- A neve Lee Hoe Taek. Kisstílű bűnöző. Úgy tűnik, most beletalált a tutiba.

Jun Seok irodájában régen volt ekkora a népsűrűség. Saját magát is beleszámítva öten osztozkodnak az elhasználható levegőmennyiségen: Eun Ha, két beosztott Ah Na oldaláról, na és persze maga Jung kisasszony. Ha a nyomozónak lenne titkárnője, az már minden bizonnyal idegösszeroppanást kapott volna a speckósabbnál különlegesebb kávé kívánságok hallatán. Miután Jun Seok közölte, hogy ilyesfajta igényeket az ő portáján képtelenség kielégíteni, végül az automatából kapható last minute kevert lötty is megfelelt a társaságnak - kivéve az ezen a téren is különcnek számító Ah Na kisasszonyt, aki egész tárgyalás alatt egy bébikék termoszt fogott át, benne a még otthon lefőzött szójatejes csodájával. A lány úgy melengette körülötte az ujjait, mintha a hőszigetelő anyag bárminemű melegséget is képes lett volna kisugározni magából.

- A nyilvántartás szerint korábban előzetesben ült, óvadékkal szabad lábra helyezték. Nem ez az első húzása, de eddig bírságokkal meg közcélú munkával sikerült megúsznia a komolyabb büntetést. Eddig - fejezte be az autó tolvaj személyének ismertetését Ah Na egyik magával hozott embere, Kim Jung Hwan. A fickónak megvolt a magához való esze, és azt rebesgették róla, hogy nemsokára előléptetik; maga Ah Na ajánlotta magasabb pozícióra a férfit. Ez éppen elegendő oknak bizonyult arra, hogy Choi nyomozó megtartsa tőle a két méter távolságot, mielőtt véletlenül olyat tenne fene nagy féltékenységében, amit egyébként nem volna helyes.

A hosszúkás tárgyalóasztalt ellepték az iratok. Egy jól sikerült fantomkép, megannyi kiragadott pillanat különböző biztonsági kamerák felvételeiből - az egyezés Hui és a fotókon szereplő egyén között minden kétséget kizáróan megállapíthatóvá vált.

- Meddig sikerült lekövetni a járművet? - érkezett a kérdés Jun Seok részéről.

Ezúttal Jung kisasszony másik beosztottja nyitotta ki a száját. A férfi nem találkozott még vele, a nevét sem ismerte. Annyit megállapított a fickóról, hogy kész csoda, hogy kilát sűrű, fekete szemöldöke rejtekéből. Biztos ez volt a szexepilje, máskülönben érthetetlennek tűnt, miért dédelget a szeme felett két selyemhernyót.

- Az utolsó helyszín ez a város határán kívül elhelyezkedő benzinkút - a hernyós fazon az asztal közepén terpeszkedő térkép egy apró pontjára bökött - Megközelítőleg huszonnégy órával ezelőtt jártak ezen a helyen.

- Ismerve az infrastrukturális sajátosságokat, az országúton kívül más lehetséges útvonal nem jöhet szóba. Nincs valami sok leágazás az előttük található szakaszon, ami van is, az ipari telepekhez, gyárakhoz kapcsolódik. Értelmetlen lenne letérniük róla - vonta le a következtetést Ah Na. - Ha engem kérdeztek, még az országúton vannak. Meglehet, hogy szobát béreltek. Annyi lepusztult motel van azon a környéken, és senkit sem érdekel, hogy ki vagy. Tőlük akár egy sorozatgyilkos is lehetsz, ha rendesen fizetsz a szállásért.

- Ha így tettek, akkor nagyon ráérősen menekülnek - jegyezte meg Jun Seok - Én biztos hanyatt-homlok próbálnék minél messzebbre kerülni a tűzvonalból.

- Ha megbocsájtasz, most viszont az ő helyzetükbe kellene beleképzelnünk magunkat.

A megjegyzés Jung Hwantól érkezett, aki lelkes turkálásba kezdett a papírok között, így nem is csoda, ha észre sem vette, Choi milyen szúrós szemekkel méregeti őt.

- Lássuk, kikből élünk - vette át a szót végérvényesen a szebb jövő várományosa, és három kamerafelvételt helyezett el a térkép tetején, rajta a kereket oldott trió egy-egy tagjával - Lee Hoe Taek, aki eltulajdonított egy gépjárművet. Kim Hyuna, egy gyilkossági ügy elsőszámú gyanúsítottja. Továbbá még valaki, akinek a személyazonossága jelenleg még tisztázatlan. Ezek hárman a rendelkezésre álló adatok alapján korábban nem találkoztak egymással, nem álltak kapcsolatban a másikkal. Mégis mekkora az esélye annak, hogy három teljesen vadidegen ember ugyanabban a járműben kössön ki? Játsszunk el a gondolattal, hogy valóban merő véletlen. Az is lehet, hogy az ismeretlen férfi a túszuk. Bármi meglehet. Egy ilyen szedett-vedett társaságból csakis annak lehet útiterve, aki a kocsit lopta. A másik kettő ebből a szempontból jobb híján csak kolonc, akik nehezítik Lee haladását. Egyértelmű, hogy lassabban tud tőlük utazni; gyakrabban meg kell állniuk, és hárman nem feltétlen éjszakáznak kényelmesen egy szem autóban az út szélén. Szobát kellett, hogy béreljenek. A benzinkút és az előttük álló, egy nap alatt megtehető útszakasz között nincs figyelmet érdemlő letérési lehetőség; nem is gondolnám, hogy egy Lee Hoe Taekhez hasonló fickó egy kisebb faluban próbálná meghúzni magát, ahol nagyobb feltűnést keltene, mint mondjuk egy nagyvárosban. Egy útszéli motel tűnik a legjobb választásnak, ahogyan Jung kisasszony is említette. Minden bizonnyal ott éjszakáztak, aztán ma reggel összekapták magukat, és tovább indultak. Ha Lee fejével gondolkodok, akkor az úti cél valamelyik környező város, minél nagyobb, annál jobb, hogy könnyedén el tudjanak vegyülni.

Jun Seok félúton feladta hallgatni a férfi eszmefuttatását, melyet egyszerű magamutogatásnak könyvelt el. Rajta kívül azonban mindenki más itta a szavait.

- A kör azonban még mindig elég nagy. Ha egyetértetek velem, akkor javasolnám leszűkíteni azzal, hogy lefuttatjuk Lee kapcsolatait: a szóba jöhető helyek közül melyikben tanyázik valaki, aki összeköttetésben állhat vele?

A végső kérdést követően döbbent csend állt be a társaság tagjai között. Jun Seok igazából erre ébredt meg, mindezidáig alfában tartotta Jung Hwan idegtépő mormogása.

- A feladat adott. Eun Ha, kérlek, ásd bele magad az adatbázisba - törte meg az utóhatástól kissé kába ötöst Ah Na, miután megállapította, hogy azt lesheti, mikor fog Jun Seok utasításokat adni a jelenlévőknek. - Jung Hwan és én felkeressük az útba eső moteleket, hátha valaki látta őket. Ami téged illet Jun Seok...

A neve hallatára Choi felkapta a fejét. Kis híján még azt is megkérdezte a nagy álomkórsága közepette, hogy "Szólított, asszonyom?".

- Te és Dae Suk a gyilkossági szálon nyomoztok tovább.

- Szenzációsan hangzik.

Jun Seok minden benne lakozó iróniát ebbe a rövidke mondatba sűrített össze. Ah Na csöppet bosszúsan méregette őt.

- Talán nem tetszik a felállás?

- Egy szóval sem mondtam ilyesmit.

Meglehet, de annál inkább gondolt, és nem csak ellenérzésének adott hangot elméleti síkon, de abbéli nemtetszésének is, hogy Ah Na azzal a minden lében kanál Jung Hwannal szándékozik bevetésre indulni. Tudvalevő, hogy a gyilkossági ügy az övé volt, és habár a terepmunka sokkal izgalmasabbnak hangzott, mint holmi tanukkal beszélgetni napestig, még ezt is képes lett volna elviselni azért cserébe, ha a nyomozónő egy csapatba osztja be kettőjüket. Logikusan mérlegelve a helyzetet, teljesen ésszerű döntésnek tűnt a kiosztott felállás, Jun Seok azonban mérget mert volna venni rá, hogy Ah Na akkor is úgy keverte volna a lapokat, hogy végül semmiképpen se kelljen együtt dolgozniuk. Teljesen belelovallta magát ezekbe a mondvacsinált összeesküvés-elméletekbe, és egészen addig magához sem tért belőlük, míg a rendőrautóban nem találta magát a hernyószemöldökű fazonnal. Úti cél: Szöul külvárosa. Végtére is, nemcsak a gyilkosok térnek vissza a tett helyszínére.

***

A kis vörösnek, ahogyan Hui emlegette a lányt, elment az esze. E'Dawn a feszült várakozást enyhítendő cigarettára gyújtott, szemei előtt pedig minduntalan ugyanaz az a baljóslatú jövőkép perget le újra és újra, ahogyan valaki elkapja őket az igencsak törvénytelen akció végrehajtása közepette. A felkínált két szerep közül egyikért sem volt oda, de végül úgy ítélte meg, talán jobban járnak mindketten, ha inkább fedezi Hyunát, mintsem ő maga kíséreljen meg feltörni egy gépjárművet. A lány egyébként is azt állította, hogy csinált már ilyet, és seperc alatt szerez maguknak egy új járgányt. Végül is, ennél nagyobb szarban már igazán nem lehetnének.

E'Dawn a motelépület falának vetett háttal dohányzott, mozdulataiban hanyag elegancia bujkált. Mélyre szívta a tüdejébe a füstöt, majd kifújta azt. Olybá festett, mint aki valamiféle légző gyakorlatot végez; adott ütemre és időtartamban szennyezve a roppant érzékeny hörgőcskéket. Mintha olyan hatalmas nagy élvezettel járt volna a bagózás. Ezt is csak az üresség miatt kezdte el csinálni. Úgy hitte, a mellkasában tátongó, sajgón feketéllő ürességet a nikotinos-kátrányos elegy majd megtölti, a fájdalom alól pedig ily módon végre feloldozást nyerhet. Tévedett. Mire azonban erre rájött, addigra rászokott a cigire.

Így esett, hogy jobbára csupán tettetett élvezettel szívta azt a vackot, közben éberen detektorozott valamennyi érzékszervét szolgálatba állítva. Hyuna a parkoló egy eldugott szegletében matatott az egyik kocsin, ahol az árnyas fák eltakarhatták őt a kíváncsi szemek elől - legalábbis nem irányították oda azonnal a figyelmet az éppen zajló bűncselekményre. A hőségre való tekintettel a lány még mindig ugyanabban a shortban feszített, mely igencsak keveset hagyott a férfiúi fantáziára. Göndör tincsei lángnyelvekként nyaldosták arcát, ezzel is megnehezítve azonosítását. Meg kell hagyni, nem sok férfi próbált volna az arcára fókuszálni, amikor a tekintet már az elején stabilan megállapodhatott Hyuna kicsit sem előnytelen karosszériáján.

És ez a lány tegnap este oda akarta adni magát neki. Már a gondolat is képtelenségnek tűnt.

E'Dawn elnyomta a cigit. Elege lett a kilégzés-belégzés terápiából, szervezete egyébként is valami egészen más után sóvárgott, de azért veszettül. Reggel pakolás közben visszatért a remegés a kezeibe, alig tudta használni őket. Torka kiszáradt, mintha lenyelte volna a Szaharát. Volt, hogy a hideg rázta, máskor kiverte a verejték. A szőke azonban nem rémült meg, legalábbis nem a tünetek váltották ki belőle azt a nyomasztó érzést, amit a cigarettával akart orvosolni. Az az izé megint suttogott a fülébe.

Te vagy a hibás.

Nem érdemled meg az életet.

Öld meg magad.

Jól ismert mondatok voltak mind; a hangok egy idő után nem szolgáltak semmi újdonsággal. E'Dawn tisztában volt vele, mennyire egy elcseszett szerzet, és hogy egész hátralévő életében lakolnia kell azért, amit tett. Pontosabban azért, amit nem tett. A baleset képei az elméjébe égtek; belesütötték agya barázdáiba a billogot: gyáva.

Néha álmában még felvillant néhány tudattalan kép. A banános tej, ahogyan a padlóra zuhan, tartalma pedig összekoszolja E'Dawn cipőjét. A lány a zebrán. A karjai között tartott csokor nárcisz. Az éles csattanás. A halott virágok a négy égtáj felé szóródnak, szirmaikat vér pettyezi. Az aszfaltra is jut. E'Dawn ott találja magát a teherautó alatt heverő test mellett. Ő az első, aki odaér. Érzi a halál fullasztó leheletét. A lány ontja magából, s egészen beissza magát E'Dawn bőre alá, beférkőzik minden egyes sejtjébe, és gyógyíthatatlan métellyel fertőzi azokat.

A legborzasztóbb az egészben, hogy a lánynak neve is van. Ismeri őt. A tűzcsókolta tincsek után az iskolában sokan megfordulnak, többek között ő is.

Hyemi.

A lány ott hever, nyöszörög, máskor légszomjjal küszködve bizarr hörgő hangot ad ki magából. Ajkát vörösre festi a torkából felbugyogó vér. Mégis szólni kíván, hangja velőtrázóan túlvilági. Ő nem tudja amit E'Dawn és a körülötte állók tisztán látnak, azt, hogy deréktól lefelé egy merő széttrancsírozott húsmaszlag. Talán jobb is. Meredten bámul a teljesen lebénult fiúra, mintha mondani akarna neki valamit, ajkát lassan szóra nyitná ismét, hátha ezúttal képes szavakká formálni a fájdalmasan feltörő hangokat. E'Dawn azonban maga sem tudja mi okból - talán a félelem, a halál közelsége, a borzasztó látvány vagy mindez egyszerre hatnak rá -, elfordítja a tekintetét. Ajkába harap, ólomsúlyú tagjai elsőre nehezen és lomhán mozdulnak, de az adrenalin és a menekülés iránti kétségbeesett vágy hamar erőt öntenek a lábaiba. Eszeveszett tempóban rohan, tüdeje sípol, szemeit könnyek marják. A halál pedig utcasarokról utcasarokra követi őt. Addig hajtja magát, míg kis híján össze nem esik. Megkapaszkodik egy villanyoszlopban, gyomra még mindig kavarog a látottaktól. Hányinger marja a nyelőcsövét. Enged az érzésnek.

Az utolsó kívánság végül a lány ajkaira szárad a felköhögött vérrel egyetemben.

Felhördülő motor zaja rántotta vissza a sosem vágyott időutazásból. E'Dawn szinte érezte a szájában ugyanazt a keserű ízt, amit ott és akkor. Reszkető ujjakkal nyúlt a zsebébe, hogy kivegye belőle a gyógyszeres dobozt. Felpattintotta a tetejét, és a tenyerébe ejtett egy pirulát. Aztán még egyet, és még egyet. Ehhez a rémálomhoz emelt dózisra van szüksége.

- Gyere már!

Csak most fogta fel, hogy Hyuna neki ordítozott. Sikerült feltörnie az autót és a kábelekkel való ügyeskedést követően beindítani az újdonsült járgányukat. E'Dawn valahogy nem tudta magát kellőképpen átadni az ezzel járó örömnek. Leküldte a három bogyót és nagyot nyelt rájuk. Nyakába kapta Hyuna csomagját és a fekete sporttáskát, majd sietős léptekkel megindult a sötétkék Hyundai felé. Vöröske felbőgette a motort, ezzel próbálva kicsit szaporább mozgásra ösztönözni a fiút.

- Azt hittem, nem tudsz vezetni - jegyezte meg E'Dawn, miután behajította a cuccokat a hátsó ülésre, és tanácstalanul álldogált a kocsi mellett. Az előbbi, nyomasztó gondolatokat egyelőre betette az agya egyik fiókjába, és későbbre tartogatta a velük való szembenézést. Nem mintha egykönnyen elkallódhattak volna.

- Nincs jogsim, de mint mondtam, azért sejtem, hogyan működik ez a nyavalyás masina - felelte Hyuna nagy büszkén, mire E'Dawn valamiféle mosolyfélét próbált kierőszakolni magából.

- Szerintem jobban járunk, ha én vezetek. Csusszanj át az anyósülésre.

- Miért éppen anyósülés? Ennyi erővel szexi utitárs-ülés is lehetne - Hyuna nagyokat fújtatva engedelmeskedett E'Dawn parancsának. Ezt már jóval nehezebb volt vigyorgás nélkül bírni.

Némi gyors rendezkedést követően indulásra készen álltak. E'Dawn sebességbe tette a kocsit, gázt adott, majd kikanyarodott a parkolóból, hogy végre valahára rátérhessenek a főútra. Szokatlan volt számára a meseautó után egy másik kocsit vezetni. Akkor még Hui is velük volt. E'Dawn nem akart arra gondolni, hol lehet most a svindler.

Éles fékcsikorgást és erőteljes rántást hozott magával a másodperc törtrésze alatt végrehajtott vészfékezési manőver. Jobb napokat is látott, immáron csak piszkosfehér gépjármű vágott elébük, közvetlen azelőtt, hogy elérhették volna az országutat. A megmozdulás jókora port kavart fel a két jármű körül.

- Ki ez a nem normális?!

E'Dawnnak igazán meg sem kellett volna kérdeznie. Azonnal ráismert a nemrégiben emlegetet kocsira, és amikor megpillantotta a belőle kiemelkedő vigyorgó alakot, menten görcsös szorításba fogta ujjai között a kormánykereket. Íme a válasz a költői kérdésre.

- Szent ég... szentséges ég... - Hyuna mint egy elromlott lemezjátszó, csak ennyit volt képes kipréselni magából, de azt folyamatosan, egészen a végtelenségig képes lett volna ismételgetni. Kapkodva igyekezett kikapcsolni a biztonsági övet, mely csak sokadik próbálkozásra adta meg magát a sietségtől ügyetlen mozdulatoknak. Kivágta az autó ajtaját, hogy megbizonyosodjon róla: nem álmodik, és látása sem csapta be. Az előtte ácsorgó férfi több volt, mint puszta délibáb.

A csaló, aki visszatért a halálból.  

 ~~~

Először is hatalmas nagy köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki még hajlandó nyomon követni ezt a történetet a roppantmód ritka frissítések ellenére is! Nincs mentségem, tudom, de bízom benne, hogy a hosszú várakozásért valahogyan kárpótolni tudlak majd Titeket! Ez egy kis semmilyen átvezető lett, néha ilyenre is szükség van... Ha ez valakit vígasztal - és legyünk pozitívak - akkor legközelebb legalább már újult erővel és ismét teljes létszámban vághat neki a kis csapat az előttük álló útnak! Akad néhány elvarratlan szál, amivel kezdenem kéne valamit, úgyhogy terveim szerint nem fogtok unatkozni!

~Kaeyonsshi