Hatvan fok árnyékban, a beton kis híján olvadozik, a levegőben égett gumi illata terjeng, a kocsiban pedig nincs légkondicionáló. Verhetetlen kombináció, ha az ember rövid úton hőgutát szeretne kapni. Jung Ah Na éppen azon dolgozott, hogy egy vastag reklámprospektusból eszkábált legyezővel enyhítsen kínjain, tekintve, hogy az utastérbe becsapó huzat nem feltétlen bizonyult kellőképpen hűvösnek. Vékony, fehér blúza, amely szabadon hagyta levegőzni a karjait, nedvesen tapadt a hátára. Azon az ominózus benzinkúton, ahol a gyanúsítottak is megfordultak, Jung Hwan a kihallgatás után vásárolt néhány hideg üdítőt, de mostanra azok is jóformán emberi vizelet langyosságúra melegedtek.

Két motelen voltak túl, két sikertelen kérdezősködésen, amikor befutott a hívás. Tőlük jó egy órányi kocsikázásra autólopást jelentettek be az egyik útszéli szállóról. Az eset érdekessége, hogy az elkövetők az elcsaklizott járgány helyett otthagytak fájdalomdíjul egy másikat; lepukkant, jobb korában hófehér színben vibráló, felső kategóriás modellt. Összességében véve a csere még előnyösnek is bizonyult volna, ha maga az alku tárgyát képező verda nem az a jármű lett volna, amit a rendőrség keres. Nem kellett több, mint telefonon bediktálni a rendszámot, és máris tiszta volt a kép.

- Úgy látszik, ez a Baem vagy ki, hamarabb viszontláthatja a kocsiját, mint gondolta - jegyezte meg Jung Hwan.

Egy ideje nem szóltak egymáshoz, néma csöndben autókáztak az országúton. Ideje volt beszélgetni egy kicsit, és lefolytatni egy gyors eszmecserét még érkezés előtt.

- Azért mielőtt a jogos tulajdonos rátenné a kezét, a laborosoknak sem árt majd, ha átfésülik egy kicsit - tette hozzá Ah Na.

A férfi helyeslően bólintott mellette.

- Beleolvastam kicsit a fickó aktájába. Nem csodálom, ha minden alkalmat meg akarsz ragadni, hogy találj vele kapcsolatban valami kétségeset.

- Az ösztönöm azt súgja, hogy kis szerencsével fogok is. Baem túlságosan nagy balhét rendezett a kocsi miatt. Vastagon tömve van pénzzel, meg se kottyanna neki másikat venni. Ő azonban kis híján idegrohamot kapott, és addig cibálta az aktuális kitartottját, hogy a lány nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel jött ki az afférból. Jun Seokkal korábban már egyetértettünk abban, hogy valami nincs rendben azzal az autóval. Remélni merem, hogy most megtudjuk, hogy micsoda.

- Hacsak az a három tejfölösszájú nem rondított bele az elképzeléseidbe és a bizonyítékokba, ami lássuk be, könnyen meglehet.

Ah Na elhúzta a száját. Na igen, a különc trió. Egy tolvaj, egy gyilkos és egy idegen. Bármi is hozta össze őket, a lány szívesen meghallgatta volna a sztorijukat.

Az út mellett méretes tábla hirdette: innen már csak húsz kilométer választja el a megfáradt utazókat a néminemű pihenés reményével kecsegtető moteltől. A rádióba ismeretlen hang tulajdonosa jelentkezett be a rendőrségi frekvencián, mindennemű bemutatkozás nélkül vágva a lecsó kellős közepébe.

- Szép napot Szöul, erről lekéstetek.

A férfi hangjában némi zaklatottság bujkált.

- Miről? - Jung Hwan feljebb tekerte a hangerőt, hogy tisztán értse a recsegésben elrejtőző szavakat is.

- Az autó, amiért elindultatok, már nincs a Phoenix Motel területén.

Jung kisasszony szemöldöke egész a homlokáig szaladt.

- Hová lett? - kérdezte fennhangon, a hátán pedig újra versenyt csúszkáltak az izzadtságcseppek a nem várt hír hallatán. - Az ég szerelmére, ha azt mondjuk, hogy vigyázzatok arra a tragacsra, akkor mi a fészkes fenéért nem teszitek a dolgotokat?!

A nyomozónő szinte érezte, ahogyan az ujjai közül kicsusszan valami. A lehetőség.

- Nem tudom, te mit tettél volna, ha golyók süvítenek el a füled mellett, hölgyem. A kocsit a maga konkrétságában elrabolták, két sí maszkos fazon pedig kis híján sajtreszelővé lyuggatott bennünket!

Jung Hwan padlóig nyomta a féket, a szolgálati jármű pedig egyszerre elvesztette minden eddig lendületét. Ah Na hálát adott az égnek, amiért bekötötte magát induláskor, máskülönben biztos, hogy kirepült volna a szélvédőn keresztül, és Föld körüli pályára áll.

- Merre indultak? - a mellette ülő nyomozót mintha megszállta volna az akciófilmek nagyszelleme, hogy olyan hajmeresztő manőverekre vegye rá a férfit, amelyeket legfeljebb csak a moziban produkálnak a hozzájuk hasonlatos bűnvadászok.

https://youtu.be/rDx8KPR7i9Y

(Hangulatzene az autósüldözéses jelenethez ♥)

A válasz hamarabb érkezett, mint arra bármelyikük is számított - konkrétan a szemben lévő sávból. A tehetetlenül veszteglő Kia mellett puskagolyó sebességével vetekedve húzott el egy szebb napokat is megélt fehér tragacs. Szinte ordított róla, hogy ő az a bizonyos, többször gazdát cserélt jármű, amely megannyi fontos bizonyítékot rejtegethet magában. Jung Hwan ezúttal a gázpedált taposta tövig, csikorgó kerekekkel fordult menetirányba, hogy aztán felvegye az üldöző tempót. Ah Na mellette erőst elgondolkodott rajta, hogy felveteti az utolsó kenetet, de legalább keresztet vet, még úgy is, hogy kimondottan nem volt egyetlen vallás megrögzött híve sem.

- Azt ajánlom, kapaszkodj! Ti pedig küldjetek erősítést, utánuk megyünk!- a sofőr gyors mozdulattal kapcsolta le a rádiót, mielőtt kicsorog belőle a túloldalról származó önsajnálat.

A lány a jótanács nélkül is görcsbe merevedő ujjakkal csimpaszkodott a kocsiajtóba.

- Neked elment az eszed! - nyögte, ahogyan buzgón páternoszterező gyomrával hadakozott.

Egyszer, még kapcsolatuk hajnalán ő és Jun Seok elmentek a Lotte World-be. A vidámpark tökéletes randihelyszínnek bizonyult a maga elbűvölő látnivalóival és játékaival, egészen addig, míg fel nem ültek a találóan Taccs-Down névre keresztelt hullámvasútra. Valójában bátorságpróbának szánták, egyikőjük sem akart beszarinak tűnni a másik előtt, így minden látható ellenérzés nélkül jegyet váltottak a gigantikus, több szakaszon is fejjel lefelébe forduló, instant hányingert generáló attrakcióra. Ah Na akkor került legutóbb halál- és rókaközeli állapotba, és ha egy mód volt rá, nem kért még egyszer ebből az élményből. Emlékei megelevenedni látszottak a jelenben, mintha ismét abban a roppant kényelmetlen kocsiban feszengene beszíjazva, torkában dobogó szívvel szorongatva Jun Seok izzadt tenyerét. A kölcsönös holtodiglant valahogy sosem így képzelte el.

- Elveszítsük őket, vagy kell még neked az a kocsi?

A motor hangosan ordítva pörgött feljebb és feljebb, míg Jung Hwan ötödikbe nem kapcsolt. A gép fellélegezve sóhajtotta ki magából az elvárt fordulatszámot és sebességet.

Hamar beérték a menekülőket, immáron lőtávolban száguldottak utánuk, amely egyszerre bizonyult szerencsének és nagy hátránynak is.

- Csak óvatosan, fegyvereik vannak - emlékeztette társát Jung kisasszony, ahogyan a saját pisztolya után nyúlt, amely ezidáig békésen pihent a kesztyűtartóban. Kezdeti émelygése lassan alábbhagyott, és az arca sem pompázott már abban a halotti szürkés-zöldes haloványban, mint korábban. Magára talált. Az adrenalin kiélesítette érzékeit, végletekig feszítette reflexhúrjait. Belecsöppent a filmbe, amelyet Jung Hwan vizionált eléjük. Az ég szerelmére, hiszen nyomozó vagyok!

Teljesen letekerte az ablakot. A huzat erőteljesen vágott be az utastérbe, feldúlt szénaboglyává kócolva a lány sötét fürtjeit, ahogyan kihajolt a kocsiból.

- Tartsd így az autót! - adta parancsba, miközben az előttük hasító fehér villám egyik hátsó kerekét vette célba.

Jung Hwan rosszallóan megcsóválta a fejét.

- És még én bolondultam meg?

Lövés dörrent, majd a kipécézett abroncs egy hangos durranással vált használhatatlanná. Kezdők szerencséje? Minden esetre, a lassan roncsderbibe illő járgány fölött egy pillanatra elveszett az irányítás, a szembe sávba rántotta a defekt okozta instabilitás.

- Szép volt, most a másikat! - adózott elismeréssel társa lövészeti képességeinek Jung Hwan. - Két kerékkel már nem juthatnak elég messzire.

Az előttük imbolygó tragacs fölött többé-kevésbé visszanyerték az uralmat. Megtermett alak körvonalai rajzolódtak ki a kocsi oldalánál, ahogyan az egyik csibész a kettőből hasonló pozitúrába helyezkedett, mint Ah Na. A perzselő napfényben fegyvercső csillant a fickó kezében.

- Befelé! - Jung Hwan egy erős rántással igyekezett megnehezíteni az előttük célozni próbáló fogdmeg dolgát, ezzel Ah Na számára is kellemetlen pillanatokat okozva. A lány eleresztette a füle mögött a parancsot. Csak egy kicsi hiányzott még...

Újabb dörrenés, mely mintha visszhangot vert volna az országutat körbeölelő végeláthatatlan kopárságon. Ah Na célt vétett, a hátsó lökhárítóról aprócska szikrát vetve pattant le a golyó. Ami azonban ennél jobban nyugtalanította, az az eddig nem tapasztalt perzselő érzés, amely egyszer csak fogta magát, belemart a vállába, és onnantól kezdve folyamatosan erősödött. Vissza kellett másznia az autóba, hogy szemügyre vegye, mi történt, a fájdalomtól ugyanis képtelennek bizonyult koncentrálni a következő lövésre. Az előttük szlalomozó járgányból még mindig kifelé lógott az a jókora rosszfiú.

- Normális vagy?! Az a tag még leviszi a fejed! Ha azt mondom, befelé, akkor befelé!

Jung Hwan azonnal rázúdította minden bosszúságát, a szavak azonban nem jutottak el Ah Na füléig. A hófehér ujjatlan inget bíborszínre festette a vér, a csinos folt pedig vészes terjeszkedésbe kezdett a fájón lüktető lőtt seb körül. Mintha valaki izzó parazsat nyomott volna a húsába, nem létező lángnyelvek nyaldosták a karját, az érzés pedig akaratlan is könnyeket csalt a szemébe. Pisztolya az ölébe hullott, ahogyan tenyerét a sérülésre szorította.

- Picsába! - hagyta el a szitokszó a száját, mire Jung Hwan egy szekundumra elvonatkoztatott a vezetéstől, és felé pillantott. Azonnal szemet szúrt neki a kellemetlen meglepetés, végtére is, az ember általában nem úgy kel fel reggelente, hogy "Ma meglehet, hogy vállon lőnek engem vagy a társamat".

- Már csak ez hiányzott, hagyjuk őket elmenni!

- Nem! Eszedbe ne jusson! - Ah Na hangja el-elcsuklott a sírástól. - Meg tudom csinálni!

Ha volt valami, amit gyűlölt, az a kudarc volt. Az akció sikeressége most attól függ, hogy ő, Jung Ah Na képes-e felül kerekedni a fájdalmán vagy sem. Nem akart csalódást okozni.

Jung Hwan makacsul kötötte az ebet a karóhoz, ahogyan lassított.

- Legközelebb az agyad loccsantja szét!

- Nem fogja! Adj még egy lehetőséget!

- Ki van zárva!

A lány feldúltan kapott a fegyvere után, és gondolkodás nélkül, mit sem törődve az immáron egész felkarjába elburjánzott futótűzzel, társára szegezte a pisztoly csövét.

- Kim Jung Hwan, azonnal lépj rá arra a kibaszott gázra, különben golyót repítek a fejedbe, megértetted?!

Jung kisasszony ennél nyomósabb érvet fel sem hozhatott volna maga mellett. Ha a férfinek eddig kétségei lettek volna arra vonatkozóan, mi okozhatta, hogy Choi nyomozó és Ah Na szakítottak, akkor azok most egy pillanat alatt szertefoszlottak. Ott és akkor valahogy kifejezetten együtt tudott érezni Jun Seokkal.

- Nyugi kislány, másképp is értek a szóból! Légy oly' kedves és vedd el azt a stukkert az arcomból, mert nem látom az utat. - Jung Hwan nem tudta megállni, hogy ki ne szűrjön a fogai közül még egy apró megjegyzést, amikor elült a feje felett lebegő életveszély. - Ti nők mindig megkapjátok, amit akartok, nem igaz?

Ah Na hamiskásan elvigyorodott, mely hamar fájdalmas grimaszba torzult. Igyekezett tartani magát, ahogyan másodjára is kimászott az ablakon, bal karja pedig teljes egészében lángolt a vállából kiinduló, messze nyújtózkodó kín hatására. A fickó őt nézte. Azon merengett, hová szánja a következő lövést, a lány azonban nem akaródzott megvárni, amíg a muksó végső konklúzióra jut. Célzott és lőtt, a fájdalom pedig újból végigsöpört sérült karján. Felszisszent, de a könnyeivel együtt a gyengeségét is igyekezett lenyelni még egy kis időre.

Egy-egy.

A férfi ordítását egész a Kiáig repítette a szél. Ah Na a szemet-szemért elvet követve vállra célzott, de olybá tűnt, a golyó végül máshol ért célba. Ennél többet nem agyalhatott a dolgon, ki kellett használnia az adódó lehetőséget. A még sértetlen jobb hátsó következett. Két lövés kellett hozzá, hogy végre feladja a harcot, és a bal oldali testvére sorsára jusson. Ah Na addigra alig érezte a karját, a verejték vékony csermelyként csordult alá a halántékán, ahogyan belepréselte magát az ülésbe. Eddig tartott a szuperhősködés, félő volt, hogy felüti a fejét az agónia néven futó nyomorúság.

Szirénák visítottak fel a távolban; úton volt az erősítés.

***

Az útszéli étkezde régmúlt idők klasszikus éttermi hangulatát idézte. Párnázott bőrüléses boxok, világoskék fém asztalok, és egy irdatlan méretű pult a turmixot szürcsölgetni vágyóknak. Kellőképpen tágas és népszerű a vendégek körében, akik út közben felkorduló gyomruk megtöltése mellett némi atmoszférikus töltődésen is áteshetnek, egyben tökéletes megálló három fiatal törvényen kívülinek (nettó kettő), akik kerülni vágynak a túlzott figyelmet, amely rájuk vetülhet, ha nem vigyáznak.

Ha már amerikai a feeling, az ebéd is hasonló design mentén haladt: hamburger sült krumplival, azt leöblítendő egy-két üveg jéghideg Coca Cola dukált a koncepcióhoz. Hyuna épp egy méretes majonéz plecsnibe tunkolta nyakig a hasáb burgonyáját, míg Hui némi helyet csinált az asztalon. Már csak ímmel-ámmal falatoztak, szürcsölgették szívószállal a világmárka barna löttyöt. Az összébb pakolt tányérok és evőeszközök helyén autóstérkép nyújtózott rendületlenül az asztal négy sarka felé.

- Itt vagyunk most - Hui nyomolvasókat megszégyenítő határozottsággal bökött rá a közutak színes kuszaságában az általa feltételezett pontra, majd egy másikra, amely egy várost hivatott megtestesíteni. - Ez pedig ahová tartunk. Innen még jó egy napnyi út áll előttünk, persze ha nem kalkulálok váratlan vendégek felbukkanásával.

- Mennyi az esélye, hogy azok a tagok utánunk jöjjenek?

E'Dawn, hogy kordában tartsa unalmát - tekintve, hogy a másik kettőhöz képest gyorsan végzett az ebéddel - éppen egy fogpiszkáló-felhőkarcoló építgetésébe feledkezett bele. Hyuna rosszallóan bökött a szőke tányérja felé egy alaposan megcsócsált krumplival.

- Ennyi? Komolyan nem eszel többet? - kérdezte már-már szemrehányó stílusban.

- Nincs étvágyam. Előfordul.

- Ilyet nem játszunk. Elcsomagoltatom neked.

- Csak a kupaktanács után, édes, addig légy kedves a formás popódat egy helyben tartani - szakította félbe a bájcsevelyt Hui, majd csak azután folytatta, hogy az a két szép szempár rászegeződött. - A kocsitól megszabadulunk, nem kell még egy kolonc a nyakunkba. Láttam az épület tövében egy telefonfülkét. Indulás előtt megpróbálom elérni rajta Jin Hót, és lebeszélek vele egy találkahelyet. Amondó vagyok, hogy nem lenne tanácsos szobát bérelni ma éjszakára, kiindulva az előző éjjel történtekből. Habár otthagytuk az autót, az a két verőlegény még a nyomunkban lehet, végtére is alaposan borsot törtem az orruk alá, már csak jófejségből is szilánkosra törhetik a csontjaimat. Vagy ha nem ők, akkor mások, Baem keze messzire elér, és akkor a zsarukat még nem is említettem.

Na igen a rendőrség. Ha van a rosszfiúknál nyugtalanítóbb eshetőség, amelytől tartaniuk kell, azok a rend védelmezői. Hivatalosan is két tűz közé kerültek, az egyetlen kiút pedig Hui jóbarátján keresztül vezetett ebből a káoszból.

Az újonnan érkezőket üdvözlő csengettyű vidáman csilingelt fel a bejárati ajtón. Volt valami vészjósló benne, mintha éppen az utolsókat harangozná valaki számára. E'Dawn - tekintve, hogy éppen rálátott az ajtóra - felegyenesedve nyújtogatta a nyakát a friss vendégek felé, azonban szinte menten össze is húzta magát, ahogyan tudatosult benne, kik érkeztek minden bizonnyal ebédszünetet tartani az étterembe.

Ketten voltak. Az egyenruhájuk alapján közúti rendőröknek tűntek, lelkesen legyezgetve magukat a klimatizált helyiségben. Végighordozták tekintetüket a helyen, szabad asztalt kerestek. Egy pincérnő sietett a segítségükre, hosszú, vörös tincsei csinos lófarokban ringatóztak, ahogyan helyet kerített a megfáradt biztos uraknak. Nagy szerencséjükre éppen az étkezde másik végében sikerült leültetni őket.

- Mekkora az esélye, hogy parafenomén vagy? - sziszegte E'Dawn, miközben a tárcájában kezdett keresgélni, és védelmezően vette két lába közé az asztal alatt rejtegetett utazótáskát, benne a piszkos pénzzel.

Hui féloldalas mosolyra húzta a száját térképhajtogatás közben.

- Várj, mindjárt gondolok ide magunknak még valamit, aztán meglátjuk, testet ölt-e vagy sem. Hyuna, te minek örülnél szívesen?

A lány nem válaszolt. Teljesen lefoglalta, hogy azon kezdjen kattogni magában: mi van, ha felismerik?

- Feltűnésmentesen el kell húznunk innen - préselte ki magából végül.

Nem tudni, hogy az erősítést is a gondolat teremtő ereje által hozta a nyakukba Hui vagy sem, de az ajtó ismételten az apokalipszist jövendölve jelentette be két másik problematikusnak tetsző illető érkezését. A férfi és a nő jelenlététől mintha megfagyott volna a levegő. Idegeneknek tetszettek, a bejáratos vendégek épp olyan kíváncsian és egyben gyanakodva vették őket szemügyre, mint amikor Huiék hármasa megérkezett. A páros az éppen lehülőfélben leledző rendőrök felé tartott. E'Dawn rendelkezett továbbra is a legjobb rálátással, így ő volt az, aki halkan mormogva közvetítette az eseményeket.

- Bemutatkoznak egymásnak. Kézfogás, egyebek. Jelvényeik vannak. Civilruhás rendőrök.

- Nyomozók - Hui undorodva köpte ki a ténymegállapítást, mintha legalábbis keserű lenne a szó nyelvének. - A zsaruk forró nyomon lehetnek, ha már errefelé szaglásznak.

- Zseniális.

E'Dawn néhány bankjegyet helyezett el az asztalon - az ebéd árát. Gondterhelten ráncolta össze a homlokát, éppen úgy, mint Hui, aki tenyerébe temetve az arcát sóhajtott egy nagyot.

- Gyerünk Hui, gondolkodj...

E'Dawn folytatta az audiokommentárt.

- Szörnyen értekeznek valamiről. Most odafordultak a mögöttük lévő boxban ülőkhöz. Beszélgetnek.

- Faggatóznak - javította ki Hyuna. - Ezek tuti minket keresnek.

A látóterében pénz felbukkanását észlelő vörös pincérnőcske a zsákmány felé indult. Felöltötte legédesebb mosolyát, és csöppet kihívóan tekergetni kezdte magát a fiúk kedvéért, ahogyan az asztaluk felé indult, hogy leszedje a terítéket és magához vegye a fizetséget. Ebből még szép kis borravaló is kerekedhet.

- Hozhatok még esetleg valamit? - hajolt az ebéd romjai fölé, ezzel teljes belátást biztosítva mélyen kivágott pólójába. E'Dawn kis híján belefulladt az utolsó kortynyi üdítőjébe, Hui viszont olyan mélyre merült a gondolataiban, hogy még azt sem vette észre, nincsenek egyedül.

- Köszönjük szépen, mást nem kérünk - vette át a szót a verbálisan inaktív férfiszakasztól Hyuna, hasonló művigyort viselve, mint a pincérkisasszony.

Hui egyszerre megébredt mellette, kis híján a frászt hozta rá.

- Esetleg meg tudná mondani, hol találjuk a mosdókat?

A lányka készségesen elmagyarázta nekik, majd felmarkolta a pénzt. Tálcáért indult, hogy leszedhesse az asztalt és elszállíthassa a piszkos tányérokat, poharakat. Hui azonnal instrukciók kiadásába kezdett, amint a pincérnő hallótávolságon kívülre került.

- Hyuna, indíts a vécébe, és rejtőzz el egy fülkében. E'Dawn, te itt maradsz a pénzzel. Kérj magadnak egy kávét, szívj el egy cigit, tudom is én.

- Mégis mire készülsz? - a szőke kétkedve próbált az utasítások mögé látni, de hasztalan.

- Most nincs idő elmagyarázni, csak csináljátok, amit mondok.

- És te mihez kezdesz? - Hyuna engedelmesen felemelkedett a székről. Nem fűlött a foga egy újabb Hui-féle akcióhoz, de be kellett ismernie, nincs más választásuk, ha észrevétlenül el akarnak szelelni a pénzzel.

- Hogy én? - mutatott magára az említett, az a tipikus svindler-vigyor pedig immáron levakarhatatlanul ott tetszelgett az arcán. - Megyek és becsajozok. 

~~~

Visszatért a varázs a történetbe, legalábbis írói oldalról úgy érzem :D Kimondottan élvezetes volt az utóbbi két részt megírni, és a folytatáshoz is annyi ötletem van, hogy biztos vagyok benne, hogy azt is viszonylag rövid idő alatt tudom majd hozni Nektek!

Mérhetetlenül hálás vagyok, amiért nyomot hagytok magatok után, akár egy csillaggal, akár komment formájában ♥ Ráadásul az utóbbi időben több új olvasótól látok csillagos notification-t, ami külön öröm számomra, remélem, hogy a frissiben becsatlakozók is jól szórakoznak olvasás közben!

Folytatása következik hamarosan! ♥