"Hadd vigyelek haza." Ajánlottam fel, amikor kisétáltunk a kávézóból. Hannah még mindig mosolygott és nem akartam, hogy ne így legyen, mindig így akarom látni.

"Egyedül is haza tudok menni, Harry. Ne aggódj." Válaszolt udvariasan, ezúttal nem volt durvaság a szavaiban.

"Kérlek! Így megtudhatom, hogy jó címet adtál-e meg és nem egy random házcímet. Képzeld el, ha odavezetek holnap és valami őrült idős ember nyit ajtót és elhatározza, hogy elrabol engem!" Dramatizáltam túl a helyzetet és láttam, hogy nevet és a fejével nemet jelez. "Megtörténhet, ne nevess!" Még jobban nevetni kezdett.

"Vad képzeleted van Harry. De jó címet adtam meg, ne aggódj. Senki sem fog elrabolni."

Tudom, hogy el kellett volna fogadnom, hogy nem akarja, hogy hazavigyem, de nem akartam elválni tőle még. Az egész délután olyan nagyszerű volt, csak jól szórakoztunk és megnyílt nekem, megosztotta a gondolatait velem és csak nem vagyok képes még elengedni. Azt kívánom bár mindig így lennénk.

"Gyerünk. Nem fogok tudni ma aludni, és ráadásul sosem bízhatsz az IOS térképben. Timbuktuba is kiköthetek!" Megint nevetni kezdett.

"Kitartó vagy nemde?" Bólintottam nagy mosollyal ajkaimon. "Oké, csak hadd írjak apának, hogy ne várjon rám."

Késztetést éreztem, hogy a levegőbe ugorjak, mialatt azt kiabálom, hogy igen. Úgy látszik minden alkalommal egy kicsit haladunk, ezzel felmelegítve engem és most az út ami ránk vár kevésbé tűnik nehéznek. Többé már nem tűnik lehetetlen küldetésnek és csak remélni tudom, hogy beenged és segíthetek neki. Tényleg itt akarok lenni neki, felajánlani a vállam, hogy sírjon, ha arra van szüksége vagy szorosan ölelni, amikor úgy tűnik minden összeomlik.

Azt akarom, hogy szüksége legyen rám, mert én ott leszek neki.

Ujjaival gyorsan üzenetet írt és én nem tudtam levenni róla a szememet. Nagyon tetszik, ahogy haja keretezi arcát és felfedeztem, hogy rövidebb, mint mikor legutóbb találkoztunk, de tetszik, még jobban, aranyosabb. Most alig ér a válláig és a vége egy kicsit göndör, ami még imádni valóbbá teszi. A keze is tetszik, hosszú ujjaival és emlékszem a videóra, ahol zongorázott, hogyan siklottak ujjai a billentyűkön és kreáltak gyönyörű zenét.

"Rendben. Remélem megnézi." Felnézett rám, telefonját visszatette a zsebébe.

"Akkor mehetünk?" Kérdeztem karomat felajánlva és pár másodpercig csak nézett. Tudom, hogy vívódott elfogadja vagy ne és talán túl messzire mentem, de meg kellett próbálnom. Meg kell szoknia a jelenlétem, addig, amíg természetessé nem válik.

Végül, egy sóhaj kíséretében megkarolt és rám lecsapott a büszkeség érzése újra. Minden pillanattal, amit együtt töltünk, úgy érzem közelebb kerülünk egymáshoz. Nem változtam túl sokat az utóbbi találkozásunk óta, de ő igen és azon tűnődtem miért. Amikor eljöttem, hogy lássam, egy percre azt gondoltam, hogy nehezebb lesz az idő elteltével, hogy még jobban zárkózott lesz, de amikor meglátott meglepetten boldognak tűnt.

Mi van, ha hiányoztam neki, amíg külföldön voltam? Ahogy nekem is hiányzott.

Erre a gondolatra a szívem reménnyel telt meg, mert talán már most túl nőttem rajta, még ha próbálja is tagadni. Talán többé nem tud ellökni mint korábban, mert már abban a zónában vagyok, ahova nem akart.  Ennek hatására, tiszta öröm futott végig testemen és nem tudtam megállítani az ajkaimon játszó idióta vigyort.

"Úgy mosolyogsz, mint egy vadalma." Mondta megszakítva gondolataimat és megfordultam, hogy találkozzak kíváncsi szemeivel.

"De az vagyok, egy furcsaság.. mi a pokolt keresek itt? Nem tartozom ide." Énekeltem ahelyett, hogy elmondtam volna neki a valós okot.

Szája szélei mosolyra húzódtak és gyengéden kuncogott. "Tetszik a reszelős hangod. Egyértelműen fejlődött a hangod." Mondta és én tágra nyílt szemekkel néztem rá. "Hallottam az egyik dalotokat, amikor elkezdtétek a bandát." Feltételeztem, hogy a What Makes You Beautifulról beszélt. "A hangod most határozottan más,"

"Ez egy bók?" Kötekedtem vele és megfeszült egy pillanatra.

"A hangodról, nem rólad. Ez két külön dolog." Tette hozzá és én kuncogtam. Hannah tényleg nem fogadja el, hogy valamilyen módon kedvel engem, még ha csak a hangomat is.

"Nos, a hangom igazán hálás." Mondtam és ő kuncogott.

Emlékszem, amikor először láttam, hideg szemeivel és ahogy ellökött, amikor úgy látszott semmi sem hat rá. De most nevet az idióta vicceimen annyira könnyen és azon tűnődtem, vajon ilyen lehetett korábban.

"Remélem nem bánod, ha a Range Roveremmel megyünk." Mondtam mikor a kocsimhoz értünk és a szemei felcsillantak, tudom, hogy nem bánja. Majdnem úgy nézett a kocsira, mint Moni.

***

"Borzalmas sofőr vagy, Harry Boy-band!" Mondta Hannah, amikor megérkeztünk az autókereskedéshez. "A sárga nem azt jelenti, hogy gyorsíts őrült sebességre!"

"Sajnálom, sajnálom. Legközelebb óvatosabb leszek,jó?" Mondtam felé tartva, miután én is kiszálltam a kocsiból.

Mély levegőt vett és szemeit becsukta pár másodpercre, mielőtt bólintott és kerülte a szemkontaktust. Nem tudtam nem mosolyogni; csak boldog voltam, hogy ott van velem és nem talált ki kifogást, hogy ne kelljen eljönnie. És imádni valóan néz ki ma, és nem a ruhájáról beszélek- habár csodálatosan néz ki a fekete farmerjében, magassarkú csizmájában és szürke kabátjában,- valami van ma a  szemében és kipirult arcában, amikor rám néz, mintha lenne egy titka amit nem akar megosztani mert kínos.

"Oké, lépjünk túl rajta és vegyünk egy új autót. Habár, tudnod kell, hogy nem engedem, hogy sport kocsi legyen, pont elég az R8-as."

"De szeretem a sportkocsikat, elképesztőek!" Védekeztem őt követve.

"De őket nagy sebességre találták ki és a városban csak bántod a motorját. Még mindig nem értem, hogy miért van szükséged egy új autóra, Harry."

Tényleg nincs szükségem egy autóra, de ez jó mód arra, hogy időt töltsek vele és szeretem a kocsikat. De, természetesen, nem mondtam el neki, szóval csak vállat rántottam és ő a szemeit forgatta.

Egy autókereskedő közelített felénk begyakorolt mosollyal, aminek a megtartásával küzdött, mikor meglátta milyen fiatalok vagyunk. Valószínűleg azt hitte, hogy az idejét vesztegeti ránk; nem hibáztatom, miután csak egy tinédzser pár vagyunk neki.

"Segíthetek?" Kérdezte udvariasan, még mindig mosolyogva.

"Igen, kocsit akar venni." Hannah válaszolt és láttam a hitetlenséget vibrálni az ember szemében. Leolvastam a nevét a kabátja zsebéről: Steven Black. "Megnézhetnénk, mijük van?"

"Természetesen, kövessetek." Mondta, de még mindig láttam, hogy nem hiszi el, hogy tényleg fogok venni egy kocsit.

Hannah megfordult, hogy rám nézzen és láttam a  szórakozottságot a szemében, valószínűleg ő is észrevette Steve arckifejezését, mint én és halálosan várta, a reakcióját, amikor rájön, hogy ténylegesen vásárolni fogok egy autót és rájön, hogy nincs hozzá szükségem hitelre sem.

"Milyet akarsz, Harry?" Kérdezte, amikor egymás mellett sétáltunk és követtük Stevet. "Sedan,SUV, coupé?"

"Egy Sedan jó lenne. Még nincs ilyenem és hasznosak tudnak lenni néha." Válaszoltam és láttam a szemem sarkából, hogy Steve önelégülten mosolygott, tisztán a beszélgetésre figyelte. "Ha Moni itt lenne, azonnal rávenne, hogy egy Volvot nézzek meg."

"Volvo az jó ötlet, tekintve a vezetési stílusod.  A legbiztonságosabbak. Egy S90-es jó lenne neked, el tudlak képzelni egy BMW 6-ba is." Lenyűgözve néztem rá, hogy milyen természetesen beszélt a kocsikról és a kinézetükről. Igazán jól kijönne Monival és Miláva. "Van valami elképzelésed? Legalább a márkáról?" Kérdezte tőlem és elgondolkoztam egy pillanatra.

"Nem igazán. Mi a kedvenced?"

"Hmm... az egyik kedvencem a Lexus LS 460 és jól néznél ki abban a kocsiban." Erre a válaszra Steve megállt és minket bámult ledöbbenve, látszott egész arcán.

"Bocsássatok meg ezért a kérdésért, de megengedhetsz magadnak egy Lexust?" Hannah rám nézett és én kuncogtam, Steven arca megfizethetetlen volt.

"Igen. Megnézhetnénk egy Lexust?" Kérdeztem vissza és esküszöm a szemei helyén pénzjelet láttam csillogni, amikor ránk nézett, ezúttal mosolya őszinte volt és érdeklődő. Tudta, hogy nem az idejét vesztegeti.

"Kérem, kövessetek. A Lexus részlegre vezetlek titeket, így láthatjátok a modelleket saját szemeitekkel. Kiváló autó Mr.."

"Styles" Válaszoltam. "De hívjon csak Harrynek őt pedig Hannáhnak." Tettem hozzá. Hannah udvariasan mosolygott, szórakozottság csillogott még mindig szemeiben.

"Kiváló. Határozottan szeretni fogod a Lexus LS 460-at, Harry."

"Lefogadom, de Hannah jóváhagyása kell hozzá, másképp nem veszem meg. Ő a szakértő." Steven hitetlenkedve nézett Hannáhra, aki csak ferdén mosolygott rá, szemében a győzelem csillogott.

Kuncogtam, majd meghaltam attól, hogy Hannah miatt Steven megbánta bármit is gondolt.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: