És ott álltak a moló végén. Mögöttük tenger, előttük a város. Gotham. A víz felszíne csillog a napsütésben, a város viszont szürke, füstös és koszos. A távolban lövöldözések hangja hallatszik, de őket nem ez nem érdekli. Egymás szemébe néznek, gyilkos tekintettel. Mindketten a másik halálát akarják, de nem akarnak egyedül maradni. Mindketten tudják milyen a magány, mindketten voltak elveszettek. Ilyenkor találtak egymásra, segítettek a másiknak. Majd el lettek árulva. Szétváltak.
- Mind tudjuk hogy miattam lettél az aki most vagy, Edward! Én segítettem neked és nem más! Én tanítottalak meg fegyvert fogni! Ugye Edward?
- Ne hívj így!
- Miért nem? Hisz ez a neved, nem? Edward? Edward, Edward, Edward...
- Edward nem létezik! Edward meghalt! Elveszett amikor megölte Tom Doughertyt és meghalt amikor megfojtotta Kristen Kringlet! Riddler vagyok!
- Nem, te ugyan úgy az az ember vagy mint pár évvel ezelőtt. Egy senki!
- Csönd! Nem vagy abban a helyzetben hogy vissza beszélj Oswald!
A mondat befejeztével elővett a Glock 17-ét és Oswald szívéhez tartotta.
A fegyver zörög.
A fegyver kattan.
És meghúzza a ravaszt.
Egyszer.
Még egyszer.
És még egyszer.
Oswald csak az orra alatt nevet halkan, miközben előhúzza a nadrágszebéből a töltényeket.
- Nem vagy olyan okos mint te azt gondolod. Mondja és a földre hullajtja őket. Éles hanggal érnek földet.
- Ezt... Mégis mikor?
- Maradjon titok.
S Oswald megfogja az előtte álló személy nyakkendőjét, így húzza közelebb a fiút.
Miliméterekre vannak egymástól. Hallják egymás lélegzetét.
- Gyűlöllek... Oswald.
- Utállak, Edward.