Egy holttest van a csomagtartóban.

E'Dawn ha akart, sem tudott volna másra gondolni, mint arra a rossz véget ért fickóra, akit olyan nagy lelkesen furikáztak eddig a tudtukon kívül. Ami azt illeti, az a bizonyos halott ember továbbra is a meseautó vendégszeretetét élvezte a zöld hasúakkal egyetemben, melyek úgy fedték be az egész testét, mint ahogyan ősz tájékán borítják puha takaró alá a talajt az aranyszín falevelek.

Hui tövig nyomta a gázt. Bizonyára így akarta levezetni a feszültséget, ami benne tombolt, nem beszélve arról, hogy a hulla felfedezése után roppantmód tanácsosnak tűnt elhagyni a benzinkutat, mielőtt valaki meglátja őket újdonsült barátjuk társaságában, aki jobbára holt, mintsem élő minőségében erősítette a csapatot.

- Mégis mit csináljunk vele? - tette fel a nagy kérdést Hyuna, mintha nem ezen kattogott volna agyban az egész kompánia.

- A navigáció szerint hamarosan áthaladunk egy hídon, ami egy folyót szel át. Ott megválhatnánk a potyautastól. Nem hiszem, hogy ellenvetése lenne egy kis pancsolás iránt - Hui azt a tipikus "zseni vagyok" arckifejezését öltötte magára, amely arra engedett következtetni, hogy kimondottan elégedett a tervével.

Meg kell látni, jobb ötlet híján ez is megtette, E'Dawn legalábbis képtelen lett volna kiötleni valami értelmesebbet. Látva, hogy Hyuna egyetértően bólogat az anyósülésen, bizonyára a lány is hasonló véleményen volt.

Hyuna azóta is kerülte a tekintetét. Az egész szituáció egyszerre dühítette és szomorította el valahol. Próbálta megérteni a döntés mögött álló okokat, és tudta, hogy ha idővel ez be is következik, akkor sem lesz képes elfogadni a kialakult helyzetet soha a büdös életben. Hogy őszinte legyen, maga sem értette pontosan, miért is teszi tűzbe a kezét egy vadidegen emberért. Azért, mert valóban nem volt hová menjen? Megesett a szíve a lányon, hallva a sanyarú sorsot, melyet az égiek osztottak neki? Azt hitte, így saját magát is megmentheti? Talán mindben volt egy kis igazság. Még abban a kissé gyermetegnek tetsző ideában is, hogy Kim Hyuna arra a bizonyos valakire emlékeztette, akin E'Dawn már nem tudott segíteni. Ha a találkozásuk valóban végzetszerűen elrendeltetett, akár azért is kaphatta ezt a lehetőséget, hogy helyrehozza a múltban vétett hibát.

Arra eszmélt, hogy a kezében tanyázó remegés, mely még a töltőállomáson költözött a tagjaiba némi szívdobogás érzéssel együtt, lassan alábbhagyott. A sebtében, férfi mosdóban bekapott pirulák végre megtették a hatásukat, a tünetek pedig észrevétlenek maradtak a külső szemlélők számára. Az aprócska, zsebében lapuló üvegcsében még jócskán csörgött néhány dilibogyó - a következő havi adagot a jövő héten esedékes kontrollon kellett volna megkapnia. Egyelőre nem akart azon merengeni, hogy mi lesz vele, ha kifogy a gyógyszeréből, vagy úgy eleve, hogy hol a bánatos rossebben lesznek hét nap múlva ilyenkor. Az is lehet, hogy úgy járnak, mint az a szerencsétlen a csomagtartóban, jobb esetben előzetes letartóztatásban csücsülnek valamelyik fogdában. Az ilyesmit igazán nem láthatja előre az ember.

E'Dawn néhányszor megcsipkedte az arcát, hogy észhez térítse magát, elméje pedig végre valahára felhagyjon az ilyen és ehhez hasonló baljóslatú végkifejletek vizionálásával. Minden energiára szükségük volt, hogy azt a hátul heverő problémahalmaz megoldására pazarolhassák.

- Vajon hogyan kerülhetett ide ez a férfi? - bukott ki belőle a költői kérdés, mely funkciója ellenére némi elmélkedést indított el az utastérben tartózkodók között.

Az út szélén mélyzöld tábla szaladt el mellettük, tizenöt kilométernyire jelezve előre a nemrég beharangozott átkelőt a víz felett. Hui párszor megvakarta a tarkóját, ahogyan felelevenítette magában a bravúros akciót a klubban, amellyel megkaparintotta a slusszkulcsot.

- Nem mondhatnám, hogy rosszfiúktól loptam ezt a kocsit. Két kitartott kiscsajtól csakliztam, akik egy legyet sem tudnának lecsapni, ha engem kérdeztek, nemhogy megölni egy embert. Valószínűleg fogalmuk sem volt róla, milyen rakományt is szállítanak.

- Mi van, ha valaki másé volt az autó, és ők csak úgy kölcsönvették? - gombolyította tovább a gondolati fonalat Hyuna. - Magamból kiindulva, a lányok hajlamosak az ilyesmire.

- Apuci vagy a szívnek kedves mesebeli herceg csúnya dolgot csinált, és mielőtt eltűntethette volna a nyomokat, a verdának lába kélt? Egész életképes elmélet, Vöröske - Hui elismerően biccentett a lány felé. - Akkor bizony a szerencsés delikvens most elég zabos lehet, az pedig még könnyen megnehezítheti a dolgunkat. Előfordulhat, hogy nemcsak a rendőrök, de valszeg egy dühös maffiózó is a skalpunkra vadászik, ha valóban ez a helyzet, végtére is, leléptünk a hullájával és a pénzével.

E'Dawn felnyögve döntötte a homlokát az előtte lévő ülés fejtámlájának.

- Zseniális... Így is elég nagy szarban vagyunk.

- Azért a jó hírről se feledkezzetek el, fiúk - Hyuna hangjába némi huncutul dallamos él költözött a nyomasztó szituáció ellenére is.

A srácok értetlenkedve pillantottak felé.

- Oké, itt van nekünk az a pacák, meghalt, nagyon sajnáljuk. Viszont azt meg kell hagyni, elég szép ajándékot hagyott nekünk maga után Mr. Hullamerev.

- Kicsoda?! - Hui akaratlan is hangosan felröhögött a volán mögött. - Te nevet adtál szerencsétlennek?!

- Hyuna, ez nem egy születendő gyerek, hogy beceneveket találj ki a számára - E'Dawn szintúgy erőst küzdött kitörni akaródzó nevetése ellen. - Konkrétan feldobta a talpát, az ő lelki üdvösségén ezen már javítasz, ugye tudod?

- Attól még megérdemli, hogy hívjuk valahogy.

- De éppen így?! - Hui felvinnyogva szorította ujjai között a kormánykereket. Félő volt, hogy ha továbbra is ilyen jól mulat, felcsavarodnak az első útjukba kerülő villanyoszlopra.

- Talán van valami jobb javaslat? Legalább hármunk közül valaki gondolt erre is! Nektek még az sem jutott el az agyatokig, hogy egy valag pénz hullott az ölünkbe, hála neki! Megérdemel egy nevet.

Hyuna duzzogva fújta fel az arcát mondókája végeztével. E'Dawn mosolyogva figyelte a magánszámot, míg Hui egyik örömteli állapotából a másikba zuhant.

- Való igaz, kaptunk némi viteldíjat a muki után. Ha megálltunk, majd megszámoljuk, pontosan mennyit is.

***

Egyetlen fuvarért sem fizettek még annyit, mint amennyit Mr. Hullamerev hagyott hátra maga után, miután a másvilágra távozott és lemondott eme nyomorúságos világ anyagi javairól.

Erős férfiak lévén, Hui és E'Dawn emelték ki hátulról a halottat, hogy aztán utolsó útjára kísérjék.

E'Dawn érezni vélte a bőrén a halál bizarr, szemnek láthatatlan nyomát, orrában pedig bennszorult az a furcsa szag, amit a hulla árasztott magából. Megérinteni egy testet, aki immáron nem több, mint egy lélektelen váz, melyből kihunyt az elevenség lángja, még úgy is kellőképpen megviselte őt, hogy nem ez volt az első halott, akit életében látott. Akaratlan is a baleset jutott eszébe egy pillanatra. Igaz, ott sokkal több volt a vér és a szanaszét szóródó emberi maradványok.

Ez a fickó azonban kimondottan tiszta halált halt, ha nem számítjuk a szája szegletéből szivárgó, vérrel keveredett, rózsaszínes váladékot, és a halántékánál található bemeneti nyomot, mely környékén megalvadt miazma igazolta a főbelövés tényét. Valamiféle üzletember lehetett, legalábbis öltözéke, a klasszikus zakós-inges-nyakkendős stílus erre engedett következtetni.

Hui alaposan átkutatta a szerencsétlenül járt áldozat zsebeit, igaz, nem sok mindent talált bennük; az egyetlen fellelhető dolog egy rongyosra gyűrődött buszbérlet volt, melyet a svindler magához is vett, mondván, kabalának még jó lehet.

- Nem illene mondanunk róla néhány szót, vagy ilyesmi? Végtére is, ez lenne a temetése - vetette fel E'Dawn, miután elérték a híd középső szakaszát, ahol reményeik szerint már kellőképpen mély volt az alattuk hömpölygő piszkosbarna víz.

Ezidáig szerencséjük volt, az úton rajtuk kívül senki sem járt, és csak bizakodni mertek benne, hogy ez az elkövetkezendő percekben sem változik, míg elvégzik a piszkos munkát. Kimondottan szép nap volt ez egy hulla eltüntetéséhez. A Nap lassan kúszott felfelé a felhőtlen horizonton, néhol aranyszínbe öltöztetve a folyóban örvénylő víztömeget.

Hui hátrébb lépett a hídkorláttól, és párszor megtornáztatta a karjait.

- Ha érzel magadban késztetést, hogy rögtönözz egy búcsúztató beszédet, felőlem egész nyugodtan.

E'Dawn egy jó percig merengett magában, mielőtt belekezdett volna. A megfelelő szavakat kereste. Ez volt az első alkalom, hogy ilyesmire vállalkozott, és szüksége volt egy kis időre, hogy átgondolja, mit is mondhatna. Lehunyta a szemét, és emlékezni próbált, játszadozott a gondolattal, ő mit hallott volna szívesen ott és akkor a temetőben.

- Bármi is történt ezzel a férfival, reméljük, hogy szerettei enyhet lelhetnek majd veszteségük és fájdalmuk közepette. Ő már rátalált az örök nyugalomra, nem háborgathatják kicsinyes földi dolgok. Jobb helyre távozott, ahol nem érheti el többé a szenvedés. Hui, segíts nekem.

- Itt jön az a rész, hogy belehajítjuk a folyóba?

E'Dawn csöppet szúrósan nézett rá.

- Bocsánat, ezek a fennkölt gondolatok teljesen a hatásuk alá vontak, még azt is elfelejtettem, hogy lassan kitaccsolok a szagtól - mentegetőzött egy rövidet, majd a betonon heverő halott hóna alá nyúlt, míg E'Dawn a két bokánál fogva emelte meg a holttestet. Nem volt valami pihekönnyű, és a tényen még az a huszonegy gramm sem változtatott, amellyel az emberi test halála után könnyebbé válik.

Felküzdötték Mr. Hullamerevet a korlátra, majd miután Hui elszámolt háromig, ünnepélyes keretek között a mélybe gördítették. Egy szempillantás alatt a habokba veszett. E'Dawn néhány hosszúnak tetsző pillanatig még arra a pontra meredt, ahol a pacák vizet ért. Ilyen egyszerű lenne a halál?

Némán indultak el visszafelé. Még a máskor oly' beszédes kedvű Hui sem szólalt meg egészen addig, míg meg nem pillantotta a motorháztetőre felstócozott bankókat. A tiszteletbeli bankár szerepét Hyunára osztották, aki kimondottan lelkesnek bizonyult újdonsült pénzügyesként. A csinos kis kupacok láttán Huiból menten kikívánkozott egy szolid "Hűazanyja".

- Mennyit számoltál, cicám? - kérdezte a lánytól, ajka pedig szépen lassan fültől fülig egyetlen nagy vigyorba húzódott.

E'Dawn a háta mögött csak a szemét forgatta. Minél több időt töltött ezzel a taggal, annál jobban kezdett unszimpatikussá válni számára. Ravasz volt. Túlságosan is az, s cseppnyi jóérzés sem szorult belé. Komolyan egy ilyen ember fogja kirángatni Hyunát a slamasztikából?

A kis vörös olyan boldognak látszott, mintha legalább karácsony lenne.

- Háromszor is átszámoltam, és nem fogjátok elhinni! - csapta össze a két kezét.

- Ki vele, angyalom, hadd halljuk!

- Van egy jobb ötletem. Mit szólnátok egy kis játékhoz? Aki a legközelebbi tippet adja a pontos összegre, az megkapja az egyik féltéglát - emelt tüntetőleg a magasba egy csinosan összegumizott köteget Hyuna.

- Gentleman leszek, tippelj előbb te, szöszke.

Szöszke?

E'Dawn zavartan futtatta végig ujjait az említett tincseken. Tekintetét végighordozta azon a temérdeknyi bankón, mely előttük hevert. Valamennyire el tudta képzelni, mekkora értéket képviselhetnek, de biztos volt benne, hogy bármit is mond, az roppant távol fog állni a megoldástól.

- Negyvennégymillió won - bökte ki az első összeget, ami az eszébe jutott a halom láttán.

Hyuna hátat fordított nekik, nehogy az arca bármit is elárulhasson a tippek helyességét illetően.

- Te mit mondasz, Hui?

- Negyvennégy? Fogadok, azt nem számoltad, ami Hyunánál van. Negyvennyolc millió.

- Ezt gyorsan rávágtad, biztos vagy benne? - kérdezett vissza a lány.

- Mondj egy dolgot a halálon kívül, ami biztos ezen a világon.

A lány némi drámai csönddel vezette fel az eredményhirdetés pillanatait, majd vékonyka ujjaival dobpergést imitálva az autó tetején tette meg a nagy bejelentést.

- Nos uraim, amit most itt látnak, az nem több, s nem kevesebb, mint negyvenkét millió won a legváltozatosabb címletekben prezentálva!

E'Dawn hangosan felköhögött, a hír hallatán kis híján a torkán akadt a nyála. Mennyi?

Hui ezzel szemben - hiába hibázott a tippjével - szabályosan felujjongott, és lelkesedésében még Hyunát is a karjába kapta, hogy párszor megpördítse őt a levegőben. A pehelysúlyú kis vörös felsikkantva kapaszkodott a nyakába, csilingelő kacagása pedig szinte az egész kihalt környéket képes lett volna egyetlen minutum alatt tavaszba borítani.

- Negyvenkét millió?! - kérdezett vissza, ahogyan letette a lányt.

- Most már csak negyvenegy és fél, ugyanis ez E'Dawn nyereménye - korrigálta magát Hyuna, miután rendezte kócos fürtjeit és félrecsúszott ruháját, majd kezében a félmilliót érő köteggel lépett a szőke elé. - Gratulálok!

A fiú szemöldökráncolva figyelte a lány kezében tartott pénzt. Azt hitte, sokkal jobban fog örülni ennek a félmilliónak, ha esetleg megnyeri, azonban mindenhogy érezte magát, csak feldobva nem. Egy hang a fejében azt súgta neki, nem lenne szabad elfogadnia ezt az összeget. Elég volt csak arra a szegény ördögre gondolnia, akit nemrég temettek hullámsírba. Lelkiismerete annak ellenére is őrülten mardosni kezdte, hogy nem volt köze a férfi halálához. Véres pénz. Ki tudja, hányan haltak már meg érte...

- Nem veszed el? - Hyuna kérdőn meredt rá, miközben noszogatni kezdte, E'Dawn azonban eltolta magától a lány kezét.

- Legyen a tiéd, neked adom.

- Milyen lovagias - horkant fel hátul Hui, és színpadiasan végigdőlt a motorháztetőn. - Újra és újra elámulok rajtad, E'Dawn!

Az ügyet sem vetett a háttérből érkező megjegyzésre.

- Fogadd el. Nekem nincs szükségem rá - zárta a lány ujjait a csomag köré.

Tekintetük végre valahára találkozott. A lány pillantása eddig E'Dawn állán vagy homlokán állapodott meg, amikor hozzá beszélt, most azonban áthatóan fürkészték egymást ők ketten. A szégyenérzet változatlanul ott tanyázott azokban a csillogó lélektükrökben, a fiú pedig egyszerre kétségbeesetten vágyott megfejteni, mi minden lapulhat még a mélybarna íriszek mögött, s egyben tudatni gazdájukkal: nem haragszik, csak csalódott csöppet - a kettő pedig nem ugyanaz.

- Ha végeztetek a telepatikus bájcsevellyel, esetleg segíthetnétek bepakolni ezeket hátulra - szakította félbe őket Hui. - Nem ártana indulnunk, ma éjjel puha párnát akarok a fejem alá, és egy üveggel a legdrágább whiskey-ből, amit csak árulnak ezen az Isten háta mögötti helyen!

***

A férfi elgondolkodva lapozgatta a nemrégiben kézhez kapott jelentést. Egyszer már átfutotta a fotókat az értekezleten, de tudta, hogy a legtöbb puzzle darabkát a szövegből kaparinthatja meg magának.

Kim Hyuna. Az első számú gyanúsított, aki a gyilkosság bekövetkezte óta szőrén szálán eltűnt. A lakásán tartott ma esti házkutatás alapján sietősen távozhatott, s ez csak még inkább alátámasztotta a nyomozó történtekkel kapcsolatos elméletét. Kellett neki az a lány. Ha ő volt az elkövető, akkor azért, ha pedig nem, akkor az információkért, amelyeknek birtokában lehetett, igaz, Choi Jun Seok az egyes alternatívára tette le a voksát.

Kopogtatás törte meg gondolatai lassan hömpölygő áramlását, s a következő pillanatban egy barna, kissé kócos fej, és a hozzá tartozó, gyermekien ártatlan arcocska bukkant fel a résnyire nyitott ajtóban. Jun Seok komolyan nem értette, hogyan kerülhetett be valaki ilyen gyámoltalan ábrázattal a rendőri kötelékbe, mint Kim Eun Ha.

- Choi Nyomozó, megvannak a térfigyelő kamera felvételei - újságolta a lány, túlzott izgatottsága pedig arra engedett következtetni, hogy találhattak valami érdekeset. - Ezt látnia kell, uram.

A férfi felmorranva vált el kényelmes bőrszékétől és az asztalon gőzölgő csésze kávétól. Hóna alá csapta a frissen megnyitott aktát, mely beltartalmát böngészte az utóbbi percekben, és a fiatal tiszt után indult.

- Bízok benne, hogy valóban valami érdemlegesre akadtak, máskülönben jön nekem egy espresso-val - dörmögte a bajsza alatt.

Mire megérkeztek, a technikusok kiemelték a lényegesnek számító pillanatokat és egymás után vágták a különböző szögből rögzítő kamerák képeit. Jun Seok érdeklődve figyelte a mozit, miközben megdörzsölte párszor borostásodó állát. Nem volt több harmincnál, de szerette többnek mutatni magát, mielőtt még túl fiatalnak nézték volna egy vezető nyomozóhoz képest.

Kim Hyuna törékeny alakja végigsuhant a sötét mellékutcán. Olybá festett, valaki üldözheti, de senki más nem bukkant fel a videón. A felvételeken az is látszott, ahogyan kis híján elgázolja őt egy fehér színű autó, mely nem sokkal később végül felveszi a lányt, és elhajt.

- Mit tudunk a kocsiról? - tette fel a legkézenfekvőbb kérdést Jun Seok.

- Nem fogja elhinni!

- Tán vegyek be valami nyugtatót, mielőtt meghallom? - Choi hatalmasa sóhajt hallatott a Eun Ha lelkendezése láttán.

- Ez az a lopott járgány, amely ugyanezen az éjszakán két balesetet is okozott a sztrádán.

- Igazán? - a hír hallatán a nyomozó nem tehetett róla, de el kellett vigyorodjon. - Ki vezeti a nyomozást abban az ügyben?

***

Tudom, hogy sokáig kellett várjatok a folytatásra, s remélem, hogy ez a rész kárpótol érte titeket egy kicsit! ♥ Hogy némileg vérfrissítsem a sztorit, elindítok egy új szálat, bízva benne, hogy szeretni fogjátok majd Jun Seok-ot, és nyomozópartnerét, akiről egyelőre még nem adhatok információkat, a következő alkalommal viszont vele is találkozhattok!

Továbbra is nagy örömmel és hálával fogadom a visszajelzéseiteket, s egyben szeretném megköszönni nektek, hogy immáron 100 csillagocskával büszkélkedhet a történet! Nem tudom, ki hogyan van vele, nekem ez azonban rengeteget jelent, még egyszer nagyon köszönöm! ♥

Ahogy tudom, érkezek a folytatással, kicsit elhavazott vagyok, mint mindig, de ez nem gátol meg abban, hogy csiga lassúsággal, de azért néha napján alkossak nektek ide valamit :3

~Kaeyonsshi