"Fel kellett volna vennem, amikor kérdezgetni kezdted!" Mondta Harry még mindig nevetve, mialatt Steven az emeleten volt, hogy  a számlát kinyomtassa Harry vásárlásáról. Végül a Lexus LS 461-at választotta és lehetőséget kaptam, hogy vezessem.

Eggyel kevesebb dolog a bakancslistámon!

Kerültem Harry tekintetét és az ujjaimat másoltam mialatt mosolyogtam, mert eszembe jutott a jelenet, amit említett. Az elejétől kezdve világos volt, hogy Steven nem hitte el, hogy értek a kocsikhoz,szóval be kellett bizonyítanom, hogy visszaszívja a szavait. Nem tehettem róla; azt hiszem nem halt meg teljesen ez az oldalam. Ismerem a Lexust LS-t mint a tenyerem, de minden speciális tulajdonságáról kérdeztem, gyors válaszban reménykedve, de minden  alkalommal csalódást okozott, több információt kellett volna tudnia, mint a neten említenek meg. megkérdeztem a motor anyagát, a gyártási folyamatot és a tesztvezetésekről is. Öt perccel később nem mert semmit mondani és Harry visszatartotta a nevetését egész idő alatt. Szemei büszkeségtől csillogtak.

"Mert az, hogy nő vagyok nem jelenti azt, hogy nem tudok semmit a kocsikról. Ez hátrányos megkülönböztetés és utálom ezt." Mondtam neki még mindig kerülve a tekintetét.

Nehéz volt rá néznem egész nap, és nem azért, mert nem éreztem magam jól vagy ilyesmi, csak mert mindig amikor rá néztem eszembe jutott az álmom, amit próbáltam kiverni a fejemből egész idő alatt.

A szívem vadul dobogott, amikor eszembe jutott a múlt éjjeli álmom, az álmom, ami miatt tágra nyílt szemekkel és lángoló arccal keltem fel. A jelenet újra lejátszódott agyamban, mintha újra megtörtént volna, próbáltam elhessegetni a képet, de nem tudtam.

"Hannah" Szólított az álmomban és én felé fordultam, szemeimmel végig néztem, ahogy felém közelített, mosolya gyönyörű volt és lélegzetelállító, szemei boldogságtól csillogtak, ugyanaz a boldogság, mint amit én éreztem a mellkasomban. 

Végül elért hozzám és az első tette az volt, hogy kezemnél fogva közelebb rántott magához, testeink összeütköztek egy szoros ölelésben és én kezeimet körél fontam, pólóját markoltam a hátán, és arcomat pólójába vállába temettem. A karjaiban, egésznek éreztem magam újra.

"Hiányoztál." Suttogtam még mindig vállának dőlve és kezei szorosabban öleltek körül.

"El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál. Nem tudtam mikor lenne jó visszajönnöm." Az álmomban kíváncsi voltam és nem valóságos, mert így éreztem. Mintha megtörtént volna, mintha a legnormálisabb dolog lenne az életemben. De senkivel nem voltam ilyen nyitott mióta anya meghalt. "De itt vagyok." tette hozzá hátrébb húzódva, kezei vállamon voltak még enyémek a derekán. A szemembe nézett annyira intenzíven, úgy éreztem megérintette a lelkem.

Mosolyogtam, megbódultam a boldogságtól és a legborzasztóbb dolgot tettem meg. Közelebb hajoltam, lábujjhegyre álltam, hogy elérjem ajkait, szívem gyorsan vert, kétségbeestem és felkeltem a mellkasomban dübörgő szívemmel és a kezem az ajkaimra simult, minta éreztem volna Harry ajkait.

Ezért nem tudok most ránézni, mert eszembe jut mennyire közel voltunk álmomban, mennyire boldog voltam és mennyire meg akartam csókolni. Ha ránéznék szemeim rögtön ajkaira rebbennének és félek, hogy észrevenné.

Ez mutatja, hogy már most túl messzire jutottunk. A tény, hogy hiányzik, amikor külföldön van, a tény, hogy nem tudom kiverni a fejemből, a tény, hogy róla álmodok- ez mind azt jelenti, hogy már megszerettem és meg kell ezt állítanom mielőtt túl késő lesz. Amikor ennek vége, véget kell vetnem ennek. Ez e legjobb, amit tehetek.

"Minden kész. A rendszámtáblád pár napon belül megérkezik, szóval akkor jöhetsz érte. Ezzel gond nélkül közlekedhetsz." Mondta Steven, amikor visszaért, mosolyom szélesebb volt, mint előtte. Tudta, hogy jó üzletet csinált ma és Harry is elégedett volt.

Beleszeretett a kocsiba, láttam. De ki ne szeretne bele? Úgy értem, ez egy Lexus LS 460.

"Remek. Akkor magammal vihetem most?" Kérdezte Harry, éreztem az izgatottságot hangjában, hogy vezetheti a kocsit.

"Természetesen, Mr. Styles!" Válaszolt Steven átadva Harrynek a papírokat, hogy ő az autó új tulajdonosa. "Sietek minden intézkedéssel szóval magaddal viheted."

"Remek." Mosolygott Harry elvéve a papírral teli mappát. Felém fordult és rám nézett, szemei csillogtak, de nem tudtam megmondani miért. "Segítenél?" Kérte és én a homlokomat ráncoltam, próbáltam szemeimet csak a szemein tartani. "Én vezetem az Audit és te vezetheted a Lexust. Csak követned kell."

Szemeim kitágultak ajánlatára. Megkért, hogy vezessem a Lexust? Úgy értem, teszteltem már meg minden, de az nem ugyanaz. A kocsi most már az övé és neki kéne először vezetnie.

"Vezethetem az R8-at." Ajánlottam fel, szívem a puszta lehetőségtől is hevesen vert, de nem fogadhattam el.

"Nem, kérlek vezesd a Lexust. Ez a köszönetem, hogy segítettél ma." Erősködött, mosolya édes volt és tudtam, hogy őszinte, nem próbált megvenni ezzel vagy ilyesmi. "Kérlek. Ne kelljen a cupecake fejet csinálnom." Fenyegetett és be kellett harapnom ajkam, hogy ne kuncogjak.

"Oké, de tudod, hogy nem hat rám a cupecake arc."

"Dolgozom rajta." Válaszolt, elhatározottságot láttam gyönyörű szemeiben.

***

A Lexust vezetni Harry házáig életem legcsodálatosabb élményem volt. Vagy legalábbis az egyik biztosan. Felemelő amilyen csendes a kocsi, a csendes és gyönyörű motor hangja, a belső kényelmessége. El tudnál élni örökre ebbe a kocsiba és nem tudom elhinni, hogy tényleg vezethetem. Hogy fogok ezek után visszatérni a kis Minimhez? Az élet igazságtalan.

Leparkoltam, ahova Harry mutatott és egy mély sóhajjal hagytam el a Lexust, a motorháztetőt simítva, miközben odasétáltam, ahol Harry várt rám, elégedett vigyorral ajkain. "Tetszett?" Kérdezte és nem tudtam nem álmodozva nézni.

"Imádom. Elképesztő autót vettél, Harry."  Mondtam és mosolya nagyobb lett.

"Miattad. Nagyon szépen köszönöm. Valószínűleg sosem ismerem meg ezt a kocsit, ha nem vagy." Mosolya újra őszinte volt, gyönyörű, mint amit az álmomban láttam.

A gyomrom zavarossá vált a emlékkép miatt és félrenéztem. Egyedül voltunk a parkolóban, ahol ok épület volt, ahol élt és nagy hely volt mégis úgy éreztem a falat közelednek.

"Feljössz hozzám? Nem ebédeltünk és főzhetek valamit neked. Már dicsérték meg a főzési képességeim." Ajánlotta, mosolya sosem tűnt el.

Jó ötletnek hangzott, egy újabb lehetőség, hogy megsértsem. Látom magam, ahogy a főzési tehetségét kritizálom, hogy nem olyan remek, mint mondta. De vissza kell utasítanom, nem mehetek fel vele.

"Nem tehetem. Vissza kell mennem és elvégeztem a dolgom. Segítettem." Mondtam világosan, azon dolgozva, hogy hangom olyan közönséges legyen amennyire csak lehet.

"Igen, de ezt ne így fogd fel. Meghívtalak, mint egy barát." Erősködött egyet közelebb lépve, de én hátraléptem.

"De Harry : nem vagyunk barátok és nem is leszünk." Láttam a fájdalmat átsuhanni arcán és próbáltam bemesélni magamnak, hogy a mellkasomban érzett fájdalomnak ehhez nincs köze. "Már elmondtam korábban."

"De- de azt hittem meggondoltad magad. Úgy értem, tegnap és ma úgy tűnt nem bánod, hogy velem vagy és jól el voltunk." Zavarodott volt és sértett, hallatszott a hangjából tisztán és én félre néztem.

Tudom, hogy ez lesz a legjobb, a legjobb amit tehetek, de nem ezt érzem és ez az jelenti, hogy már most túlságosan fontos lett nekem. Ezúttal fáj ellökni őt.

"Hívjuk fegyverszünetnek. Most vége és visszatérek az életemhez, amibe neked nincs helyed." 

"És mi van, ha a része akarok lenni?" Hangja szigorú volt, makacs és hallottam, hogy még egy lépéssel közelít. "Mi van, ha nem hagyom, hogy újra ellökj?"

"Nem tehetsz ellene semmit, Harry. Ez a döntésem." Vitatkoztam vele még mindig kerülve tekintetét.

"De ez rossz döntés!" Kiabált és ezúttal meglepett engem, felnéztem és találkozott tekintetünk, lefagytam a ledöbbenéstől. "És ezt te is tudod. Ezért nem nézel a szemembe!"

"Ez nem..."

"Tudod, hogy igaz!" Kiabált megint és még mindig túlságosan ledöbbentem, hogy reagáljak és arrébb húzódjak, amikor egy újabb lépést tett felém. "Belefáradtam Hannah. Türelmes vagyok, de nekem is vannak határaim,oké? Azt hittem haladunk, de te elhatározod, hogy az egészet a szemétbe dobod újra és nem fogom elfogadni. Nem. Csak többé nem lökhetsz el és te is tudod, nem vagyunk csak ismerősök többé!" Csak nézni tudtam tágra nyílt szemekkel. "És te is tudod, szóval hagyd abba a harcot, hagyd abba, hogy próbálsz ellökni, mert nem fog megtörténni. Nem tudom, hogy mi történt veled a múltban ami miatt ilyen lettél, de ideje tovább lépni!"

Szavai olyan voltak, mintha kést dobtak volna a mellkasomba és szíven ütött sebészi pontossággal. Egy másodpercig nem tudtam levegőt venni. Nem tudja mi történt és ezért ilyen bátor, de ez nem számít, mert ezeket a szavakat akarta velem megértetni apa és Savannah is végig, de ők nem érintettek meg úgy, mint Harry.

Mindig kedves volt velem, megtanulta hogy bánjon velem, bocsánatot kért, amikor rosszat tett és erősködött, visszajött, még akkor is, ha semmit nem jelentettem neki. Sosem értettem miért, mi ösztönzi erre és miért érdeklődött irántam, de ezt tette. Valami furcsa ok miatt törődött velem és segíteni akart, még akkor is, ha nem könnyítettem meg a dolgát.

Látni, hogy elveszti a türelmét, végül kiabál velem azok után amiket én tettem vele és ez megütött keményen és összetört. Ott, előtte, zokogásban törtem ki, mint anya halálakor. Mint már oly' régen. Ezúttal nem kontrolláltam magam, nem tudtam abbahagyni. Csak sírni tudtam.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: