Megint kerültem Harryt. De ezúttal nem teljesen szándékosan, elfoglalt vagyok az egyetem miatt és ráadásul Max apja megkért minket, hogy játszunk Húsvétkor is. Boldog vagyok, hogy az embereknek tetszett a suliban, amit csináltunk és biztosan jól fog mutatni az önéletrajzomba. Ezért maradok Maxel és Stanleyvel suli után, hogy gyakoroljunk és később a műhelybe mentem, hogy segítsek apának egy kicsit. Nincs sok szabad időm, hogy Harryvel legyek és tudom, hogy ő is nagyon elfoglalt. Minden előítéletem ellenére néztem pletyka műsorokat a tévében, csak, hogy tudjak róla valamit.

Néha felhívott, hogy lóghatnánk együtt, de a válaszom mindig ugyanaz volt. "Elfoglalt vagyok, nem lehet."

Savannah szerint csak kifogásokat keresek, hogy távol tartsam magamtól, de ez nem igaz. "Ha tényleg akarnál időt tölteni vele, megtalálnád a módját." Mondta gyakran, de a fejemet ráztam és témát váltottam.

Talán egy kicsit igaza van, tudom, hogy találhatnék olyan időpontot, amikor találkozhatnék Harryvel, de meg sem próbáltam. Csak...olyan megsemmisítő. Ahogy megörülök érte, hogy mellettem legyen. Már közelebb kerültem hozzá, mint kellett volna. Barátként tekintettem rá, az életem részeként és ez néha megrémisztett. Néha megleptem magam, hogy rá gondoltam az óráim alatt és a professzor valamit mondott, ami rá emlékeztetett. Azt hiszem, csak szünetre van szükségem.

"Csak attól félsz, hogy beleszeretsz." Savannah erőltette, amikor azt mondtam neki, hogy csak szünetre van szükségem; kimerítő megnyílni az embereknek. Nem akartam elismerni hangosan, de féltem, hogy igaza lehet.

Amikor Harry megfogta a kezem, amikor rám nézett, amikor rám mosolygott a szívem gyorsabban vert. Amikor arcon puszilt őszintén pillangókat éreztem a gyomomban és mindez megijesztett, mert legyünk őszinték, elfelejtettem milyen így érezni. Olyan sok ideje a saját világomban éltem, nem gondoltam, hogy így fogok még érezni valaha is. Nem hittem, hogy valaki képes lesz megérinteni így.

Azt hittem megvédtem magam.

De szerelembe esni teljes beengedést jelent, semmi akadály. De Harry Harry Styles, nőcsábász, mindig a pletyka műsorok és a pletykák középpontjában áll, nőcsábász, akit minden partiba már lánnyal kapnak lencse végre. Néha nem csak eggyel. Az az ember, aki más országokba megy és ezer és ezer sikítozó lány hever a lábai előtt. Harry az a fajta ember, aki sok emberrel találkozik, híresekkel, nőkkel, ami érthető, mert ilyen világban él. A nők ugyanazt akarják, mint ő.

Nem akarom színpadon énekelni, és ezt szereti a legjobban.

Beleszeretni vagy bármi más, azt jelenti, hogy beengedem, és azután elmegy. Nem maradhat velem, és én nem mehetek vele. Úgy nem veszhetem el, mint anyát, de elveszthetem az élete és a világa miatt. És nem lenne ugyanolyan fájdalmas? Tudva, hogy máshol van, nem érinthetem, meg és nem láthatom újra, de nem lehet mellettem örökre, igaz?

Természetesen, a szerelem halálra ijeszt és távolságot kell tartanom, hogy megmentsem magam, ezért teszem ezt. Nem szerethetek bele  Harry Stylesba hacsak nem akarom elveszteni és azután szenvedni. Csak barátok lehetünk, mert a barátoknak nincs szüksége ugyanarra, mint a szerelmeseknek. Egy barátság talán nem olyan szoros, működhet köztünk. De semmi más.

"Kezdhetjük az elejéről?" Kérdezte Stanley és én a fejemet ráztam, hogy kiverjem a gondolataimat.

"Persze." Válaszoltam és a hegedűmet megfogva kezdtük el a dalt, amin dolgoztunk.

Ezúttal, a Temporary Bliss a The Cabtől, határozottan az egyik kedvenc számom tőlük. Szeretem a rock és a hegedő kombinációját, és tökéletes volt a Maxel közös munkánkra. Stanley adta a ritmust és Maxel elkezdtünk játszani. Ő gitáron, én a hegedűvel és kettőnk hangszere életre keltette a zenét.

Max énekelt,mialatt én játszottam, próbáltam csak a zenére koncentrálni és amikor a refrén jött, letettem a hegedűt és a mikrofont megfogva énekeltem a magas hangokat minden gond nélkül. Azután jött ő újra és én a hegedűn játszottam és Stanley is csatlakozott zongorával, így még különlegesebbé téve. Az eredeti zenébe erős a dob, de mi kihagytuk, csak az elektronikus gitárt hagytuk meg.

Amikor végeztünk a dallal büszke voltam. Arra amit elértünk és nagy mosolyom ajkamon pihent. Max,Stanley és én egymásra néztünk ugyanazzal az arckifejezéssel, ugyanazzal a mosollyal.

"Elképesztő volt, Han!" Kiáltott fel Max, gitárját félretéve és közelebb jött, hogy megöleljen. Az első érzésem az volt, hogy ellököm, de helyette leküzdöttem ezt és lazán megöleltem. "Ahogy befejezted, az utolsó hangok csodásak voltak!" Tette hozzá visszalépve, de kezeit vállamon tartotta.

Tudom, hogy észrevette a változást, mert hónapokkal ezelőtt nem próbált volna meg megölelni.

"Maxnek igaza van." Stanley támogatta a zongorától. "Csodásan változtattad meg a végét. Nagyon jó. Az egész dal különleges." Büszkén mosolyogtam. Csak néhol megváltoztattam a hangot és meghosszabbítottam párat.  Nem sok változás, de kicsit más volt és örültem, hogy tetszett nekik. Spontán volt. "És azt hiszem ennyi elég mára. Holnap ugyanekkor?"

Max és én bólintottunk és Stanley elfordult, összeszedte a cuccait és elment.

"Bedobunk egy kávét?" Kérdezte Max kicsit idegesen, megijesztett hirtelen kérdésével. Pislogtam párat, hogy elrejtsem meglepettségem, mielőtt válaszoltam.

"Oh, é-én szeretnék, de terveim vannak. Nagyon sajnálom." Bólintott egy szomorú mosoly kíséretében, mintha nem lepődött volna meg a válaszomon. Azt hiszem számított a kikosarazásomra, de megpróbálta. "Talán máskor." Tettem hozzá, meglepve ezzel nem csak őt, hanem magamat is.

"Számon tartom." Válaszolt fényes mosollyal, mielőtt megfogta a gitárját és elment. "Majd találkozunk,Han!"

Az előadó teremben voltam még mindig meglepődve attól, amit mondtam. Azt hiszem tényleg változtam. Harry tényleg elérte, hogy megnyíljak az embereknek, hogy esélyt adjak nekik. Büszke lenne rám.

"Szép dal volt." Hallottam a hangját és ez fura volt. Úgy hangzott, mintha ott lett volna. "Kitől van? Szeretném meghallgatni az eredetit is."

Megfordultam, hangja túl valós volt ahhoz, hogy csak képzeljem és majdnem szívrohamot kaptam, amikor megláttam ott, előttem állt komoly arckifejezéssel, kezei a farmerzsebében voltak, barna bőrdzsekit viselt a nyakánál bundásat.

"Istenem, Harry! Megijesztettél! Mit csinálsz itt?" Kiáltottam kezemmel a mellkasomon, szívverésem hangos és gyors volt mellkasomban.

"Jöttem, hogy találkozzunk. Mivel mindig elfoglalt vagy, úgy gondoltam lophatok pár percet, ha ide jövök." Szemöldökömet ráncoltam, amikor láttam, hogy komoly arckifejezése nem változott. Semmi mosoly, semmi melegség nem volt szemében, amikor rám nézett. "De azt hiszem már terveid vannak."

"Mi?" Morogtam zavartan és azután eszembe jutott Max. "Oh, Maxre gondolsz! Mondtam neki, hogy talán valamikor kávézhatunk, de nem tudom mikor." Nem változott a szavaimtól se. Ugyanaz a hideg és passzív arckifejezés. "Mi  a gond?"

"Semmi. Csak azt hittem, hogy tényleg elfoglalt vagy, de azt hiszem tévedtem. Szereztél barátokat." Mondta utolsó szavát olyan megvetően, hogy ideges lettem tőle.

"Ez rossz? Mondd meg ha igen, de csak azt tettem, amit te is és mindenki más mondta, hogy tegyem: nyíljak meg az embereknek. Miért vagy ennyire ideges miatta?"

"Mert nem ilyen barátokra gondoltam, Hannah!" Kiáltott fel, hangját felemelte, meglepett engem. "Nem akarom, hogy bárki mással elmenj randizni!"

"Nem randira megyek Maxel!" Kiabáltam vissza és közelebb léptem.

"Világos, hogy egy randi ígéretének vette! Nem látod, hogy néz rád? Még én is láttam a  terem másik végéből!" Kiabált.

"De ez nem a te dolgod, Harry! Nincs jogod, hogy féltékeny legyél vagy akármi. Csak azt tettem, amit mondtál."

"Sosem kértelek arra, hogy ezt tedd!" Tett még egy lépést és már nagyon közel voltunk, láttam az idegességet és a frusztrációt a szemében. És igen, féltékenységet. Nem hibáztam. "És minden jogom meg van, hogy féltékeny legyek. Természetesen féltékeny vagyok, Hannah!"

"Nem kéne annak lenned! Nem vagyunk többek, csak barátok." Szorítottam ökölbe  a kezem, éreztem a dühömet.

"De nem akarok a barátod lenni! Több akarok lenni ennél!" Megragadta a vállam és közelebb húzott. "Tudod jól, Hannah. Tudod, hogy hogy érzek."

"Ennek semmi értelme. Én nem érzek ugyanúgy és jobban tennéd, ha elfogadnád, hogy csak barátok lehetünk."

"Hülyeség. Ne gyere ezzel a sok szarsággal, mert vannak érzéseid irántam. Ne tagadd!"

"Nem tagadok semmit! Nem kedvellek úgy, ahogy te engem és most engedj!" Védekeztem, próbáltam elszabadulni szorításából, de kezei szorosan tartottak a vállaimnál fogva.

"Hagyd abba  a hazudozás Hannah. Ettől nem lesz kevésbé valós, az ami köztünk van." Próbálta ezúttal gyengédebben, de a fejemet ráztam makacsul. Nem fogom elfogadni, amit mond.

"Nincs köztünk semmi!"  Kiabáltam és kezeimet mellkasához nyomtam és próbáltam ellökni, de nem tudtam megmozdítani. "Engedj el!"

"Nem, be fogom bizonyítani, hogy vannak érzéseid irántam."

"Engedj e-"

Nem tudtam befejezni a mondatom, amikor közelebb húzott és ajkait enyém ellen nyomta egy durva csókban, ami égetett, a lelkembe égett.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: