A múlt hét péntek olyan távolinak tűnik, mintha egy évszázaddal korábban esett volna meg.

Az új ellenség (a gázsütő), és a halálos vírust Magyarországon terjesztő élősködő után kénytelen vagyok azt hinni, hogy valami mégiscsak megtámadta az eszem, mert úgy tűnik süketelek.
Az a legkevesebb, hogy a "HÉV állomást" végállomásnak hallom, és minden esetben felnézek, hogy én bolondultam-e meg.
Ezt követően szembesülnöm kell vele, hogy igen (bár a bolondság talán nem ma reggel kezdődött), mert alig indultunk el, a végállomásnak pedig a közelében sem vagyunk.

Nem lenne rossz, mivel ma később indultam a szokásosnál, reggel még a hajszárítóm is néhány percre csütörtököt mondott (pedig hétfő van, haha 😅), így természetesen szokatlanul későn húztam nyúl cipőt ahhoz képest, ahogy indulni szoktam.

Ezt követően még a sálam is beleakadt a fogasba, le is rántottam a kabáttal együtt, és mindet olyan sok volt már, hogy kis híján hisztériába torkollt a hétfő.
De ha ez nem elég (miért is lenne?!), a lift lefelé menet megállt a másodikon, természetesen a lakó nem tudott beszállni a liftbe, mert többen voltunk és pici volt a hely, majd a villamoson együltő helyemben majdnem lesodort a leszállni szándékozó utas!

Komolyan, ebben a városban senki nem hiszi el, hogy le tud szállni időben a járművekről akkor is, ha nem kapkod, ha nem rohanva sodor el mindenkit?

Végezetül párommal közöltem, hogy a rossz kabátját hozta el, mert ennek nem tértágító bűbájjal van ellátva a zsebe, és így nem férek bele.

Pedig valójában az a kabát, ami rajta van, nagyon jól áll neki, kényelmes is, és semmi baj nincs vele.

A mai napra vigasztalásul:
- ez is csak egy hétfő, és hamar eltelik
- Ma frissült végre a Tekergő lánya című fanfiction, ami az egyik személyes kedvencem
- van otthon ebéd.

Mit szóltok ehhez? Szerintem fantasztikus.

További motivációs és vigasztalós ötleteket ide kommentbe várok, mert a rosszullét kerülget a gondolatra is, hogy általában a hétfő a legrosszabb nap.