Helló hőstagozatosak!

   Egy kerek éve vagyok fent és elértem a Múlthagyókkal a 4K olvasotságott!!! Úgyhogy ma ünneplünk és mivel is lenne jobb megünnepelni, mint ey új résszel.

Jó Szórakozást hozzá!

   Másfél hónap telt el mióta el kezdtünk találkozgatni Emivel. Mivel mindketten tanárok vagyunk és hivatásos hősök, ezért nem sokat tudtunk találkozni, a hetente egyszer-kétszer, ha találkoztunk, abból is néha csak pár szóváltásra volt időnk (na meg egy-egy csókra). Most viszont itt van, tegnap kezdődött az iskolája őszi szünetje, így meglepetésként megjelent a házam előtt, egy jókora türkiz bőrönddel.

   Az elmúlt két héten berendezkedtünk Erivel az új lakásunkba, ami a UA parkja mellett épült fel. Erinek nagyon tetszett, hogy kint lehet a szabadban, a fák lombjától pedig nem látta a nagyváros tömbépületjeit. Kicsit felszabadúlttabb lett, látogatta az osztályomat és ők is Erit. Emelet szorgosan gyakorolt az erejével Recovery Girllel és türelmesen járt az orvosi vizsgálatokra.

    Eleinte nagyon megrémült, mikor meglátta a különböző szerkezeteket, nem mert bemenni egyedül, így nekem kellet mindenhová vele mennem, vagy Mirio-nak, aki úgy döntött, szünetelteti az iskolát addig, míg nem találja ki, mihez is kezdene, tehát tud nekem segíteni. Rendes srác, csak kicsit túlpörgős az én stílusomnak, de azért elviselhető. Eri így nem egyedül jár a kivizsgálásokra.

    Eri nagyon megkedvelhette Joke-ot, mivel engedte, hogy vele menjen a mai kivizsgálásra, erről meggyőzöttem. Joke is nagyon megszerette a csöppséget, még ajándékot is hozott neki, mikor megjelent nálunk. Eri annyira megörült annak a kis kék elefántnak, hogy vele aludt és elnevezte Fáninak a plüsst. Hál' Istennek egyre kevesebbszer kell átjönnie rémálmok miatt. Eri saját szobát kapott, ő választotta ki a szoba színét - persze, hogy rózsaszín – ő választotta ki, a habosbabos baldacsinos ágyat és a játékait is, amiből nem sokat kért, hiába mondtuk, hogy bármenyit kérhet. Úgyhogy Emi nálam tudott aludt már az első este, férfiből vagyok, és nem kívánom megosztani a hálószobámban történteket, úgyhogy elégedjetek meg annyival, hogy nem sokat aludtunk múlt éjjel.

– Még mindig nehéz megszokni, hogy Sensei ilyen vidám is tud lenni! – jegyezte meg teljesen feleslegesen Kaminari.

   Épp készültek a fellépésre és csinálta ki-ki a maga dolgát, hogy előrébb haladjanak. Több kis csoportra oszlottak és elég összeszedetten dolgoztak, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felügyeljem őket. A lányok és néhány ügyesebb srác a fellépő ruhát készítette, néhányan a látványterven dolgoztak, a többiek pedig a tánc koreográfiát gyakorolták. Az egész osztály egységesen be volt, zsongva. Még Bakugo is, aki a dobok mögött ülve, gyakorolt és dúdolta a dalt, amit Jirou írt.

– Inkább a dolgoddal törődj, Kaminari, mert kapsz egy tockost. Holnap kezdődik a fesztivál, úgyhogy gyakorolj, minthogy a szádat jártatnád feleslegesen – fegyelmeztem meg őt, mire rögtön elfoglalta magát.

– Sho! – kiáltotta el magát Emi távolból és nyakában Erivel felém szaladt, majd előttem hirtelen megált megállt és lerakta elém Erit. – Mond meg neki.

   A kislány kicsit feszengve nézett fel rám, majd szerényen és cseppet pirultan szólalt meg.

– Kouta-kun és a nagynénje megjöttek és megkérdezték, hogy idejöhetnek-e köszönni Deku-sannak, meg a többieknek – Majd az arca elé kapva befutott Emi lába mögé és onnan kikukucskálva Midoriya felé lesett.

   Az utóbbi időben egyre jobban kezdett el hasonlítani egy 6 évesre. Amikor így kezdett el viselkedni, mindig melegség öntötte el a mellkasomat és nem tudtam visszatartani a mosolyomat, még akkor is, ha az a kis mitugrász teszi őt ilyen boldoggá, vagy egy tőle 10 évvel idősebb srác. Nekem az a fontos, hogy láthatom ilyennek. A ritkuló rémálmai pedig bizakodásnak enged utat, hogy kezd meggyógyulni lelkileg is, nem csak testileg.

   Oldalra pillantottam a srácok felé, akik mindig melegfogadtatásban részesítették a kislányt, elkényeztették, mintha egy kis hercegnő lenne. Ha minden jól halad, szeretnénk több egyre több ember közzé engedni őt. Asui a jövő hétre már le is beszélt egy találkozót a kishúgával. Megkértem, hogy nem mindent, de apró részletekben meséljen a húgának Eri állapotáról. Úgyhogy reménykedünk, hogy egyre több korabelivel fog összeismerkedni.

– Figyelem, jöhet egy kis pihenő! – kiáltottam oda nekik. – Mandalay és a Vad, vad kiscicák ügynöksége jött nektek köszöni! – erre a bejelentésre lelkesen kezdtek beszélgetni. – Midoriya, idejönnél?

   Az említett srác tréningruhában volt és kicsit izzadtan érkezett oda hozzánk, a már szokásos hatalmas meleg mosolyával együtt.

– Igen, sensei? – kérdezte izgatott kíváncsisággal.

– Eri a múltkor összebarátkozott a kisráccal, aki oda van érted! Szeretne veled is találkozni – magyaráztam, majd Erire pillantottam. – Igaz, Kislány? – mire válaszul bólintott.

– Összebarátkoztál Kouta-kunnal, Eri-chan? – újabb bólogatás. – Ennek nagyon örülök, Kouta-kun egy nagy kedves kisrác – villantott rá ezer wattos mosolyt, amitől Eri előmerészkedett.

– Kouta-kun tud vízből virágot készíteni és még szivárványt is mutatott nekem! – mesélte lelkesen. – Gyere Deku-san, neked is megmutatja!

   Eri megfogta Midoriyát és magával rángatta, az osztály többi tagja pedig indult utánuk, hogy köszöntsétek a vendégeinket. Én is indultam volna tovább, de Emi viszarántott és magához húzott.

– A diákjaidnak nincs most szükségük rád, úgyhogy – harapta be érzékien az alsó ajkát – tölthetnénk együtt egy kis minőségi időt. Nem gondolod? – suttogta oda nekem, amitől teljesen libabőrös lettem.

– Mi lesz, ha meglátnak? Most dolgozok Emi, – lecsücsörítette a száját és szomorú kutyaszemekkel meredt rám – nem ez nem fog rám hatni – gyorsította a szempilla rebegtetést és közelebb hajolt –, na jó, de csak egyszer! – emeltem fel az ujjam.

    Majd, magamhoz húztam, mélyen a szemébe néztem és győztes mosolyt villantott rám.

– Tudtam én, hogy nem bírsz ellen állni az én...

– Ó, fogd már be, azt a lepcses, finom kis szád! – szakítottam félbe, majd megcsókoltam.

   A mai nap először csókoltam meg, és mint valami középiskolás tinit, teljesen elöntött az adrenalin és az endorfin. Ténylegesen az a vonzalom, ami hetekkel ezelőtt elkezdődött, jobban elkezdődött kifejlődni és bár még nem nevezném szerelemnek, de már ki tudom mondani, hogy kedvelem Emit. A béna, idegesítő vicceit és kotnyeles, minden-lében személyiségétől függetlenül is kedvelem őt. És ez még annál is jobban meglepett, mint, hogy egyáltalán kedvelem őt.

    Ezek a csókok is egyre édesebbek és érzékibbek már, szinte már vágyódok utánuk és már teljesen befurakodta Emi magát a fejembe. A tegnapi esténk meg... már jó ideje nem voltam nővel, úgyhogy el is felejtettem, milyen érzés is az, mikor egy nő túlfűtve öllel magához. Kellemes, maradjunk ennyiben. Úgy, ahogy a csókjai is, kellemes.

    Már elégé belemelegedtünk, amikor lépések hangjára szétrebbentünk. A diákok jöttek vissza és úgy tettek, mintha semmit se látnának, majd visszament mindenki folytatni a maga feladatátt, viszont két kisgyerek egymás kezét fogva bámultak minket tányér nagyságú szemeikkel. A hátuk mögött pedig a Vadmacskák hősi csapata, akik a kínos helyzetre tekintettel próbálták visszafojtani a kitörni készülő nevetésüket.

– A mama egyszer régen azt mondta, hogy a felnőtek, csak azokat a felnőtteket puszilják meg a szájukon, akiket nagyon szeretnek – magyarázta Kouta, Eri kezét még mindig fogta.

– Igen, Otosan nagyon szereti Emi-sant! – bólintott egyet, majd közelhajolt és megpróbált suttogni, de úgy, hogy mindenki hallotta. – Tegnap még egy szobában is aludtak! – osztotta meg barátjával cinkosan, a bennfentes információt, aki a szájához kapta a kezét és érdekes választ adott az én Erimnek.

   Akkor ők össze fognak házasodni! Zaki-kun azt mondta, hogy az édesapja összeházasodott a nénivel, akivel együtt aludt – mondta szintén suttogásnak szánva

   És most már nem bírták tovább, a hátuknál állókból kitört a nevetés, ami katalizátorként hatva a hallgatózó és kíváncsi osztályomra, belőlük is kitört a nevetés. Emivel ott állva kényelmetlenül a nagy nevetés közepette a két kisgyerekre néztem, akik semmit sem értettek, majd leguggolva hozzájuk, mosolygást erőltettem magamra, ami nem szokásom, de, most 6 évesekről van szó.

– Kouta-kun, ha kétfelnőt együtt alszik, az azt jelenti, hogy nagyon szeretik egymást –magyaráztam neki szájbarágósan

– De ha két felnőt nagyon szeretik egymást, akkor össze szoktak házasodni. – mondta teljesen összezavarodva a kisfiú.

   Segélykérően Mandalayra néztem és a cicakomandóra, de ők csak a nevetésüket próbálták halkítani, majd Emire néztem, aki most tettestársként mellém guggolt és kedvesen folytatta a beszélgetésünk.

– Kouta-kun, ahhoz, hogy összeházasodjon két felnőt, nekik nagyon sokat kell együtt aludni, Aizawa-sannal még csak egyszer aludtunk együtt – mutatta fel a mutatóújját – Úgyhogy még nem fogunk összeházasodni – mosolygot rá kedvesebben, ha csak ez lehetséges egyáltalán.

– De...– kezdett bele Eri félénken – ha Emi-san összeházasodik Otosannal, akkor Emi-san lesz Eri anyukája? – kérdezte félénken.

– Szeretnéd, ha az anyukád lennék? – kérdezte Emi tőle és direkt elengedtem a fülem mellet, a vágyódást a hangjából.

   A nevetés elhalkult, mindenki Erire összpontosított, aki a kérdést meghalva zavarában bebújt, az ettől a mozdulattól elpirult, mégis védelmezően álló Kouta mögé. Emi ettől csak mégjobban kezdte vizslatni a kislányt. Oldalt kilesve Eri, az előtte várakozó Emire nézett, azokkal az ártatlan szemekkel, amikbe most könny kezdett el gyűlni, majd egy lasú fejbólintással beleegyezését adta. Erre a mozdulatra a nézők majd egyöntetűen, egy „Awwwwwwww", hangot hallatott, utána Emi felkapta Erit, aki még mindig Kouta-kun háta mögött ált.

– Hát persze, hogy az anyukád leszek, ez nem is vitás! – kiáltotta, majd elkezdett a kislánnyal pörögni, akinek nem kellet sok idő és gyermeki kacajjal jutalmazta ezt.

   A történések végén egy mélyről jövő levegőt fújtam ki, amiről nem is tudtam, hogy visszatartottam. Valamiért ez a kis sóhaj, megkönnyebbülés érzetét adta nekem, ami egy kicsit bökte a csőröm.

– Nekem ebbe nincs beleszólási jogom? – kérdeztem kicsit élcelődve.

– Nincs – vágta rá egyből Emi.

– Hogy mondod? – lepődtem meg a válaszán.

– Jaj, Shota, nem leszel már idősebb, már így is betöltötted a harmadik X-et, iparkodnod, kéne – válaszolta epésen.

– Hát, azt már eddig is tudtam, semmi újat nem mondasz, hogy hozzám akarsz jönni – vágtam vissza.

– Hogy az? Most már csak egy kellemes plusz amellé, hogy ennek a kis csodának lehetek az anyja! – Mondta, majd magához ölelte a kis lányt, aki úgy kapaszkodott belé, mint Koalamaciporonty az anyjába.

   Közelebb léptem hozzájuk, és megsimítottam mindkettőjük feje búbját.

– Ezt majd átbeszéljük, ha kevesebb nézőközönségünk lesz – mondtam hallkan. – Eri, megmutatod Kouta-kunnak a szobádat? – tereltem el a szót, a kislány pedig azonnal ráharapott és már indult is volna.

– Gyere Kouta-kun, megmutatom a szobámat! – fogta meg újra a kiskölyök kezét, aki kicsit újra elpirult és már szaladtak is a házunk felé.

   Utánuk néztem, ahogyan boldogan rohannak a házunk felé. Miután megszólalt a csengő, elengedtem a diákjaimat, majd Emi kezét megfogva, mi is elindultunk a ház felé.

– Komolyan gondoltad? – tette fel végül a kérdést.

– Nem szokásom a hazugságok, főleg mostanában, ha Eriről van szó. És valamennyire igazad van, belefáradtam, a magányba – ismertem be végül.

   Emi ritka pillanatok egyikeként most nem szólalt meg. Simán magához húzta a karomat és, törölgette csendesen az elő buggyanó könnyeit. Megpusziltam a homlokát és így kettesben haladtunk tovább a házunk felé. A mi házunk felé. Ettől a gondolattól pedig csak melegség öntött el a mellkasomba.

Na, hogy tetszett? Kérlek mondjátok el a véleményeteket és ha tetszet, Vote-ot is elfogadok. 

A következő viszont látásig, Sziasztok!!!!

Plusz Ultra!