Le trappoltam a földszintre, bele ugrottam a cipőmbe és hívtam újra Zoe-t.
-Szia bocsi, hogy zavarlak, de beszélj a nővéremmel! Meg hülyült és be zárkózott. - mondtam és le is raktam. Siettem Dia-hoz.
Nem is kopogtam, csak be mentem. Lent, nem volt senki, szóval be rontottam Dia-hoz, aki eléggé megijedt. Gyorsba el meséltem neki, hogy mi történt.
-Mit akarsz csinálni? - kérdezte le hangoltan, mégis csak a báttyáról van szó
-Össze akarom hozni őket, nem érdekel, hogy mibe kerül!- válaszoltam feszülten. Baromi ideges vagyok Sophie-ra.
-Rendben. Én el hívom David-et a közeli parkba és te hívd el a nővéredet. - mondta a tervet.
Meg beszéltük, hogy 17-re ott lesznek. Sophie-t Zoe-val hívattam el.
Miután el mentek idegesen vártunk Dia-val, hogy meg érkezzenek. Csöndbe ültünk a kanapén.
-Meg őrülök mire vissza érnek. - dobogott a lábával Dia
-Egyből úgyse fognak egymásba szeretni, de beszéljék meg a dolgokat és probálják meg. - az én haragom most szállt el. Az egyetlen aki mindig velem volt, el hagyott. Ironikus, nem? Nem vagyok haragtartó, de ha komoly dolog akkor az időbe tellik mire meg bocsátok.
17:36-kor meg jöttek Dia szülei, akikre azt hittük, hogy a tesóink, de, nem. Aztán 19:23-kor újra nyílt az ajtó és két nevetgélő fiatal jött be. Meg könnyebülten néztünk össze Dia-val.
-Meg beszéltétek a dolgokat? - kérdezte vidáman a barátnőm
-Igen és mostantól sokat leszek Sophie-val. - mosolygott a nővéremre David, aki picit el pirosodott. Az én dolgom végetért, szóval go haza. David elé álltam és bele néztem a barna szemeibe.
-A barátságunk számomra fontos remélem, hogy meg marad. - David arcára ki ült egy hatalmas megkönnyebbülés és egy mosoly
-Nekem is fontos, persze, hogy meg marad! - kaptam egy szív melengető ölelést. Majd David Sophie-ra nézett, aki össze húzta magát.
-Sajnálom Lisa.. - szorosan meg öleltem, amire el akadt a szava. Hátrébb léptem egyet és vettem egy mély levegőt.
-Tudom, hogy hogyan éreztél és nagyon örülök a boldogságodnak. De, hogy félreértés, ne essék. Sajnálom, de, nem tudok csak úgy meg bocsátani. Bárkitől el fogadtam volna, hogy el lök magától, de tőled, nem. - Sophie le fagyott, csak állt és nézett
-Lisa, te mondtad, hogy át érzed a helyzetét, akkor probálj meg bocsátani neki. - kellt a védelmére David
-Te ezt, nem értheted. Meg akarok bocsátani neki, de a fájdalom amit okozott egyetlen szóval, az sokkal nagyobb. És ha most meg bocsátotok én megyek. - hátat fordítottam és mentem cipőt húzni, már az ajtóba álltam. - Sajnálom.
-Te mondtad, hogy, nem fogod annyiban hagyni és így is lett. Szóval én se fogom, mindent meg fogok tenni, hogy megbocsáss! - hallottam a hangján, hogy sír, de minden erejét össze szedte, hogy ezt magabiztosan végig mondja. El mosolyodtam, amit ők persze, nem láthattak.
-Köszönöm. - ezzel ki is mentem és be csúktam magam mögött az ajtót. Már kezdett sötétedni és cseperegni is. Csak ki bírja hazáig. Mentem 5 métert és szakadni kezdett. Ne már! Ezt azért kapom, mert, nem bocsátottam meg neki?! Tudod mit?! Így fogok haza sétálni, ha tüdőgyuszi, akkor tűdögyuszi!
Egyb mire haza értem, szét áztam és meg fagytam.