Rázós utazáson voltak túl, E'Dawn pedig, ahogyan mostanában mindennel kapcsolatban, így a nemrég átélt kaland irányába is ambivalens érzéseket táplált. Kis híján emberrablás áldozatává vált, a rendőrség a nyomukba szegődött, a sofőr szerepében tetszelgő Hui pedig két balesetet is generált az éjszakai forgalomban, mire sikerült lerázni a terhes társaságot.

Jobb híján örülnie kellett volna, amiért mindezt megúszta ép bőrrel. A hatalmas katyvaszban viszont, amely a fejében kavargott, és földi nyelven gondolatoknak hívták őket, olyan szinten elvesztette a térképet, hogy hiába próbálta, nem tudott kiigazodni magán. Valahol mélyen, legbelül élvezte ezt az egészet; a kockázatot, a veszélyt, a kiszámíthatatlanságot. Amikor centiken múlott, hogy az a teherautó nem rohan beléjük, nem érzett semmit, legfőképpen félelmet nem. Teljes közönnyel várta, hogy bekövetkezzen legrosszabb, az viszont nem jött. Kifejezetten csalódottnak sem tartotta magát emiatt.

Saját zavarodottságát már megszokta. Tisztában volt vele, hogy az agya nem más, mint egy évek óta tomboló vihar helyszíne, és ha ebben az ütemben folytatja önmaga leépítését, soha az életben nem süt ki odabenn a nap. A törékeny, tűzcsókolta lány viselkedésén azonban még ő is meglepődött. Hozzá hasonló, épeszű szerzetek kapva kapnának az alkalmon, hogy minden nyom nélkül elmeneküljenek, erre ő homlokegyenest az ellenkezőjére vágyik. Hyuna vékony kezecskéje úgy csusszant ki az ujjai közül, mint egy sosemvolt ábránd, piciny ajkai pedig remegve nyíltak ketté, hogy utat adjanak néhány kifelé kívánkozó, halk szónak.

- El akarok tűnni... veled.

Hui rezzenéstelen arccal fürkészte a vele szemben ücsörgőt, ahogyan az a könnyeivel küszködik. Arcáról semmiféle érzést nem lehetett leolvasni, az általa viselt kifejezés olybá festett, mint egy tökéletesre megmunkált ókori görög szoboré.

- Eszednél vagy? - kérdezte a helyzethez piszkosul nem passzoló higgadtsággal.

Hyuna ajkába harapva igyekezett visszafojtani a kitörni készülő zokogását. E'Dawn némán figyelte a kettőjük között játszódó jelenetet. Nem tudta, mennyire lenne helyes beavatkoznia. A lány újabb nyögvenyelős kísérletet tett a beszédre.

- Nekem nincs hová mennem - hebegte el-elcsukló hangon.

- A semmi még mindig jobb hely annál, ahová én készülök.

- Akkor sem maradhatok itt! - Hyuna kétségbeesetten kapott a fiú karja után, ujjaival körbefonva azt, miközben folytatta - Felvettél a kocsidba, megígérted, hogy magaddal viszel, tartsd be a szavad!

Hui csak a fejét csóválta, miközben finoman lefeszegette a lány ujjacskáit a dzsekijéről.

- Az ki van csukva, stopposkám. Semmit sem ígértem meg neked, és nem, nem számít, mivel próbálsz megzsarolni, mert most már nélküled is a seggemben vannak a zsaruk. E'Dawn légy szíves, segíts kiszállni a kisasszonynak a meseautómból. A körutazás ezennel véget ért, remélem, hogy jól éreztétek magatokat.

E'Dawn némán engedelmeskedett a parancsnak. Óvatosan ért a lányhoz, attól tartva, hogy egy határozottabb mozdulattal fájdalmat okozna neki. Hyunához hasonlóan ő maga sem tartozott a jól tápláltak közé - főleg mert az elmúlt években ritkán érzett éhséget, azt általában valami sokkal felsőbb rendűbb impulzus sikeresen eltompította a szervezetében -, de annyi erő azért szorult belé, hogy ha akarta volna, simán kihúzza azt a makacs kis vöröst a kocsiból. Úgy tűnt, nem lesz más választása, Hyuna ugyanis magától egy tapodtat sem volt hajlandó moccanni az ülésben. E'Dawn felsóhajtva kapott a problémás útitárs jobbja után, hogy csöppet megnoszogassa némi kifelé irányuló erőkifejtéssel.

- Mindjárt ideérnek a rendőrök, és akkor mindhármunkat megbasszák, hallod? - próbált a lelkére beszélni, mire Hyuna teljes erőből rámarkolt a sebességváltóra, mint az első, célnak megfelelő kiálló tárgyra, ami a látóterébe, majd pediglen a kezébe akadt.

- Ha kitöröd, és ezután csak rükvercben tudok menni vele, esküszöm, hogy végigtolatok rajtad!

Hui, mint akinek elevenébe tapintottak vetette magát a vita tárgyára, hogy onnan minél hamarabb eltávolíthassa az ártó női kezet. A procedúra igencsak nehézkes lefolyású volt, s a büszke autó tulajdonosnak jópár idegszála bánta, mire sikerült eljátszania a lánnyal az "Elment vadászni" jelen szituációra átadaptált verzióját, a helyzeten pedig kicsit sem segített az, hogy mindeközben E'Dawn a józanész határain belül maradva a másik oldalról igyekezett kirángatni a deviánst.

Hirtelen és erős rántás próbálta kibillenteni Hyunát az eddig oly biztos pozíciójából, hála E'Dawnnak, a vörös viszont a szabadulás pillanatában azonnal újabb mentsvár után nézett. Másodjára sem aprózta el a választást, és újabb stratégiai fontosságú célpontot szemelt ki magának - Hui bőrdzsekijének nyakrésze kiváló döntésnek bizonyult.

A csimpaszkodás eredményeképpen aztán szinkronban borultak mind a hárman: E'Dawn fenékre ült a járdaszegélyen, Hyuna hanyatt vágódott az ülésen, miközben feje kifelé lógott a kocsiajtóból, Hui pedig félig-meddig a lányon landolt, gyomorszájával nem kívánt, de annál közelebbi kapcsolatba kerülve az oly' hűségesen oltalmazott sebváltóval. A független zsűri minden bizonnyal magas pontszámokkal értékelte volna a bemutatott produkciót, azonban nem voltak sem pontozóbírák, se élő közvetítés, csak ők, így édeshármacskán.

Először E'Dawn tápászkodott fel a betonról. A becsapódás nem tett jót az így is sajgó tagjainak, ami pedig eddig nem fájt - példának okáért a hátsója -, nos az innentől kezdve szintúgy hírt adott hasogató létezéséről.

Tekintete azonnal találkozott a világot jelenleg fejjel lefelé szemlélő Hyuna csodálkozó pillantásával. Kifejezetten aranyos látványt nyújtott így, hogy jelen pózban egyetlen rakoncátlan tincs sem keretezte arcát, és homloka is szabadon maradt.

- Mássz már ki a kocsimból... - hallatszott egy fájdalmas nyögés kíséretében, ahogyan Hui feltápászkodni igyekezett.

Gyors terepszemlét tartva döbbent rá, hogy eddig hol nyugtatta a fejét, de a felismeréssel nem volt egyedül. Míg a svindler arcára a sötétben észrevehetetlenül pír szökött fel, addig Hyuna kifejezetten nem zavartatta magát a történteken, mintha számára már-már megszokott dolog lenne, hogy kvázi vadidegen srácok a mellei között kötnek ki arccal. Hui aztán némi zavart torokköszörülés után azért visszatért a fennálló problémához, jelesül az ülésen kiterült lányhoz, aki a világ minden kincséért sem akart lejjebb adni a ragaszkodásából. Váltva néhány jelentőségteljes pillantást férfitársával, telepatikus úton született meg a következő terv.

Míg Hui a lány két bokáját fogta meg, addig E'Dawn a vékonyka csuklók után nyúlt, s együtt láttak neki a világ legkönnyebb sózsákjának kiemeléséhez. Az áldozat rúgkapálva tiltakozott a bánásmód ellen.

- Tegyetek le, vagy sikítok! - fenyegetőzött.

A srácok minden további nélkül engedelmeskedtek az édes teher követelőzésének, miután kellő távolságra sikerült szállítani a gépjárműtől. Hyuna azonban a szabadulást követően kapva kapott az alkalmon és Hui jobb lábán, amely köré olyan erővel sikerült a karjait fonnia, hogy félő volt, problémák akadnak a szóban forgó végtag vérellátásával.

- Kérlek! Ígérem, a hangomat sem hallod egész úton!

E'Dawn tanácstalanul ácsorgott kettőjük mellett.

- Megmondtam már, nem vagyok segélyszervezet! - Hui ingerülten förmedt a lányra. - Állj a sarkadra és tegyél valamit az életeddel, mert más nem fogja helyetted leélni és rendbe hozni, amit elrontottál!

- Megöltem valakit, mégis hogyan hozzam helyre?!

E'Dawn elkerekedett szemekkel nézett le a betonra roskadt lányra, akiből a legfőbenjáróbb bűnként azt tudta volna kinézni, hogy lecsap egy legyet. Erre tessék, mégiscsak több lakozott benne, mint azt első látásra bárki is gondolta róla.

- Nem szándékosan tettem, baleset volt! Én csak szeretnék elmenekülni! - zokogott fel.

Hui nem szólt semmit, csupán lefeszegette magáról Hyuna karjait, és némán elindult az autó felé. E'Dawn tekintete oda-vissza vándorolt egyik útitársáról a másikra. Bár minden, amit tudott Hyunáról, nagy vonalakban kimerült az előbbi vallomásban, mégis úgy érezte, tennie kell valamit. Sürgető vágy kerítette hatalmába, hogy színre lépjen.

Mindig ezt csinálta. Hagyta, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek körülötte, tehetetlen sodródva az árral. Ez volt az, ami biztonságot adott neki a mindennapokban. Néha egy hang a fejében ilyenkor gyávának nevezte, E'Dawn azonban ügyet sem vetett rá, ahogyan a késztetésre sem, hogy változtasson az élet folyásának menetén. Habár saját magát nem akarta megmenteni, úgy tűnt, ez nem jelentette azt, hogy mások irányába is érzéketlenné vált.

- Hui! - szólt a lelépni készülő svindler után, ujjait pedig ökölbe szorította az indulat.

Az még csak hátra sem pillantott, süketet színlelve folytatta útját a kocsi felé. Nem számított a folytatásra, és arra sem, hogy pont egy olyan széthullott ember csinálja vele azt, amit, mint a látszólag gyámoltalannak tetsző E'Dawn.

A szőkeség egy határozott mozdulattal ragadta meg a vállát, maga felé penderítette, és ököllel akkora ütést mért Hui arcára, hogy annak hátrabicsaklott a feje és megtántorodott. E'Dawn nem adott időt a válaszcsapásra, a következő jobb egyenesével a padlóra küldte ellenfelét, aki eszméletlenül, vérző orral terült szét a betonon. A fiú megállt a test fölött, és párszor megrázta az öklét.

- E'Dawn...!

Hyuna a háta mögött felsikkantott, s az éles, vékony hang éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy magához térítse őt abból a furcsa állapotból, amelybe az imént került. Hátrafordult a lányhoz.

- Nincs mitől félned - mondta kedvesen, arcán halovány mosollyal. - Ha ő nem segít, majd én megteszem.

***

Hui gyorsan kegyvesztetté vált a saját kocsijában. Miután eddig a járgány kapitányának szerepében tetszelgett, most be kellett érnie a hátsó üléssel, ahol elfektették, mint egy zsák krumplit. Csúnyán lefokozták, igaz, az önérzetében esett csorbáról egyelőre semmi tudomása nem volt, lévén, hogy azóta sem tért magához, hogy E'Dawn olyan szépen elbánt vele.

Az említett elfoglalta a megüresedett pozíciót a volán mögött. A város kanyargós és eldugott útjain keresztül feltűnésmentesen tudták átszelni a képzeletbeli településhatárt. A vakítóan színes fényjátékokat felváltotta az üres és semmitmondó lámpafény, mely abnormálisan narancsosra festette a sztrádát és az azt övező fáktól és cserjéktől zöldellő területet.

A rádióban éppen híreket mondtak. Hyuna, aki indulás óta ugyanazt a papír zsebkendőt szorongatta a kezében, most a masina felé nyúlt, és feljebb tekerte a hangerőt.

- Hátha minket is megemlítenek - indokolta tettét.

Hangjában kimerültség bujkált, a sírástól pedig rekedt volt kicsit. Nemrégiben sikerült úgy, ahogy megnyugodnia, E'Dawn pedig úgy látta helyesnek, ha nem zargatja őt, míg ez be nem következik. Úgy gondolta, ha egy fokkal alkalmasabb lesz a helyzet, rákérdez erre az egész gyilkosságos históriára. Ha nem is mindent, de legalább az alapsztorit joga volt ismerni, miután elvállalta ezt az egész szöktető akciót.

Nem volt pontos úti célja. Csak elindult valamerre, azóta pedig a megérzéseire hagyatkozott. Valahol bízott benne, hogy a lány konkrétabb elképzelésekkel rendelkezik a végcéllal kapcsolatban, mint ő, és hogy hamarosan ennek is hangot ad majd.

Azonban nemcsak Hyuna története vagy az előttük álló út foglalkoztatta. Volt még valami, ami nyugtalanította. Habár Huit sikerült rövid időre ártalmatlanná tennie, a fiú előbb, vagy utóbb fel fog ébredni, akkor pedig nem biztos, hogy örülni fog annak, amivel szembesülni kényszerül. A gondolatra reflexszerűen nagyot nyelt. Hyuna erőltette, hogy ne hagyják a fiút egyedül a járdán fekve, E'Dawnba pedig szorult annyi jó érzés, hogy belemenjen a dologba. Arról azonban lövése sem volt, mit fog kezdeni Huival, ha bekövetkezik az elkerülhetetlen. Kíváncsi lett volna, Hyuna erről mit gondolhat, meg úgy összességében a fennálló helyzetről.

- Nem voltunk benne... - dőlt hátra az ülésében a vörös.

Ahogyan E'Dawn lopva rápillantott néha, látta, hogy a lány erőteljesen küzd elnehezedő szemhéjai súlyával.

- Aludj nyugodtan - bátorította.

Nem ismerte ezt a környéket, és arról sem volt tudomása, hol lehet a legközelebbi pihenőhely vagy útszéli motel, ahol egy fokkal kényelmesebb körülmények között dőlhetnének le néhány órácskára. Eleve abban sem volt biztos, hogy tanácsos lenne megállniuk most, hogy valószínűleg rájuk állítottak a rend néhány elvakult őrét. E'Dawn nem érezte magát fáradtnak. Úgy saccolta, hogy képes lesz átvezetni az egész éjszakát.

Hyuna a fejét rázta mellette.

- Nem akarok - felelte. - Neked is jobb, ha valaki beszélget veled.

Mintha olyan sokat trécseltünk volna idáig...

- És mégis miről szeretnél fecsegni most, hogy a nyakunkba szakadt a világvége?

- Nem tudom - Hyuna megvonta a vállát, majd az ablak felé fordult. - Még meg sem köszöntem neked, amit értem teszel.

- Ezen nincs mit köszönni - vágta rá szinte azonnal E'Dawn. - Bajban voltál.

A lány lemondó sóhajt hallatott.

- Még most is abban vagyok.

- Ha gondolod, és attól jobban érzed magad, nekem elmondhatod, mi történt veled.

Hyuna hezitált pár végtelennek tetsző másodpercig, de aztán csak belekezdett.

- Tudod én sosem voltam valami jó kislány. Még a csapból is az folyik, hogy egy nő legyen kedves, alázatos, és hajtson fejet mások előtt, de én a saját törvényeim szerint akartam élni. Úgyhogy sikerült egészen fiatalon lelépnem otthonról, és megtalálnom a helyemet egy egészen más világban. Nem élek pompában, egy üveg sörnél nagyobb fényűzés ritkán jut a magamfajtának, de ezt nem bánom. Szabadságra vágytam, és megkaptam, álmodni sem mertem volna ennél hatalmasabb gazdagságról. Egy kis fodrászüzletben kaptam munkát, nagyon élveztem ott dolgozni. Aztán ma este bejött egy fazon. Rajtam kívül senki sem volt már benn, nem is akartam már vállalni, de aztán meggondoltam magam...

A mondatok ezek után nyögvenyelősebben érkeztek. Hyuna ajkait keserű mosolyba rándították a kellemetlen emlékek.

- Kikezdett velem. Meg akart erőszakolni a fodrászat kellős közepén, de én nem hagytam magam. Azt hiszem dulakodtunk, olyan gyorsan történt minden, hogy alig tudom felidézni, hogyan is történt pontosan. De a végén... baleset volt. Rosszul esett, beverte a fejét és vége. Nem szenvedett, csak fogta magát és meghalt. Szerencse a szerencsétlenségben, nem gondolod?

E'Dawn egy darabig némán emésztgette a hallottakat.

- Ha ártatlan vagy, miért menekültél el? - kérdezte egy kis idő után.

- Mégis ki hinne nekem? Nem vagyok több, mint egy buta liba, aki előszeretettel öltözik úgy, mint egy útszéli pillangó, és néha huncut dolgokat művel, amikor olyan kedve van.

- Frappáns egy önvallomás - ismerte el E'Dawn.

- Ez az igazság, nincs ebben semmi művészi.

- Nekem azért tetszett.

Néhány percnyi csend állt be a beszélgetésbe. A fiú megelőzött egy előttük araszoló vontatót, Hyuna pedig ismételten a tovasuhanó, éjsötét tájat kezdte fürkészni.

- Kíváncsi lennék rá, mi visz rá egy magadfajtát arra, hogy ekkora őrültséget csináljon - adott hangot egy idő után a gondolatainak Hyuna, ahogyan kikönyökölve a lehajtott ablakon bambult kifelé a semmibe. Közel járhatott hozzá, hogy elnyomja az álom, hiába küzdött ellene olyan rendíthetetlenül.

- Igazán érdekel?

Csak egy hümmögést kapott válaszul. Megtette egy igennek. E'Dawn tekintete előre révedt az előttük álló útra, ahogyan válaszolt.

- Az, hogy magam is őrült vagyok.

***

Régóta adós voltam már egy folytatással, tudom, tudom! Sajnos a nagy nyári pihenés előtt jócskán ráhúztunk a munkahelyemen, így nem igazán maradt időm kiélni magam írás terén az utóbbi időben :(
De majd most! Három hetes szabadságom töltöm jövő héttől, úgyhogy terveim között szerepel, hogy behozzam a lemaradást minden téren, legyen az a Triple H, a Muse Complex, vagy a Díjacskák, amikkel szintén tartozom még Nektek!
Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket az új rész, és a továbbiakban is nyomon követitek majd a trió történetét! Örömmel fogadok bárminenű észrevételt, ne kíméljetek! ♥