Shadia:
- Eláruljátok végre, hogy mi történt és miért így kell megtudnom, hogy újabb pánikrohamod volt, amitől ezúttal el is ájultál az erdőben? - szegezi Ethannek és nekem a kérdést Tracy, hevesen kapkodva a tekintetét köztünk.
- Damien csinált veled valamit? - érkezik Renee kérdése is, és ahogy ránézek, látom, hogy az izmai be vannak feszülve, mióta meghallotta, hogy mi történt velem az erdőben. - Miatta kaptál rohamot?
Bár Logan felszívódott, miután kettesben hagyott minket Damiennel, nagy nehezen sikerült rávennem a bátyját, hogy visszajöhessek a lakrészünkbe. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy Ethan értem jött, miután felfüggesztettük a beszélgetésünket Damiennel, abban megállapodva, hogy holnap lemegyek a pincéjébe. Logan hirtelen eltűnése egy cseppet sem tetszik és szívem szerint azonnal utána mentem volna, amint megtudtam, hogy utoljára az erdő felé látták menni, de Damien ragaszkodott hozzá, hogy visszajöjjek a saját házunkba és ő megkeresse. És az ezáltal nyert időben Ethan meg ahhoz ragaszkodott, hogy elmondjam, mi történt. Tracy és Renee pedig azelőtt érkeztek, hogy elkezdhettem volna Ethannek kitálalni. Mint kiderült, a lányok hallották Giától, hogy Damien ájultan talált az erdőben, és azonnal jöttek, hogy megtudják, mi ez az egész felfordulás. Így kerültem szembe három feszült társammal, akiknek az idegessége nem segít abban, hogy ne pörögjek folyamatosan azon, mi lehet Logannel, és nekünk mi kellene, hogy legyen a következő lépésünk.
Nagyon igyekszem tisztán gondolkodni, de a tudat, hogy Logan védtelenül, egyedül kint mászkál az erdőben, csak még idegesebbé tesz, mint az, hogy vajon mi várhat rám holnap Damien pincéjében. Bár tudom, hogy a fiú mindent el fog követni annak érdekében, hogy még véletlenül se keltsen semmilyen gyanút és eltűntesse minden nyomát annak, hogy mi történt ma ott lent, nem tudom, hogy mire számítsak tőle. Csak abban bízom, hogy nem fog váratlanul lecsapni rám és olyan sorsra juttatni, mint azt, akinek a kínokkal teli kiáltását hallottam, mielőtt elmenekültem volna.
- Miatta kaptam rohamot, de nem bántott engem - felelem nagyot nyelve. - Tulajdonképpen ő csak egy tényező volt, ami belejátszott ebbe az egészbe. Emlékeztek, hogy azt mondtam, le kell jutnom a pincéjébe? - kérdezem, látva az értetlen arcokat velem szemben. - Mindezt azért mondtam, mert... - kiszakad belőlem egy mély sóhaj, mielőtt megállíthatnám magam, de aztán befejezem a mondatot - mert egy mutáns a fejemben azt mondta, hogy van valami a pincéjében. És tudom, hogy ez hogyan hangzik - szólalok meg azonnal, amikor látom, hogy már épp nyitnák a szájukat a lányok, hogy erre reagáljanak - de nem őrültem meg. Amikor Logannel elmentünk az erdőbe, hogy megkeressük azt a jelet a fán - magyarázom, végignézve rajtuk - ott volt egy mutáns. Ez a mutáns véste a jelet a fába és később ő mutatta meg azt a bizonyos fát nekünk. Már akkor telepátián át beszélt velem és... nem tudom, hogy hogyan csinálja, valószínűleg tovább fejlesztette a képességét, mint te, Ethan, de be tud menni a fejembe, amikor alszom. Álomképeket kreál, de közben a tudatom teljesen magánál van, miközben mégis alszom. Mint mondtam, nem tudom, hogy csinálja, sem azt, hogy pontosan, mit akar, de azt igen, hogy ő mondta, hogy nézzek le Damien pincéjébe.
Amikor legutóbb elmondtam a barátaimnak, hogy le kell jutnom oda, azt nem fejtettem ki nekik, hogy miért. Ethan tudott csak a mutánsról, aki telepátián át kommunikált velem és arról is, hogy a fejemben turkált egy álmon keresztül, viszont a lányoknak még nem volt alkalmam elmondani. El akartam, de közben túl sok dolog történt és ez kimaradt. A pince esetén azt mondtam, hogy szerintem Damien valamit rejteget lent, mert amikor be akartam vallani nekik az igazat, Ava és Logan megjelentek, és nem tudtam befejezni a mondandómat. Viszont most nincs senki és semmi, ami megzavarna, így teljesen őszinte tudok lenni végre Tracyvel és Renee-vel is.
- De ugye ez nem azt jelenti, hogy egyedül, minden biztosíték nélkül lementél oda? - kérdezi Ethan feszülten, percekig tartó csend után, de látom rajta, hogy még emészti mindazt, amit az előbb rájuk zúdítottam.
- Nem jutottam el odáig - rázom meg a fejem hevesen. - Nem is kellett. Épp mentem Damienhez a szokásos gyakorlásunk miatt, amikor meghallottam, hogy mi... vagyis inkább ki van a pincéjében. Nem tudom, mit csinált a fiúval, de biztos vagyok benne, hogy férfi kiáltásokat hallottam lentről. Komoly fájdalmai voltak és amikor meghallottam, én ösztönösen futni kezdtem, de közben rám jött a roham és a többit már tudjátok - futtatom megint végig rajtuk a tekintetem. - Ezért lettem rosszul - összegzem. - Nem bántott közvetlenül, de hallottam, hogy bármit is tett, az komoly fájdalmat okozott valakinek és megijedtem.
- Akkor, hogy jól értem-e a dolgot - szólal meg feltartva a kezeit Tracy, percekig tartó csend után. - Van egy mutáns, aki a jelet hagyta a múltkor a fán, és aki képes telepátián át kommunikálni. Valamiért veled beszél így és a fejedbe is bemegy, amikor alszol, hogy ott beszéljen veled és figyelmeztessen Damiennel kapcsolatban. Miatta akartál lejutni a pincébe is - néz mélyen a szemembe, mire én bólintok - de ma hallottad, hogy valaki kiabál a pincében, így valahol választ is kaptál a rejtélyre.
- Bizonyítékom nincs, de tudom, hogy mit hallottam. Damien ma azt mondta nekem, hogy ő kiabált - pillantok Ethanre. - De nem hiszek neki. Felajánlotta, hogy ő maga kísér le a pincéjébe, hogy megnézhessem, teljesen ártalmatlan a hely, de csak holnap reggeli után. Szerintem valamire készül. Szinte biztos vagyok benne, hogy bármi is van lent, azt holnap reggelre eltűnteti onnan.
Ethan nem mond semmit, de látom az arcán, hogy az agya folyamatosan pörög, keresi az összeköthető pontokat, az okokat, a miérteket és próbálja ő is összerakni, hogy mégis mi folyik itt.
- És mi volt az, hogy két megbeszélést kell tartanunk? - kérdezi lassan, de a szemében látom, hogy még mindig emészti a dolgokat, amiket elmondtam és fűzi össze a szálakat.
- Beszéltem Logannel - felelem nagyot nyelve. - Ő is érzi azt a távolságot, ami kialakult köztünk itt a táborban és nagyon nincs jól miatta. Megígértette velem, hogy nincs több titok. Nyilván nem mondtam semmit neki arról, hogy egyikünk sem bízik Damienben, és tudom, hogy már megbeszéltük, hogy miért és meddig titkolózunk, de borzalmasan érzem magam emiatt. Ráadásul Logan ott volt velem a fa keresésekor, tud a mutánsról, a telepátiáról. Az álmokról nem szóltam neki, de megmondtam neki, amit úgy volt, hogy együtt beszélünk meg veletek, hogy valahogy találkoznom kell ezzel a mutánssal. Ezért kellene még egy megbeszélés. Egy, amin ő is ott van és amiről nem zárjuk ki teljesen, mert...
Mielőtt befejezhetném a mondatot, kicsapódik a bejárati ajtó és Logan lép be rajta, teljesen kábultan. Először észre sem vesz minket, szinte beesik az ajtón és csak mered maga elé.
Már azelőtt mozdul a lábam, hogy ő ténylegesen beérkezne. Azonnal felpattanok és odalépek hozzá, hogy megnézzem, nem esett-e valami baja. Egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy Damien miatt van olyan állapotban, amilyenben, de aztán ezt elvetem. Lehet, hogy Damien nem szent, de abban szinte biztos vagyok, hogy Logant sosem bántaná.
- Logan! - szólítom meg gyöngéden és hallom, hogy mögöttem a barátaink is felállnak, de a fiú szinte tudomást sem vesz rólam. - Logan! - fogom meg a kezét, ami jéghideg, mire végre rám kapja a tekintetét.
Olyan, mint akinek csak most esik le, hogy mi is itt vagyunk a házban, zavartan körbenéz, a tekintete üveges, mégis ezer érzelmet látok kavarogni benne.
- Megzavartam valamit? - kérdezi halkan, visszanézve rám.
Ösztönösen hátra pillantok a többiekre, hogy lássam, ők, mit gondolnak a helyzetről.
- Nem - felelem halkan, de még mindig Tracyre és Ethanre várok, akik felvillantva a szemeiket vizsgálják Logan állapotát.
Tracy méregzöld és Ethan narancssárga szeme arra utal, hogy Logan testi és lelki épsége is monitorozva van, de a fiú ezzel mit sem törődve nyúl az állam alá és gyöngéden maga felé fordítja a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Arról volt szó, hogy nincs több titok, emlékszel? - kérdezi szinte suttogva, hevesen fürkészve az arcom, de aztán ismét összeakasztja a tekintetünket.
- Igen, emlékszem - nyelek nagyot és érzem, hogy a szívem megfacsarodik a mellkasomban.
Mindennél jobban utálom ezt a helyzetet, azt, hogy hazudnom kell Logannek. És mindennél jobban utálom magamat, amiért megteszem ezt.
- Akkor miért nem mondtad el, hogy kiáltásokat hallottál a bátyám pincéjéből és azért rohantál el? - szegezi nekem a kérdést, amitől a vér kifut a fejemből és kiver a víz.
Szinte megszédülök, miközben próbálok ezzel ellentétesen, éppen nem összeesni.
- Véletlenül hallottam, ahogy Damiennel beszélsz. Nem akartam hallgatózni, csak visszaléptem, hogy váltsak pár szót veletek még, de addigra ti már bőven benne voltatok a magatok beszélgetésében. Akkor hallottam meg, ahogy ezt bevallod neki, de nekem nem mondtad korábban.
Szóra nyitom az ajkaim, hogy válaszoljak, de egy hang sem jön ki a számon. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, amivel nem töröm össze őt és nem rúgom fel azt sem, hogy titkoljuk a bizalmatlanságunkat Logan előtt, amíg bizonyítékunk nincs arra, hogy valami nem stimmel Damiennel. Fogalmam sincs, hogy mivel árthatok a legkevesebbet, hogy mivel nem veszítem el őt teljesen.
- Logan, nagyon zaklatott vagy most - szólal meg Tracy óvatosan. - Mi lenne, ha bejönnél és elmondanád, hogy mi történt, amitől ennyire kiborultál? Beszélj hozzánk, kérlek.
- Úgy érted, mi történt azon kívül, hogy a barátaim titkolóznak előttem és hazudnak nekem? - néz el a vállam fölött, gondolom egyenesen Tracyre, de aztán visszavezeti rám a tekintetét és mélyen a szemembe néz. - Alexander üdvözöl - közli keményen.
- Ki? - szalad össze a szemöldököm értetlenül, amivel mintha megtörném a dühtől merev páncélját, amit visel.
- Alexander - ismétli a nevet - a fiú, aki megmutatta nekünk a fát a jellel az erdőben - magyarázza, amivel annyira meglep, hogy ezúttal tényleg megrogynak a lábaim és ő a zaklatottsága ellenére is megtart és szorosan magához ölel.
- Hol találkoztál vele? - kérdezem kiegyenesedve, mire Logan elszántan végigfuttatja a tekintetét rajtunk és kihúzza magát.
- Csak akkor mondom el, ha a ti részetekről is hatályba lép, hogy nincs több titok és hazugság - jelenti ki, nekem pedig a tekintetem találkozik Ethanével, amiben látom, hogy ő is tudja, hogy többet nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne.
Őszintének kell lennünk Logannel, bármennyire is fájni fog neki mindaz, amit hallani fog tőlünk.

Logan:
A zaklatottság, amit Tracy érzékelt, kezd eloszlani, ahogy leülök a barátaimmal szemben a földre. A lányra pillantva látom, hogy még mindig méregzöld a szeme, vagyis használja az érzelem befolyásolás képességét, de tudom, hogy nem ez az egyetlen oka annak, hogy kezdek megnyugodni. Az is segít, hogy végignézek a többieken és látom a szemükben, hogy ezúttal tényleg őszinték lesznek velem, hogy tényleg nincs több titok.
Az egyetlen baj, hogy az, hogy rajtakaptam őket, hogy megint nélkülem értekeznek, csak hab volt a tortán. Valójában még mindig az elmúlt, nagyjából egy órában történt események azok, amik kiborítottak. Nem tudom kiverni a fejemből a bátyám szavait, miszerint elméletben ő kiabált fájdalmában. Sem az M. H. V. emberével lefolytatott beszélgetést, ahogy azt sem, ahogy az az idegen mutáns lány nézett rám. Az undorral, gyűlölettel és félelemmel teli tekintetét, főleg, amikor arról beszélt, hogy Damien a bátyám. Még az M. H. V. emberei sem néztek rám soha ennyire negatívan. Hányingerem lesz, ahogy eszembe jut az az átható, megvetéssel teli szempár.
- Mielőtt bármit modanánk - szólal meg Renee, amire mindannyian felkapjuk a fejünket - jó, ha tudod, hogy Shadia nem akart titkolózni előtted - néz mélyen a szemembe. - Már kétszer is megpróbált meggyőzni bennünket, hogy beszéljünk veled, mi mondtuk, hogy ne.
- Renee... - szólal meg Shadia vékony hangon, de Renee megrázza a fejét.
- Én nem vagyok empata, nem tudom befolyásolni mások érzéseit, de még én is érzem, hogy mennyire rosszul érzed magad ettől - pillant Shadiára, de aztán visszanéz a szemembe. - Ő tényleg őszinte akart lenni veled.
Átvezetem a pillantásom Shadiára, aki összehúzza magát és bűntudattal teli szemmel néz vissza rám, és ettől erős fájdalom nyilall a mellkasomba.
- De ti, miért... - kezdem, de Ethan nem hagyja, hogy befejezzem, azonnal közbeszól:
- A te érdekedben - feleli, most ő hívva fel magára a figyelmem. - Valami nem stimmel itt, Logan - rázza meg a fejét hevesen -, de tudjuk, hogy Damien mennyit jelent neked. És mivel nem volt konkrét bizonyítékunk, hogy mi nem százas itt, ezért nem akartuk addig mondani, amíg nem találunk valamit.
- Ha mind így éreztek, akkor miért nem mondtátok, hogy lépjünk le innen? - kérdezem hevesen, de persze a józanabbik felem tudja, hogy miért nem.
- Most mondtuk, hogy tudjuk, Damien mennyit jelent neked - szólal meg Tracy gyöngéden. - Ráadásul nem volt bizonyítékunk, Lindáék viszont a nyakunkon voltak és Ava végre gyereknek érezhette magát itt, ez a hely volt a legjobb opciónk. És meg is akartuk tudni, hogy mi folyik itt. Mert egyre több a furcsaság és megmagyarázhatatlan dolog.
- Tehát már van bizonyítékotok? - fürkészem őket folyamatosan. - Azt mondtátok, hogy nem volt bizonyítékotok. Már van?
Nem tudom, milyen választ szeretnék hallani. Tudom, hogy a bátyám, az a Damien, aki régen mindig megvédett minket a húgommal, egy jó ember, tényleg segíteni akar másoknak, ahogy azt tette az itteni emberekkel is. De az a fiú nem is keltene félelmet és gyűlöletet valaki másban, és biztos, hogy nem kiabálna fájdalmában, mert valami a fejére esett a polcról. Mélyen belül egy kis hang, bennem is tudja, hogy valami nem oké a bátyámmal, de a többi részem annyira szeretné hinni, hogy Damien ugyanaz, akit én ismerek, hogy azon kapom magam, hogy szinte könyörgök magamban, hogy a barátaimnak ne legyen bizonyítékuk.
- Konkrétumok nincsenek - szólal meg újra Ethan és a szavaitól egyszerre könnyebbülök meg, leszek csalódott és feszülök meg, hogy mik lehetnek a nem konkrétumok. - De valahonnan katonai egyenruhákat és fegyvereket szerzett. Nem tudjuk, honnan és milyen áron, de láttam, ahogy behozzák őket a táborba a kiküldött járőrözők. Amikor pedig megjöttünk, biztos vagyok abban, hogy félelmet láttam annak a fiúnak a szemében, akire Damien rászólt, mert visszabeszélt a sorsunkat illető ítélet után. És ott vannak a kamerák, amikről nem szólt, meg...
- Van egy hálózata - bukik ki Shadiából, félbeszíktva Ethant, mire mindenki rákapja a tekintetét, de Shadia csak az én szemembe néz. - Nem mondom, hogy csak negatív szándékkal üzemelteti ezt, de van egy hálózata, egy rendszere, amivel képes betörni a kormányéba. Ellenőriz minden mutánst, aki idekerül. Az első napok egyikén mutatta meg nekem, így jött rá, hogy nem vagyok benne a rendszerben. Azt mondta, hogy csak azért csinálja, hogy megtudja, van-e még élő rokonunk, akin segíthet a kedvünkért, és talán így is van, de szerintem sakkban is tart vele valahol. Tudja, hogy van egy bátyám, akit elvitt a kormány - remeg meg a hangja, és most engem is elönt a bűntudat, mert emlékszem, hogy ezt én említettem meg eredetileg Damiennek. - Minden gyakorláskor elhint egy kis infót róla, épp csak annyit, hogy többet akarjak megtudni. Elméletben folyamatosan keresi, hogy hol van pontosan a katonai tábor, ahol fogvatartják, de egy valamiben azt mondta, hogy biztos - nyel nagyot, még mindig farkasszemet nézve velem. - Logan, Damien azt mondta, hogy a húgotok is ott van, ahol a bátyám.
Ha eddig nem zsongott úgy a fejem, mint ami szét akar robbanni és nem éreztem úgy, hogy kihúzták alólam a talajt, akkor most már biztosan így érzek. A földön ülök, mégis megszédülök, a szoba megfordul körülöttem és elgyengülök. Ez valószínűleg látványos, mert pont, ahogyan nem sokkal ezelőtt én tartottam meg Shadiát az ajtóban, amikor Alexandert említettem, most ő vetődik elém és az arcomat a kezébe véve igyekszik nem hagyni, hogy elájuljak.
- Logan! - szólít meg gyöngéden, mégis határozottan. - Logan, nézz rám, maradj velem!
Dühösnek kellene lennem Damienre, amiért eltitkolta ezt előlem. Annyi ideig emésztettem magam a kishúgunk elvesztéséért, hogy azt nem lehet kifejezni szavakkal és biztos vagyok benne, hogy ezt Damien is tudta, mégis eltitkolt egy ennyire fontos infót. Tudom, hogy most azonnal számon kellene kérnem őt és rendesen lekiabálni, mégsem érzek semmit, csak nyugalmat. Elmúlik a mellkasomat szorító érzés is és innen tudom, hogy Tracy megint használja a képességét, hogy ne vesszek el teljesen a rosszullétben és a rengeteg érzelemben. Helyettem viszont kiborul más, mert mire a látásom megint kitisztul, Shadia könnyei patakokban folynak velem szemben.
- Annyira sajnálom, hogy nem mondtam korábban - szipog az arcomat simogatva.
Tudom, hogy amikor idejöttem, rá is haragudtam. Kivoltam és bántott, hogy Shadia titkolózott előttem azok után, hogy megegyeztünk, hogy őszinték leszünk egymással. De még dühösen sem tudnám elviselni, hogy így zokog. Főleg azok után nem, hogy Renee elmondta, hogy Shadia őszinte akart lenni velem, csak miattuk és az én épségem miatt hallgatott egészen idáig. Elképzelni sem tudom, hogy mennyire nehéz lehetett neki így ez az egész, de az biztos, hogy képtelen vagyok tétlenül nézni, hogy ennyire sír miattam. A kezem ösztönösen mozdul, hogy letöröljem a könnyeit, amik megállíthatatlannak tűnnek.
- Kérlek, ne sírj - szólalok meg halkan. - Ne sírj, Shadia, nem haragszom - szorítom magamhoz és a válla fölött látom, hogy a barátaink bűntudatosan összenéznek. - Én csak... - keresem a szavakat, de nem tudom, hol kezdjem és mi mindent mondjak az elhangzottakkal kapcsolatban. - Nem akarom, hogy többet bármit eltitkoljatok, amit a bátyámról gondoltok. Ti is a családom vagytok és nem akarok falakat közénk - simogatom Shadia hátát, miközben beszélek, és eszemben sincs elengedni őt. - Főleg azok után nem, amit ma tapasztaltam az erdőben - szakad ki belőlem egy reszketeg sóhaj, akaratom ellenére is. - Válaszokat akarok! - jelentem ki a lehető leghatározottabban a helyzethez képest, amire Shadia a sírás ellenére is felkapja a fejét.
- Mi történt? Egyáltalán miért voltál egyedül az erdőben? - kérdezi az arcomat fürkészve, szipogva. - Bajod esett? - telik meg aggodalommal a szeme, mire gyorsan megrázom a fejem.
- Ahogy mondtam, visszaléptem hozzátok, hogy váltsak még pár szót veletek, de addigra már Damiennel benne voltatok a beszélgetésben - kezdem. - Nem akartam hallgatózni, de megcsapta a fülemet az a rész, hogy kiabálásokat hallottál a pincéből és hogy Damien azt mondta, hogy ő volt az. Sok sérülést láttam már a bátyámon, de soha, egyik miatt sem kiabált - ingatom meg megint a fejem hevesen. - Épp csak szisszent ezek miatt, nem értettem az egész magyarázatát és el kellett mennem, hogy átgondoljam a dolgokat. Az volt a tervem, hogy sétálok egyet, lehiggadok és utána visszamegyek érted, ahogy meg volt beszélve, hogy ne egyedül mászkálj egy pánikroham után - simítom meg Shadia arcát, de aztán a barátaimra nézek. - Viszont az erdőben rám támadott egy vadász. Fegyvert fogott rám és el akart vinni, de mivel ellenálltam, végül úgy döntött, hogy inkább megöl - feszülnek meg az izmaim a friss emlékre, amit Shadia is érezhet, mert finoman elkezdi a karomat simogatni. - Aztán felbukkant két mutáns - nézek vissza Shadiára - az egyik az volt, aki a fát is megmutatta nekünk, Alexandernek nevezte a társa, a lányt pedig Miának hívták. Képtelen vagyok kiverni a fejemből azt, ahogy Mia nézett rám, csak mert Damien a bátyám - nyelek nagyot és megint végigfuttatom a tekintetem a barátaimon. - A szeme tele volt gyűlölettel és megvetéssel, meg valamiféle félelemmel is. És ahogy Damien a közelünkbe ért, ők el is tűntek, hogy még véletlenül se találkozzanak vele. Nem tudom, mi ez az egész és miért reagált így a lány a bátyámra és rám, de a történtek után... - megint nagyot nyelek, mert nem akarok ilyet mondani a saját bátyámról, akit elmondhatatlanul szeretek és tisztelek, de ha nem akarok több falat és titkot a barátaink és köztem, kénytelen vagyok én is teljesen őszintének lenni, ahogy eddig mindig is. - Azt hiszem, hogy egy részem nekem is érzi, hogy valami nem stimmel. És mindaz, amit elmondtatok... a fegyverek, a hálózata, a húgom... - érzem, hogy megvonaglik az arcom a fájdalomtól, de igyekszem uralkodni magamon. - Eddig nem támogattam az ötletet, hogy találkozz azzal az idegen mutánssal, de szeretnék válaszokat kapni, hallani az ő oldalukat is és tudni, ha Damien esetleg tett valamit ellenük. Alexander azt mondta, hogy mondjam meg neked, ha tényleg találkozni akarsz, akkor megkeres és elintézi a biztonságos találkozót. Mit ért ezalatt? - nézek Shadia szemébe. - Hogy akar megkeresni, ha a táborba nem teszi be a lábát?
Shadia kiegyenesedik, látom, hogy megnyugodott, valószínűleg Tracynek köszönhetően, és most ő az, aki nagyot nyel.
- Szerintem álmomban akar megkeresni - szólal meg halkan. - Ezt még nem mondtam, de Alexander valahogy be tud menni a fejembe, amikor alszom, képes velem kommunikálni, szerintem a telepátia képessége által. Álmomban megbeszéljük a részleteket, aztán átadom az infókat és együtt találkozunk vele - ígéri, és bár az új információ váratlanul él, valahogy ki tudok erőszakolni magamból egy bólintást. - Logan! - szólal meg Shadia kissé félénken, miután látja rajtam, hogy nem tudok többet reagálni, mert meg kell emésztenem azt a rengeteg dolgot, amit most megtudtam.
- Igen? - préselem ki magamból.
- Mi Damien képessége? - kérdezi mélyen a szemembe nézve váratlanul, engem pedig újabb hidegzuhanyként ér a kérdése, mert biztos voltam benne, hogy a bátyám elmondta neki, hogy mire képes.