Tudom, hogy már rég volt rész, bocsánatott kérek mindenkitől a kis kihagyás miatt, de most már itt vagyok és elhoztam egy új részt. Emelet ünneplünk is, mivel átléptük a 2800 olvasottságot, a 300 vote-ot és a 130 követőt is. Mindenkinek mindent köszönök, aki támogatott és biztatott, remélem ezután is olvassátok, amit ide „Kaparok". Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a rész:

A telefonhívások befejezése után visszamentem a játékbolthoz, ahol a két nő és a két csöppség egy polcnál álltak, amin különböző méretű fehér plüssmacik sorakoztak. A kissrác, Kouta, az a kis ördögfióka épen magyarázott valamit és mindenki őt figyelte. Amikor közelebb értem, meghallottam, hogy miről is beszélgetnek.

– ... és a szín attól függ, hogy milyen meleg vizet használsz, – mondta élénken a hallgatóságnak – ha hideget használsz, akkor kék lesz, ha forrót, akkor meg piros, a kettő között pedig lila! Ennél pedig sárga lesz, ha meleg vizet használsz, zöld pedig, ha hideget. Nézd csak! – mondta még élénkebben.

Három kis vízlabda jelent meg és mindegyiket nekilőtte a macinak, és mindegyik másmilyen színű lett. Erinek nagyon tetszett, nevetett és tapsolt, miközben a kis suhanc gőgösen fent hordta az orrát, mint aki jó munkát végezte dolgát, én meg nem értettem semmit.

– Nem azt mondtad, hogy a képesége a víz szobrászat? – Kérdeztem Mandalaytől, és Joke is kérdőn nézet rá – Akkor hogy képes erre?

– Nem azt mondtam, hogy az az egyetlen képessége, hanem, hogy azt örökölte az apjától. – Magyarázta boldogan, míg megsimogatta unoka öccse feje búbját – Az édesanyja képessége az volt, hogy változtatni tudta a halmazállapotát a víznek, ezért is voltak ilyen jó csapat, – magyarázta búsan – bár Kouta erre ég nem képes, csak a víz hőmérsékletét tudja megváltoztatni. Ahogy mondtam, nagyon szorgalmasan gyakorol, már most látszik, hogy milyen tehetséges. Vannak napok, amikor reggeli után elmegy gyakorolni és csak estére jön vissza. Főleg miután mi visszavonultunk egy időre, mi is besegítünk neki a gyakorlásba, így hihetetlen sebeségben fejlődik. Mint ahogy mondtam, Dekunak köszönhetően, a UA és a hősködés lett az álma. – Miközben ő beszélt a gyerkőcök már nem is voltak sehol, biztos találtak valami érdekesebbet. – De nem csak ezt köszönhetjük neki, sokkkal, de sokkkal könnyebb vele bánni, engedelmesebb, kevésbé ingerlékeny, kedvesebben beszél és sokkal jobban megnyíl felénk. – sóhajtott fáradtabban.

– Biztos nehéz lehetett neked Shino-chan, – értet egyet Joke bólogatva – saját gyerekről is nehéz gondoskodni, nemhogy máséról. De legalább ott vagy neki, és ez a Deku-kun felkeltette az érdeklődésemet! – Fordult felém és csillogó szemekkel nézet rám – Okvetlenül be kelesz mutatnod nekem őt!

– Arról álmodhatsz, ő a diákom, nem fogom hagyni, hogy elrontsd! – Montam annyi szarkasztikus hangsúllyal, amennyivel csak tudtam.

– Ez durva volt! – Csattant fel Joke, Mandalay-jel pedig felnevettünk

– Minden esetre, – kezdet bele a macskahősnő, miután lenyugodtunk – tényleg jó lenne találkozni a fiúval, Kouta annyira csodálja, hogy még levelet is írt neki. Eddig utált az ilyen dolgokkal foglalkozni, de most önszántából jött oda hozzánk, hogy segítséget kérjen a levélhez, Tiger majd elsírta magát, amikor meghallotta. Jómagam is elérzékenyültem. – Mondta fátyolos tekintettel, Joke még át is ölelte együtt érzően

– Nemsokat ígérhetek, de meglátom, hogy mit tehetek. – Bíztattam a nőt.

– Hálásan köszönöm! – mondta meghajolva – Tényleg hálás vagyok Aizawa. A szülei halála óta... – Fogták el újra a könnyek, mire Joke bíztatóan a vállára tette a kezét, még én is mosolyogtam rá támogatásként, amit ő is mosollyal viszonzott –... Kouta teljesen befordult magába, kezelhetetlene vált. Gyűlölt bennünket, a munkánkat, a házunkat, az ismerőseinket, a programjainkat, mindig visszafeleselt, dúlt-fúlt, ha nem az volt, amit ő akart, komolyan mondom, már a határaimon voltam. Amikor megjelent az a zöldhajú, szeplős, kedves fiú és megváltoztatta az életét! Értelmet adott neki! Célt! Ezt sohase felejthetem el! – Mondta érzelmekkel túláradva.

A kisfiúra néztem, aki most vidáman próbálgatja az álarcokat. Hatalmas vigyorral az arcán, és fénnyel telt szemekkel. Meg se közelíti, a párhónappal ezelőtti önmagával, ha nem láttam volna a különbségeket a saját szememmel, akkor nem is hinnék, hogy ez a virgonc fiúcska mekkora egy tahó volt.

– Azt gondolom, – kezdtem mondani Mandalaynek – hogy jó gondját viseled a fiúnak, ami pedig a képességét illeti, a fejlődéséhez mérten, nagy esélyt adok, hogy ajánlással kerül be a UA-be. – Erre felcsillant a hősnő szeme – Feltehetőleg, ha folytatja a szorgalmas gyakorlás. – Mondtam válaszul – Nemsokára lesz a kulturális fesztivál, idén nem lesz olyan nagy hűhó, az iskolások és a dolgozókon kívül nem jöhet senki, de azért meglátom mit tehetek az ügyben, hogy bejöhessetek.

– Nagyon szépen köszönöm, Aizawa! – Hálálkodott tovább a nő. – Nem is tudom, hogy hogy köszönhetném meg!

– Nem tesz semmit, – szabadkoztam, de megláttam Joke ígérkező arcát – nem, te nem jöhetsz!

– De miért? – ellenkezet, de én figyelmen kívül hagytam és elindultam megkeresni a gyerekeket. Ép a babáknál voltak.

– Eri, indulhatunk? Kiválasztottad, amit szeretnél? – Kérdeztem elcsigázva.

– Igen, ezt a nagyhajú babát szeretném! – Mondta csillogó szemekkel.

Megnéztem a játékot, amit választott és egy közel fél méteres élethű baba felsőteste volt, rengeteg hajjal. Hát, legalább nem az én hajammal fog játszani.

– Rendben, menjünk a pénztárhoz és induljunk.

A pénztárnál még álltunk egy fél órát és végre kiszabadultunk. Kifele menet felhívtam Vladot, hogy indulhatunk, de ő már egy jó ideje a kisbuszban várt bennünket.

– Akkor mi mennénk is, Mandalay. Már várnak bennünket. Eri, köszönj el Kouta-kuntól!

Szomorúan rám nézet, leírt róla, hogy nem akar még elköszöni. Sóhajtottam egyet, miért pont ő? Megértem, hogy kel neki saját korosztálybéliekkel való kapcsolat is, hogy minél gyorsabban meggyógyuljon lelkileg is, nem csak testileg. Szerezni kel minél hamarabb egy korabeli lánybarátott is!

– Rendben, majd megbeszélem az igazgatóval, hogy Kouta-kunék biztosra eljöjjenek a kulturális fesztiválra. Így megfelel? – Kérdeztem, mire nagy bólogatásba kezdett Eri.

–Kisujj eskü? – kérdezte, mire felemelte a kezét, majd én is odanyújtottam a kisujjamat, mire ő lelkesen megfogta a sajátjával és megrázta azt.

– És Emi-onechan is eljöhet? – mondta már élénkebben.

Miért is érzek ekkora nyomást? Miért nem tudok ellenállni ezeknek a bizakodó, élénk szemeknek? Most akkor el kelesz bírnom ezt az ostoba nőszemélyt is? A kis Casanova mellet?

– Ahhhh, micsoda nyűg! – Suttogtam halkan – Rendben, megbeszélem az igazgatóval, hogy ő is jöhessen a fesztiválra.

Erre Eri örömét túlvisítva, Joke konkrétan az ölembe ugrott visítozva, átölelte a vállamat, a lábával a csípőmet fogta közre, arcát az én arcomhoz dörgölte, a kannáit meg a mellkasomhoz préselte. Nem mintha nem tetszene, de ez egy kicsit sok volt nekem, főleg külterületen, a munkatársunk és a gyerekek ellőt. Próbáltam eltolni, de ő csak lelkesen visítozott.

– Jajjj! Fesztivál randira megyünk! – kiabálta, engemet pedig mégjobban zavarba hozva Mandalay ellőt, aki alig bírta visszatartani a nevetést, amitől még inkább kényelmetlenül éreztem magam.

– Nem kérek kommentárt! – Mondtam enyhén vörösen és zabosan.

Erre majdnem kitört belőle a nevetést, de az utolsó pillanatban visszanyelte amint ránéztem.

– Csak azt akartam mondani, hogy nagyon megkedvelted Eri-chant... – válaszolt tettetett nyugalommal – és sok sikert a „Fesztivál randihoz", te dörmögős „Papamaci"! – mondta, majd kitört belőle a nevetés.

Én meg ott álltam a pláza parkolójában, két semmit nem értő kiskorúval, egy Vladal, aki tekintetére az van írva, hogy „Itt meg mi a fészkes-fene történt?", egy tüdejét kiköpő, nevető nő és egy másik, aki majdnem megfojt a cickóival és a szorításával. Mi lesz még ma?

Itt van az új rész, remélem tetszett. Ha igen értékeld/mond el véleményed és köszönöm, hogy újra itt voltál, hogy elolvasd a következő részt!

Plus Ultra!