Hui valóban nem viccelt, amikor azt mondta, felszed magának valakit. Miután tekintetével végigkísérte Hyuna vékony alakját, ahogyan eltűnik a mosdók irányába, E'Dawn pedig még kért magának egy kávét, ahogyan a svindler javasolta, a terv végre a megvalósítási szakaszba lépett.

A kis vörös felszolgálólány úgy egyensúlyozta jobbjában a csöppnyi, gőzölgő csészét, mint valami botcsinálta artista, miközben arra koncentrált, hogy képes legyen fenntartani a látszatot: ő a legdögösebb bögyös széles e országúton. Szinte a föld felett lebegett, nem is járt rajta, ahogyan megközelítette az asztalnál ücsörgő tesztoszteron-részleget. Hui ezt a pillanatot választotta arra, hogy lépjen. Nagy slunggal felpattant ültéből, és látszólag a mellékhelyiségek felé készült venni az útját, lendületében azonban sikerült kis híján teljesen letarolnia az éttermi tündért a szervírozott feketével egyetemben.

A kávéscsésze milliszekundumok alatt megadta magát a gravitációnak, és a fizika törvényeinek engedelmeskedve tucatnyi diribdarabra tört a fekete-fehér kövön. Tartalma előtte azért még egy csinos barna foltot hagyott Hui ingjén, az alkalmi szívtipró pedig hangos szisszenéssel tudatta a publikummal, hogy nem elég, hogy piszkos lett a ruhája, de még le is forrázták a fortyogó láváéval vetekedő hőmérsékletű löttyel.

- Szent ég, szörnyen sajnálom! - a pincérnő a normálisnál két oktávval magasabb hangon kapott Hui után, arcára a kellemetlen helyzet olyan pírt varázsolt, mintha két megérett paradicsomot viselne magán. A tönkretett ruházatról aztán gyorsan a lábainál heverő porcelándarabkákra és a kövön terjeszkedő koffeines tavacskára szegeződött a tekintete. Reflexszerűen hajolt le, hogy felszedegesse a szilánkokat, miközben megállás nélkül azt kántálta, mennyire esedezik a kedves vendég bocsánatáért.

Hui megpróbált a lány segítségére lenni a romeltakarítással. Többnyire többször találta meg ujjaival a kisasszonyét, mint egy-egy megboldogult csészedarabkát, mire első szerelmes tinédzsereket meghazudtolva, zavartan kuncogtak fel mindketten.

E'Dawn eközben csak a szemét forgatta. Nemhogy az alibi-kávéja sem jutott el hozzá, de még ezt a felettébb nyálas és mesterkélt előadást is végig kellett néznie, arról már szót sem ejtve, hogy ha valamivel, hát ezzel az akcióval csak még inkább magukra vonták azt a bizonyos nemkívánatos figyelmet - így is többen bámulták már az eseményeket, mint a falra szerelt televízióban zajló sportközvetítést.

A pincérlányka fájdalmas szisszenést hallatott, ahogyan sikerült megvágnia az ujját egy túlontúl élesre sikeredett szilánk felszedése közepette. Hui jó lovaghoz híven nyúlt a keze után, hogy szemügyre vegye a harci sérülést, melyből vékony csíkban szivárogni kezdett a vér.

- Ezt sürgősen el kell látnunk - jegyezte meg szájhúzva, barna szemeit pedig sokat sejtetően fúrta a lánykáéba. Az szűziesen kérette magát egy kicsit.

- Ugyan, ez semmiség, majd teszek rá egy ragtapaszt - szabadkozott, de a vak is láthatta rajta, hogy szabályosan szívja magába Hui megkülönböztetett bánásmódját, és kifejezetten élvezi a helyzetet, amibe ezzel a jóképű idegennel keveredett.

- Rezidens vagyok a szöuli egyetemen, engedje meg, hogy segítsek. Ez nekem becsületbeli kérdés.

A halacska végérvényesen bekapta a csalit, még rá is játszott egy kicsit az egyébként teljesen ártalmatlan munkahelyi balesetére, miután egy apró bólintással engedélyt adott a sürgős elsősegély végrehajtására.

- Legalább kimossuk az ingjét is - mutatott rá az olcsó módon megbabonázott lány, és Hui kíséretében a mosdók felé indultak bokros teendőik intézése érdekében.

- Ezek után még mit csodálkozok azon, hogy nem randizok senkivel? - tette fel a költői kérdést a magára maradt E'Dawn, tekintetével követve a szintén cserben hagyott kávépaca térnyerését a padlón. Úgy döntött, ha már inni nem kap semmit, tényleg rágyújt egy cigire, amíg a következő jelre vár.

Ezzel a gondolattal igazán nem volt egyedül. Hyuna a női vécé egyik fülkéjében lapult, miután belülről magára zárta az ajtót. Ha már erre a szent helyre vetette a szerencséje, tényleg elvégezte a dolgát, utána azonban dunsztja nem volt róla, hogyan üsse el a hátralévő időt, amíg... meddig is?

Hui terveivel az volt a baj, hogy az ötletgyáros sosem volt hajlandó többet elárulni róluk, mint amennyi feltétlen szükséges volt a kivitelezéshez. Pedig Hyuna igazán hálás lett volna érte, ha tudja, mi értelme van ezen a szent helyen rostokolnia. Azzal nyugtatta magát, hogy már igazán nincsenek messze a céltól. Ha Hui számításai helyesek, akkor holnap ilyenkor már biztonságban lapulhatnak egy újabb piti bűnöző védelmező szárnyai alatt. Igaz, a valódi szabaduláshoz még előtte áll egy nagy feladat, amibe Hui szokás szerint egyelőre nem avatta be őket, csupán sejtelmesen megkapargatta számukra a felszínt.

Olyan ez, mint statisztának lenni egy filmforgatáson. Semmi komoly, csak egy aprócska szerep - ezt mondta nekik tegnap reggel a benzinkúton, mielőtt hullát találtak volna a csomagtartóban, és a nyakukba szakították volna a maffiát meg a rendőrséget.

Hyuna biztos volt benne, hogy épp ugyanolyan apró fogaskerekekként kell majd üzemelniük egy Hui által épített gépezetben, mint most. Bárcsak többet tudhatott volna ennél...

https://youtu.be/EE_iNxaWM1s

(hangulatzene az arra hajlamosoknak)

Példának okáért, hogy a háta mögötti fal másik oldalán éppen túlfűtött csókcsatározás zajlik, pont ugyanakkora színdarab, mint amiben ő maga is szerepet vállalt. Ami azt illeti, még a szerzőjük sem volt különböző. Hui seperc alatt lehengerelte a butácska pincérlányt, aki néhány elsuttogott, nem gyerekeknek való mondat és tapogatózás után önként és dalolva vált meg egyik ruhaneműjétől a másik után. Fojtogatóan szűkössé vált a férfivécé fülkéje kettőjük számára, az alkalmi Casanova rövid időn belül távozni vágyott. Amint frissen felszedett kedvese ledobta magáról az összes ruhát, egy finom mozdulattal fordította meg a lányt maga előtt, majd néhány lopva elhintett csókot lehelt a vállaira. A varázslat elszenvedője halk nyögés kíséretében támaszkodott meg a falban, teste ösztönösen simult Hui meleg tenyerébe, vágytól fűtött táncot lejtve a bőrét megbizsergető simogatások alatt.

Tisztára, mint azokban a regényekben, amiket a sarki újságosnál kapni, és amiben a fiú és a lány első látásra érzi és hiszi: megtalálta azt, akit mellé rendelt a végzete. Nincs szükség hosszas randizgatásra, unalmas kérdezz-felelekre, csupán egymásra és néhány fülledt együttlétre eldugott zegzugokban, és máris úgy ismerik a másikat, mintha egész életüket együtt töltötték volna a fogantatás pillanatától kezdve. Mi ez, ha nem szerelem? Mi ez, ha nem éppen egy saját tündérmese kibontakozása a való világban?

Esetleg egy átverés.

A pincérnő talán fel sem fogta a rózsaszín köddel elöntött kis agyával, hogy tarkón vágják. Nyílván nem ez volt az első dolog, amire jelen helyzetben számított, de ez van, néha nem azt kapod, amit látsz. Vagy éppen azt kapod, amit nem, ezúttal némi eszméletvesztést.

A lemeztelenített leányzó összeroskadt a padlón, homloka a vécéülőke gondosan lehajtott fedelén koppant. Vörös haja beborította egész arcát, lángcsóvákként csókolva végig mindenhol, ahol nemrégiben még Hui járatta a száját.

Meg kell hagyni, egész jó kis numera kerekedhetett volna belőle. Hui nekilátott felkapkodni a szétszórt ruhadarabokat, közben számba vette, mikor volt utoljára nővel. Az eredmény lesújtónak bizonyult. Talán eljátszadozhatott volna vele még egy kicsit, mielőtt leüti, tekintve, hogy a ruhátlan test látványától akaratlan is lüktetni kezdett a vére. Az a lány minden további nélkül megadta volna magát neki, olyan odaadással simult bele Hui karjai közé, mint egy kiscica. Jó volt elhinni egy pillanatra, hogy ilyesmi megtörténhet a valóságban is, mindenféle hátsó szándék nélkül, de hol találhatott volna egy magafajta csaló valakit, aki minden hibája és bűne ellenére szereti őt? Erről kellett volna könyvet írni, nem a féktelen egyéjszakás kalandokból kibontakozó örök szerelmekről.

Az óra innentől kezdve még vészesebb ketyegésbe kezdett. Senki sem volt megmondhatója annak, mikor tér észhez áldozata, vagy nyit rá az egyik hólyagfeszüléses vendég. Fortuna hosszú haragtartás után mintha az utóbbi időben ismét kegyeibe fogadta volna őt. A szomszédos ajtón egy felcelluxozott papírlap hirdette: NEM MŰKÖDIK. Fél perccel később már a csúnya dolgokat látott fülkébe tiltotta meg a bejutást.

Hui nindzsákat meghazudtoló észrevétlenséggel osont át egyik mosdóhelyiségből a másikba. A női szakasz üresnek tűnt, sehol egy septiben sminkelő tinilány, vagy halkan csurgató családanya.

- Itt vagy, cicám? - emelte meg a hangját Hyuna után kutatva.

Az egyik fülke ajtaja először résnyire, majd teljesen kinyílt, és egy ismerős kócos kobak bukkant elő a rejtekéből. A lány kíváncsian méregette a női ruhákkal felszerelkezett férfit, de mielőtt bármit is kérdezhetett volna, Hui a kezei közé nyomta a rongyokat, és visszapenderítette öltözködni.

- Remélem, azért csipkeded magad - jegyezte meg a stylist babérokra törő svindler, ahogyan hátát nekivetette a fülke ajtajának.

- Mondanod sem kell - hallatszott tompán a túloldalról - De azért egyet s mást igazán elárulhatnál nekem.

Ha egy lány beszélgetni akar vele, az már élből rosszul indul...

- Mit akarsz tudni? - ment bele mégis, karjait pedig összefonta a mellkasa előtt.

- Tényleg nem akartál megszökni a pénzünkkel?

Az még aggasztóbb, ha a csajok gondolkodnak is...

- Ennyire nehéz bízni bennem? - kérdezett vissza.

- Rászolgáltál, hogy kételkedjünk a szándékaidban. Hogy őszinte legyek, ezek után még abban sem vagyok száz százalékig biztos, hogy ezzel a nagy világmegváltó terveddel nem akarsz bennünket rászedni.

Hui úgy érezte, ezt a kört már vagy ezerszer lefutották. Nagy sóhajtás kíséretében darálta el még egyszer, amit már néhány alkalommal elmondott.

- Van más lehetőséged, cicám?

Értelemszerűen nem volt.

- Akkor talán nem ártana félretenni kicsit a sértődöttségedet. Inkább koncentráljunk a feladatra, oké?

- Oké...

A kérdezősködésnek azonban nem szakadt vége. Hyuna éppen belebújni készült a lopott holmikba, amikor észrevette, hogy ez az egyik felszolgálóé.

- Honnan szerezted ezt? - kérdezte kissé megrökönyödve, ennek ellenére azonban folytatta az öltözést.

- Ha kimegyünk innen, leszel kedves úgy tenni, mintha egy lennél az itteni személyzetből. Mosolyogj, ahogyan szoktál, kellesd magad egy kicsit, tudod, ami amúgy is megy neked. Senki sem fogja gyanítani, hogy te már egy másik kis vörös pincérnőcske vagy.

- Hol van az eredeti? Mit műveltél vele?

- Nem bántottam, ha erre vagy kíváncsi. Figyelj, a tiéd a legnagyobb felelősség ebben az akcióban. El kell terelned a zsaruk figyelmét, amíg E'Dawn és én kisurranunk a pénzzel. Ne hidd, hogy nem lenne feltűnő számukra két sporttáskás fazon. Vesd be a bájaid, bűvöld el őket, biztos értékelni fogják.

- És aztán?

- Sok a kérdés, túl sok a kérdés, kedves. Ennek a folyosónak a végén van egy személyzeti kijárat, amely az alkalmazottaknak fenntartott parkolóba vezet. Ott várunk rád.

Nyílt az ajtó. Habár az egyenruha egy-két helyen kicsit bőnek bizonyult, összességében Hyuna még így is kellően dekoratív látványt nyújtott bennük. Hui elismerően mérte végig tetőtől talpig.

- Kösd fel a hajad, az elődöd is úgy viselte - javasolta.

- Mi lesz, ha felismernek?

- Tudod, ki nézné az arcodat, amikor helyette szemezhet két szép kerekded...

- Ne folytasd, vettem az adást - szakította félbe a lány a hosszas ecsetelésbe bonyolódó Huit.

Az elvigyorodva legyintett egyet, majd elindult a kijárat felé.

- Csak ügyesen - búcsúzott. - Figyelni foglak.

E'Dawn nem valami biztató hírekkel fogadta őt.

- Most hallgatták ki a tulajt, erősen rázta a fejét. Nem is csoda, kinn sem járt az éttermi részen, mióta megérkeztünk, nem láthatott minket. A pasasnak egyébként vaj lehet a füle mögött, mert rögtön ingyen ebédet ajánlott fel a zsaruknak a kérdezz-felelek után. A civilek valszeg nem idevalósiak, koroghat már a gyomruk rendesen, úgyhogy megvárják a kaját, mielőtt belevetnék magukat a nagyobb faggatózásba, de ennek ellenére rajta tartják a szemüket a forgalmon.

- Ez kedvező a mi szempontunkból.

- Van más is. Feltűnően fixírozzák a kinn parkoló autókat. Talán tudnak a lopott járgányról. Mi van, ha azt figyelik, ki száll be?

- Kényelmes egy banda - Hui kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Úgy tűnt, nem esett kétségbe az elmondottak hallatán. - Nincs mitől tartanunk. Ezek négyen voltak olyan hülyék, hogy nem számoltak a mi rejtett erőforrásunkkal.

Hyuna egy ideig még a mosdóban maradt. Megmosta az arcát, vett néhány nagy levegőt, megigazgatta egy-két helyen a ruháját. Rajta bukott vagy állt most minden, a teherrel pedig nemigen sikeredett megbirkóznia. Attól tartott, hibázni fog; egy apró botlás, és mind a hárman a börtönben találják magukat. Jól esett volna neki némi lelki fröccs, de társaság híján ezúttal csak magára számíthatott. Belenézett a tükörbe, addig farkasszemezett a saját tekintetével, míg el nem hitte: nincs egyedül. Ott egy másik Kim Hyuna a túloldalon, és most jól meg fogja mondani neki a frankót.

- Ide figyelj kislány - címezte a szavakat önnön magához - Itt az idő, hogy megmutasd, mire vagy képes! Bizonyítsd be, hogy képes vagy kivitelezni ezt a tervet!

Mutatóujjával néhányszor megbökdöste a tükör felületét a válla magasságában.

- Kimész oda, és lehengerlő leszel, megértetted?!

Naná, hogy megértette. Néhány hasonlóan motiváló mondattal később úgy vonult ki a vécéből, mint valami harcos amazon, aki egymaga, puszta kézzel megnyer a népének egy háborút.

Felkapott egy megpakolt tálcát a pultról, majd határozott léptekkel megindult a boxban ücsörgő négyes felé. Egy ideig étteremben is dolgozott, egész jól megtanulta, hogyan kell kiszolgálni a vendégeket. Huinak eszébe sem jutott, mennyire testhez álló szerepet eszelt ki a számára.

Elhaladt az útitársai mellett. E'Dawn csak elkerekedett szemekkel bámulta őt a pincérnő szerelésben, nem értette, hogy mi folyik itt. Vele ellentétben Hui, az értelmi szerző jókora vigyor kíséretében dobott neki egy csókot. Hyuna a tálca egyensúlyozása közepette némán odatátogott neki egy "Rohadj meg"-et, majd csábosan ringó csípővel folytatta útját a célszemélyek felé.

Három férfi és egy nő. Utóbbi elmerengve lapozgatta a jegyzetfüzetét.

- A ház ajándéka a rend éber őreinek! - helyezte el a tálcát egy hatalmas, szívből jövő mosoly kíséretében, majd nekilátott kiosztani a szivárvány különböző színeiben tündöklő limonádékat a társaság tagjainak, közben a lehető legnagyobb belátást biztosítva az éhes szemeknek a dekoltált blúzba. Míg a csapat hölgy tagja fel sem pillantott a tömbjéből, a többiek egészen elragadtatták magukat a nem várt figyelmesség és a hozzá járó grátisz nyomán.

- Igazán kedves, kisasszony! – a férfiak közül a civil ruhás nyomozó bizonyult a leglelkesebbnek a jéghideg üdítők és a felszolgálólány láttán.

Tereld el a figyelmüket. Tereld el a figyelmüket!

Hyuna folyamatosan mantrázta magában a varázsigét, a megfelelő módon kattogott, míg minden különösebb megerőltetés nélkül, mondhatni egy szerencsétlen egybeesés közepette talált rá a megoldásra. A párától nedves pohár egyszerre kicsúszott az ujjai közül, a zöldre színezett ital pedig kiborult az asztalon, végigcsorgott rajta, majd a nyomozó ölében ért célba. A fickót hideg zuhanyként érte a nem várt jeges áldás. A körülötte ülők azonnal szalvétát ragadtak, és a limonádé felitatásán kezdtek ügyködni, mielőtt teljesen eláztatta volna a szétpakolt irataikat.

- Úgy sajnálom, hadd segítsek!

Hyuna hangos bocsánatkérések közepette, legártatlanabb kifejezését felöltve nyúlt a tálcán lévő apró textil szalvéta után, és mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy ilyen helyekre nyúlkál, a pórul járt felügyelő nadrágját kezdte tisztogatni. Az megugrott a váratlan gesztustól, majd hebegve igyekezett magáról lesöpörni a gondoskodó kezeket.

- E-erre t-tényleg semmi sz-szükség! - mire ezt az egy mondatot nagy nehezen eldadogta, Hyuna már olyannyira belemelegedett aktuális munkájába, hogy félő volt, a nyomozó izgalma kétség kívül látható jelekben is megmutatkozik.

Az étterem másik oldalán Hui kis híján felnevetett a tragikomikus szituáció láttán, míg a mellette ülő E'Dawn nem mondhatni, hogy le volt nyűgözve, sőt! Igencsak szúrós szemekkel méregette a terv értelmi szerzőjét.

- Most meg mi bajod van? Nem én mondtam neki, hogy ezt csinálja! - mentegetőzött Hui, ahogyan kikászálódott a boxból - Inkább kapd össze magad, itt a mi időnk! Utána fortyoghatsz eleget!

A felfordulásban egyik rendőr sem arra fókuszált, mi zajlik a hátuk mögött. Az extra törődéssel kitüntetett civil nyomozó felpattant ültéből, hátha így eredményesebben szabadul a vezeklő pincérnőtől. Ennek eredményeképpen sikerült felborítania egy másik ingatag lábakon álló poharat is. Ezúttal türkizkék folyam tartott fenyegetően a fontos papírok felé, a társaságot pedig érthetőn módon sokkal jobban lekötötte a kialakulófélben lévő apokalipszis megállítása, mint az étterembe érkezők-távozók nyomon követése.

A szabadulást jelző bejárati csengő hallatán Hyuna is visszavonulót fújt.

- Hozok még szalvétákat és egy másik limonádét! - szedegette össze a felborult poharakat, és sietősen a pult felé vette az irányt.

Az asztaltársaság valamit utána szólt, de a lány különösebben már nem foglalkozott vele. Miután megvált a nem kívánatos tálcától, Hui útbaigazítását követve a folyosó végi kijárat felé vette az irányt. Fojtott szitkozódást kapott el a háta mögül, mintha rajta kívül lenne még valaki, akinek sürgősen távoznia kell erről a helyről. Ez kicsit sem nyugtatta meg, a helyzet azonban tovább romlott, amikor egy női hang utána kiáltott:

- Kim Hyuna, azonnal álljon meg!

~~~

Megígértem, hát meghoztam, hiatalosan még két és fél óráig hétvége van, úgyhogy teljesen időben vagyok, nem igaz? :D Remélem, hogy elnyerte a tetszésetek a folytatás! Örömmel látom a véleményeteket a kommentek között, ahogyan azt is, mit gondoltok, hogyan alakul tovább a srácok szökési akciója ♥

Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Nektek, amiért továbbra is kitartotok a történet mellett, és csillagokat/kommenteket hagytok magatok után! Szenzációsak vagytok! ♥