Későre járt, már csak ő maradt az aprócska szalonban. A többiek - egy másik lány és a tulaj - jó ideje végeztek az aznapi vendégekkel. Igazából már ő is a holmiját pakolta, amikor az üzlet ajtajára szerelt csengettyű vidám hangon jelezte előre egy utolsó utáni pillanatban betoppanó kuncsaft érkezését. A lány gondolatban megfeddte magát, amiért megint elfelejtette megfordítani a "Nyitva" táblát, majd kényszeredett mosolyra húzta az ajkait, ahogyan a betérő felé fordult.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte minden magára erőltetett udvariasságával, és lopva végigtekintett az előtte ácsorgó férfin. Túl a harmincon, inkább a negyven felé stagnált. Jól öltözött, öltönyt, inget és nyakkendőt viselt, a márkás kölni illata pedig már-már teljes egészében belengte a zsebkendőnyi helyiséget az alatt a röpke húsz másodperc alatt, amit benn töltött.

Hyuna nem szokott hozzá az ilyen skatulyából kihúzott fickókhoz. Az üzlet nem egy Gangnam vagy hasonló kaliberű környéken helyezkedett el, és csak nagy ritkán szédelgett be pár módosabb ember. A lány éppen ezt szerette benne. Nem várták el tőle, hogy a maga szabad száját és stílusát egy kényelmetlen álca mögé rejtse. Itt szabadon nevethetett, csipkelődhetett a vendégekkel, viselhette a nyári forróságban olyan nagyon kedvelt szellős, rövid ruhácskáit, és senki sem szólta meg érte, ha egyszer-kétszer kikandikált belőlük a válla, vagy a kelleténél többet mutatott meg magából.

Ezt a pasast viszont nem ismerte. Meg merte volna kockáztatni, hogy ezelőtt még egyszer sem látta itt. A tudatra - maga sem értette pontosan, hogy miért - de furcsa érzés kezdett kavarogni a gyomrában.

- Nem akartam alkalmatlankodni, csak láttam, hogy még nyitva vannak. Egy gyors borotválást szeretnék kérni, ha még megoldható.

A kellemetlen érzet nem akaródzott múlni. A lány az asztalon heverő hosszú kendője után nyúlt, amit a hűvösebb estéken szívesen terített magára. Úgy érezte, mintha ez valamiféle védelmező erőteret vonna köré és a férfi felettébb furcsa aurája közé. Sorra vette a lehetőségeket: nemet is mondhatna neki, és egy csapásra túl lenne ezen az egészen. Vagy elvállalhatná őt annak ellenére is, hogy látványosan jégkockák versenyeznek a hátán tőle. Nagyon kellett neki a pénz és egy kis extra mindig jól tud jönni. Végül az utóbbi mellett döntött. Az is lehet, hogy ha elég kedves és készséges lesz, több borravalót is kaphat! Egy ilyen muksónak biztos nem aprópénzzel van tele a pénztárcája!

Menten felderült az arca, és egészen más szemmel kezdte nézni a fojtogatóan fülledt szalonban nyakkendőjét lazítgató férfit.

- Ez a szerencsenapja, uram! - ragadta meg a párnázott, vörös forgószék támláját, és hellyel kínálta a jatt ígéretével kecsegtető vendéget. - Ha csak öt perccel később érkezik, már nem talált volna itt!

A fickó arcvonásai enyhültek kicsit. Hallva, hogy még kiszolgálásban részesül, leült a felajánlott műbőr trónusra.

- Nagyon köszönöm. Ma este fontos programom van, ahol nem mutatkozhatok úgy, mint aki sündisznóval törölközött.

Hyuna felkacagott a frappáns hasonlaton.

- Máris orvosoljuk a problémát!

A légkör érezhetően oldottabbá vált, és a lány kezdeti feszültségének is nyoma veszett, ahogyan egy törölközőt tekert a kuncsaft nyaka köré, majd óvatosan hátra döntötte a széket. Felkevert némi borotvahabot, amit finoman oszlattott el a férfi arcán. Csak most vette észre, milyen sokat mondó, mogyoróbarna szemei vannak. Azon gondolkodott, hogy szóvá teszi felfedezését, de aztán végül megtartotta magának. A környékbeliekkel bátran lehetett szókimondó, de egy ilyen pénzes pacákkal, aki mintha egy egészen más világból csöppent volna hozzájuk, nem akart tapintatlan lenni, vagy esetleg túllőni a célon. Így inkább alsó ajkába harapva hajolt a férfi fölé, hogy munkához lásson.

Amikor a szalonba került, még szörnyen ügyetlenül bánt a pengével, manapság viszont kevesen voltak ügyesebbek nála. Hyuna most a szokottnál is jobban koncentrált rá, hogy még csak véletlenül se ejtsen vágást a férfi bőrén. Igyekezetében még közelebb hajolt, elnyíló ajkakkal irányítva a habon könnyedén sikló penge útját. A tükörre szerelt színes izzók sejtelmes fénye csalafinta szivárványba öltöztette a testét, rakoncátlan, vörös fürtjei pedig mintha tiltott tűz lángjaiként csókolták volna az arcát. A lány pontosan tudta, milyen hatást képes kiváltani a férfiakból, és kifejezetten élvezte a helyzetet, de csak akkor működtette ezt a képességét, ha szükségét érezte. Jelenleg a busás borravaló ösztökélte arra, hogy nem sokat, csak egy kicsit kiengedje a buja kis fenevadat a ketrecéből, épp annyira, hogy az még ne legyen kimondottan kihívó vagy közönséges.

Mégsem számított rá, hogy a titkos jelek reakciót váltanak ki a másik oldal részéről, pedig gyakorlott szívfelbujtó hírében állt. Talán inkább csak ettől a jól szituált, illemtudó alaktól nem várt viszonválaszt az ő vérpezsdítő kis játékára. Bárhogy is volt, akár tetszett, akár nem, ujjbegyek finom tapintására lett figyelmes fedetlen combján. Először azt hitte, csak képzelődik, de ahogyan a csiklandós érzet a belső combja irányába indult, és egyre feljebb készülődött, már biztos volt benne, hogy nem az elméje űz vele kegyetlen tréfát. Ujjai élettelenné váltak, kis híján belevágott a vendégbe, ahogyan felegyenesedett és hátralépett a széktől. Remegő kezéből kiesett a penge és hangos csattanással ért padlót. Kérdőn nézett az odalenn keleti kényelmet élvezőre. Az nem szólt semmit, szemei azonban így is beszéltek helyette.

Hyuna torka összeszorult, egy hangot, annyit sem volt képes kipréselni magából. Úgy érezte magát, mint egy riadt őzike, és legalább olyan gyámoltalannak is festett. Tudta, hogy mondania kell valamit, bármilyen lehetetlen küldetésnek is látszott ez abban a pillanatban.

- Azt hiszem, félreértett engem... - nyögte ki végül hatalmas kínok árán.

Hangja vékonnyá és rekedtté vált, szíve hangos kalapálását a fülében hallotta visszhangozni. A végzet asszonyából egy szempillantás alatt vedlett vissza gyenge kislánnyá.

A férfi felkelt a székből, beletörölte a megmaradt habot a nyakához rögzített törölközőbe, és megindult Hyuna felé.

- Kevés félreérthetőbb dolog van ennél - mondta, alakja pedig vészesen közeledett Hyuna felé.

Azt megbénította a félelem. Soha senki nem akarta még bántani vagy kihasználni őt, és akarata ellenére sem adta magát oda egyetlen srácnak sem. A fiúk errefelé épp olyannyira benne voltak a játékokban, mint ő maga, és sosem követeltek többet annál, mint amit néhanapján kaptak tőle. Ez a férfi viszont más volt, nagyon más. A lány pedig bármennyire is megfogadta az elején, hogy nem csinál semmi olyat, amivel bajba keveredhet, végül észre sem vette, hogy sikerült csúnyán megszegnie a saját ígéretét.

- Én nem akarok magától semmit! - sikkantotta, de már túl késő volt.

Nem volt még dolga férfival. Legalábbis olyan erős és heves természetűvel, mint ő, biztos, hogy nem. Az előbb még olyan kellemesnek tartott közelség most megrémítette, viszolygott tőle, ahogyan a férfi a karjai közé zárta. Kalitkába zárt kismadárként, kétségbeesetten próbált szabadulni a szorításból, mely csak egyre erősebb és erősebb béklyók közé fogta őt. A dulakodás közepette utolsó mentsvárként beletérdelt a férfi gyomrába. Elvétette a célt, de még jobban is járt vele - támadója eltorzult arccal kapott az ágyékához, ő pedig kicsusszanhatott a fogságból.

Tekintete megakadt a kövön árválkodó borotvapengén. Gondolkodás nélkül nyúlt utána és maga elé tartva alkalomszülte fegyverét kezdett a kijárat felé hátrálni. Nem érdekelte, hogy tárva nyitva hagyja a boltot, vagy hogy a bevétel még a kasszában van. Még csak eszébe sem jutottak ilyen és ehhez hasonló dolgok. Csupán menekülni akart, nem számít hová, csak el innen.

- Te kis kurva!

Az állatokéhoz hasonló ordításra akaratlanul is összerezzent. Reszkető ujjait a penge markolata köré fonta, és igyekezett elnyomni magában a feltörni készülő zokogást. Félt. Talán egész életében nem félt még ennyire, mint most.

- N-ne közelítsen!

- Különben? Különben mit csinálsz, hm? Belém állítod ezt a szart?!

A férfit egyáltalán nem tartotta vissza a neki szegezett éles tárgy. Agyát teljesen elborította a vörös köd, ahogyan gondolkodás nélkül újabb rohamra indult. Megragadta a lány törékeny csuklóját és kifordította belőle a pengét. Hyuna fájdalmasan felsikkantott, a következő pillanatban pedig, mielőtt még segítséget kérhetett volna, egy hatalmas, érdes tenyér tapadt a szájára.

- Dolgozz meg azért, amiért fizetek, angyalkám!

A lány a pulton találta magát, testéhez követelőzően préselődött egy másik. Könnyektől égő szemekkel pillantott körbe, hátha talál valamit az asztalon, amit gond nélkül elérhetne és a hasznára válhatna, de alig látott tisztán. Az eddig kellemesnek tartott, fűszeres illatú kölni most szabályosan marta a torkát. Végső elkeseredésében fogait teljes erejéből az ismeretlen kézfejébe mélyesztette. Érezte, ahogyan átszakítja a bőrét, szájában pedig fémes íz áradt szét. 

A férfi, felmorranva a váratlan visszavágásra, elkapta a kezét és ütésre lendítette azt. Hyuna még időben ki tudott térni a támadás elől, a háta mögötti tükör azonban megannyi ezüstszilánkra repedt a férfi ökle nyomán. A lány kihasználta a feltárult lehetőséget és elrúgta magától a nem kívánatos vendéget - ezúttal sikerült megtalálnia a gyomorszáját. A gentleman megtántorodott egy pillanatra, ezzel újabb esélyt adva a menekülésre. Hyuna ellökve magát az erős mellkastól csusszant le a pultról, míg támadója elveszítve egyensúlyát hátrafelé kezdett zuhanni.

Tompa puffanás kísérte a manővert, amivel az idegen tarkója az asztalsarokkal találkozott. Hyuna szipogva, hátát a falnak préselve nézte végig, ahogyan a fickó eszméletlenül dől el a földön. A fém sarokvédő vöröslött a vértől.

- Szent Isten...

A lány egész testében remegett, miközben megközelítette az aléltan heverő férfit. Lábai egy idő után felmondták a szolgálatot és a hideg kőre rogyott, egyenesen az ártalmatlanná tett kliens mellé. Nem csinált még ilyet, de a tévében látta, hogyan szokták megállapítani, hogy valaki életben van-e még. Megpróbálta kitapintani a fickó pulzusát, de nem érzett semmit sem. Fejét az izmos, kimunkált mellkasra hajtotta, de sem lélegzést, sem szívdobogást nem hallott odabentről. 

Nem volt képest elhinni, hogy egy ilyen egyszerű balesetben valaki otthagyhatja a fogát. Néhányszor megütögette a férfi borotvahabtól illatos és egy-két helyen még fehér foltos arcát, hátha magához tér, de nem történt semmi. Szólongatni kezdte, erősen pofon vágta, de az nem mutatott életjeleket. Ami még aggasztóbbá tette az egész helyzetet, hogy a kövön egy jókora véres tócsa kezdett el terjengeni, minden vészterhes másodperccel messzebbre és messzebbre nyújtózva a fekete-fehér kockákon.

Törölköző után kapott, hogy felitassa a vért, az azonban úgy hömpölygött tovább, mintha soha nem akarna elapadni. Amikor a harmadik puha pamut anyagot áztatta össze, és ő maga is tetőtől talpig vérben úszott, feladta. Nem tagadhatta tovább az oly nyilvánvalónak tetsző tényt: bárki is volt ez az ember, mostanra már meghalt. 

Felhúzta magához a térdeit és lehajtotta rá a fejét. Olyan aprócskára kuporodott össze, mint egy elveszett kisgyerek. Szabad utat engedett a könnyeinek és hagyta, hogy a forró, sós cseppek végigszántsák az arcát. Fogalma sem volt róla, hogyan tovább.

Nem látott még halott embert, pláne nem ücsörgött mellette. Ekkor még sejtése sem volt arról, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy egy hullával tartózkodott egy légtérben. Ha előre látta volna a jövőt, talán gondolkodás nélkül feladja magát a rendőrségen, végtére is, ez lett volna a helyénvaló döntés.

Mégis, három héttel később, amikor az út végére érkeztek Hui, E'dawn és ő, Kim Hyuna úgy érezte, ha visszapörgethetné az időt arra az estére, amikor megölt egy embert, semmit sem csinálna másképpen. Végtére is, az volt a nap, amikor újjászületett.