Valószínűleg most mindenki azt várná, hogy a címnek megfelelően újabb panaszáradatot suhintok a kedves olvasóimra, de ha erre is számítanak, sajnos csalódást kell okoznom.

A mai nem nem foglalkozom az elvárásokkal, csak csendben teszem a dolgom.

De tudvalevő, péntek van. Nehéz éles kritikát megfogalmazni egy ilyen napon, hiszen a hét utolsó munkanapja van, azaz néhány óra múlva számomra hivatalosan elkezdődik a hétvége.

Talán ez van a levegőben, és ezt érzi mindenki.
A munkarendemnek hála ugyanis ma kihagyhattam a reggeli csúcsforgalmat, így az elvárásaimnak megfelelően már csak egy dolog miatt kell izgulnom.

Összességében egyetlen, de valójában nagyon sok dolog miatt.
Az emberek.
Hihetetlen, hogy pénteken délelőtt tíz órakor végigsétálok az utcán, és annyian szívják el előlem a levegőt, hogy jóformán nekem alig jut.

Elönt a pánik.

Kérem szépen, senki nem dolgozik pénteken?!

Így igenis aggódhatok azon, hogy valami véletlen folytán - amit a különböző gyártmányú és teljesítményű harci szekerek jelentenek és azok vezetői- az én hatalmas harci szekerem valamilyen módon közlekedési lekvárba kerül.

Ne érezze magát ettől senki nem rosszul, hiszen végső soron a közlekedést jelző lámpák tehetnek erről - egészen addig a pontig, amíg nem jön egy, a BKV-t szociális hálónak tekintő emberszabású és lélegző lény, akinek feltett szándéka páncél nélkül hadba vonulni, és aki miatt a szekerünk forgalma megállhat.
Számos ilyen példát láttam már csekély időtartalmú életemben, és nem vagyok nyugodt attól, hogy egy ilyen bármikor megtörténhet. Murphy szerint leginkább akkor, amikor erre nem vártunk.

És figyelem: bevallom, vállalom töredelmesen, hogy ma munkába szerettem volna menni.

Látják? Ezt teszi egy péntek az emberrel.
Már-már elhiteti velünk, ártatlan, életunt, rozsomákszerű (jó, ezt csak azért mondtam mert a rozsomákok irtó cukik), két lábon járó lényekkel, hogy rajongásig szeretjük a munkánkat, és minden áron el akarjuk azt végezni.

És valóban - reggel, kipihenten kelve, tudva, hogy ma végre igénybe veszem azt az egészségügyi ellátást, amiért havonta vonnak a béremből (túl sokat), - azzal a különösen vidám reménnyel keltem, hogy talán, tényleg, istenigazán szeretem a munkám.

Valószínűleg ez így marad egészen vasárnapig, amikor hétfőn kilépve az otthonomból ismételten megtapasztalom, a BKV használóknak sikerült-e, és mennyi bunkóságot magukra szedni, hogy a hétvégére szétfoszlott hálójukat ismételten kifényezzék, csinosítsák, és újrafonják.

Addig is, mindenki vigyázzon magára, ne essék senki sem csapdába, ne állítson csapdát ő sem a gyanútlanoknak, és ha nagyon unatkoznak, akkor kérem, írják meg véleményüket arról, hogy egy gyermeket lehet-e Agamemnónnak vagy Xerxésznek keresztelni.

Az ég kegyelmezzen mindenkinek!

UI.: Hasonlóan jól hangzó neveket a székhelyünkre kérünk, mint névadó. Jelige:örökítemaszenvedést.