Amikor becsuktam az ajtót a szívem úgy dobogott, mintha egy katonai tank ment volna keresztül rajta és nem tudtam letörölni az ostoba vigyort az ajkaimról. Nem tudtam elhinni, hogy mit tettem, nem tudtam elhinni, hogy megtettem a lépést és nem bántam meg, egyetlen másodpercig sem.  Én... boldog vagyok, élek. Új Hannáhnak érzem magam, jobb kedvűnek, valakinek, aki tud nevetni, és aki tényleg azt tudja mondani, hogy jól van és igaz is. És mindez Harry miatt, mert abbahagytam a küzdést a saját érzelmeim ellen és elfogadtam azt, ami köztünk van.

Amikor azt mondta, hogyha el is kéne mennie visszajönne miatt....amikor a szemeimbe nézve kérte, hogy higgyek neki és bízzak benne, valahogy tudtam, hogy száz százalékig biztosan mondta. Nem akart elmenni és, ha valami miatt mégis el kellett volna visszajött volna. Hittem neki és elfogadtam, hogy vele akarok lenni. Beengedtem és magam mellett akartam tudni.

Kuncogtam, ahogy eszembe jutott hogyan nézett rám, amikor megcsókoltam és aztán, ahogy reagált, amikor újra megcsókoltam. Nagyon-nagyon kedvelem őt és végre elismerni az érzéseim iránta, olyan minta egy mázsás kő került volna le a vállamról.

"Hannah? Te vagy az?" Kérdezte apa és ez visszahozott az ábrándozásomból. Megráztam a  fejem, hogy kitisztítsam, mielőtt válaszoltam neki.

"Igen, visszajöttem." Kiabáltam vissza, ahogy a konyhába sétáltam, ahonnan a hangját hallottam. "Sajnálom, hogy az engedélyed nélkül mentem el." Tettem hozzá, amikor beléptem és megláttam, hogy házi teát csinál. "Jó az illata."

"Neked is csinálok. Hol voltál?" Kérdezte mosolyogva. "Boldognak tűnsz. Azt hiszem  nem láttalak így mosolyogni hosszú ideje."

"Boldog vagyok, apa. Nagyon, nagyon boldog." Mondtam neki és közelebb lépve hozzá derekát átöleltem.

Meglepetten nézett, de azután visszaölelt gyorsan. "És mi tett ennyire boldoggá?" Kérdezte és éreztem, hogy az arcom lángol. "Kérlek, mondd, hogy nem egy fiú!"

Kuncogtam azon, ahogy reagált és ezért megfogott a vállaimnál. "Nyugi, apa. Rendes srác, sokat segített nekem."

"Istenem, barátod van. Mit kéne most tennem? Találkoznom kell vele, meg kell tudnom a szándékait a lányommal. Figyelmeztetnem kell, hogy ha bánt téged--"

"Apa!" Vágtam a  szavába és ő pislogott párat. "Nem kell ezeket tenned. Rendben van, rendes srác tényleg és biztos vagyok benne, hogy sosem lenne olyan hülye, hogy engem bántson. Harry jó rác, kedvelni fogod."

Még mindig aggódva és összezavarodva nézett rám, ami vicces volt. Azt hiszem nem számított arra, hogy ez fog történni. "Ugyanaz a srác, aki elvitt randizni?"

"Ugyanaz, akivel a későbbiekben és sokat fogok  elmenni." Válaszoltam és mély levegőt vett.

"Ha azt mondod, hogy kedves srác, hiszek neked. Ha azt mondod miatta mosolyogsz így." Megállt egy pillanatra és rám nézett. "Akkor megbízhatónak kell lennie."

Megöleltem. Csak meg akartam mindenkit ölelni, mert boldog voltam.

***

"Miért vagy még mindig itt?" Kérdeztem a legjobb barátnőmet, mialatt a szobám padlóján játszottam Hopeal. Nagyon éber ma és vadászós kedvében van, mindenre rátámad, ami megmozdul.

"Mert meg akarom ölelni Harryt és elmondani neki, hogy ő az én hősöm. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ti ketten együtt vagytok! Megcsinálta!" Cuppogott és én csak a szemeimet forgattam, de éreztem, hogy az arcom lángol. "Emlékszel, amikor először találkoztál vele? És amikor azt mondtam, hogy talán ő lehet az akit akarsz és akire szükséged van? Igen, igazam volt.... mint mindig. Hadd mondjam el neked, milyen elképesztő vagyok. Igen, baby!" Énekelte az ágyamon ugrálva. Ember, mennyire izgatott.

"Igen és én sokat tagadtam, de ez a múlté. Ráadásul, mióta szeretsz feles harmadik lenni?" Kérdeztem tőle még mindig Hopeal játszva.

"Oh, szóval ahelyett, hogy zongorázni tanítanád végig csókolózni fogtok. Ez a terved, Hannah Morgan?" Zihálni kezdtem, amikor meghallottam a szavait, a fejemet felé kaptam. "Igen! Istenem, ki vagy te és mit tettél a legjobb barátnőmmel?!" Dramatizálta túl és félre kellett néznem, éreztem, hogy az arcom nagyon ég.

Épp mondani akartam neki, hogy fogja be. Oké, talán kész voltam arra, hogy rákiabáljak, hogy fogja be a száját, de csengettek és izgatottan nyitotta ki szemeit és gyorsabban kifutott a szobámból, minthogy talpra álltam volna. Mire az ajtóhoz értem, Hopeal mögöttem, Savannah már Harryt ölelte és láttam, hogy arca elpirult, amikor találkozott a tekintetünk a legjobb barátnőm válla felett.

"Szia." Suttogta még mindig Savannéht ölelve és éreztem - esküszöm, nem túlzom el- pillangók repdestek a gyomromban. Nos, talán kicsit vadabbak voltak, mint ezer macska, mint Hope akik vadászó kevükben voltak. Igen, rémisztően hangzik.

"Szia." Suttogtam vissza és Savannah elugrott Harrytől és olyan arccal nézett rám, hogy eltöprengtem, hogy jól van-e. 

"Istenem, annyira aranyosak vagytok, nem hiszem el! Gyerünk, Harry, menj a barátnődhöz.!" Bátorította. "Elfordulok, ha akarjátok."

Harry kuncogott és odasétált, ahol álltam, csak akkor állt meg, amikor centik választottak el minket. Smaragd szemei rajtam voltak és az édes mosolya ajkain a gödröcskékkel együtt. Éreztem, hogy a szívem vadul dobog a mellkasomban és beharaptam alsó ajkamat, míg bátorságot gyűjtöttem és közelebb lépve, lábujjhegyre állva megcsókoltam gyengéden. De megragadta a derekam, közelebb húzott és elmélyítette a csókot. Nem mintha panaszkodnék vagy ilyesmi, azt kell mondjam, hogy őszintén szeretem, ahogy megcsókol és, amilyen érzés a karjai közt lenni. Most már elfogadtam, olyan könnyű észrevenni hogyan reagál a testem minden egyes alkalommal, amikor a közelembe van. 

"Hogy vagy?" Kérdezte, amikor elváltunk egymástól, kezei még mindig a derekamon voltak, közel tartva minket.

"Jól vagyok. Játszottam Hopeal és próbáltam kordában tartani Savannáht." Válaszoltam és mosolya egyre szélesebb lett.

"Istenem, aranyosabbak vagytok, mint hittem. Oké megyek, mielőtt depressziós leszek, mert én szingli vagyok. Bocsássatok meg, amíg felmegyek és összepakolom a cuccaimat. Hope." A legjobb barátnőm mondta, amikor elhaladt mellettünk és megállt Hope mellett, aki magát tisztította a lépcsőn. "Sajnálom, hogy ilyen fiatalon kell ezt végig nézned. Jobb, ha mész aludni."

Nevettem, ahogy felfutott az emeletre mögötte Hopeal, Harryt és engem egyedül hagyva a földszinten. Éreztem, hogy keze hátamra siklott, ujjai minden érintését éreztem a bőrömön, Tudatában voltam minden pontnak, ahol a testünk érintkezett és nem tudom, hogy ez normális-e. 

Azonnali válaszként a kezeim a mellkasán felsiklottak és karjaimat lazán összekulcsoltam nyaka mögött, még mindig szemébe néztem, anélkül, hogy elvesztettem volna a mosolyom. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy így viselkedtünk, hogy olyan sokáig tartottam magam ettől az egésztől, nem tudva, hogy mi hiányzott. Ha szabadnak és élőnek éreztem magam, amikor ledöntöttem a falaimat, akkor most egy új ember vagyok, még mindig ugyanaz vagyok. Nem tudom, hogy ez hogy lehetséges.

"Tudod....be kell vallanom, hogy féltem, amikor úton voltam ide." Döntötte homlokát Harry enyémnek, ujjai hátamat simogatták. "Azt hittem  talán megint az arcomba vágod az ajtót, letagadva mindent, ami tegnap történt. Féltem, hogy csak álmodtam. Milyen hülyeség nem?"

Ahogy kimondta jöttem rá, hogy milyen nagy rizikó is neki ez az egész. Nem hibáztatom, nekem is lennének kétségeim magammal szemben, ha nem tudnám, hogyan érzek most, mindent egybe vetve rájöttem, hogy én voltam, aki letagadta az érzéseit és fél törődni az emberekkel. Mindig azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen, aki a legnagyobb kockázatot vállalja, akinek a legnehezebb, de ez nem így van. Csak meg kellett bíznom valakiben, aki bizonyított nekem, újra és újra, hogy itt van nekem; mialatt neki meg kellett bíznia egy olyasvalakiben, aki mindenkit kizárt két éve és ez az egyetlen, ami nehézzé tette neki.

Kettőnk közül, nekem volt könnyebb dolgom.

Borzalmasan éreztem magam, hogy miattam ment keresztül annyi kétségen, megkérdőjelezve mindent velem kapcsolatban. Rosszuk éreztem magam, a miatt, ahogy egész végig viselkedtem vele és most tudom, hogy ki kell engesztelnem. Vissza kell fizetnem a türelmét a segítségét és azt, ahogy iránta érzek. Kész vagyok, ezúttal kész vagyok a törődésre, az érzésekre és a szerelemre.

Kezemmel fürjeibe túrtam, lábujjhegyre álltam és ajkamat övének nyomtam egy lassú csókra, óvatosan kóstolgattam, élveztem, ahogy visszacsókolt és, ahogy a lélegzetünk keveredett, és éreztem, hogy a szívem őrült vágtába kezd,

Ahogy megtörtük a csókot, a kezeimet arcára simítottam és hüvelykujjammal simítottam végig.

"Sajnálom." Suttogtam a szemébe nézve, próbáltam megmutatni mennyit is jelentenek ezek a szavak. "De még ha magamnak sem ismertem be, elmondhatom neked, hogy nem tudom letagadni ezt, mert boldog vagyok tőle. Igazán boldog és nem akarom letagadni."

Szavaim hatására mosolya gyönyörűen szélesedett, gödröcskéi megjelentek, ahogy a szemei körüli ráncok is, amik melegséget okoztak a szívemben. Büszkeség és élvezet kavargott bennem.

Még egyszer szájon pusziltam, rájőve mennyire is szeretem ezt tenni, milyen szabadon mutatom ki a vonzalmam. Talán mert olyan sokáig elnyomtam, de most úgy érzem szüksége van arra, hogy kimutassam az érzéseim iránta. "Menjünk a zongorához? Már előkészítettem." Mondtam neki és ő bólintott, anélkül, hogy mosolya eltűnt volna.

Ahogy elhúzódtam Harry megfogta a kezem és amikor megfordultunk, hogy a nappaliba menjünk, ahol a zongora volt, megláttam Savannáht a lépcsőn, minket nézett boldogan. Találkozott tekintetünk, próbáltam olvasni a gondolataiban és nem tartott sokáig rájönnöm, hogy boldog miattam, hogy végre megnyíltam valakinek és megengedtem, hogy törődjek valakivel.

Rá mosolyogtam és ő bólintott, mielőtt összeszedte magát. "Nos, megyek turbékoló galambjaim. Szórakozzatok jól, védekezzetek. Majd találkozunk." Nem volt időm válaszolni, ahogy gyorsan elfutott a házból és én még mindig éreztem, hogy az arcom lángolt a vicce miatt, szóval kerültem Harry tekintetét pár másodpercig. A földet néztem, szóval láttam a pillanatot, amikor Hope csatlakozott hozzánk.

"Hope!" Szólította játékosan, a földre térdelt a kicsi cicához. Azonnal dorombolni kezdett, oldalán Harry kezéhez nyomta. "Olyan egészséges és boldog! Többé nem sovány."

"Igazán szeret enni." Válaszoltam, és ahogy a cicát kezébe vette, találkozott tekintetünk és én büszkén néztem rá.

"Csatlakozhat hozzánk, ugye?" Kérdezte Harry kuncogva, ahogy bólintottam, máris számítva arra, hogy el fog aludni a zongorán. Már csinálta korábban.

A nappaliba sétáltunk és Harryt a zongorához vezettem, ahol már volt egy pár kotta, más dalokból és egy, amin dolgoztam. Munkára kész voltam.
 

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: