Reggel arra ébredek, hogy falaki belém kapaszkodik. Mi ez? Majd meglátom, azt az édes arcát és eszembe jut a tegnap történtek.

Próbálok felállni, kedvesen leszedni magamról Erit, de markol belém, mint párhetes koala az édesanyjába. Muszáj lesz felébresztenem.

– Kislány! Hé, Kislány! Ébresztő, hasadra süt a nap! – rázogattam gyengéden.

– Oto-san? – mondta félálomban Eri. Erre miért is kezdet el megmozdulni bennem valami?

– Nem, Kislány. Aizawa-san vagyok.

– Oh... Aiz-san. – mosolyodott el hírtelen – Éhes vagyok!

Ezt olyan könnyen ejtette ki és felült.

– Öltözzünk fel Kislány oszt induljunk. Asui ideadta a ruhádat, gyere.

El kezdtem öltöztetni és ez olyan természetesnek tűnt. Eddig azt hitem, a gyerekek folyton nyávognak, meg követelőznek és nem fogadnak szót. De Eri mindent megtesz, amit mondok neki.

– Készen is vagyunk.

– Breki! – Kiáltja el magát, amint meglátja a zöld pólóját, amin egy animációs levelibéka ül egy tündérrózsán.

– Igen nagyon édes, most pedig menj le a lifttel, hogy én is fel tudjak öltözni.

– Rendben, Aiz-san. – majd kiment.

Ideje nekem is felöltözni, de most komolyan ez a kislány annyi mindenen ment át, hogy tud egyszerűen egy békás felsőnek őrülni. Ez kész rejtély.

Miután a kiléptem az ajtón megláttam Erit a lift előtt.

–Te mért nem indultál még el?

– Eri nem éri el a gombot – majd a lifthívóra mutatott.

Hogy én mekkora hűlye vagyok, rögtön meg is nyomtam a gombot. Amig a liftre vártunk odaszóltam neki.

– Kislány. Akarod, hogy felvegyelek?

– Eri a saját lábán akar menni- Jelentette ki határozottan.

– Akkor a gombot se akarod megnyomni?

– Igen! – mondta reménykedő hangon – De Eri... – itt lesütötte a szemét

Ahh. Leguggoltam hozzá.

– Nyugodtan kérhetsz segítséget, nem fog senki sem bántani a kérések miatt.

– De Erit eddig mindig leszidták.

Féloldalas mosollyal folytattam:

– Hát itt nem kapsz leszidást. Sőt! Elvárom, hogy szólj, ha valami gond van, vagy valamire szükséged van. Rendben?

– Biztos?

– Igen. – Bólogattam biztatóáig – Szeretnél valamit?

Erre Eri megfogta az arcom és komolyan mondta ezt:

– Meg fésülhetlek?

– Pfffff.

Hogy mi? Ez most tényleg vicc. Meg akarja fésülni a hajam?

– Miért akarod Kislány?

Lesütötte a szemét és halkan válaszolt a kérdésemre:

– Mert itt nincs babám, de Aiz-kunnak nagyon szép, hosszú fekete haja van, viszont igy nagyon ijesztő és mogorván nézel ki.

1) Mikor lettem Aiz-kun?

2)Ijesztő vagyok? Azt megértem, hogy mogorva, de ijesztő?

3)Muszáj lesz játékokat is vennünk ma!!!!!

– De csak ma – Emeltem fel a mutató ujjamat- Később veszünk babát neked, rendben?

Felcsillant a szeme (mi a szösz), mint tudjátok az animékben, már látom is a csillagot a szemében.

– Igen, igen, igen – mondogatta hevesen.

– Egyéb óhaj-sóhaj – itt a gombra néztem.

– Eri megkérheti Aiz-kunt, hogy felemelje a gombhoz? – Kérdezte félénken – De utána le is rak, mert Eri a saját lábán akar járni! – Ezt viszont már határozottan jelentette ki és fújta ki az orrán a levegőt ellentmondást, nem tűrve.

– Ahogy parancsolja Ojo-sama.

Majd egy kicsit meghajoltam, mint a komornyikok (komolyan megőrültem, minek játszok én szerepjátékot egy öt évessel?), és felemeltem amikor kinyílott a lift ajtaja.

– Tudod melyiket kell megnyomni?

– Igen Pinky-chan tegnap megmutatta.

– Akkor csak rajta

Nagylendülettel megnyomta a földszintet, ami zölden felvillant, majd hatalmas örömében tapsolni kezdett.

– Ügyes vagy Kislány

– Most már le tehetsz.

– Biztos?

– Biztos-biztos

– Akkor leraklak.

A liftből kiszállva az ebédlő felé vettük az irányt, ahol összefutottunk a lányokkal

– Jóreggel mindenkinek

– Jó reggelt Sensei!-mondták kórusban

– Lányok, lenne egy kérésem – majd mikor a lányok felém fordultak – tudnátok egy hajgumit adni?

– Én tudok, sensei – jelentkezet azonnal Uraraka – rózsaszín, piros vagy esetleg lila kell Erinek.

– Egy fekete kéne és nem a Kislánynak lesz.

– Minek kell a Senseinek? Nem szokta összefogni a haját.

Hát most mit mondjak, de Eri itt áll mellettem, nem akarok rossz példát mutatni azzal, hogy hazudok a diákjaimnak, legyen az igazság bármilyen kellemetlen.

– A Kislány szerint ijesztő vagyok igy és össze akarja fogni a hajam, na meg a babája is hiányzik.

Erre akkora hahota tört a lányokra, hogy már a hasukat is fogták és ezen az se segített, hogy a fiuk is fültanúi voltak a jelentnek és ők hangosabban nevetek, mint a lányok és néhányan még a földön is fetrengtek. Még Todoroki is eleresztett egy félmosolyt.

Muszáj lesz ezeknek a bitangoknak egy kis fegyelmet tanitanom, Azzal elővetem a komoly és figyelmeztető hangomat és a fiuk felé fordultam:

– Nem nevet, mert befonott hajjal kellesz egy hétig az iskolába járnotok!

Erre már elhallgattak

– Reggeli után lehozom a hajgumit, Sensei – mondta vidáman Uraraka, miközben a könnycseppeket törölgette a szeméből.

– Fiuk induljatok már reggelizni, mert világ vége lesz, mire végeztek.

– Igen, sensei – kiáltották a fiuk, majd visszafordultam a lányokhoz

– Ashido!

– Igen Sensei – jelenkezet a rózsaszín lány, komolyságot erőltetve az arcára, ami nem nagyon sikerült, de ezt a tényt figyelmen kívül hagytam.

– Amig Urarakával és a többiekkel a megbeszélésen leszünk, leszel oly szíves te és a többi lánnyal, aki itt maradtok, hogy vigyáznátok a Kislányra?

– Igen hogyne – vágta rá egyből csillogó szemekkel, majd leguggolt, hogy Erivel szemmagaságba kerüljön – Majd befonjuk szépen a hajadat, egy csomó édességet eszünk és megkérjük Momót, hogy csináljon neked egy Kis ruhát, na, mit szolsz?

Eri izgatottan bologatta a fejét. Én Yauro....(A fenébe nem fogom ezt minden alkalommal leírni. Aizawa sensei mindig a család nevén szólítja majd továbbra is, de én nem ezt fogom írni, kérlek kíméljetek meg ettől.) Momo felé fordultam, ha képes erre, talán megúszom a mai vásárlást Ms Joke-val

– Tényleg képes vagy rá?

– Igen, Sensei. Bár be kell vallanom, hogy nem nagyon értek a divatos dolgok elkészítésében. Az alapanyagokat el tudom készíteni, de az alaposabb varrásokat és mintákat nem vagyok képes megcsinálni.

– Nem baj, ne erőltesd túl magad a kelleténél. A Kislánnyal és Ms Joke-kal ma elmegyünk vásárolni.

– Ho-ho, avval a csinos nővel, akivel összefutottunk az alkalmassági vizsga előtt? – Kérdezte Ashido kacér arckifejezéssel, Uraraka is belekezdne, de én hamarabb leintem

– Ne kezdjetek felesleges feltételezésekbe, mert visszahívom Kirishimát és Midoriyát!

Mind a ketten el kezdtek vörösödni – De mi nem is... – kezdet bele Uraraka

– Kirishima, Midoriya – Kiáltottam a két fiú után. Nem a lányok miatt hívom vissza őket, de meg kell mondjam, egyre jobban élvezem a piszkálásukat. Rájöttem, hogy evvel a lányokat sokkal jobban büntethetem, mint a büntetéssel, amit a fiuk kaphatnak. Már látom is milyen jól fogok szórakozni. Két lányvisítás terített magamhoz

– Sensei!

Már olyan vörösek voltak, hogy stoptáblának is elmennének.

– Nyugi lányok, nem miattatok hívom őket – mosolyogtam mindentudóan.

– Ijesztő – mondta Jiro elhűlve – sensei viccelődik. Ez nagyon ijesztő.

Na, több se kellet egyből levakartam a vigyoromat.

– Én sokkal ijesztőbbnek tartom, hogy ilyen gyorsan át tud szelleműlni a Sensei, Brekek! – Jegyezte csak meg Asui, de ezt nem tudtam kommentálni, mert megérkezett Midoriya és a majszos képű Kirishima.

Amint ideértek Ashido már lépet is Kirishimához és törölte is az arcát egy zsebkendővel. Hogy miért volt nála vagy, hogy honnan húzta elő, már nem is lepődtem meg. Ebben a pár hónapban, a kollégiumban töltött napok alatt megtudtam, hogy az eddig is misztériummal körülövezett női egyedek ismeretlenebbek számomra, mint Jobbikosnak a pozitív gondolkodás.

– Mo – duruzsolta Ashido Kirishimának – Mi is lenne veled nélkülem.

– Kö-kö-köszönöm! – Dadogta a fiú, a lánynak halvány pírral az arcán.

– Szí-szívesen

– Ha a gerlepár nem fejezi be, amit most csinál, Midoriyához mentőt kell hívnunk, mert szívrohamot kap miattatok, én meg befejezném a mondandómat – szakítottam félbe őket (Nem is vagyunk még egy pár- KiriMina egyszerre, mire összenéztek. – De sensei én jól vagyok- Deku, vörösen, kezével az arca előtt. – Sensei most már nagyon ijesztő – Jiro)

– El ne felejtsétek a jelmezetek, 10kor indulunk a megbeszélésre. Készüljetek fel, mert rossz híreket kaptam, az este – Montam figyelmen kívül hagyva őket, majd otthagytam őket és elsomfordáltam az étkezde felé. Nem is vetem észre, hogy Eri ott van mellettem, csak akkor, amikor felültettem a székére.

Mosolygot rám egy nagyot és elkezdte enni az elé rakott müzlit.

Miért kezdem úgy érezni, hogy a világ legnehezebb dolgába kezdenék, akkor, ha ennek a kislánynak meg akarom védeni a mosolyát? Mert igen, meg akartam védeni. Nem vicceltem, amikor a rossz hírekről kezdtem beszélni.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt is.

Remélem tetszett. Ha igen akkor kérlek értéked/ mond el véleményed.

Plus Ultra!