- Azt kérdeztem, ki vezeti a nyomozást? - Jun Seok türelmetlenül dobolt ujjaival az asztallapon.

Eun Ha nagyot nyelt. Nem akaródzott válaszolnia, azonban ellent sem szeretett volna mondani felettesének. 

- Jung kisasszony - nyögte ki nagy kínok közepette némi őrlődés után. - Beszéljek vele én? Bizonyára kellemetlen lenne önnek, ha...

- Felesleges - intette le a férfi. - Nehezebb esettel is volt már dolgom, mint kooperálni egy ex-barátnővel.

"Egyébként is, már eltelt jó fél év. " - tette hozzá a gondolatban. 

Ha már egyikük sem adta be a felmondását a szakítás után, és ilyen sikeresen képesek voltak kerülgetni egymást az őrsön az elmúlt hat hónapban, egy kis beszélgetésnek igazán nem kéne felkavarnia az állóvizet egyikükben sem, erre Jun Seok mérget mert volna venni. Ah Na sem az a fajta elérzékenyülésre hajlamos kislány, végtére is nyomozó, ráadásul az egyik legjobb közülük - ennél azért többre van szükség ahhoz, hogy kibillentsék őt oly biztos kis világából. 

Ah Na irodája üres volt. Mint kiderült, hála a készséges portás néninek, a kisasszony leszaladt a sarki kávézóba beszerezni magának némi éjszakai muníciót. A csapata többi tagját már régen hazaküldte, ő azonban a jelek szerint inkább az éjszakázás mellett döntött. Jun Seok úgy döntött, betársul hozzá, ha már a saját magának lefőzött dózisát sikerült elhűlni hagyja odafenn az asztalán néhány jókorára duzzadt aktakupac társaságában.

Az őrstől úgy száz méternyire működött a rendőrség előszeretettel látogatott kávé- és süteményesháza. A szerv törzshelyévé avanzsálódott üzletben már fejből ismerték valamennyi betérő fakabát kívánságát, s szinte már azelőtt elkészítették neki, hogy az illető kinyitotta volna a száját. Jun Seok végigjáratta a tekintetét a helyiségen, miközben megigazította dzsekije gallérját. A kései óra ellenére még lézengett odabenn néhány vendég. Volt, aki a laptopjába bújva dolgozott valamin, két barátnő az egyik sarki boxba húzódott némi karamellás sütemény ízű csacsogásra, a kiszolgálóegységnél pedig többen is az elvitelre készülő rendeléseikre vártak. Ah Na a pénztárnál ácsorgott, ő volt a következő a sorban.

Való igaz, nem sokat keresztezték egymást az útjaik a munkahelyen - ebben persze volt némi szándékosság is mindkét fél részéről. Jun Seok talán azóta nem is váltott vele sem pillantást, sem szavakat, mióta a lány egy méretes karton dobozban visszaadta neki az utolsó hátrahagyott holmijait is. Akkor sem mondhatni, hogy beszédes kedvükben lettek volna.

Amilyen gyerekjátéknak titulálta ezt az egészet, olyan nehezére esett most nyitnia, ahogyan keze ökölbe szorult a dzseki zsebének óvó mélységében. 

"Gyerünk már, ez csak egy munka." győzködte magát, teste pedig tudat alatt mozdult, elméje már csak arra eszmélt, hogy egyre közeledik a célszemély felé.

 - Szójatejes Latte? - a pultos mindent tudóan szegezte a kérdést a lánynak, a válasz azonban egészen máshonnan érkezett.

 - Kettőt kérünk, én fizetem.

Bármennyire is feszültté tette a találkozás gondolata, Jun Seok azért szeretett volna hatásos belépőt magának. Hogy mennyire sikerült neki, azt leginkább Ah Na reakciójából szűrhette le. A nála nem sokkal alacsonyabb lány egy pillanatra megdermedt, majd a hang irányába fordult. Arckifejezése nem sokat árult el pillanatnyi érzéseiről, higgadt hangszíne pedig arra engedett következtetni, hogy valóban nem rengette meg a világát a volt szívszerelmes viszontlátása, sőt! Mintha számított volna rá, hogy az bekövetkezik.

 - Azt hittem, nem szereted - jegyezte meg.

 - Ma úgy érzem, sorsközösséget kell vállalnom a laktóz érzékenyekkel.

Jun Seok utolsó próbálkozásként egy szívdöglesztő mosolyra húzta a száját. Olyanra, amely kiválóan működött mindig, amikor jégszíveket szeretett volna felolvasztani. Ah Na azonban úgy tűnt, kívül esik a bűvkörön, ahogyan két szendvicset emelt el a mellettük lévő hűtőszekrényből, és még csak felé sem pillantott. 

 - Ezt is kérjük - tette le a földi jóval megpakolt bagetteket a pultra, majd végre hajlandónak bizonyult a férfira irányítani a figyelmét. - Előbb jelentkeztél, mint számítottam rád. Holnap reggelre kalkuláltam a felbukkanásodat.

 - Szóval már tudsz róla?

 - Nem vagyok benne biztos, hogy a nyomozás részleteiről ezen a helyen kéne értekeznünk. Arra ott van az irodám, vagy a tiéd. Mondjuk az én munkatársaim kevésbé pletykásak.

Jun Seok zavartan vakargatta a tarkóját. 

Az bizony meglehet.

***

Így, hogy Ah Na már tisztában volt a kialakult helyzettel, a nyomozó jókora szájtépéstől szabadult meg. A lány irodájában kellemes virágillat szállingózott, amelybe néha bele-belevegyült a szendvicsek vagy a forró kávé gyomrot megtöltő esszenciája. Jun Seok elmerengve figyelte a zizegős csomagolás kibontásával bajlódó ex-kedvest. Alig változott valamit, mióta nem találkozott vele, talán csak a haja lett kicsit hosszabb. Mintha megállt volna az idő, Jung Ah Na épp olyan bájosnak hatott hatalmas őzike szemeivel és apró, csókolnivaló ajkaival, mint amikor Jun Seok anno belészeretett.

 - Kerestetem a kocsit.

Az ábrándozás még azelőtt félbeszakadt, hogy egyáltalán elkezdődhetett volna. Ah Na nagyot kortyolt az éltető koffeinkoktélból, Jun Seok pedig megrázva párszor a fejét kapta össze gondolatait, hogy aztán pár jókora zavart harapással lásson neki alkalmi vacsorája elpusztításának. 

 - Annyi már bizonyos, hogy lopták. Egy szórakozóhely melletti parkolóházból tűnt el, míg a gazdája a buliban múlatta az időt. Akarom mondani a gazdi pincsije. A jármű tulajdonosa tajtékzott a dühtől, amikor megtudta, mi történt. Konkrétan ki kellett hívni rá a rendőrséget, nehogy kitekerje annak a szerencsétlen lánynak a nyakát. Mit ne mondjak, a pasasnak vastagon vaj van a füle mögött, máskülönben próbáld megmagyarázni nekem, honnan sikerült neki felszerelkeznie egy ékszerboltnyi arannyal, ahogyan a kis barátnőjét sem éppen turkálós holmikba öltöztette. 

 - Alvilági alak?

 - A lány Baem néven hívta. Hallottál már róla?

Ah Na nem volt járatos a sötét oldalon. Általában az ilyesfajta ügyeket mindig férfiakra osztották. Jun Seok vele ellentétben igencsak képben volt az ipsét illetően.

 - A Kígyó. Már hogyne ismerném? - kérdezett vissza, s ezúttal rá hárult a mesélés feladata, míg Ah Na aprókat csipegetett a saját bagettjéből. - Nincs olyan mocskos ügylet ebben a városban, amiben ne lenne benne, ha csak hangyányit is. Tudod hányszor próbáltunk már ellene kellőképpen terhelő bizonyítékokat felmutatni, hogy lecsukhassuk? Annak a szemétládának azonban annyi pénze és ügyvédje van, hogy semmibe sem telik neki megkenni, akit szükséges. Azt az embert még akkor is felmentenék a vádak alól, ha beismerő vallomást tenne, én mondom!

 - Zseniális. Ezek szerint az is lehet, hogy belekeveredtünk egy csetepatéba néhány haragos rosszfiú között?

 - Jelen helyzetben semmit sem lehet kizárni. Azonban ez csak további kérdéseket vet fel az én gyilkossági ügyem kapcsán. Miért éppen abba a bizonyos kocsiba szállt be Kim Hyuna?

 - Van más, ami engem ennél sokkal jobban foglalkoztat - Ah Na homlokráncolva fogta két tenyere közé a hőforrásként szuperáló papírpoharat. - Senki sem lenne ennyire feldúlva egy ellopott kocsi miatt, amikor tízet is tudna venni helyette. Volt valami abban az autóban. Valami fontos.

 - De mégis micsoda?

***

 - Több, mint negyven millió kibaszott won!

Hui hangosat ordított örömében, majd egy nagyot húzott a kezében szorongatott Jack Daniel's üvegéből, mely tartalma felét már szerencsésen elfogyasztotta. Kezdett csöppet részeg lenni, ahogyan a bérelt szobájuk ágyán rugózott, mint egy kisgyerek.

 - Azért csak halkan örvendezz, a végén még meghallanak - javasolta E'Dawn. Ő egy sört szopogatott, ennyit engedélyezett magának egész estére, azt is csak azért, hogy ne lógjon ki a sorból. 

 - Kapcsolhatnánk valami zenét!

A zseniális ötlet Hyunától érkezett, akinek kócos, vörös fürtjei a fürdőszoba résnyire nyitott ajtajából bukkantak elő. Habár nem egy ötcsillagos szállodát sikerült találniuk az országút szélén, ráadásul csak egy szabad szoba maradt, amit oda tudtak nekik adni, de azért tiszta és kényelmes éjszakai búvóhelyre leltek. A lány ölni tudott volna egy forró zuhanyért, és miután túlesett rajta, egészen új embernek érezte magát. Habár úgy, ahogy lemosta magáról korábban a bőrét bíborszínre festő gyilkosság nyomait, csak most, a csontig hatoló, lávaként fortyogó vízben ácsorgást követően tudta teljes bizonyossággal állítani, hogy tiszta lett. Remélte, hogy a fürdővízzel együtt a bűntudat és a félelem is távozik a lefolyón keresztül. 

 - Nem is rossz ötlet, bulizhatnánk egy kicsit! - Hui támogatta a javaslatot. Miután lekászálódott a hatalmas franciaágyról, a szobában lévő rádió felé csámpázott. Pár percnyi hangolás és keresgélés után talált egy frekvenciát, ahonnan fülbemászó dallamok lepték be szűkösre szabott menedéküket.

https://youtu.be/TCEwTsSd4Hg

Hyuna meztelen talpával ösztönösen dobolni kezdte az ütemet. Szerette a szabadság minden formáját, a zenénél és táncnál kedvesebbet pedig nem igazán tudott volna megnevezni. A részben elpusztított vacsora romjai mellett ott árválkodott a neki vásárolt üveg alkohol - soju, mert valami erősebbre vágyott, mint holmi sörökre. Tánclépésben közelítette meg az ital helyét, bő alvópólója pedig, mely így is szemérmetlenül sokat mutatott meg hófehér combjaiból, most féloldalasan csúszott le az egyik válláról. Hyuna nem zavartatta magát. Mintha a vérpezsdítő dallamok egy más dimenzióba ragadták volna. Egy helyre, ahol nem ölt meg senkit, s ahol még mindig ugyanolyan érdektelen módon kel fel a Nap, hogy aztán megfürdesse testét az apró szobácskája ablakán beszűrődő aranyszín sugarakkal.

Játékosan pördült egyet, vékonyka hangján a szöveget énekelve, s olybá festett abban a pillanatban, mint egy balerina; törékenyen, de annál kecsesebben igyekezett megtartani az egyensúlyát. A soju kellemesen marta a torkát, ahogyan belekortyolt az üvegébe, tekintete pedig akaratlan is az asztal melletti fotelben gubbasztó E'Dawn felé vándorolt. 

Visszautasította a pénzt. Fél millió megveszekedett wont kaphatott volna, a fiú azonban nem kért belőle. Hyuna sosem látott még ennyi zöldhasút egy kupacon. Nemhogy negyvenkét milliót, de még felet sem. Most pedig egy csapásra az ölébe hullott, ő pedig nem tudta, mit kezdjen vele. E'Dawn minden bizonnyal azt várta tőle, hogy arra használja majd, hogy valamilyen úton-módon megmeneküljön, Hyuna azonban teljesen tanácstalan volt. Egyelőre a ruhái közé rejtette a kis csomagot, és igyekezett elfeledkezni róla, épp úgy, mint minden más lelkét nyomasztó történésről is, még ha csak egyetlen estére is.

E'Dawn vele ellentétben roppant gondterheltnek látszott, mint aki nem képes elengedni magát. Vajon mi járhat a fejében? 

Hyuna egy hirtelenjött ötlettől vezérelve a fiú keze után nyúlt, és húzni kezdte maga után. 

 - Gyere, táncoljunk!

A szőke elkerekedett szemekkel nézett rá, miközben elemelkedett az ülőalkalmatosságról. Hui eközben visszatért az alaposan széttúrt ágyra, hogy tovább ugrándozzon a matracon. Kizárta magából a környezett, ami betintázva és eufórikus állapotban igazán nem esett nehezére. 

 - Mit csinálsz? - E'Dawn feszengve ácsorgott egy helyben, míg Hyuna a két kezét szorítva próbálta mozgásra bírni őt.

 - Lazíts egy kicsit!

 - Nem akarok. Nem tudok.

 - A kedvemért, kérlek! - Hyuna egyszerre eleresztette őt, s inkább lábujjhegyre állva igyekezett hozzánőni a fiúhoz, közben megkapaszkodva E'Dawn nyakában. Túl közel került, akár akarta, akár nem, teste a másikéhoz préselődött, mintha ily módon képes lett volna átadni a bensőjében lakozó vibrálást. A fiú karjai védelmezően fonódtak a lány dereka köré, nehogy elveszítse az egyensúlyát, ujjai alatt pedig tökéletesen kivehetővé váltak Hyuna alakjának finom vonalai. 

Az érintés nyomán a kis vörös libabőrössé vált. Más volt ez, mint amikor olyasvalaki nyúlt hozzá, akinek nem akarta hagyni. Igen... neki hagyni akarom magam.

Nem eresztették egymást. Hyuna szinte saját mellkasában érezte E'Dawn szívének örült lüktetését. Ujjaival a fiú tejfölszőke tincsei közé túrt, s közben magasabbra csimpaszkodott, hogy még közelebb juthasson ahhoz a kimerültséget tükröző, mégis gyönyörű archoz. 

- Bocsáss meg nekem... - suttogta behunyt szemekkel. 

Sajnálta. Annyira sajnálta, hogy hátat fordított E'Dawnnak, aki feltétel nélkül segíteni szeretett volna rajta, s ezen az érzésen csak erősített, hogy ez az idegen ember még ezután sem hagyta őt magára. 

A szorítás erősödött a teste körül, ahogyan ajka lágyan súrolta a másikét. Törékeny csontjai kis híján beleroppantak a szavak nélkül kimondott vallomásba.

Ő sosem fog veszni hagyni engem...

~~~

A perfekcionizmusom fog a sírba vinni, kétszáz szóval kevesebb, mint általában :"D  Valahogy majd csak kiheverem, ha már ilyen szerencsés módon homlokon csókolt a múzsa tegnap este, és addig nem tudtam nyugodni, míg meg nem írtam ezt a részt~

Bízom benne, hogy azért tetszetősnek találtátok! ♥ 

Egyúttal szeretném megköszönni mindannyiótoknak a megtekintéseket és szivecskéket, melyek száma nagyon szépen emelkedett a semmittevéssel töltött időszakom alatt is! Nagyszerű olvasótábor vagytok, srácok! ♥

~Kaeyonsshi