hogy Nicholas is elhagyja a kis házat, Damien szeme színe visszavált az eredeti kékre és hallat egy sóhajt, miközben egy kisszekrényhez megy.
- Sajnálom, hogy így bántunk veletek - vesz elő egy kulcsot. - Elengedlek titeket, aztán civilizált emberek módjára megbeszéljük, hogy mi történt, rendben?
- El ne ájuljak - horkan fel Renee, mire Ethan oldalba böki.
Damien egy darabig méregeti a lányt, de aztán elmosolyodik.
- Ha ennek a végére értünk - vezeti át a tekintetét Loganre, miközben elindul felénk - igazán elmesélhetnéd, hogy hogyan gyűlt össze a kis csapatod.
- Azt hiszem, hogy neked sem ártana elmondanod, hogy hogyan építetted fel ezt - néz körbe Logan. - Hogyan lettél te a vezetője ennek?
- Évek teltek el, mióta elszakadtunk egymástól - engedi el először az öccsét. - Segíteni akartam a mutánsoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Menedéket akartam adni nekik.
- De persze nem mindenkinek - jegyzi meg ismét Renee, miközben őt is elengedi.
- Meg kell értenetek Nicholas reakcióját is - megy tovább Damien a picihez és a nővéréhez. - Ne haragudj, kincsem - simogatja meg Ava fejét, amikor elengedi. - Megígérem, hogy kárpótlásul annyi édességet kapsz, amennyit csak akarsz.
Az eddig szipogó Ava szemei most megcsillannak.
- Nektek van édességetek? - kérdezi kissé félénken.
- De még mennyi - mosolyog rá Damien, de aztán visszavált a magyarázkodásra, ahogy Tracyt is elengedi. - Enzo Nicholas számára nagyon fontos és tegnap a zsákmány szerzésről Tobi hozta vissza, mert a fiú alig élt. Lefogadom, hogy ti sem repesnétek az örömtől, ha az egyikőtök életveszélyben jelenne meg.
- Nicholasnak is megmondtam, hogy meg tudom őt gyógyítani - forgatgatja a csuklóját Ethan, amint elengedi őt is.
- Gyógyító vagy? - kapja fel a fejét Damien, s megtorpan a felém sétálás közben, mire Ethan bólint. - Enzo nagyon rossz állapotban van, az itteni gyógyító nem tudta helyrehozni.
Gombóc növekszik a torkomban. Nem akartam ekkora kárt okozni, azt sem tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire, csak Logant akartam menteni. Eszemben sem volt valakit ennyire bántani.
A fejemben megjelennek az emlékek a napról, amikor megöltem azt a férfit és érzem, hogy a szemeimbe beszöknek a könnyek.
Megint megtörténik.
Ez a gondolat úgy lebeg előttem, mintha ki akarna gúnyolni és ettől kapkodni kezdem a levegőt.
- Én meg tudom menteni - feleli határozottan Ethan, de azt érzem, hogy képtelen vagyok megnyugodni.
- Shadia? - pattan fel Logan, s elém vetődik. - Shadia, mi a baj?
- Én...nem...nem...nem kapok...nem kapok...
- Semmi baj - guggol elém Damien is, s megint ezüstön villan a szeme, ahogy összeakasztja a tekintetünk.
Nem tudom, hogy mit csinál, fogalmam sincs, hogy mi a képessége, de valahogy szépen lassan eléri, hogy lehiggadjak. Apránként ugyan, de már nem érzem üresnek a tüdőmet. Nem olyan, mintha egy végtelen lyuk lenne a mellkasomban, amibe nem tud elég oxigén jutni.
- Elengedlek, rendben? - kérdezi, miközben Logan a karjaiba zár, én pedig bólintok.
Amint szabadok a kezeim, Ethanre nézek.
- Mentsd meg, kérlek - remeg meg a hangom, s érzem, hogy pár csepp könny le is gördül az arcomon.
Ethan komolyan bólint, majd Damienre néz.
- Hol van a srác?
- Gia elkísér hozzá - közli, majd mindannyiunkon végignéz. - Mercy pedig körbevezet titeket és keresünk nektek szállást.
- Nem mondtuk, hogy maradunk - jegyzi meg Tracy, a húgát szorosan ölelve.
- Nos, már sötétedik, úgyhogy egy éjszakára biztosan maradnotok kell - pillant ki az ablakon. - Ez a minimum azok után, amit a barátaim tettek veletek.
Az egész csapat Logant figyeli, várjuk, hogy ő mit mond, de szegényt meg is sajnálom.
Most látja újra évek óta először a bátyját és rajta múlik, hogy haladunk-e tovább a húga és utána a szabadság felé, vagy maradunk itt az idősebb testvérével, menedékben. Nem is tudom, hogy hogyan képes ilyen helyzetben döntést hozni.
- Egy éjszakát várjunk - közli végül egy nagy nyelés kíséretében. - Amúgyis egy helyet kerestünk, ahol pihenhetünk. Holnap még mindig dönthetünk úgy, hogy tovább megyünk máshová.
- Akkor szólok a lányoknak, várjatok itt - indul el kifelé Damien, de az ajtóban megtorpan. - Oh és, Logan? Megkérhetlek rá, hogy te maradj még?
- Kizárt, nem válunk szét - kezd el tiltakozni Renee, azonnal, de Logan ránéz a lányra.
- Nem lesz semmi baj, maradjatok együtt, nem sokára én is csatlakozom majd.
Nekem sem tetszik az ötlet, hogy három felé szakadjunk, de azt hiszem, hogy nem nagyon van beleszólásom. Logan végre megint a bátyjával lehet, nem foszthatjuk meg ettől a pillanattól.
- Mi lesz velem? - kérdezem, amire Damien azonnal felkapja a fejét.
- Hogy értve mi lesz veled?
- Nicholasnak azt mondtad, hogy kezeled a helyzetet. Nicholas pedig azzal fenyegetőzött, hogy nem ússzuk meg szárazon a történteket. Én bántottam a barátját. Mi lesz velem?
Damien egy darabig fürkészi az arcom, de aztán kedvesen elmosolyodik.
- A barátotok meg tudja menteni Enzót, az előbbi reakciód pedig bizonyítja, hogy nem az volt a terved, hogy megöld. Azt hiszem, hogy nem büntethetlek meg azért, mert megvédted az öcsémet. Logan majd elmondja, hogy mi történt pontosan, de ne aggódj, nincs mitől félned. Ha Enzo jobban lesz, Nicholas is megnyugszik. Ez a hely nem azért van, hogy a mutánsok egymást öljék - rázza meg a fejét. - Ez a békéért, nyugalomért és biztonságért van.
Nagyot kell nyelnem, hogy eltüntessem a még mindig torkomban lévő gombócot, de végül, ahogy átfut rajtam a megkönnyebbülés, hálásan bólintok.
- Mindjárt jövök a lányokkal, addig helyezzétek kényelembe magatokat - mutat végig a kis házban Damien, aztán távozik.
Ethan azonnal odajön hozzám és elkezdi az arcomat fürkészni.
- Nem lett volna szabad használnod az erőd - közli határozottan, de mintha a hangjában egy cseppnyi aggodalom lenne.
- Akkor talán még mindig a furgonban hánykolódnánk - mosolyodom el halványan, de csak most érzem igazán, ahogy az adrenalin távozik, hogy mennyire kimerültem ebben az egészben.
- Pihenésre van szükséged - sóhajtja és felvillantva narancs színű szemeit, ismét rásegít a gyógyulásomra.
- Majd itt pihen - szólal meg Logan, a hátamat simogatva.
- Komolyan itt maradunk? - kérdezi Renee kissé ingerülten. - Megkötöztek minket és...
- Láttad, hogy mi van ott kint - szakítja félbe Logan. - A barátjukat védték, de ez a hely...Renee, itt biztonságban lehetünk.
Őszintén remélem, hogy igaza lesz Logannek.