Valahonnan ismerős volt számára ez a szituáció. A kényelmetlen fekvő póz, a csuklójába vájó béklyó érzése, épp úgy, mint a sötétség, és az alatta robogó-zötyögő jármű álomba andalító duruzsolása. A csomagtartóban szörnyű szag terjengett. Hiába takarítottak ki úgy, ahogyan tudtak a hulla után, a halálnak megvan az a jellegzetes aromája, amit nem olyan egyszerű eltávolítani, hogy az megoldható lenne némi tusfürdővel és samponnal. Legfeljebb rózsaillatúbbá válik az így is orrfacsaró bűz, nem is beszélve a levegőtlenségről.

Már másodjára ejtik túszul ebben a nyavalyás autóban. Rossz ómen ez a kocsi, talán le kellene cserélni.

Hui sajgó fejjel és hangyamenetelésbe zsibbadt tagokkal tért magához, hála egy nagyobbacska bukkanónak az országúton, amely alaposan megdobta alatta a futóművet. Ennél kellemesebb ébresztésben nem is reménykedhetett. Megpróbálta magát elhelyezni térben és időben, már amennyire az agya képes volt funkcionálni azután a nem túl kellemes konfrontálódás után azzal a bagós karatékával. Igen, aztán jött a képszakadás, és ha jól sejti - és miért ne sejtené jól a jeleket tekintve? -, akkor a kellemetlen kettős magával hurcolja őt a megbízójuk elé. Hogyan is gondolhatta, hogy ép bőrrel megússza ezt? Nyilvánvaló volt már a kezdetektől fogva, hogy nem fogják futni hagyni őt, végtére is egy mocskos tolvaj, aki egy másik mocskos tolvajtól merészelte ellopni a meseautóját - plusz egy nagy vagon pénzt és hullát, amiről egyelőre úgy tűnik, kísérői nem tudnak semmit -, így az a legkevesebb, hogy ha nyomára akadnak, halálnak halálával szenvedtetik ki a Kígyó szeme láttára. A naivitás a Hyuna-féle kislányok keresztje kéne legyen, nem egy Hui típusú svindleré, erre tessék.

Ha még megengedheti magának a remény luxusát, akkor csak abban bízhat, hogy a sporttáskák kellőképpen elkerülték a duó figyelmét, és még mindig szétszórva hevernek valahol a parkolóban. Legyen bárkié is az a pénz a végén, addig jó, míg nem egy ilyen seggfej teszi rá a kezét, mint Baem. Akkor inkább már az a két jómadár, akiket hátrahagyott - ennyinek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy megpattanhassanak a rendőrség elől. Megnézném, milyen arcot vágnak, amikor rájönnek, hogy eltűntem.

Vajon mennyi ideje zötykölődhetnek hazafelé? Vajon milyen messzire keveredett már attól az Isten háta mögötti moteltől? Mennyi lehet még hátra addig, míg zsákot húznak a fejére, és odavetik Baem lábai elé valamiféle puccos partin, hogy aztán a buli egy izgalmas fénypontja legyen, amikor megkínozzák és végül kinyírják?

Nem hagyhatom el magam.

Bárhogy is alakult, ez most nem a legalkalmasabb időpont végrendelkezni, főleg lemondani az életről. Nem azért küzdött ennyit az utóbbi években, hogy valaki most csak úgy elsöpörje a Föld színéről. Ennek a történetnek kell egy happy end. Vagy legalábbis egy kevésbé szar befejezés.

Nem fogok meghalni. Nem ma.

A fogaskerekek a fejben működésbe léptek, az ötlet pedig perceken belül készen állt arra, hogy átültesse a gyakorlatba. Kockázatos, az tény, de ebből a kelepcéből semmiképpen sem lehet gond nélkül megszabadulni.

Kezét és lábát gyorskötöző szorította plasztik markokba. Nem mondhatni, hogy az ilyesmi kényelmes viselet, és a mozgásban is kimondottan akadályozó tényező, így először ezektől kellett megszabadulnia. Csak áldhatta az eget, amiért az a két balfék nem motozta meg. Ennyi erővel fegyver is lehetett volna nála - bárcsak lenne, akkor csöppet könnyebb is lehetett volna a dolga. Farmerja zsebében egyetlen tárgy árválkodott, épp az, amire szüksége volt szorongatott helyzetében, és amit még Jin Ho adott neki ajándékba. Választása nyílván azért esett annak idején erre a klasszikus, vörös borítású svájci bicskára, mert pontosan tudta, mennyire hajlamos Hui belekerülni a körülötte zajló összes lehetséges slamasztikába. Ennél hasznosabb búcsúajándékot nem is kaphatott volna, a penge némi nyiszatolás után átvágta a felettébb szoros karpereceket, majd a bokaláncokat is. Jó volt újra szabadnak lenni. Ha élve eljut Jin Hóhoz, tuti, hogy meghálálja neki ezt még valahogyan.

Eddig viszonylag nesztelenül tudta végrehajtani a tervet, ezután azonban jobban kellett figyelnie arra, hogy ne csapjon zajt; némi mocorgás még belefér, de ennél több már félő, hogy felkelti a gyanút az elrablóiban. Nem tudott valami sokat arról, hogyan lehetne kiszabadulni egy csomagtartóból, józan esze azonban azt súgta: kell, hogy legyen valamiféle módja. Kizárt dolog, hogy ne készülnének fel az autógyártók arra az eshetőségre, ha valaki foglyul esik egy ilyen helyen. Kell, hogy legyen valahol egy vésznyitó, vagy ilyesmi.

Ujjaival végigmatatta a kelepce falát, begyeivel látott most a szemei helyett a sötétben, közben vészesen ügyelt rá, hogy elrablói egy nesszenést se halljanak meg tőle. Az általuk folytatott fojtott beszélgetés bezzeg gyakorta átszűrődött Huihoz, igaz, többnyire csak foszlányok jutottak el a füléhez, melyeket így, kiragadva a kontextusból nem mindig tudott értelmezni. Egyébként sem úgy tűnt, hogy magvas mélyfilozófiai témákat boncolgatnának az utastérben.

Aztán rátalált, legalábbis úgy sejtette, megvan a vészkioldó, nem messze onnan, ahol a csomagtartó zárszerkezetét vélte sejteni. A hosszúkás, vékony, fémből készült kallantyú kattanását némi fészkelődéssel igyekezett elnyomni, bízva benne, hogy senki sem hallotta meg azt. Szakadt róla a víz, a verejték a homlokáról a szemébe csorgott. Szörnyen meleg volt benn, ráadásul nem ártott volna friss levegőhöz is jutnia. Mintha csak egy hullaszagú szaunában kellett volna időznie. Tenyerével némi erőt fejtett ki a csomagtartó teteje felé, és finoman felfelé kezdte nyomni, míg az egy halovány résnyit ki nem nyílt. Habár a levegő odakinn is fülledtségtől nehézlett, még mindig kész megváltásnak bizonyult ahhoz a klímához képest, mellyel eddig kellett megküzdenie.

Oké, és most hogyan tovább?

Hui hezitált. Talán kiugorhatna a kocsiból, míg az mozgásban van. De mit érne vele? Valószínűleg ripityára törné magát. Még ha meg is úszná többé-kevésbé ép bőrrel a szökést, mi garantálja, hogy nem jönnek utána? Ők autóval, ő meg gyalogszerrel - secperc alatt újra a társaságukat élvezhetné. Bezzeg ha a helyzet az ellentettjére fordulna...

Mi gátol meg, hogy megfordítsam?

***

- Valóban szükséges ez?

A lánynak éteri szépsége volt. Olyannyira, hogy Jun Seok alig bírta levenni róla a szemét. Amikor mégis úgy érezte, hogy már túlságosan is bámulja, inkább az előtte heverő diktafon gombjait kezdte zavartan nyomkodni, hogy beállítsa azt a hangfelvételhez. A kihallgató helyiségben csupán két szék és egy asztal képezte a gyér bútorzatot, a plafonból aláömlő lámpafény csak még angyalibbá tette a nyomozóval szemközt helyezkedő váratlan vendéget.

- Tanúmeghallgatásnál ez a protokoll.

Jun Seok abnormálisan magasnak érezte a saját hangját. Valahol azt olvasta korábban, hogy az ember hajlamos ilyesmire, ha olyasvalakivel beszélget, akihez vonzódik, vagy felkeltette az érdeklődését. Tény, ami tény, a rejtélyes szépség igencsak az esetének számított. Ovális arcát melegbarna tincsek szegélyezték, melyek lágyan tekergőztek végig a lány hátán. Ajka többnyire szemfogai börtönében raboskodott, ahogyan tulajdonosa látszólag feszélyezve harapdálta azt. Finoman ívelt orr, és egy hatalmas, mandulavágású sötét szempár tette igazán kellemessé az összképet.

- A végén jegyzőkönyvet is veszünk fel, amit alá kell írnia - Jun Seok úgy motyogta maga elé a szavakat, mintha egy hormonzavaros bakfis lenne, akit most először zártak össze nővel.

A lány zavartan fészkelődött az igencsak kényelmetlen, támlás széken. Jun Seok meg tudta érteni, ezeken a vackokon tíz percnél többet kizárt dolog eltölteni anélkül, hogy ne menjen tropára az ember hátsó fele.

- Láttam a hírekben, hogy maga vezeti a nyomozást. Mármint Hyuna ügyét. Ismerem őt, sosem tett volna ilyet senkivel. Azért jöttem, hogy ezt elmondjam magának.

- Azért én bekapcsolnám ezt a diktafont, ha nem bánja.

Hallgatás - beleegyezés. A hangrögzítő készülék egy vékony pittyegést követően nekilátott megörökíteni a beszélgetést.

- Kezdetnek néhány alap adatot szeretnék kérni - a nyomozó az eddig feszengő fiúcskából menten hivatalos személlyé vedlette át magát.

A tanú-jelölt bediktálta, amit kértek tőle. A neve Moon Jae In, 26 éves, pincérnő. Egy lakásban béreltek szobát Hyunával, akivel annak ellenére, hogy a munka végett nem gyakran találkozott, azért egész szépen összebarátkozott.

- Nem mondom, hogy a bizalmasa lennék, vagy ilyesmi. Csak egy egyszerű lakótárs. Azt viszont bizton állíthatom, hogy Hyuna soha nem tett volna ilyet, és ezt a többi velünk élő is tanúsítani tudja.

- Hányan laknak együtt?

- Hatan, mert így olcsóbb. Többnyire ketten-hárman osztozunk egy szobán, kivéve Hyuna, mert az övé olyan kicsi, hogy nem férne be mellé még egy ember.

Jun Seok látta a fotókat arról a lakásról. Elképzelése sem volt róla, hogyan tud ott hat ember megférni egymás mellett. Véleménye szerint még egy gyufás skatulyában is komfortosabbak lettek volna a viszonyok.

- Meséljen kérem Kim kisasszonyról. Mióta ismeri?

- Amióta a városba költözött. Nálunk éppen megüresedett egy hely, kerestünk valakit abba a szobába. Erre jött ő, valami világvége mögötti kis helyről. Annyira jelentéktelen, hogy még a nevére sem emlékszem. Azt mondta, szeretne új életet kezdeni, tudja, mint a filmekben az Amerikai Álom, csak ez szöuli verzió. Nem sokat mesélt a múltjáról, mi meg nem faggattuk róla, így fogalmam sincs, miféle sorsa lehetett otthon. Viszont keményen dolgozott. Először bevittem az étterembe, ahol én is vagyok, de ott nem maradt valami sokáig. Sokat lehúzott egy éjjel-nappaliban is, de a hely bezárt, így el kellett jönnie onnan. Akkor már mindenkinek ő vágta a haját a házban, született érzéke volt az ollóhoz, az egyik ismerősünk pedig be tudta vinni abba a kis szalonba. Megbecsülte magát, kitanulta a szakma csínját-bínját, mondhatni révbe ért. Úgy tudom azért gürizett, hogy saját lakásba költözhessen.

- Nem elég indíték ez arra, hogy megöljön egy pénzes pasast?

- Maga is tudja, hogy egy petákot sem vitt el, pedig megtehette volna - világított rá Jae In.

- Igencsak jól informált.

- Az emberek beszélnek, nyomozó. Higgyen nekem, Hyuna nem ölte meg azt az embert.

- Valaminek mégiscsak történnie kellett, ha így reagált, nem gondolja Moon kisasszony?

A lány egy darabig hallgatott; Jun Seok kihasználta a szünetet.

- Találtunk egy holttestet, a maga lakótársa pedig csapot-papot itt hagyva megpattant a városból. Mi másra következtethetne az igazságszolgáltatás, mint hogy köze van a halálesethez?

- Az eszükbe sem jut, hogy baleset történt, Hyuna pedig megrémült, és elmenekült?

Jae In bosszúsan csattant fel. Meleg, kávészín szemei most szikrákat szórtak, ahogyan felpattant ültéből, és élesen a férfira nézett. Még dühösen is gyönyörű.

- Mi van, ha önvédelemből tette? Mi van, ha az a fickó bántani akarta? Attól, hogy jól öltözöttek, és a ranglétra tetejéről láblógatva kukucskálnak lefelé a pornépre, még ne gondolja az ilyenekről azt, hogy földre szállt angyalok. Náluk megátalkodottabb szerzeteket nem hordott hátán a Föld, és a maga hőn ajnározott igazságszolgáltatása pont az ilyeneket védelmezi, ahelyett, hogy a Hyuna-féléket próbálná megérteni!

A lány remegő kezét ökölbe szorítva csapott rá az asztal lapjára; állkapcsa megfeszült, miközben azon ügyködött, hogy visszatartsa a kitörni készülő, felháborodott érzéseit. Nem sok hiányzott, hogy az a bizonyos cérna elszakadjon nála. Jun Seok elemelkedett a székétől, kezeivel megtámaszkodott az asztal két szélén, és nagy levegőt vett.

- Figyeljen rám egy kicsit, Moon kisasszony. Mindketten ugyanazt akarjuk: tisztázni a történteket. Ehhez azonban az kell, hogy bízzon bennem. Minden eshetőséget megvizsgálunk, és egyáltalán nem zárjuk ki azt sem, hogy baleset történt. Ismeri Ön az ártatlanság vélelmét? Ha igen, akkor pontosan tudja, hogy ez az alkotmányos alapelv megtiltja azt, hogy bárkit is bűnösnek véljünk egészen addig, míg a bíróság jogerős határozatban meg nem állapítja a büntetőjogi felelősséget. Magyarán szólva Kim kisasszonyt egészen addig ártatlannak kell tekinteni, míg az ellenkezőjéről nem dönt a bíróság. Személy szerint eszerint az alapelv szerint igyekszem végezni a munkámat, egy ilyen esetben pedig kimondottan nagy hangsúlyt fektetek erre. Senki sem mondja azt, hogy Hyuna gyilkos. Vannak bizonyítékok, észrevételek, logikai kapcsolatok, amelyeket a nyomozás során feltárunk és megvizsgálunk; keressük az összefüggéseket, hogy összerakjunk egy puzzle-t. Kim kisasszony viszont jó pár értékes darabkát birtokol, amelyek nemcsak az ügy megoldását segíthetik elő, de őt magát is tisztára moshatják a vádak alól, amennyiben azok alaptalannak bizonyulnak. Épp ezért kérem, hogy működjön közre és segítse a munkámat. Elsődleges célom, hogy megtaláljam azt a lányt, mert hallani akarom, mit mondhat nekünk.

A monológ hatott. Jae In visszahanyatlott a székre, kezeit azonban még hosszasan tördelte az asztal felett. Jun Seok néhány fotót terített ki elé, kiragadott pillanatokat a térfigyelő kamera által rögzítettekből.

- Kim Hyuna, miután összeszedte a holmiját, némi gyaloglás után beszállt ebbe a lopott gépjárműbe - kocogtatta meg a fehér autót ábrázoló fényképet Jun Seok. - Van róla sejtése, ki lehet a sofőr? Hyunának volt barátja, párkapcsolata?

Jae In hosszasan figyelte a szemcsés, fekete-fehér felvételt, majd egy másikat is szemügyre vett; az autó előtt ácsorgó, bőrdzsekis férfiről készült közelit.

- Nem mesélt róla, hogy lenne valakije. Tény, hogy csinos lány, de inkább kalandjai voltak, mintsem komoly kapcsolata. Azt hiszem, nem az ő világa ez az elköteleződés dolog.

- Felismeri őt? Vélhetően az autó tolvaj.

Az angyallány furcsán hunyorogva próbálta beazonosítani a nem éppen minőségi felvételen lévő arcot. Némi próbálkozás után feladta.

- Amennyire ki tudom venni, nem. - Jae In lemondó sóhajt hallatott.

Jun Seok azzal próbálta vigasztalni magát, hogy nem nagy veszteség. Minden bizonnyal órákon belül rátalálnak a titokzatos illetőre, tekintve, hogy a tolvajlás áldozatául esett két lány egész pontos személyleírást tudott adni az első ránézésre talajrészeg nőcsábászról. A szórakozóhely kamerája szintén használható anyaggal szolgált, ahogyan a parkolóházban is sikerült néhány előnyös képet készíteni a delikvensről - már neki is láttak lefuttatni a sztárfotók tulajdonosát a bűnügyi nyilvántartásban.

Jae In aláírta a jegyzőkönyvet, majd miután a nyomozó a lelkére kötötte, hogy ha valami használható még eszébe jut, akkor jelentkezni fog, lassan hajnalhasadtába torkollott az éjszakai önkéntes műszak. A férfi feleslegesnek tartotta, hogy ezek után hazamenjen - kis híján fordulhatott is volna vissza a küszöbön -, így az egyik pihenőszoba kellemes magányát választotta a hátralévő néhány órácska erejére. Éppen, hogy letette a fejét a sokat megélt heverő párnájára, azon nyomban álomba szenderült, mint egy kisgyerek. Igaz, az elme-mozi, amellyel agya szórakoztatta őt a fölös időben, míg teste töltődött, jobbára nyugtalanná tette számára pihenést. Nem is csoda, hogy amikor fél nyolckor a két lábon járó energiabomba Eun Ha felébresztette, olyan kialvatlan és gyűrött volt a képe, mint aki egész éjszaka a rendőrség alatti, nem létező katakombákban bandukolt.

- Mi van? - mormogta, ahogyan néhányszor átmasszírozta borostás arcát. Tisztára, mint aki sündisznóval törölközött.

Beletellett neki egy kis időbe, és Eun Ha kétszeri ismétlésébe is, hogy felfogja, amit a kadét mondani szeretett volna neki. Harmadjára aztán valahogy eljutott a tudatáig az a rövid, de annál édesebb mondat, melynél szebb ébresztőt talán nem is kívánhatott volna:

- Megvan az emberünk, Főnök.

~~~

Az ihlettől csöppet sürgetett állapotban, de meghoztam a következő részt! Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket, Srácok ♥ A folytatás megírás alatt, jelentem alásan, már másfél oldalam készen van belőle. Szeretném most a megszokottnál hamarabb hozni Nektek, bízom benne, hogy sikerülni fog minél előbb prezentálnom. 

Még egyszer irtózatos nagy köszönetet szeretnék mondani az 1K-ért. Ezt nem hangyák hordták össze, hanem Nektek köszönhetem, és elmondhatatlanul hálás vagyok érte ♥ Meg sem állunk a következő ezresig, erre mérget vehettek! ♥

~Kaeyonsshi