Sárga, fekete. Sárga, fekete. Sárga, fekete.

Hui már-már megbabonázva figyelte, ahogyan szűnni nem akaró egymásutánban váltakoztak a fénnyel és sötétséggel teli pillanatok az autóba beszűrődő, majd tovatűnő sztrádai világítás nyomán. Szörnyen zsongott a feje. Annyira, hogy egy jó ideig csak félkábultan bambult maga elé, mielőtt végre öntudatra ébredt volna.

Zsibbadt a lába, s bár megpróbálta észrevétlenül kinyújtani, vagy legalább más pózba helyezni, tagjai nem óhajtottak gazdájuk akaratának cselekedni, hiába igyekezett mozgásra bírni őket. Legutóbb akkor érzett ilyesmit, mikor alaposan szétcsúszott egy átbulizott éjszaka után. Nagy nehezen sikerült találnia egy pózt, amiben a vérellátása helyreállhatott térdtől lefelé. Csak ezután mérte fel, mi is zajlik körülötte.

A hátsó ülésen feküdt - erre már akkor ráébredt, amikor magához tért az előbbi zanzából. Csuklóit összekötözték, amennyire meg tudta állapítani, egy gumipókkal. Szíve szerint felnevetett volna, annyira amatőrnek tartotta ezt a megoldást. Hamar rá kellett jönnie, hogy bármennyire is egyszerű metódus ez az ő módszereihez képest, arra azért bőven elég volt, hogy meggátolja őt a kezei használatában. Akár tetszett, akár nem, be kellett vallania, hogy hiába jócskán degradáló módon korlátozták személyi szabadságában, az túlságosan is jól működött.

Figyelmét az elől utazók felé fordította, hátha elcsíp valami fontos részletet, ami még a hasznára lehet. Végtére is, azok ketten nem tudtak róla, hogy ő csendben magához tért, miután az az idióta kiütötte őt a nyílt utcán, hogy ő és a kis vörös meglépjenek a kocsijával.

Pedig már azt hitte, hogy az apró kitérőt leszámítva, amit a rendőrök miatt volt kénytelen tenni, ismét simán halad terve megvalósításában. Felfoghatatlannak tűnt számára, hogyan volt képes valami ennyire szimplát ilyen szinten eltolni, agya azonban már megállás nélkül dolgozott azon, hogy megfelelő B-tervet fabrikáljon, válaszul erre a váratlan fordulatra.

- Nem voltunk benne...

Ez Hyuna hangja volt. A lány amilyen gyönyörű volt, annyira nehéz volt a felfogása. Hui nem ért rá a saját dolgán kívül még megmenteni az ő életét is. Ha legalább valami haszna lett volna abból, hogy összefognak, de hamar sikerült leszűrnie, hogy Hyuna nem sokban tudna hozzátenni ahhoz, amire készül. Ha akart, tudta kamatoztatni az érdekérvényesítő képességét, de ezen felül semmi olyan kvalitást nem látott benne, ami miatt érdemes lett volna lepaktálni vele, ezen pedig a lány által elszipogott pár összefüggéstelen mondat valami gyilkosságról és szökésről sem tudott változtatni.

- Aludj nyugodtan.

Gondolataiból E'Dawn kellemes orgánuma zökkentette ki. Hui őt végképp nem tudta hová tenni. Rosszkor volt rossz helyen, belecsöppent valami tőle sejtidegenbe, a kölyök viszont ahelyett, hogy az első adandó alkalommal lelépett volna, egyszemélyes mentőakcióvá avanzsálódott, és a semmiből érkezve - és minden bizonnyal a semmibe tartva - határozott úgy, hogy segít szabadon engedni a kalitkájában kétségbeesetten verdeső kismadárkát, mielőtt annak befellegzett volna. Micsoda hősiesség! Hui ajka keserű vigyorba rándult a gondolatra.

Némán hallgatta az előtte zajló beszélgetést Hyuna és E'Dawn között. A lány úgy érezhette, kiöntheti a lelkét megmentő lovagjának, és mesélni kezdett arról, hogyan jutott el idáig. Hui csendben fülelte végig az egészet, a Hyuna által a verekedés előtt elmondottak pedig végre értelmet kaptak számára, mire a vörös a története végére ért.

Hát ezért volt nyakig véres és zavarodott, amikor rátaláltam...

Sosem tartotta magát empatikus személyiségnek, most valahogy mégis furcsa nyomást érzett a mellkasában. Újra látta maga előtt a találkozásuk pillanatát: a reflektorok fényében fürdőző vékonyka testet, és azt az elveszett, könyörgő pillantást. Olyan meseszép volt...

Hui nagyot nyelt, a szorító érzés mégis feljebb és feljebb kúszott a torkán, mintha láthatatlan ujjak fojtogatták volna.

Talán túl durva voltam vele... - ismerte be magának. Mielőtt azonban kellő mélységekbe merülhetett volna a bűntudat mocsarában, a párbeszéd folytatódni látszott a botcsinálta autó tolvajok között.

- Kíváncsi lennék rá, mi visz rá egy magadfajtát arra, hogy ekkora őrültséget csináljon - jegyezte meg Hyuna E'Dawnnak, és Huinak be kellett látnia, erre ő maga is roppantmód szeretne választ kapni.

A kérdezett némi vonakodással később fedte fel az indokot.

- Az, hogy magam is őrült vagyok.

Huinak az ajkába kellett harapnia, nehogy felciccenjen hátul.

Mégis miféle magyarázat ez bármire is?!

- Ezt hogyan érted? - kérdezett vissza Hyuna, a svindler pedig sok mindent megadott volna azért, hogy most láthassa az arcát. Vajon milyen kifejezés ülhetett meg rajta ezután?

- Te elmondtad nekem az igazat, talán ezek után is lehetek őszinte veled, nem?

- Csak amennyire nem fáj.

- Nem fog.

E'Dawn ennek ellenére hosszú percekre elhallgatott. Hui már azt hitte, meg sem szólal, amikor végül mégis erőt vett magán, bár a válasza kellőképpen kurtára és semmitmondóra sikeredett.

- Láttam valamit, amit senkinek sem kívánok, és azóta antidepresszánsokat szedek, meg menetrendszerinti szeánszokra járok a kiutalt dilidokimhoz, nem mintha értelmét látnám bárminek is. Valamilyen szinten hasonló cipőben járunk te meg én: egyikünknek sincs hová mennie. Ezek után könnyen ugortam fejest a te "megmentésedbe".

Hui ha közbeszólhatott volna, már csak a teljesség kedvéért ő is szívesen megosztotta volna a saját történetét. Az sem lett volna kevésbé nyomasztó vagy elszomorító, mint a másik kettőé. Ő mégsem gondolta úgy, hogy az idők végezetéig a sorsán kellene rugóznia, miközben elszalad mellette az élet, s vele együtt a lehetőség is, hogy olyanná formálja azt, amilyenné szeretné.

Ezen a világon mindannyian egyedül vagyunk. Hiába is próbálják elhitetni velünk az ellenkezőjét, hiába vesz bennünket körül megannyi ember, mindig is magunk maradunk a titkainkkal, rejtett érzéseinkkel és gondolatainkkal. Nincs senki ezen a bolygón, aki megmenthetne bennünket a ránk váró nehézségektől, csakis önnön magunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ideig óráig ne találhatnánk szövetségeseket, akikkel egy és ugyanazon érdek mozgat egy távoli cél irányába. Jin Ho, Hui régi jóbarátja, akihez olyan eszeveszetten el akart jutni, épp ilyen volt.

Hui lehunyta a szemeit, és felidézte magában Jin Ho arcvonásait. Vékony arc, apró ajkak, gyermekéhez hasonlóan csillogó hatalmas, sötét szemek. Egy csalónak mindig megnyerőnek és jóképűnek kell lennie. Azon gondolkodott, vajon mit tenne most régvolt társa, ha az ő helyében lenne.

- Nagyon sajnálom, ami történt veled - Hyuna a jelek szerint rátalált a hangjára. - Szörnyű lehetett átélni mindezt.

- Nem szörnyűbb, mint megölni egy embert és akaratod ellenére gyilkossá válni. Mindnyájunknak megvan a maga keresztje.

- Talán igazad van. Azért hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott bennünket. Te hiszel az ilyesmiben, EDawn?

A szőke megvonta a vállát.

- Nem igazán.

- Én annál jobban. Még nem ismerjük Hui múltját, de biztos vagyok benne, hogy okkal vagyunk itt együtt, mi hárman.

- Nem elég ok, hogy neki volt kocsija?

El sem tudod képzelni, milyen kemény munka volt ellopni, te barom...

Hyuna eleresztette a füle mellett a srác epés megjegyzését.

- Ha Hui felébred...

- Laposra ver mindkettőnket - fejezte be a mondatot E'Dawn, a lány azonban rápirított.

- Jó ember. Biztos vagyok benne.

Furcsa volt ezt hallani. Hui megannyi jelzőt képes lett volna magára aggatni, de hogy jó legyen, az már semmiképpen sem fért volna bele a képzeletbeli kalapba. Pontosan tudta, hogy amit csinál - példának okáért mások meglopása és megtévesztése-, az minden, csak nem helyénvaló. Azonban ő ehhez értett, és tekintve, hogy mindenki olyan foglalkozást igyekszik keresni, amihez konyít is valamicskét, nem volt egy eltévelyedett választás a bűnözés útjára lépni. Legalábbis Hui így gondolta.

Honnan is feltételezhette volna Hyuna a jó szándékot? Hiszen nem is ismerte, ezen az elcseszett éjszakán találkoztak először. Az egyetlen számlájára írható jócselekedet kimerült abban, hogy felvette a kocsijába ezt a két potyautast, igaz, abban is több volt a kényszer, mint a szabad akarat. Zötykölődéssel teli utazása során a hátsó ülésen immáron másodjára érezte úgy, hogy mindjárt elneveti magát a helyzet egyszerre tragikus, de annál komikusabb voltán.

Elől megszűnt a beszélgetés, a lány minden bizonnyal végre átadta magát Álomföld hívó szavának. E'Dawn lejjebb halkította a rádiót, így a motor kellemes duruzsolásán kívül nem sok minden mást lehet hallani az utastérben. Egész andalító volt, Hui pedig azon kapta magát, hogy szemei újra és újra lecsukódnak, hiába próbál ébren maradni. Úgy tervezte, az első pihenőhelynél visszalopja a kocsit, és otthagyja a semmi közepén azt a kettőt, de most, így utólag elvetette ezt az ötletet.

Hyuna azt mondta, hogy jó ember. Maga sem értette pontosan, hogy miért, de rá akart szolgálni erre. Talán mert ezelőtt senki, még csak elméleti síkon sem tartotta őt annak? Nevetséges...

Felülírhatná az elképzelését a magányos farkasként való utazásról. Egy falka mindig erősebb, mint egyetlen ragadozó, és nagyobb az esély az életben maradásra is. Meglehet, elhamarkodott dolog volt azt hinni, hogy Hyuna és E'Dawn nem lennének képesek előremozdítani őt a célja felé, épp ellenkezőleg: jócskán meg is könnyíthetnék a dolgát. Ha valaki, akkor ő rá tudná őket venni arra, hogy csatlakozzanak hozzá és együtt vigyék véghez, amit kiötlött.

Igen... ezt fogom tenni...

A tudatra, hogy immáron kész tervvel rendelkezik a másnapra, egész megnyugodott. Olyannyira, hogy könnyűszerrel, minden nehézség nélkül képes volt álomra hajtani a fejét az éjszaka hátralévő részére.

***

Megállt az autó.

Ahogyan Hui koffein után tompán lüktető aggyal tért magához nem kimondottan kényelmes fekhelyén, azonnal sikerült fenti megállapítást tennie. A letekert ablakokon beszűrődött a napfény, a távolból pedig a monoton hömpölygő forgalom hangjai csapták meg a fülét. Megpróbált felülni, a mozdulatsor azonban fájdalmas érzéssel járt deréktájon, így nem tudott megálljt parancsolni egy szisszenésnek és némi szitkozódásnak. A gumipók időközben alaposan elszorította a csuklóját - úgy döntött ez lesz az első dolog, amitől valamilyen úton-módon, de meg fog szabadulni.

- Jó reggelt, Csipkerózsika.

A nem várt üdvözlésre kis híján megállt a szíve. A jelek szerint sokkal rosszabbul fogta fel az őt körülvevő környezeti elemeket, mint ahogyan azt elsőre gondolta, E'Dawn ugyanis a sofőr oldali ülésről figyelte ténykedését. Nyúzottnak látszott, szájában cigaretta parázslott. Az ajtót nyitva hagyta, hogy ki tudja nyújtóztatni az éjszakai műszakban jócskán elgémberedett lábait.

- Ez egy benzinkút, nem kéne rágyújtanod - morogta Hui egy gyors terepszemlét követően, majd a két ülés között előrehajolt a szőkeséghez.

- Valamiben meg kell halni - felelte E'Dawn közönyösen, tekintete a semmibe révedt.

- Akkor legalább adhatnál egyet nekem is.

A fiú szó nélkül teljesítette a kérést. Kabátzsebéből egy doboz cigit halászott elő, majd egy szálat Hui ajkai közé tolt.

- Ha eloldoznál, talán meg is tudnám gyújtani.

- Azt lesheted. Annyira azért nem vagyunk barátok.

E'Dawn tüzet csiholt sötétkék öngyújtójából, és a lángot a „fogoly" felé tartotta.

- Kösz - szívta mélyre az első slukkot Hui, míg E'Dawn dörmögve süllyesztette vissza a belső sebbe a papírdobozt és a gyújtóját. - Nem is vagy te olyan rossz gyerek.

Így, cigivel a fogai között elég mókásan ment neki a beszéd - mintha valami eddig felfedezetlen dél-koreai akcentust használt volna.

E'Dawn szóra sem méltatta.

- Oké, oké, megértem, ha csöppet bizalmatlan vagy velem, de basszus! Egész úton úgy akarsz velem viselkedni, mint akinek lenyomtak egy pokrócot a torkán? Egyáltalán hová megyünk?

- Nem szükséges tudnod - mondta szűkszavúan - És hidd el, nem haragudnék meg, ha befognád a szádat, egész éjjel vezettem, és majd' beszakad a fejem.

Jól kinyílt a kölyök csipája!

Mielőtt jobban elmélyülhettek volna a beszélgetésben, mely gyanúsan nem vezetett sehová, Hyuna vékonyka alakja bukkant fel Hui látóterében. A lány a szemközti shopból közeledett feléjük, kezében egy nejlonszatyorral és egy tartóban három papírpohárral. Minden kétséget kizáróan megérkezett a reggeli. A tudatra Hui gyomra hangos korgással adta hírül a nagyvilágnak: ennél szebb és jobb nem is történhetne most vele, mire E'Dawné is hírt adott magáról.

- Legalább ebben egyetértünk - vigyorodott el Hui.

Az alkalmi ételfutár arca széles mosolyra rándult, ahogyan megpillantotta a svindlert.

- Magadhoz tértél? - kérdezte, majd átadta E'Dawnnak a kávéját és kihalászott neki egy szendvicset is a kezében szorongatott zacskóból.

Az elrebegett egy köszönömöt, majd kiszállva a kocsiból látott neki megsétáltatni magát és a reggelijét. Hyuna azonnal elfoglalta a helyét, és kíváncsian fordult hátra a még mindig cigarettájával babráló Huihoz.

- Nem fáj semmid?

A fiú megcsóválta a fejét.

- Volt már rosszabb.

- Ne haragudj emiatt - sandított a Hui csuklóit díszítő mesterműre Hyuna. - E'Dawn csak így volt hajlandó megengedni, hogy velünk gyere, nehogy őrjöngeni kezdj út közben.

- Igazán? - Hui szájából kis híján kiesett a cigi, ahogyan megpróbálta visszafojtani kitörőfélben lévő röhögését. - Jelentem, kiválóan szuperál, lassan le fognak esni a kérdéses végtagjaim. Meddig óhajtjátok még rajtam tartani?

Hyuna eleresztette a füle mellett a kérdést.

Nyilván ezt még nem beszélték meg azzal a marhával.

A lány gyorsan témát váltott, és az ölébe húzta a szatyor tartalmát.

- Biztos te is éhes vagy, vettem kávét és szendvicset.

- Az most jól esne, köszönöm.

Hui némi ügyetlenkedés árán - megkötözött kezekkel elnyomni egy cigit nem éppen könnyű feladat - megszabadult az eddig szájában tartott dohányterméktől, hogy valami sokkal finomabb fogyasztásába kezdjen, mint a nikotin és kátrány. Nem hitte volna, hogy egy nap ölni is képes lenne ezért a standard benzinkúti kosztért.

Hyuna kicsomagolt neki egy sonkás szendvicset és ügyesen a kezei közé adta, majd amikor megbizonyosodott róla, hogy Hui nem ütközik nehézségekbe korlátozott képességei végett az evés terén, ő is nekilátott a sajátjának. A kis vörös szerencsére sokkal beszédesebbnek bizonyult, mint antiszociális hajlamokat dédelgető társa.

- Ha nem tudnám, hogy a zsaruk elől menekülünk, simán azt gondolhatná az ember, hogy ez egy kirándulás - jegyezte meg elmosolyodva.

- Örülök neki, hogy ilyen pozitívan fogod fel, ami történik.

Hui nagyot harapott a jókora méretekkel megáldott kiflibe, a szájában szétáradó ízharmóniába pedig szabályosan beleremegtek az ízlelőbimbói.

- Semmit sem javítana a helyzeten, ha kétségbe esenék vagy azon stresszelnék, mikor kapcsolnak le bennünket.

A svindler igazat adott neki, s ezt lelkes bólogatással jelezte felé, ugyanis tele szájjal eléggé nehezére esett volna anélkül megszólalni, hogy ne potyogtasson össze mindent.

- Hui...

- Hm?

Hyuna láthatóan feszengeni kezdett, ahogyan a hajába túrt, ujjai pedig elvesztek göndör fürtjei között. Úgy tűnt, mondani szeretne valamit, de aztán mégsem szólt semmit. Hogy a kettőjük között beállt kínos csendet megtörje, Hui új irányba kezdte terelni a beszélgetésüket.

- Gondolom van valami elképzelés, hogy hogyan tovább, nem? - kérdezte.

A lány arcán átfutott valami. Bizonytalan volt, mit is válaszoljon, ezt Hui azonnal képes volt megállapítani a kifejezéséből.

- Tudod... - ismerte be. - Egyelőre nincs kiforrott tervünk. Nem igazán gondolkodtunk még ezen.

Épp erre számítottam.

- Nekem van egy ötletem - jegyezte meg a fiú csak úgy mellékesen, s közben úgy tett, mint aki nagyon, de nagyon a szendvicse elpusztításával van elfoglalva. - Pontosabban ismerek valakit, aki valamennyiünknek tudna segíteni.

- Hozzá készültél olyan nagyon a kalamajka előtt?

- Régi barát, bár nem éppen angyali származású, ahogyan én magam sem vagyok az. Ez mennyiben jelenthet hátrányt?

- Az attól függ, milyen csínytevéseket követtetek el - Hyuna kiszabadította a kartonpapír tartóból az egyik poharat, és felnyitotta a tetejét. A korábban kényelmetlenséget árasztó kisugárzása immáron a múlté volt, ahogyan néhány vékonyka, hosszúkás tasakot halászott ki a reklámszatyorból. - Kérsz cukrot?

- Köszönöm, egyet - felelte két nyámnyogás között Hui. - Nem vagyok maffiózó vagy ilyesmi, ha arra gondolsz, és biztosíthatlak, hogy Jin Ho is tiszta, már amennyire ilyesmit ebben a körben állítani lehet. Inkább bennünket küldenének a halakkal aludni, mint hogy mi betonozzunk be egy tagot.

- Mégis mi a fenével foglalkoztok?

- Hmmm... azt hiszem, a legjobb kifejezés az lehet rá, hogy hivatásos csaló. Igen, Jin Ho és én hivatásos csalók vagyunk.

- Mint a Kurosagiban?*

- Mindenkinek ez a japán sorozat ugrik be arról, amit csinálunk? - sóhajtott fel Hui, de aztán úgy döntött, talán jobb is, ha nem bonyolítja túlságosan a magyarázatot Hyuna számára. - Igen, valami olyasmi, mint ott.

- Ez kimondottan izgalmasnak hangzik.

- Az emberek általában nem ezzel a szóval szokták illetni a hivatásomat. De mit ne mondjak, nem unatkozok - jegyezte meg Hui. - Figyelj, Jin Ho egészen biztosan ki tudna húzni a slamasztikából, amibe kerültünk.

- Hui, ez a "slamasztika"... én...

- Elég volt a vidéki romantikából, fiatalok - bukkant fel E'Dawn feje a lehúzott ablakon keresztül. - Tovább kell mennünk, ha nem akarunk pár fakabátot a seggünkbe.

- Biztos vagy benne, hogy még a nyomunkban lehetnek? - tette fel a kézenfekvőnek látszó kérdést Hui, mire a szőke egy napilapot dobott az ölébe.

- Az éjféli hírekben még nem szerepeltünk, de azért a mai krónika már említést tesz rólunk és a balesetekről, amiket okoztál.

Hyuna elorozta az újságot, mielőtt társa egyáltalán egy pillantást is vethetett volna a címlapra, és fennhangon olvasni kezdett, miután megtalálta a róluk szóló tudósítást. A cikk szerint összesen hat sérültet számlált a tegnapi kalamajka, mely során a rendőrség és egy lopott személygépkocsi fogócskázták át magukat a gyorsforgalmi úton, egészen Szöul belvárosáig, ahol a deviáns járműnek nyoma veszett. Azóta körözést adtak ki az autóra, továbbá várják azok jelentkezését, akik valamiféle információval bírnak az éjszakai száguldozó kilétét illetően.

- "Lopott személygépkocsi?" - idézte vissza a hallottakat E'Dawn, továbbra is az ablakban könyökölve, majd kérdőn meredt a kávéját töretlen lelkesedéssel szürcsölgető Huira. - Te loptad ezt a kocsit?

____

* A Kurosagi egy még 2006-ban futott japán dorama Yamashita Tomohisa főszereplésével. A történet eredetileg mangaként indult, az alapsztori szerint a főszereplő életét gyerekkorában svindlerek teszik tönkre, ezért Kurosaki maga is csalóvá válik, hogy bosszút álljon rajtuk.

***

Magamhoz képest viszonylag hamar megérkezett a következő rész, melyért sokkal inkább Ti vagytok a felelősek, mintsem a háromhetes szabadságom, melynek minden napját alaposan kiélvezek. Ugyanis a Ti kommentjeitek és szavazásaitok ösztökéltek a leginkább arra, hogy minél gyorsabban hozzam nektek a folytatást ♥ Nem tudok elég hálás lenni Nektek a visszajelzésekért, amiket hagytok! Elképesztően boldoggá tesztek velük ♥ Remélem, hogy ez a rész is elnyerte a tetszéseteket!