Kim Hyuna.

Kislányként mindig, amikor felelősségre akarták vonni valami gyermekded csíny miatt, a teljes nevén hívták.

Az emlék egészen beleégett már az elméjébe, tekintve, hogy igen gyakran állították elő válogatott "gaztettek" indokán. Egyes az iskolában, mert a matek sosem ment neki. Máskor figyelmeztető, mert képen törölte a háta mögötti padban ülő fiút, aki egész órán azzal szórakozott, hogy a lány oroszlánsörénnyel vetekedő hajzatába dugdossa a radírját, ceruzáit. Hyuna két nappal késöbb is talált golyóstoll kupakot a hajában fésülködés közben.

Máskor túl messzire csatangolt iskola után, annyira, hogy a köztéri lámpákat már felkapcsolták, s azok szürkületben melegsárgás fényükkel vészjósló befejezését vetítették előre a napnak. Ilyenkor már mindegy volt, mennyire iparkodik hazafelé, a letolást semmiképpen sem kerülhette el, így jobb híján nem is izgatta magát azon, hogy félbeszakítsa ejtőzését a többi utcagyerekkel.

Talán mindig is rossz volt egy kicsit. Talán tudat alatt minduntalan a rendszer ellen lázadozott, kora hátulgombolós törvényen kívülijeként bukdácsolva végig a gyermekéveket. Most pedig valaki újra ugyanazon a számonkérő hangsúlyon Kim Hyunázott neki. Nem volt valami kellemes érzés, annyi szent.

Hátrapillantott menekültében, hogy megnézze magának, ki akarja a térdére fektetni. A látvány nem adott okot a bizakodásra. A rendőrökből álló asztaltársaság egyetlen női tagja loholt a nyomában, akit érthető módon nem fogott meg a csáberejével, és az ráadásul még fel is ismerte őt.

Csak pár méteren múlt az egész. Hyuna a karját nyújtotta a folyosó végi lengőajtó felé, hogy kilökje azt maga előtt. Helyette hatalmas csattanással felkenődött a falapra. Figyelmét minden bizonnyal elkerülte a kijáratra erősített tájékoztató táblácska:

"HÚZNI"

Jelen pozitúrájában épp kézre esett a rendőri szerv ékes képviselőjének, aki övéből bilincset ragadott elő, s a félig-meddig alélt lány bal csuklójára pattintotta a sajátos karperecet. Az menten magához tért a bőrét érő hűvös fém érintésétől, menekülési ösztöne új erőre kapott, s ennek kinyilatkoztatásaképpen egy hangos sikkantást követően vad csapkodásba kezdett még szabad jobbjával. Belekapott a nő arcába, felkarmolta a száját, ujjai beleakadtak és szétbontották a szoros fonatban hordott sötét tincseket.

Alkalmi táncpartnere sokkal több és hatásosabb lépést ismert ebben a tangóban. Addig ügyeskedett, míg nem saját csuklóján csattant a bilincs párja, végleg elvágva a szökés lehetőségét Hyuna elől.

- Vége a játéknak - közölte, majd megtörölte vértől nedvedző alsó ajkát a keze fejével.

A következő pillanatban közelebbről is megnézhette magának a fénysebességgel az arcába rohanó ajtót, tekintve, hogy annak túloldalán a "TOLNI" instrukció szerepelt, egy odakinn ácsorgó pedig végre is hajtotta az utasítást, méghozzá tiszta erejéből. A kopó orra minimum szilánkosra tört, a vér hatalmas vörös pacában ékesítette alaposan megbuherált arcszerkezetét, ahogyan félájultan padlót fogott. Hyuna jobb híján követte a földre, ahogyan az kettőjük szent kötelékében elvárható volt tőle.

A dulakodás hangjaira eközben a vendégtérben is sokadalom támadt. A vizuális effektektől korábban elbódult férfiszakasz mostanra túltette magát a libidót cirógató látványon, és társnőjük segítségére indultak. Volna. Lábaik alaposan összegabalyodtak a szűkre szabott boxból kikászálódás közepette, ez pedig roppantmód megnehezítette számukra a szabad helyváltoztatást. Mire nagy nehezen eldöntötték, hogy kihez melyik - reményeik szerint egy jobb és egy bal - láb tartozik, jókora hátránnyal indulhattak a préda becserkészésére.

Hyuna hallotta őket azon tusakodni, ki melyik végtagra tart igényt a repertoárból, ettől pedig kicsit sem érezte magát nagyobb biztonságban, hiába hevert mellette eszméletlenül első számú üldözője. Kitárult fölötte az ajtó, melyről utóbb kiderült: koránt sem önműködő.

- Add a kezed! - E'Dawn fölé magasodó alakját a kintről beömlő napfény angyali glóriába öltöztette. Isteni csoda volt ő, abból a két lábon járó fajtából.

A fiú végül nem várta meg, hogy Hyuna kisasszonyhoz illő módon a kacsóját nyújtsa neki, helyette ő maga ragadta meg azt a helyzet égető súlyosságára tekintettel. Arra azonban egy percig sem számított, hogy szíve hölgyéhez egy tőle elválaszthatatlan tartozék is jár, aki jó ötven kiló túlsúllyal hátráltatja a menekülést.

- Ezt meg hol szedted össze?!

E'Dawn kissé ingerülten próbálta felrántani a lánnyal együtt a rend jelenleg inkább kába mint sem éber őrét a padlóról.

- Ő szedett össze engem! - védekezett a kis vörös.

Együttes erővel talpra állították a pórul járt rendőrnőt. Éppen hármas sziámi ikrek módjára igyekeztek átpréselni magukat a problematikus lengőajtón, amikor a végtag-puzzleből győztesen kikeveredett trió is csatlakozott a bulihoz. A szökevényeknek éppen, hogy sikerült átverekedni magukat a kijáraton, mire a "Megállni! Rendőrség!" felkiáltást lelkes egymásutánban ismételgető hármas rátapadt a képük előtt bevágott ajtólapra. Hossza szitkozódás tarkította a körülöttük kaotikusba forduló légkört, ahogyan hárman egy emberként tenyereltek a fogantyúra, ki-ki saját belátása szerint megfelelő irányba ráncigálva az alkalmatosságot, amely ebből kifolyólag egy tapodtat sem mozdult.

E'Dawn időközben a hátára kapta a frissen melléjük szegődött útitársukat, míg Hyuna a karpereccel ékesített balját emelgetve szedte a lábait mellettük.

A lány előtt felrémlett egy emlék azokról az általános iskolai akadályversenyekről, ahol hasonlóan komikus szituációkban kellett teljesíteniük a távot a többi szerencsétlen osztálytársával együtt. Rá kellett jöjjön, az élete semmit sem változott azóta, legfeljebb az idő minderre szépen csendben ráborította a "Felnőttkor" fedőnévvel ellátott fátylat.

A személyzeti parkoló eddig békés csendjét most éles fékcsikorgás hasította ketté. A hangzavarért felelős Hui, autóversenyzői ambícióit dédelgetendő farolt egyenesen a menekülők elé, majd kikönyökölve a letekert ablakon néhány intéssel ösztökélte beszállásra őket. Ő is látott már jobb napokat. A korábban septiben arcára kent alapozó lassan veszíteni kezdett erejéből, felfedve a vakolat alatt rejtegetett zöldes-lilás foltokat, zúzódásokat. Hui felszakadt ajkát diadalittas vigyorra húzta, amely csak akkor hervadt le az arcáról, amikor megpillantotta az E'Dawn hátán cipelt rakományt.

Az említett nem ért rá magyarázkodni. Feltépte a hátsó ajtót, és elhelyezte hátul a nem éppen édes teherrel megáldott Hyunát és az eszméletlen rendőrnőt. Ő maga nagy lendülettel vágódott be Hui mellé.

A svindler padlóig nyomta a gázt, alaposan rátekert a kormánykerékre, a jármű pedig egy száznyolcvan fokos fordulatvétel után csikorgó kerekekkel lőtt ki velük majdhogynem földkörüli pályára. Valamennyi magánál lévő utas megszenvedte a procedúrát, de igyekeztek csendben tűrni azt, tekintve, hogy már nem volt ismeretlen számukra Hui vezetési stílusa. Ha a fiúnak volt is jogosítványa, hajdani oktatója most bizonyára sírva fakadt volna az utóbbi időben bemutatott manőverek láttán, melyekkel gyakorta veszélyeztette a közúti közlekedést.

A hátrahagyott trió tagjai időközben konszenzusra jutottak azzal kapcsolatban, hogy melyik irányba lenne ildomos összpontosítaniuk energiákat. Láss csodát, a terv működött! Jutalmuk sem maradhatott el; még meglóbálhatták hófehér zsebkendőjüket a vadászgép módjára elsüvítő autót búcsúztatva.

Ennek ellenére nem mondtak le az üldözésről, sőt! Egyenesen vérszemet kaptak, amikor tudatosult bennük kolleginájuk elrablása. Miről is álmodhatnának a rendőrök, mint egy autós üldözéssel vegyített túszdrámáról? A hivatalos szervvel szembeni erőszak már csak pont volt azon a bizonyos "i" betűn. A zsaruk gyöngyei járműveikbe vágódva, villogva-szirénázva vetették magukat a megátalkodott bűnözők - és most már emberrablók - nyomába.

Isten irgalmazzon valamennyiüknek!

***

Jun Seok várt. Türelmesen. Épp úgy, mint ahogyan az elmúlt háromnegyed órában tette, megállás nélkül, rezzenéstelen arccal és idegszálakkal. A félig koreai, félig amerikai gyökerekkel büszkélkedhető Amanda Lee Harper főosztályvezető asszonyhoz jelentkezett bebocsátásra, idestova egy emberöltővel ezelőtt - legalábbis az a negyvenöt perc, amit eddig a nő irodája előtti fogadóhelyiségben töltött, a férfi számára ilyen hosszúnak látszott.

A főosztályvezető a fodrászatban meggyilkolt áldozat közvetlen felettese volt, és mint kiderült, a cég policy-je alapján az ő engedélye nélkül - nyomozás ide vagy oda - Jun Seok egy mukkot, még annyit sem hízeleghetett ki a beosztottakból.

Képzeletben lefestette maga előtt a nőt, s kép láttán már zsigerből idegenkedett a vele való találkozástól. Szoros kontyba fogott hajat álmodott neki, szigorú, már-már jégcsákány szúrósságú tekintetet, laposra préselt, vérvörösre festett ajkakat, színben hozzáillő tigriskarmokkal. A főosztályvezető asszony orvosi kartonjába frigidséget megállapító diagnózist vizionált.

Olyan részletekbe menően megalkotta magának a megalo- és munkamániás jégcsap királynőt, hogy úgy döntött: ha bejön a tippje, vesz magának egy lottószelvényt.

Ami azt illeti, nem tévedett sokat.

Amanda Lee Harper ajtaja a várakozás hatvanadik percében végre feltárult előtte, onnan pedig kilépett ő maga, a főosztályvezető asszony ízléses kosztümben, jó száznyolcvan centis magasságával az ajtófélfa tetejét súrolva, kezében egy vastag mappát szorongatva. Vonásairól sikított, hogy a munkával kel és fekszik, ahelyett, hogy beújítana maga mellé valakit, aki tényleg melegíthetné az ágyát. Nem lehetett több harmincötnél, tartása, mozdulatai azonban egy tapasztalt, középkorú asszony méltóságát sugározták alattvalói felé. Ez a nő pedig, miután letette a titkára asztalára a jókora dossziét a negyedéves mérlegjelentéssel, olyan tekintettel mérte végig magának Jun Seok-ot, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne kioltani az életét.

A nyomozó az akut férfigyűlöletet nem kalkulálta bele a képletbe. Kicsit sem örült neki.

A főosztályvezető vonakodva ugyan, de a kezét nyújtotta az evolúció szégyene felé, majd bemutatkozott. Habár igyekezett kellő odafigyeléssel megválogatni a szavait, hangjából olyan ridegség áradt, mintha a következő pillanatban képes lenne felöklendezni egy jégakkukkal megpakolt fagyasztót a torkából.

- Amanda Lee Harper - szorította meg határozottan Jun Seok kezét, s közben élesen a férfi szemébe nézett. - Láthatnám a jelvényét? Csak puszta formalitásból.

Jun Seok megmutatta neki, ennek ellenére kicsit sem enyhültek a légköri viszonyok kettőjük között.

- Kérem, fáradjon beljebb. Kávét ivott már?

- Köszönöm, már túl vagyok rajta. Nem rabolnám sokáig az idejét, csupán a jóváhagyását szeretném kérni.

Amanda előzékenyen az irodája felé terelte vendégét, vendégszeretetéből még egy szörnyen elszúrt, kényszeredett mosolyra is tellett.

- Ne is mondjon többet, pontosan tudom, mi szél hozta erre, nyomozó.

Az ajtó bezárult Jun Seok háta mögött. A férfi akaratlan is nagyot nyelt.

Hát tessék, besétáltam az oroszlán barlangjába.

Ami azt a bizonyos barlangot illeti, a belsőépítészt hagyták kibontakozni rendesen. A gigászi helyiséget két részre osztották. Míg az első felén többek között méretes tárgyalóasztal, bőr fotelek és egy hatalmas akvárium kapott helyet, addig a másik, két-három lépcsőfok megmászásával megközelíthető, magasított szekción helyezték el a szintén nem elaprózott dimenziókkal rendelkező íróasztalt, bordó kaspóban buján zöldellő, tányérnyi levelekkel burjánzó növényeket.

- Foglaljon helyet.

Jun Seok jobbnak látta nem ellenkezni, máskülönben attól tartott, Amanda nyársra húzza a tekintetével. Míg a nyomozó az alsó osztás az egyik bőr ülőalkalmatosságát választotta, addig házigazdája elfoglalta trónusát az emelvényen. Még ebből a távolságból is volt valami fojtogató Amanda kisugárzásában, de legalább közel volt a kijárat, ha menekülőre kellett fogni a dolgot.

- Nos, nem szándékozom túlzottan feltartani Önt a munkájában, így rögtön a tárgyra térnék. Mint az bizonyára Ön előtt is ismeretes, két nappal ezelőtt holtan találtak rá az egyik beosztottjára, név szerint Tony Wang úrra. A nyomozás jelen stádiumában szükségessé vált az áldozat hátterének mélyrehatóbb tanulmányozása, ezért vagyok most itt.

- Mint korábban említettem, tisztában vagyok vele, miért jött ide, nyomozó. Azt várja tőlem, hogy ráeresszem a Wang osztályán dolgozókra. Szabadna tudnom, mi indokolja ezt? Úgy gondolom, jogomban áll tudni, mi után is koslat pontosan.

- Attól tartok, a nyomozás jelenlegi stádiumában nem árulhatok el többet. Amint érdemleges és nyilvánosságra hozható információ kerül a birtokunkba, természetesen tájékoztatással leszünk Ön felé is.

Amanda szemében még távolról is észrevehetően fenyegető fény villant. Nyilvánvalóan nem szokott hozzá a visszautasításhoz.

- Ne felejtse el, nyomozó, hogy én vagyok itthon, és nem maga. Köteles részemre alapvető tájékoztatást nyújtani arról, minek is akarja kitenni a beosztottakat – jelentette ki szemrehányóan.

A beszélgetés érezhetően nem haladt előrébb egy apró hangyányit sem. Jun Seok úgy érezte, mintha egy áthatolhatatlan vasbeton falon akarna puszta kézzel lyukat ütni. Azt azonban semmiképpen sem akarta Amanda orrára kötni, mi is érdekli pontosan a cégnél. Felesleges lett volna pánikot kelteni egy teljesen megalapozatlan gyanú végett, a szexuális zaklatás pedig igencsak érzékeny témának bizonyult volna ahhoz, hogy csak úgy kiteregesse az ezzel kapcsolatos megérzését.

- Nézze, nem ütöm bele az orromat vállalati ügyekbe, és üzleti titkokat sem áll szándékomban kifürkészni. Csupán szeretnék egy átfogó képet kapni Tony Wangról. A legnagyobb tisztelettel kérem, hogy járuljon hozzá az osztályon dolgozók meghallgatásához.

A főosztályvezető összefonta karjait a mellkasa előtt, és még egyszer fölényesen végigmérte magának a sajnálatos módon kar és fojtogatási távolságon kívül eső nyomozót. Jun Seok folytatta.

- Úgy gondom, megadtam a kellő mértékű tájékoztatást, de ha esetleg lemaradt róla, szívest örömest megismétlem: megöltek egy embert.

A férfi úgy döntött, változtat az eddigi megközelítésén, még akkor is, ha azzal a tulajdon életét kockáztatja. Elnézve Amanda Lee Harper arcát, lett volna oka az aggodalomra. Ennek ellenére felemelkedett a bőrfotelból, elhagyta a biztonságot nyújtó zónát, és a trónus felé vette az útját.

- Nem adtam engedélyt rá, hogy felálljon.

Amanda orrlyukai kitágultak, ahogyan megpróbálta visszatartani a benne fortyogó dühöt. Ebben a szobában ő parancsolt. Mindenkinek.

- Sajnálom, de ki kell ábrándítsam: egyelőre nem magácska a főnököm.

Jun Seok beért a veszélyes övezetbe. Felvértezte magát minden valaha volt bátorságával, fellépett az apró lépcsőfokokon, odalépett Amanda asztalához, rátenyerelt a lapra, és a lehető legélesebben a nő szemeibe nézett.

- Még egyszer, nyomatékosan felszólítom, hogy adja meg a hozzájárulását és ne hátráltassa a nyomozásomat még jobban, máskülönben kénytelen leszek a beleegyezése nélkül körbeszimatolni a házban. Higgye el nekem, egyikünk sem szeretné, hogy olyasvalamit is megtaláljak, ami után egyébként nem kutattam volna. Sajnálatos módon azonban elég érzékeny a szaglásom.

Amanda tágra nyílt szemekkel meredt a fölé magasodó nyomozóra. Belehelyezkedett egy szituációba, amelytől a legkisebb részecskéjéig undorodott: hagyni egy férfinak, hogy olyan helyzetet generáljon, ahol ő, Amanda Lee Harper alárendeltnek érezze magát. Egyszerre volt vérforraló és... izgalmas?

Nem tudta palástolni teste reakcióit. Vörösre manikűrözött jobbját hevesen dobogó szívére szorította. A gondolatra, hogy valaki irányítja őt, tagjai hangyássá zsibbadtak, problémái adódtak a normális légzéssel. Valaki erősebb, mint ő, egyszerre nyers és védelmező, ő pedig lassan olvad, elolvad teljesen attól a nyavalyás hőhullámtól, ami végigsöpört rajta. Csak bámult arra a jelentéktelen pondróra, az evolúció vakvágányára, és egyszerre... Sosem érzett még ilyen sóvárgást egyetlen emberi selejt iránt sem. Megacélozta magát, majd néhány torokköszörülés után próbát tett a beszéddel.

- Tegyen velem, amit csak akar. Mármint az osztállyal. Csinálja...

Amanda Lee Harper belesüppedt kényelmes bőrszékébe, tekintete pedig immár egy felkínálkozó őzike szemeire hasonlított, mintsem egy mindenre elszánt, vak gyűlölettől vezérelt ragadozóéra. Ez a férfi szembeszállt vele. Ő volt az első. A nő orcája vörös pírban égett, pupillái kitágultak. Meg kellett nedvesítse kiszáradt ajkait. Közel járt ahhoz, hogy fogja magát, és felfeküdjön az asztalra, hagyja, hogy uralják, hagyja, hogy valaki a saját trónján szentségtelenítse meg őt.

Jun Seok nem várta ki a fülledt jelenetbe torkolló folytatást.

- Örülök, hogy meg tudtunk egyezni – lökte el magát az asztaltól – Köszönöm a segítő közreműködését, Amanda.

- Várjon!

A nő torkából fájón szakadt fel a szó, ahogyan maradásra igyekezett ösztökélni a távozófélben lévő Jun Seokot. Kétségbeesett kutakodásba kezdett az asztalon, majd remegő térdekkel felállt, és a férfi felé nyújtott egy névjegyet.

- Ha bármiben, ismétlem, bármiben a segítségére lehetek, csak hívjon.

Jun Seok az illem kedvéért vetett egy futó pillantást az arany és finom krém színekben pompázó kártyácskára, majd dzsekije zsebébe süllyesztette azt. Kételkedett benne, hogy valaha is szüksége lehetne rá.

Szó szerint fellélegzett, miután a háta mögött tudhatta a főosztályvezető irodáját. Nem gondolta volna, hogy egy kicsit határozottabb fellépéssel kis híján a nő bugyijába beszéli magát. Azt hamarabb el tudta képzelni, hogy Ms. Frigid agyonveri az egyik súlyosnak és élesnek látszó kristály papírnehezékkel az arcátlanságért, amit elkövetett vele szemben. Erre tessék, majdnem egy F-kategóriás pornófilmben találta magát. A végén azonban csak egy dolog számított: szabad kezet kapott, hogy kutakodhasson kicsit Tony Wang után.

Fütyörészve indult el a három emelettel lentebb található osztály felé. Korábban már megnézték maguknak a helyet hernyószemöldökű társával. Amíg Jun Seok a szükséges engedély beszerzésén ügyködött, Dae Suk a csendes megfigyelő szerepében tetszelegve olvadt bele a környezetbe, a megfelelő célszemélyek után kutatva.

Jun Seok mobilja bejövő hívást jelezve rezzent meg a farzsebében. Idejét sem tudta, mikor látta utoljára felvillanni a kijelzőn Song Ah Na nevét. Egy hosszú pillanatig csak meredt a készülékre, felidézte magában azt a gyomrot megülő izgalmat, amelyet akkor érzett, amikor járni kezdtek, és a lány nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy esténként felhívja őt. Olyan távolinak tűnt az emlék, mintha valójában sosem történt volna meg.

- Itt Choi.

Csalódottan vette tudomásul, hogy nem Ah Na, hanem a kevésbé kedvelt kollégája, Kim Jung Hwan tartózkodik a vonal túloldalán.

- Van két rosszfiúnk, és grátiszba Baem tragacsa. Gondoltam, érdekel.

- Hol van Ah Na?

Jung Hwan felsóhajtott a telefonban.

- Éppen foltozzák. Az egyik bandita csúnyán vállon lőtte.

- És ezt csak úgy mondod?! – csattant fel Jun Seok. Falnak tudott volna menni ettől a közönytől.

- Hogy mondjam? Fogalmazzam versbe? Írjak dalt róla? „Golyófogó Ah Na a műtőt látogatja"? Mit vársz tőlem?

- Hol vagytok? Odamegyek.

- Eszedbe se jusson. Én vagyok a társa, tudok vigyázni rá.

- Igazán? Igazán?! – hápogta Jun Seok – Akkor meg mi a ménkűért hagytad, hogy baja essen?!

- Higgadj le, és ahelyett, hogy fennakadsz ezen, inkább segíts. Ha végeztél a dolgoddal, hallgasd meg az újdonsült barátainkat. a fogdában Biztos, hogy van miről csiripelniük. Találkozunk az őrsön.

Kim Jung Hwan anélkül bontotta a vonalat, hogy Choinak egyáltalán lehetősége adódhatott volna az ellenkezésre. Pedig lett volna mit a másik fejéhez vágnia.

Mi az, hogy ők ketten társak?! Csak a holttestemen át! Tele van veled a padlás, Kim Jung Hwan!

Érezte, hogy ezek után képtelen lesz a munkára koncentrálni.

~~~

Rapid módon megírt rész, de hosszú szünet után sikeresen visszarántott a Triple H világába írás terén :D Igyekszem majd gyakrabban hozni a részeket, reményeim szerint a kuckózós idő beköszöntével jobban tudok foglalkozni majd az írással! 

Addig is, hatalmas köszönetet szeretnék mondani Nektek, akik továbbra is nyomon követitek a történetet! Köszönöm a csillagokat, kommenteket, olvasólistához adásokat ♥ Ti vagytok a legnagyobb motiváció, amire csak szükségem lehet!