- Bocsáss meg nekem...

Mint egy aprócska csengettyű elhaló csilingelése az éjben. Olyan halk, mégis minden kétséget kizáróan valós, épp úgy, mint a hozzá tartozó vékony test, ami odaadóan simult a fiúhoz.

E'Dawn szédült. Talán az a sör az oka. Annak ellenére, hogy nem kellett volna, hogy beüssön, a piruláival együtt jókora bulit csaptak az agyában. Az is meglehet persze, hogy Kim Hyuna bódító közelsége tette meg a hatását. Lány még soha nem került ilyen szinten a személyes szférájába, főleg nem úgy, hogy ő maga ajánlkozott oda - több volt ez, mint amit E'Dawn a maga nyomorúságos állapotában valaha is remélni mert magának.

Egyáltalán nem életszerű... Nekem nem.

Tompa puffanás verte fel a párost. Hui éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy egy hatalmas nyekkenéssel az ágyról a padlóra költöztesse a székhelyét. A manőver nem mondhatni, hogy jól sikerült, tekintve, hogy felettébb fájdalmas pozitúrában, arccal lefelé ért földet.

E'Dawn finoman fejtette le magáról a nyakába csimpaszkodó karokat, és néhány lépést hátrálva bontotta a kettőjük között létrejött kontaktust. Az a néhány centinek tetsző távolság menten méteres falakat emelt a varázs és önnön maga közé.

- Figyelj... - nehezen találta meg a hangját, a fejében azonban már körvonalazódott, mit is szeretne mondani.

Hyuna őszinte értetlenséggel meredt rá. Olybá tűnt, nem tud mit kezdeni a kezeivel most, hogy eddigi nyughelyükről eltávolították őket, így jobb híján alvópólója alját gyűrögette velük.

- Nem kell odaadnod magad, hogy kiengesztelj. Lehet, ez másoknál bejön, de nekem nem, sőt! Nem kéne ezt csinálnod.

- Mit?

- Legyen egy kis önbecsülésed. A tested is és te is többet értek ennél. Ha nem hiszed, nézz tükörbe és mondd el magadnak minden reggel, míg másképp nem gondolod.

E'Dawn saját magát is meglepte ezzel a kijelentéssel. Mintha csak a dilidokiját hallotta volna azokból az időkből, amikor még úgy érezte: az orvosa törődik vele. Szinte látta maga előtt a jelenetet, ahogyan abban a roppant süppedős és kényelmetlen fotelben feszeng, csontig soványodva, teste több pontján kötésekkel és tapaszokkal, alattuk cigarettacsikk vagy borotvapenge pusztítását rejtegetve a bőrén. A sebek nehezen és fájdalmasan gyógyultak mind kívül, mind belül, és még messze volt a vége. E'Dawn azonban hirtelen roppantmód büszkének érezte magát, amiért a neki adott tanácsot képes volt őszintén, jó szándékkal tovább adni. Közben ráébredni látszott az akkor még olyan értelmetlennek tetsző szavak mondanivalójára is. Úgy tűnt, többet szedett fel magára azokból az ominózus beszélgetésekből, mint ahogyan azt eddig gondolta.

- Jobb, ha lefekszel - javasolta a teljesen ledermedt lánynak, majd elhaladva előtte a rádióhoz lépett, hogy lekapcsolja a zenét.

Hui magáról nem tudva hevert a szőnyegen. E'Dawn csak reménykedni tudott benne, hogy a svindler nem szenvedett komolyabb sérüléseket a korábban bemutatott produkció nyomán. Csúnyán szétcsapta magát, annyi szent. Tekintve a szobában beállt állapotokat, a pizsama partinak hivatalosan is lőttek.

A szőke a fürdőszoba felé vette az irányt, s közben abban bizakodott, hogy mire végez a zuhanyzással, Hyuna már az igazak álmát alussza. Úgy tűnt, kettőjük viszonya a világ minden kincséért - vagy éppen félmillió wonjáért - sem akar helyrerázódni. Talán felesleges is erőltetni, ami nem megy? Ez egy olyan kérdésnek bizonyult, amelyen E'Dawn ott és akkor még nem volt képes napirendre jutni, bárhogyan is nyomasztotta a válasz hiányának tudata. Vajon nyugodtabban telt volna az éjszakája, ha tudja: a probléma hamarosan megoldja önmagát? Jövőbelátás híján azonban nem maradt más, mint a hosszas őrlődés mindazon, ami rájuk várhat, míg épp olyan nyugtalan álomba nem merült, mint amilyen maga a valóság volt.

***

Jun Seok visszatért az asztalához. Nem akaródzott hazamennie, pedig a szemközti falon ketyegő óra már jócskán túlmutatott a munkaidő és a nap végén. Egyre csak azon merengett, hogy vajon miféle titkot rejtegethet az a lopott autó, amivel valami isteni szerencse folytán pont az ő gyanúsítottja hagyta el a várost. Vajon tudott róla, amikor beszállt abba a kocsiba? Egyáltalán ki lehetett a sofőr? Túl sok volt a válaszok nélküli, levegőben lógó kérdés, amelyek tökéletes áloműzőnek bizonyultak a nyomozó számára.

Ah Na már elment. Jun Seok felajánlotta neki, hogy hazaviszi, de a lány finoman visszautasította a gesztust.

- Attól, hogy összefüggenek az ügyeink, ne hidd, hogy máris olyanokká váltunk, mint a romantikus krimi regények partnerei. Voltam már az, tudom, milyen, és köszönöm, de most inkább a feladatomra koncentrálnék – mondta.

Kinek mi számít finomnak...

A férfi nekilátott a korábban félbehagyott jelentések átbogozásának, hátha megakad a szeme valami furcsán. A boncolási eredmények nemrég futottak be, és a jegyzőkönyv szerint az áldozat halálát egy a fején található mély sérülés okozta - erőteljes találkozás lehetett valami éles tárggyal. A helyszíni szemlén rögzítettek alapján egy asztal sarka szolgáltatta a halálos fegyvert, és a dulakodás tényét is elég gyorsan meg tudták állapítani a fodrászatban uralkodó káosz, és az áldozat testén található karmolásokból. Könnyen meglehet, hogy baleset történt.

- Egyszerű gondatlanság? - motyogta maga elé öntudatlanul Choi, ujjbegyei között morzsolgatva a lap szélét.

Mindez persze nem volt több, mint szimpla spekuláció, az igazságot pedig csak egyetlen ember ismerhette: Kim Hyuna.

Az a Kim Hyuna, akinek egyelőre nyomát sem lelik.

Jun Seok kis híján szívrohamot kapott, amikor az órák óta hallgatag telefonkészülék, mely ott pihent az íróasztalon, betemetve egy nagy halom papír alá, egyszerre bejövő hívást jelzett. Az irodát betöltő, abnormálisan magas csörgés hangja úgy hatott a gondolatai belső bugyrába szállt férfira, mintha valaki megafonnal visított volna egészen közelről az arcába. Elnyomva néhány válogatott szitokszót emelte füléhez a kagylót.

- Choi - morogta.

- Uram, van itt valaki, aki látni szeretné.

A dörmögő hang tulajdonosában Jun Seok az éjjeliőrt vélte felismerni.

- Ilyenkor?

- Egy fiatal hölgy, azt mondja, információi vannak az ön számára.

Ennyi éppen elég volt, ahhoz, hogy felkeltse a férfi érdeklődését. Valami azt súgta - ott benn, egészen a zsigereiben érezte-, hogy bárki is ez a lány, meg kell hallgatnia azt, amit mondani akar neki.

- Várjon ott. Lemegyek érte - adta ki az utasítást Jun Seok, majd bontotta a vonalat.

***

Te vagy minden svindlerek svindlere, Hui.

Abból igazán nem lehet baj, ha az ember néha elismeri önnön érdemeit és képzeletben vállon veregeti magát. A dolgok végtére is minden kétséget kizáróan kedvező irányba fordultak; van minek örülni, főleg ha azt is számításba vesszük, hogy ezért Huinak körülbelül a kisujját sem kellett mozdítania - elvonatkoztatva persze az alkalmi hullaszállításról.

Egyetlen feladata maradt csupán: felmarkolni a pénzt, a jótét lélek párost pedig hátrahagyni ezen az Isten háta mögötti vidéken. Ha valamihez, hát a kámforrá váláshoz nagyon értett, pénzzel kereket oldani pedig annál inkább.

Hajnali három óra tájékában lépett életbe a hadművelet. Addigra mindenki elszenderedett körülötte, ki-ki ahol kényelmesnek találta. Hyuna a tágas franciaágyon gömbölyödött össze, s olyan kis helyen elfért, hogy akár a két fiú is mellé heveredhetett volna. E'Dawn becsületes lovagként a jobb napokat is megélt, kihúzható kanapét választotta fekhelyéül, melyen igencsak kitekeredett pózban aludta az igazak álmát. Hui kizártnak tartotta, hogy ez a pozíció bárkinek is komfortos lenne.

Szerény személye a padlón feküdt, közvetlenül az ágy lábánál, míg a másik oldalról a szoba málló tapétával borított fala határolta be csekély mozgásterét. Már jó ideje adta a betintázott barmot, aki mértéket nem ismerve, eszméletvesztésig itta magát. Azért jóval több alkoholra lett volna szüksége ahhoz, hogy olyan szinten kiüsse magát, mint ahogyan azt a színjáték során láttatta a többiek felé. A terv egyszerű volt, de annál zseniálisabb: miután bravúros módon majd hogy nem nyakát törte egy szenzációs esést követően, eszméletlennek tettette magát, és várt. Behunyt szemmel, színészi képességeit latba vetve hallgatta végig a rövid közjátékot, ami Hyuna és E'Dawn között játszódott le. Hálát adott az égnek, hogy látni nem látta - így is kellőképpen el tudta képzelni a történteket.

Nem mondhatni, hogy számított rá, hogy ilyesmi bekövetkezhet. Ami azonban ennél is jobban az elképzelhetetlen kategóriába esett, hogy az affér aközött a kettő között őt mennyire zavarta. Azután, hogy E'Dawn magára hagyta a lányt, Hyuna az ágyban talált menedékre. Hui hallotta, ahogyan a viseltes rugók megnyikordulnak az ezeréves matracban, és a kis vörös halk, elfojtott szipogását is. A fiú bensőjének egy aprócska része azt sugallta neki: hagyja a szökést a csudába, másszon fel és vigasztalja meg ezt a szívetörött, buta kislányt. Végül azonban nem mozdult. Itt a lehetőség, hogy mindentől megszabaduljon, hogy hátrahagyhassa az élet által nyakába aggatott súlyos terheket, erre tessék. Ilyenkor akaródzik érzelmi kötelékeket szorosabbra húzni a tudatalattija? Nincs az a pénz. Még negyvenmillió sem.

Elhatározása, hogy megpróbál jobb emberré válni, most olyan távolinak tűnt számára, mintha soha az életben nem fogalmazta volna meg a gondolatot. Pedig olyan könnyű volt azt mondani: felhagyok önzőnek lenni. Akkor még fogalma sem volt róla, hogy olyan értékes ajándék pottyan az ölébe, mint az a nagy halom zöld hasú. E'Dawn majd vigyáz a lányra, Hui csak szívességet tesz kettőjüknek. Igen, nekik is így lesz a legjobb.

Ügyelve rá, hogy ne csapjon zajt, feltápászkodott a földről. Nesztelenül osont végig a szobán, minden lépését alaposan megfontolva. A lehúzott reluxa résein keresztül a motel még ilyenkor is vörösen világító, gigantikus neontáblája bíborló fénypontokat festett a falra és a szőnyegre, így a svindler nem maradt magára a sötétben, az szerencse még ilyenkor is fogta a kezét és vezette őt az éjszakában.

A megpakolt sporttáska, benne azzal a valag pénzzel, ott hevert a csomagjaikkal együtt az ágy előtt. Egy mozdulat, ujjai pedig máris a szíjak köré fonódtak, aztán egy másik, amellyel saját pakkját vetette a hátára - ennyi volt az egész. Olyan földöntúlian egyszerűnek tűnt minden, az érzés pedig csak még inkább erősödött benne, ahogyan nemes egyszerűséggel kilépett az ajtón, majd óvatosan becsukta azt maga után. Nem nézett vissza.

A levegő portól nehézlett odakinn. Hui megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor elérte a kosztól szürkéllő, egykor hófehér járgányt. A táskákat az anyósülésen szándékozott utaztatni, még a biztonsági övet is bekötötte rájuk, nehogy valami bántódása essék a pénzének. Igen, az Ő pénzének. Minek ide terv, minek ide régen látott jó barátok segítsége, amikor Ő, Lee Hoe Taek egyedül is képes volt két vállra fektetni a nyomorúságos végzetet, amely ezidáig kitartóan üldözte őt?

Apropó birkózás...

- Hova ilyen sietősen, öcsi?

Valaki hátulról vállon bökte, míg ő behajolt az autóba, hogy elrendezze a holmijait. Az illető hangja olyan mély volt, mintha minimum az alagsorból szólt volna. Hui ismerte ezt az embertípust anélkül is, hogy megfordult volna. Teste megmerevedett, lelki szemei előtt pedig már ki is rajzolódott a tagbaszakadt, gardróbszekrényi méretekkel megáldott verőlegények jellegzetes alakja. Gyomra a másodperc tört része alatt görcsbe rándult, tenyere vészesen izzadni kezdett. Még egyszer meglapogatta a könnyű zsákmányt az ülésen, majd arcára közönyös kifejezést öltve vett egy száznyolcvan fokos fordulatot. Orra a nála jó egy fejjel magasabb izompacsirta tapadós sötét pólóba préselt mellkasába ütközött. Legalább betonkeménységűnek tippelte az iménti felületet.

- Talán tilosban parkoltam? - nyögte ki az első frappánsnak szánt dolgot, ami az eszébe jutott, a fölé tornyosuló fickót azonban nem hatotta meg. Olyan fapofával bámult rá, hogy Hui mérget mert volna rá venni, ez a tag aztán mindenkit leköröz, ha leül egy pókerasztalhoz. Az éjszakai látogató összességében véve elég komikus látványt nyújtott: verekedésben szilánkosra tört, majd ferdén összeforrt orrán a kései óra ellenére egy roppant drágának látszó napszemüveg pihent. Huiban felmerült a kérdés: mi ellen próbál védekezni, amikor a rendeltetésszerű használatnak pont most nincs itt az ideje? Inkább nem kérdezett rá; valami azt súgta neki, hogy ezzel csak a saját sírját ásná meg.

- Rossz oldalon kutakodsz a származásunk után.

Nyúlánk, de annál izmosabbnak tetsző figura lépett elő a sötétből. Egyszerű, sötétzöld melegítő szettet viselt, kezeit a zsebébe süllyesztette. Tekintetét ő is sötétített lencsék mögé rejtette - tán ez volt az egyen viselet a maguk fajták között? Hui biztosra merte venni, hogy míg a nagyobbik lenyűgöző testi erejével tudja padlóra küldeni, ha akarja, addig ez a másik, szálkás fazon valamiféle harcművészetben jeleskedhet, és egyetlen mozdulattal akár halálos találatot is képes bevinni, mint azok a képzett gyilkosok a filmekben.

- Sőt, ha adhatok egy tippet - folytatta a nyakigláb - Az lenne a legjobb, ha egy nyamvadt szót sem kérdeznél. Inkább add át, amit elloptál. Ígérem, ha közreműködsz, kevésbé fog fájni, amikor felnyalatjuk veled a betont.

A tag mindezt olyan nyájasan adta elő, hogy ennél készségesebben legfeljebb a légi utaskísérők rágják az ember szájába felszállás előtt, hogy mit szabad és mit nem a repülőgépen. Ennek ellenére Huit cseppet sem nyugtatták meg a hallottak.

- Nem loptam semmit - felelte.

Nagy hülye volt, amikor azt gondolta, ennyire gyenge képességekkel áldották meg a párost, akit a nyakára küldtek. A szteroidoktól jócskán felpumpált bicepszek büszke tulajdonosa egyetlen laza mozdulattal ragadta meg Hui inggallérját, hogy aztán felemelje, és csak az autó motorháztetőjén eressze el. A fiú hangos csattanással ért kocsit.

- Azt hiszem, gond van a hallásoddal, úgyhogy megismétlem: add vissza, amit elloptál - a nyurga fickó továbbra is halálos nyugalommal kezelte a helyzetet, miközben cigit és öngyújtót halászott elő az egyik zsebéből - Máskülönben hagyom, hogy a kis barátom addig használjon élő bokszzsákként, míg ki nem jön a bélésed - tette hozzá, miközben rágyújtott, a füstöt pedig az ég felé fújta.

A nyomaték kedvéért Picur néhányszor megropogtatta az ökleit, hátha ezzel elérheti, hogy Hui egy az egyben berezeljen tőle. Fogalma sem volt róla, hogy ez már réges-régen bekövetkezett.

- Jó, oké, belátom, a kocsi nem az enyém - emelte fel védekezően a kezeit a svindler, arcára pedig egyszerre feszült vigyort varázsolt a pánik. - Ezért jöttetek, nem igaz?

Abban reménykedett, hogy bárki is küldte ezt a kettőt, nem kötött sok mindent az orrukra azzal kapcsolatban, miért is olyan fontos, hogy meglegyen a meseautója. Végtére is, könnyen előfordulhatott volna, ha verőlegények tudomással bírnak a pénz létezéséről, hogy véletlenül inkább megtartják maguknak ahelyett, hogy visszaszolgáltatnák azt a megbízójuknak. Arról nem is beszélve, hogy a kocsi eredeti tulajdonosa arról sem tudhatott biztosan, hogy maga Hui, az autó tolvaj tisztában van vele, milyen áruval is furikázik a csomagtartóban. Ez a helyzet még a javára is válhat, ha okosan keveri a lapokat.

- Gyorsan tanulsz - csapkodta meg párszor pusztán elismerésképpen Hui arcát a főnök szerepében tetszelgő férfi.

A dohánynak, amit szívott, tüdőt roncsolóan szörnyű szaga volt.

- Baem nem szereti, ha elveszik tőle azt, ami a jogos tulajdonát képezi.

Hui majdnem felröhögött kínjában. Egyfelől a Sors igazán nagy szemétláda lehet, ha épp annak az ipsének sikerült ellopnia a kocsiját, aki amúgy is behajtókkal riogatja a nap huszonhárom órájában - a fennmaradó egyben pedig éppen laposra verik. Másrészt pedig, nehogy már a legördögibb maffiózó pincsijei papoljanak neki igazságszolgáltatásról, mert félő, hogy menten feladja magát a legközelebbi rendőrőrsön, annyira elönti a gaztett miatt érzet bűntudat a lelkét. A tartalmasnak ígérkező eszmefuttatás helyett azonban Hui végül csak annyit nyögött ki, azt is csak azért, hogy mondjon valamit:

- Ki szereti?

A kisfőnök morgásszerű hangot hallatva adta tudtára: most aztán majdhogynem megnevettette. Arckifejezése azonban továbbra is vérfagyasztóan nyugalmat árasztó maradt.

- Ide a slusszkulccsal - nyújtotta a tenyerét.

- Azért előtte kipakolhatok? - tette fel a félszeg kérdést Hui, mire egy az előbbinél hangosabb morranást kapott válaszul.

- Te aztán vagy nagyon hülye vagy, vagy egyáltalán nincs veszélyérzeted - állapította meg Mr. Százkilencven Centi, majd fejével aprót biccentve hozta mozgásba segédjét. A melák kis híján kitépte a kocsiajtót, ahogyan a telepatikus úton adott parancsot hajtotta végre. - Azért óvatosan, Wong, ez egy nyavalyás relikvia!

Szóval ezzel hitegette őket Baem? Hui egyszerre kezdett biztos lenni abban, hogy ha valaki itt nem rendelkezik kellő belátási képességekkel, az nem ő.

- Ezekre gondoltál? - Wong kiemelte a két sporttáskát az ülésről, és tüntetőleg a magasba emelte őket.

Hui rezzenéstelen arccal bólintott, mintha csak néhány alsógatyát rejtegetne a csomagban. Belül azonban rendületlen fohászkodott minden valaha volt istenséghez és szenthez, hogy egyik váratlan vendége se akarjon tüzetesebb turkálást tartani a táskáiban. Az égiek rámosolyogtak odafentről. Wong teljes érdektelenséggel hajította el az edzőtáskákat, melyek biztonságos távolságban értek földet jó pár méterrel arrébb. Érkezésük nyomán csinos porfelhő keveredett köröttük.

- Na most már ne rabold az időnket tovább - adta egyértelműen Hui tudtára a kétszemélyes csapat füstokádója, hogy igencsak mehetnékük támadt. - Odaadod a kulcsot, aztán Wong kiveri belőled a szart is.

- Nem valami romantikus - Hui fájdalmas vigyorra húzta a száját. Állkapcsa megfeszült a tudatra: már megint helyben fogják hagyni. Ugyanannak az embernek a kutyái, akik eddig is megkeserítették az életét. A sorsa, amely elől azt hitte, elég messzire menekült, még itt, a semmi közepén is utolérte őt. Hát nem emelhet elég magas védfalakat a távolság? Próbált arra gondolni, hogy a pénze még mindig megvan, a lehetőségei még mindig adottak lesznek, ha túléli ezt az éjszakát. Remegő ujjakkal nyújtotta át a még mindig kilónyi lányos dísszel ékesített kocsikulcsot. Beszélgetőtársa elégedetten fújta ki az eddig tüdejében pihentetett kátrányos levegőt.

- Igazán ne szívd mellre, haver - mondta barátságosan, majd arca hirtelen kegyetlen vigyorba torzult. Ez volt az utolsó, ami beleégett Hui emlékezetébe arról az éjszakáról, miután egy jól irányzott mozdulattal homlokon fejelték, számára pedig a vetítés egyszerre véget ért.

Ilyen ez a popszakma.

~~~

Mélységesen sajnálom, hogy ilyen hálátlan vagyok hozzátok, és csak ilyen hónapos kihagyásokkal hozok új fejezetet ebbe a történetbe T_T Remélem, hogy azért még kitartotok mellette, és továbbra is olvassátok! Sok ötletem van, amit meg szeretnék valósítani; mindenképpen végig akarom írni ezt a sztorit, ha ez valakit megnyugtat :3 Bízom benne, hogy a folytatás elnyerte a tetszéseteket! ♥ Legközelebb igyekszem pöppet hamarabb új részt hozni, ígérem!