Igent mondott. Egy lépéssel közelebb! Csak lassan kell haladnom, de működik. Végül elértem, hogy elfogadja a jegyet, ami azt jelenti, hogy együtt megyünk a koncertre, még akkor ha Savannah velünk lesz. Hannáhval leszek.

Meghoztam a döntést, amihez ragaszkodok. Tudom, hogy nem akarja, hogy barátok legyünk, de meg fogom változtatni. Valahogy, mégha Savannáht is rángatnom kell magunkkal, több időt fogok Hannáhval tölteni. Tudom, hogy nem dönthetem le a falait egyik napról a másikra, ez egy lassú folyamat, de megcsinálom. Elérem, hogy bízzon bennem, elérem, hogy megnyíljon és elérem, hogy megszeressen. Így egy nap talán rájön, hogy akárhányszor lök is el én visszatérek.

Csak akarom. Akarom, hogy elmondja mi zajlik benne. Azt akarom, hogy nevessen és boldog legyen velem. Azt akarom, hogy szüksége legyen rám. Ott akarok lenni neki, mert érzem, hogy szüksége van rám. Még ha nehezen is fog menni, de akarom őt. Nem tudom kiverni a fejemből, mindig ott van.

Belefáradtam, hogy egyedül legyek, hogy ne legyen senki, aki az otthonom és tudom hogy nem gond új emberekkel találkoznom, de Hannah az egyetlen, aki vonz annak ellenére is, hogy ellök. Ő az egyetlen, aki a fejembe ragadt és nem hagy egyedül a gondolataimban. Ő az egyetlen, akivel lenni akarok, véget vetni a magánynak, annak ellenére is, hogy mindig sok ember van körülöttem. Nem tudom miért ő és nem tudom tagadni, őrült vagyok. Nem számít milyen nehéz is, ő minden amit a szívem és az eszem is akar.

Ránézek, azokba a zavart zöld szemekbe, a kis szeplőkre az orrán, a szégyenlős mosolyára, vörös hajára, ami arcát keretezi. Olyan gyönyörű, egyszerű és természetes, de gyönyörű- Nem olyan, mint akikkel találkoztam, mikor buliztam, akik kilónyi sminket viseltek, amitől mássá váltak, természetellenessé. Hannah olyan, amilyen, még akkor is ha elrejtőzik a világ elől. De nem csak a szépsége, ami vonz hozzá, mint a gravitáció, a nézése. Látom a törött lelkét; mindig, amikor a tekintetünk találkozunk egyre tisztábban látom a fájdalmat a szemeiben és csak azon tudok tűnődni, hogy mi történhetett vele és hogyan segíthetnék neki. Mert segíteni akarok neki, meg akarom gyógyítani a sebeit és segíteni akarok, hogy tovább lépjen. És ehhez szükségem van arra, hogy bízzon bennem és elfogadjon.

"Szóval, elfoglalt vagy?" Kérdeztem pár másodperccel később. "Rég találkoztunk és érdekelne, hogy hogy vagy mostanában. Oh, egyébként, hogy sikerültek a vizsgáid?" Emlékeztem és érdeklődve kérdeztem.

Meghátrált a kérdésemtől és láttam, hogy újra felhúzta a falait. Rájöttem, hogy képes vagyok egy kicsit ledönteni a falait. Minden alkalommal meglepem, minden alkalommal kicsit többet látok a lelkéből mielőtt újra védené magát. Meg tudom csinálni; csak ki kell tartanom. Ha ellök én visszalökök.

"Harry, nem vagyunk barátok. Már mondtam, nem akarok több barátot." Mondta. A szavai még mindig fájtak, de nem váltam érdektelenné.

"Tudom, de én több barátot akarok és te vagy az első lehetőségem. Ráadásul, nagyon kitartó vagyok, ha nem vetted volna észre." Válaszoltam és pislogtam rá és nem tudta visszatartani a kis mosolyát, de gyorsan elrejtette. "Gyerünk, tudod, hogy jól szórakozhatunk, nem akarom többször mondani. Mi a baj? Félsz, hogyha több időt töltünk együtt akkor belém szeretsz?" Kötekedtem vele és titokban reméltem, hogy igazam van.

"Természetesen nem! Ez nem fog megtörténni." Csattant fel véglegesen és én kuncogtam. Eléggé indulatos lett, észrevettem. Valószínűleg nem veszti el olyan könnyen az irányítást általában mint velem és ez az egyik oka, hogy Savannah  Hannáhnak akar engem.

"Akkor miért? Téli szüneted van és csak egy pár órát kérek tőled. Gyere velem?" Nyújtottam felé a kezem. "Csak egy kis beszélgetés. Mehetünk ugyanabba a kávézóba, mint múltkor. Ez nem egy randi, ígérem." Erősködtem és láttam a szemében a belső harcot, próbált dönteni, hogy jöjjön vagy ne. "Kérlek? Nagyon szépen kérlek?" Próbálkoztam újra vékony hangon és ő ajkait beharapta, hogy elrejtse előbukkanó mosolyát.

Utolsó megoldásként, azt tettem, amit mindig, ha el akarok érni valamit. Soha nem bukik el, és ha ezt is visszautasítja, akkor nem ember. Összefűztem az ujjaimat és az állam alá tettem, egyik oldalról a másikra döntve a fejem miközben mosolyogtam és próbáltam olyan ártatlannak tűnni, amennyire csak tőlem telt.

"Kérlek?" Mondtam a lehető legkedvesebb hangon.

Zavartan nézett rám, visszatartva nevetését. "Mit csinálsz?" Kérdezte és mosolyom lehervadt.

Ez hogy lehetséges?! "Nem működött.... miféle ember vagy?" Kérdeztem hangosan; lefagyva a hitetlenségtől. "Ez mindig működik, mindenkivel. Nincs kivétel! Mila és még Moni is be adja a derekát, amikor ezt csinálom."

Abban a pillanatba Hannah nevetésben tört ki újra, mint amikor a céltáblát adtam neki a képemmel. Igazán nevetett, imádni valóan csengett nevetése, mintha gyöngyök lettek volna körülöttünk. Még mindig őt néztem, nem tudtam leplezni meglepettségem. Ez a legerősebb módszerem, de rá nincs hatással!

"Örült vagy! Nem látom miért van oda mindenki ezért, nem nagy durranás." Mondta még mindig nevetve.

Sértetten szipogtam. Kezemet mellkasomra szorítottam, mintha megsértett volna. "Nem adsz szünetet az egómnak, ugye?" Csak nevetett. Oké, nem bánom, hogy bántja a egómat, addig, amíg így hallhatom nevetni. 

"Azt hiszem az egód szétzúsása a kedvenc hobbim." Állította édes mosollyal ajkain. "És elfogadom a meghívást, hogy újabb lehetőségem legyen rá." Tette hozzá és én csak mosolyogtam, mint egy őrült.

Nem érdekel többé, ha nem lesz egóm, mert elfogadta a meghívást és most rögtön velem jön.

"Légy kedves, kérlek." Mondta, hogy újabb kuncogást váltsak ki belőle.

Elképesztő mennyire jó érzés, ha megnevettetem vagy csak megmosolyogtatom. Úgy érzem elértem valamit és valami fontosat és ez valószínűleg az, és a tény, hogy meg tudom nevettetni így.... csak elképesztően érzem magam.

"Mehetünk?" Kérdeztem és ezúttal a karomat nyújtottam neki, hogy belekaroljon. Pár másodpercig nézte,  vívódott, hogy elfogadja vagy ne, végül elfogadta, karját lazán enyém köré fűzte és én sikítani tudtam volna.

Nagyon sokat haladtam ma!

***

Sokat beszéltünk és még többet nevettünk. Minden  perc elteltével, amit együtt töltöttünk, Hannah kicsit ellazult, ami nagyszerű. Viccelődött és úgy tűnt elfeledkezik mindenről, még akkor is ha azt mondta nem lehetünk barátok. Mikor a kávézóban voltunk úgy éreztem, mintha már olyan régóta ismertük volna egymást.

Hogy kényelmesen érezze magát és ügyelve arra, hogy ne menjek túl messzire, elkezdtem mesélni neki, hogy mi történt, amikor Amerikába voltunk. Elmondtam a srácok összes hülyeségét és amiket láttunk. Nevetett, meglepődött és néha megijedt, amikor elmondtam neki, hogy néha mennyi lány is volt a stúdió előtt vagy a hotel előtt és milyen félelmetes látvány volt.

"A barátaid jó fejnek tűnnek." Mondta, amikor véget ért a beszélgetésünk büszkén mosolyogtam.

A srácok a legjobb haverok és a lányok is remekek. Természetesen mindannyiukról meséltem neki, Alex,Belle,Elenor,Mila és Moni. Elmeséltem neki pár csínytevését, aminek mi ittuk meg a levét mostanában és megmutattam neki a háttérképem, Zaynt rózsaszín hajjal. Majdnem sírt a nevetéstől, amikor meglátta és elmeséltem neki, hogy mit tett Mila és Moni a volt rózsaszín hajú fiúval.

"Azok. Bemutathatlak nekik. Nos, már ismered Niallt, de nem igazán beszéltél vele aznap." Mondtam és egy pillanatra eltűnt mosolya, valószínűleg emlékezett, hogy végződött az a találkozás.

"Uh,... nem tudom, nem hiszem, hogy jó ötlet." Válaszolt és én mosolyogtam, hogy megnyugtassam.

"Rendben van. Ha meggondolod magad csak szólj. Fogadok, hogy nagyon szeretnének veled találkozni." Szégyenlősen mosolygott. "Szóval, mesélj. Hogy telejésítettél a vizsgáidon? Remélem mind sikerült."

"Igen, köszönöm szépem. Jó tanuló vagyok." Mondta elégedetten magával és azt éreztem, hogy én is elégedett vagyok vele, habár semmi közöm nem volt a sikeréhez. Csak boldoggá tett, hogy jól teljesít az egyetemen.

"Akkor jó tanár leszel." Mondtam mosolyogva és eszembe jutott a veszekedésünk a hangszerboltban, amikor ott voltunk, amikor elmondta nekem, hogy csak tanár akar lenni. "Remélem nem bánod, hogy megkérdezem, de miért csak tanár akarsz lenni?" Mosoly nélkül nézett rám és tudtam, hogy ugrásra kész és ez elhallgattatott, de gyorsan hozzá tettem. "Felfogtam, hogy nem akarsz lemezt, ne aggódj. Nem erőltettem habár őszintén hiszek a ritka tehetségedben. A te döntésed és elfogadom, ráadásul tanultam a barátom hibájából."

Eszembe jutott az ok, amiért Mila és Zayn szakított már régen, mert nem értette meg, hogy miért nem akarja a segítségét és miért nem tartja tiszteletben a döntését. Én nem fogom elkövetni ezt a hibát Hannáhval.

"De szeretném megérteni miért utasítasz vissza egy ilyen nagy lehetőséget, figyelembe véve, hogy bárki ölni tudna egy ilyen lehetőségért." Magyaráztam és láttam, hogy megnyugodott.

Pár másodpercig csend állt be közénk, gondolkodott. Tudtam. Próbált döntést hozni, hogy mit és hogy magyarázza el nekem.

"Mindig is tanár akartam lenni." Kezdte és én mosolyogtam. Megnyílt! "Igen, megosztani a zenémet a világgal kecsegtető, de magányos. Nem láthatod azok arcait, akiket megérintesz; nem tudhatod a nevüket. Ez olyan, mintha a fal mögött maradnék, ahol láthatom őket, ismerhetem őket. Ez közelebbi és így különlegesebb is, még akkor is ha így kevesebb embert fogsz meg a zenéddel. Engem jobban érdekel a kapcsolat, amit létrehozhatsz velük. Tényleg látni akarom az arcukat, amikor megfogom őket a zenémmel. Nekem, nagyobb jutalom, ha taníthatom a gyerekeket gitározni vagy a helyesen lélegezni, mint, hogy ezrek előtt énekeljek a színpadon."

Tágra nyílt szemekkel néztem rá, végül megértettem szavait. Sosem néztem ilyen szemmel a dolgot és ahogy szavai értelmet nyertek a mellkasomban lévő lyuk egyre nagyobb és sötétebb lett. Igaza van. Nem tudom a rajongóim nevét, nem ismerem az arcukat és sosem fogok tudni találkozni velük vagy figyelni rájuk. De Hannah igen, tanárként kapcsolata lesz minden egyes tanítványával, látni fogja őket, találkozni fognak és kapcsolata lesz minden egyes arccal, akit megérint. És ezek a gyerekek nagyon szerencsések lesznek, mert én látom, tényleg szereti  a zenét és ezt át is fogja adni, a szerelmet és a szenvedélyt.

Kivörösödött arccal nézett rám, mintha szégyellte volna, amit mondott, de én boldog voltam, hogy megbízott bennem ezzel kapcsolatban. "Ez nemes és igaz gesztus tőled. Most már értem." Mondtam suttogva, még mindig lenyűgözve szavaitól. "A legjobb tanár leszel, ebben biztos vagyok." 

Hannah szemei kitágultak a meglepettségtől és pár másodperccel később újra rám mosolygott, és láttam miért: boldog volt, hogy megértettem. És én is az voltam.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: