Kezdtem paranoiássá válni. Minden pillanatban arra számítottam, hogy bárhol feltűnhet, de a napok teltek és ő nem bukkant fel. Feszült voltam és ugrásra kész és tettre kész, hogy elküldjem, de Harry Boy-band nem jelent meg és már több, mint egy hete. Néha azt hiszem azért, mert végre megértette, hogy nem akarom látni az arcát, de a paranoiás énem azt súgta, hogy csak vár, addig, amíg leengedem a védelmem és aztán feltűnik majd. És én ezt nem engedem.

Savannah csak nevetett rajtam, azt mondta, hogy nem kéne ennyire aggódnom, hogy feltűnik és nem kéne úgy reagálnom, mintha az a világ végét jelentené. Azért mondta ezt, mert kedvelte őt, amiért azt éreztem, hogy elárul engem. Csak azért, mondta, mert érzelmeket váltott ki belőlem, amiket senki másnak nem sikerült.

Ez a része igaz, az egyetlen, aki érzelmeket váltott ki belőlem még ha nem is szépeket. Mindazonáltal kiváltotta őket- nem fogok hazudni- ez javulás, még ha a terapeutám is mondta. De nem kedvelem. Kizökkent a komfortzónámból és még csak nem is ismer. Összezavarodtam egy pillanatra és még arra is gondoltam, hogy talán abba kéne hagynom, hogy utálom, de azután rájöttem, hogy nincs rá szükségem. Talán, később az életemben, találkozok valakivel, aki feléleszt olyan módon, mint ő és talán nem lesz olyan kellemetlen mint vele. Még ha nem is vetném meg úgy, ahogy, nem olyan akivel szívesen lógnék. Őszintén nem gondolom, hogy velem kéne barátkoznia és biztos vagyok benne, hogy nem akarok kapcsolatot valaki olyannal, mint Harry Boy-band.

Ki akarna kapcsolatot egy nőfalóval? Ki akarna egy olyan személlyel lenni, aki nem tudja elkerülni a botrányokat? Ki akarna eg y olyannal lenni, aki ideje nagy részét nem otthon tölti? Ki akarna egy olyannal lenni, aki lábai előtt millió lány és fiú dobja el magát?

Bizonyára nem én.

Nem keresek kapcsolatot és ha keresnék se olyan valakivel akarnék, mint ő. Valaki kedveset és nyugtatót, olyan kapcsolatot, ami segít, hogy kényelmesen érezzem magam és nem azon tűnődnék egész nap, hogy mikor csal meg egy másik, idősebb nővel.

Harry Styles nem barát típus.

Amikor lementem a földszintre és apa a tévét kapcsolgatta és láttam, hogy róla vannak pletykák, miszerint egy klubot több lány társaságában hagyott el csak még biztosabb lettem a gondolataimban. Nem akarok még csak barátságba sem keveredni vele. Nem vagyok olyan hülye.

Ami a legjobban zavar vele kapcsolatban, hogy nem tudom kiverni a gondolataimból. Még ha azon is gondolkodom, hogy egy daruval mennék rajta keresztül a műhelyben, akkor is a gondolataimban van. Felkelek és azon tűnődöm, hogy vajon ma feltűnik-e a műhelyben vagy e körül forog a napom. Ha nem látom őt, az jó nap. Ha látom, akkor rossz nap. Ilyen egyszerű.

Savannah elmondta nekem a tényt, hogy nem tudok nem rá gondolni, még ha akkor is, ha nem szép gondolatok, jelent valamit és abba kéne hagynom a makacskodást és elfogadnom, hogy nem utálom őt valóban annyira, mint amennyire mondom., valójában jobban kedvelem. De téved. Nem kedvelem, egyáltalán nem. Nem akarom látni az arcát. Tényleg remélem, hogy megérti végre, hogy semmire sem jut velem és jobban teszi, ha máshova megy.

***

"Békével jöttem," Hallottam a hangot és megremegtem. Istenem, megismerem a hangját, még ha két hete nem is hallottam. Azt hittem soha többé nem látom, de tévedtem. Itt van.

Lassan megfordultam, hogy lássam zöld szemeit és a ferde mosolyát ajakin látszani. Nem mondtam semmit csak hitetlenkedve néztem rá. Tényleg azt hittem, hogy többé nem bukkan fel.

Ezúttal valami más volt benne, talán mert fáradtnak tűnt vagy az egyszerű ruhái miatt, vagy talán a sapka miatt, ami eltakarta fürjeit. Nem tudom miért, de ezúttal átlagosabbnak nézett, mint mikor legutóbb láttam, mint bármelyik másik srác az utcán, de ugyanakkor tudod, hogy ő más.

Hunyorítottam egy kicsit, és próbáltam rájönni, hogy mi más rajta most és rájöttem, hogy a bőre. Ezúttal a bőre sok tökéletlenséget mutatott, amik legutóbb nem voltak ott. Olyan volt a bőre, mint bármelyik másik tini srácl. Ez tette őt természetessé, ahelyett, hogy mega szuper sztárnak nézett volna ki.

"Mit csinálsz itt?" Kérdeztem lassan, miközben szemeim minden apró részletét felmérték.

"Először is, hoztam egy kocsit, mert furcsa hangokat ad ki, de ne aggódj, egy másik srác nézi meg, szóval nem zavarlak téged." Mondta és én a mosolyommal küzdöttem. Végre megértette, hogy nem vagyok igazi szerelő.

"Akkor miért beszélsz hozzám?" Kérdeztem érdeklődve.

"Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek." Magyarázta és én zavarodottan néztem rá. Bocsánatot kérni? "Tudom, hogy nem voltam kedves. Sajnálom, hogy annyira közeledtem,amikor találkoztunk. Időre volt szükségem, hogy megértsem nem szeretnéd és sajnálom." Folytatta és én szó fosztottan álltam.

Tényleg rájött, hogy mennyire idegesítő volt az elején és most bocsánatot kért miatta. Talán ez az oka annak, hogy eddig nem tűnt fel.

"Egy faszfej voltál." Mondtam  és ő vicc nélkül kuncogott.

"Tudom és sajnálom. Csak nem akartam elfogadni a reakciód. Azt hiszem megszoktam, hogyha egy kis érdeklődést is mutatok a lányok iránt, akkor odadobják magukat." Magyarázta halkabb és rekedt hangon.

"Arrogáns." Morogtam és ő hallotta, mert újra nevetett.

"Azt hiszem mondhatod. Őszintén megsebezted az egóm akkor, talán ezért jöttem vissza második alkalommal." Mondta és azt hiszem ez jelentett valamit egy olyan fiúnak, aki megszokta, mint,a hogy mondta, hogy a lányok a  lába előtt hevertek. "Te más vagy." Tette hozzá és egyenesen a szemembe nézett és a nézése intenzitása erősen hatott rám és úgy éreztem hiába küzdök nem tudok mozdulni. "Tényleg érdekelsz engem"

"Nem vagyok állatkerti látványosság." Csattantam és az ő szemei meglepetten tágultak ki.

"Nem úgy értettem! Esküszöm," Mondta sietve, hogy pontosítson és én még mindig gyanakodva néztem rá. "Úgy értettem, nem olyan vagy, mint a többi lány, akit ismertem és ezért akarlak jobban megismerni. Ezért vagyok itt, remélve, hogy újra kezdhetjük." Kérte és én a szemöldökömet ráncoltam, nem tudva hogyan tovább.

Egy második esélyt kér tőlem, hogy javítson a szörnyű benyomásom, amit rám tett első alkalommal, de már tudok dolgokat róla, amiket nem kedvelek, mint a hírneve a nőkkel kapcsolatosan vagy a bulizásai minden éjjel. Nem vagyok benne biztos, hogy akarok-e egy olyan emberrel barátkozni, mint ő.

Mi van, ha ennél többről van szó? Mondta egy kis hang a fejemben. Mindenkiben több van, mint ami látszik és mindenki megérdemel egy esélyt, hogy bizonyítson. Még egy nőcsábász is, mint ő. A kérdés az, hogy, akarok én esélyt adni neki, hogy bebizonyítsa több annál, mint amit a média állít róla?

"Tudom, hogy sok dolog van, ami nem vet rám jó fényt, de csak ne higgy abban, amit mások mondanak. Neked kell megtapasztalnod, nem gondolod?" Kérdezte, mintha a fejembe látott volna és tudta volna, hogy mik a kétségeim.

"Azt hiszem igazad van." Értettem egyet még mindig bizonytalanul.

A mosolya szélesedett és megmutatkoztak gödröcskéi, amik aranyossá tették. Tényleg szép mosolya volt. "Remek. Harry vagyok." Mondta és kezet nyújtott felém és én csak néztem pár másodpercig, mire rájöttem, hogy mit is akar.

"Hannah." Válaszoltam a kezét megrázva és kicsit rámosolyogtam. Nem gondoltam, hogy ez megtörténhet, mikor az emberek bemutatkoznak és minden újra kezdenek.

"Örvendek, Hannah. Azon tűnődöm, hogy meginnál-e velem egy kávét. Igazán kedves lánynak tűnsz." Mondta Harry és küzdöttem az egyre szélesedő mosolyom ellen. Azt hiszem vonzó, ha nem próbál a személyes terembe furakodni.

Észrevettem, hogy még mindig nem engedte el a kezem és olyan gyengéden tartotta, hogy alig éreztem, de ugyanakkor az ujjai ott voltak, a bőre az enyémhez ért és meleg érzésem támadt ami átjárta a testem. Nem vettem észre, hogy fázom.

"Egy kicsit elfoglalt vagyok most." Mondtam neki és egy pillanatra megremegett édes és ártatlan mosolya, de újra összeszedte magát.

"Nem tudok addig várni, amíg szabad leszel." Ajánlotta fel és valami azt súgta, hogy nem adja fel. Ráadásul adtam neki egy esélyt, hogy bizonyítsa nem olyan idegesítő fasz, mint, ahogy gondoltam, olyan hamar amilyen hamar csak lehet. Nem várt sokáig.

"Oké, hadd beszéljek Sheilával és azt hiszem hamarabb végezhetek." Mondtam és a szeme elégedett csillogása felgyorsította szívverésem.

Csak, amikor elengedte a kezem éreztem a November végi hideg levegőt bőrömön és megborzongtam. "Tökéletes. Amúgy is várnom kell, amíg végeznek a kocsimmal." Mondta ártatlanul mosolyogva és én bólintottam.

"Gyere velem, a várakozó szobába megyek." Mondtam neki és a mosolya nőtt, a gödröcskéi mélyültek.

Együtt sétáltunk a várakozó szobába és valami azt súgta, hogy Sheila végig minket figyelt. Nem voltam benne biztos mit teszek és hogy helyes-e. Két hetet töltöttem azzal, hogy utáltam és most egy kávéra megyek vele készen arra, hogy második esélyt adjak neki. Nem mondtam, hogy barátok leszünk vagy akármi, de talán nem kéne utálnom és több érzelmet nem vált ki belőlem. Talán ez megoldja. Talán jól cselekszem.

A szeme sarkából rá néztem, ahogy sétáltunk és szemei rajtam voltak, egy kis mosoly játszadozott ajkai szélén, amikor szemeink találkoztak, mosolya nőtt egy kicsiit, szemei szórakozottan csillogtak. Azon tűnődtem vajon mire gondolhat most, mit vonhatott le ebből.

Végül besétáltunk a várakozó szobába és Sheila úgy tett, mint aki elfoglalt, de jobban ismertem annál, hogy hülyének tudjon nézni. "Sheila." Szólítottam meg. "Elmegyek egy kicsit, utána befejezem ezeket a papírokat." Magyaráztam és letettem pár lapot a pultra. Próbált diszkréten Harryre nézni, de nem jött neki össze.

"Vele mész el?" Kérdezte Sheila suttogva és arcom elpirult.

"Nem lényeges. A kocsijára vár." Mondtam, mint egy kifogást. "Hamar jövök." Tettem hozzá és apa irodája felé sétáltam. Futó pillantást vetettem Harryre, újra, engem nézett és ő ragyogóan mosolygott rám. Apa irodájába mentem, és azonnal éreztem, hogy szívem szabálytalanul ver ismét.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: