Nos, ez nap is eljött. Egy újabb haszontalan nap, amit a BKV-n való zötykölődéssel töltök.
Nem mondanám az időpontot korainak (elvégre 12 perc híján fél nyolc van), fáradtnak igen, de álmosnak nem érzem magam.
Fogalmam sincs a buszon hányan vannak, de biztosan sokan, mert alig kapok levegőt. Nem merek felnézni, mert az ablaknál ülök - mellettem ülnek, de remélem a nő hamarabb leszáll, szeretnék levegőhöz jutni.
Sőt, remélem mihamarabb mindenki leszáll, megadva nekem a luxust hogy az éltető energia vagy legyen bármi, ismét eljusson hozzám.
Félek, sőt, rettegek a mai naptól.
Egy macskát hagytam otthon, egy lázas férfit és egy csupornyi teát.
Rettegek, mert 4+2 nap után újra munkába menni nehéz.
Olyan, mint mikor első alkalommal mész egy új munkahelyre. Mintha nem ismernél semmit és senkit, és rettegsz attól is, hogy a tüdődből kiáramló levegő még a végén a különböző artikulációs folyamatoknak köszönhetően érthető vagy érthetetlen masszává válik. Előbbi is elég ijesztő, de az utóbbi még rosszabb.
A mellettem ülő nő nem szállt le. Utálom.

Rengeteg dolgom van ma, remélem mindenre is jut időm.

Most viszont le kell szállni a buszról.