A pláza felé haladva csak azon tudtam gondolkodni, hogy „Mi a csuda történt?". Ez nem lehet a valóság, az a folyton vicceskedő, idegesítő és komolytalan nő, hogy válthatott ki belőlem ilyen reakciót. És nem heccelte el az egészet, hanem komolyan vette a dolgokat. Ilyet utoljára Obo-kun halálakor láttam. Akkor bíztatott, hogy hősé váljak, talán most is ezt akarja, biztatni, csak ép Erivel kapcsolatban? Mindegy, ezt majd közösen át kellesz beszélnünk, időt kellesz belefektetnünk, mert, ahogy elnézem mos a Kislányt, ellégé megkedvelte ezt a nőt. Hahhhh... még több problémás ügy, amibe energiát kellesz fektetnem, de ezt előnyömre is fordíthatom, néha jól jön egy női kéz.

Odamentem hozzájuk, akik épp azt beszélték, hogy mivel kezdjük.

– Elsőnek azt vesszük meg, ami a legfontosabb. Ruhák, majd cipők, a játékok és hasonlók majd a végén, bármit választhattok, a UA álja. – mondtam, miközben felemeltem a bankkártyát.

Joke hírtelen kikapta a kezemből és Eri felé fordult.

– Most, hogy megvan a pénz, indulhatunk is! – Felált és előre mutatott. – Előre a divat és a kislányok érdekében! – Majd elkuncogta magát és Eri is vele kuncogott.

Felvette az ölébe a kislányt és futásnak eredt. Most tényleg utánuk kellesz szaladgálnom? A tervezetnél is fárasztóbb lesz a mai nap.

Amikor utolértem őket egy divatüzlet előtt álltak és mind a ketten elmélyülten néztek egy kirakati próbababát.

– Mit csináltok?

– Próbáljuk leutánozni a fekete nénit, de nagyon furán áll a dereka és ezért nehéz. – Válaszolta Eri miközben a csípöjét mozgatva kereste a helyes tartást, ami hasonlít a próbababáéhoz. Erre csak mosolyogni tudtam és Joke felé fordultam és kérdőn néztem rá, mire ő csak legyintett.

– A húgaimmal játszottam mindig ezt, mikor sokáig kellet vásárolni Okasannal. Mindig nagyon élvezték, gondoltam egy kis játékkal feloldjuk a feszültséget. – magyarázta mosolyogva, mire én is mosolyogtam, de le is olvadt, amikor megláttam Joke pimasz vigyorrát. – Láttam ám!

– Induljunk, vacsorára vissza kell érnünk! – hagytam figyelmen kívül az észrevételt. – És még nem is vettünk semmit! – Panaszoltam nekik.

– Hi-hi! Mr. Pontosság megkért minket, hogy induljunk. – mondta Joke Erinek. – Gyere Eri-chan keressünk neked valami cuki ruhácskákat! – Nyújtotta a kezét, amit Eri habozás nélkül megfogott és bementek az üzletbe, magamra hagyva a savanyúságommal.

Amikor beértünk Eri kijelentette, hogy ő most egyedül fog öltözni, ellenezni akartam, de Joke helyeslően bólintott, így hagytam, had öltözön magában.

Na, most akkor, én nem értek a divathoz, pont ezért kértem meg Joke segítségét, hogy dönteni tudjunk. De... minden egyes ruhát, amit Eri felpróbált, jellemezni kellet és meg kellet mondani a véleményem. Miután a harmadik ruhára is rávágtam, hogy jó, Joke kiakadt mikor Eri a következő ruhát próbálta.

– Te csak egy szavas válaszokat ismersz, vagy tényleg ennyire nem érdekel a lányod ruhatára? – Tette fel a kérdést pufogva.

– Pont ezért hívtalak, mert nem értek én a lovakhoz, kell valaki, aki segít nekem, de ha nem akarsz segíteni el is mehetsz, nem akarom, hogy hátráltass minket! – Mondtam határozottan.

– Én nem ezért mondtam. – Mondta bánatosan. – Csak szerintem jobb lenne, ha hallaná, hogy törődsz vele és nem tárgyként használod. Az Ég áldjon meg, örökbe fogattad, szerinted ez így jó? Hogy nem mutatsz felé semmi érdeklődést?

– Én csak... – próbáltam mondani védekezőleg, de nem tudtam mit mondani.

– Te csak egy hős vagy, akit kislányt kirendeltek és ez is egy munka? Hogy figyelj a biztonságára és a képességére? – kérdezte vádlóan – Mert, ha ez a helyzet, én nem engedem, hogy ez megtörténjen! Olvastam az aktáját és Eri megérdemli, hogy valaki szerese, hogy törődjenek vele, hogy valaki figyeljen rá és teljesítse minden apró-cseprő kérését. És ha ezekre te nem vagy képes közbe kell avatkoznom, túlságosan megszeretem ezt a csöppséget, hogy hagyjam, hogy ezt ted vele. Most nagyot csalódtam benned senpai! – mondta ezeket a szavakat teli dühvel és fájdalommal, még a könnyei is kicsordultak.

Én meg csak álltam és bambultam, amikor ő leguggolt és szortyogva, a könnyeit kezdte törölgetni. Ez valamit megmozdított bennem. Utoljára akkor láttam sírni, amikor Obo-kun meghalt és vigasztani akart. Most pedig miattam sír és ez rádöbbentett, hogy nem szeretem őt sírva látni. Mielőtt gondolkoztam volna leguggoltam elé, majd az állánál fogva felhajtottam a fejét és belenéztem, a tengerkék szemébe, ami a könyéktől, azúrkék drágakőként csillogott. Felemeltem a kezemet, de megakadtam, mielőtt hozzáértem.

„Szabad ezt nekem? Miattam sír, biztos nem. De meg akarom!". Zúgott bennem a gondolatok, aztán, minden mindegy alapon letöröltem a könnyeket a szeméről és lágyan elmosolyodtam.

– Nem illik hozzád a sírás, nézd meg milyen ronda vagy így, még az orrod is folyik... – Mondtam neki piszkálva, mire ő felkapta a fejét és ellenkezni akart, de én befogtam a száját... a sajátommal.

Még soha életemben nem csókoltam meg nőt. Talán utoljára középiskolás éveim alatt, de mióta debütáltam, hivatásos hősként, azóta csak a munkának éltem, majd amikor UA-s tanár lettem még időm se volt rá. Most viszont azt a nőt csókolom, akire soha nem tekintettem nőnek és inkább utáltam.

Amikor az ajkain találkoztak sós ízt éreztem, ez annak a bánatnak az íze, amit én okoztam neki. Ezt viszont édesé akarom ezt tenni, mint a méz. Mikor a puha ajkain keresztül átkandikált a nyelve, és megérintette az enyémet, szinte szikrázott az agyam. Úgy éreztem, mintha Kaminariként kiéget volna és csak egy dologra tudtam koncentrálni. Az előttem lévő nő egyre gyengédebbé váló csókjára. Jobban felbátorodtam és én is bepróbálkoztam, mennyire ügyes a nyelvem. Épen át akartam volna dugni a nyelem, amikor egy köhécselő hang szakított félbe.

– Khm-khm! – Erre szétrebbenve a ruhásállvány mellöl feltekintve megláttam, egy zavarban lévő eladónőt. – Bocsássanak meg, de ezt megtehetnék máshol?

Erre a kijelentésre mindketten vörösre válva bocsánatot kértünk és megígértük, hogy máris indulunk és nem zavarunk tovább. Amikor Eri kijött az öltözőből indultunk is a pulthoz megvenni, a kiszemelt ruhákat. Miközben haladtunk a pulthoz, susmusra lettem figyelmes a vásárlók között.

– Te ez nem Ms. Joke? A nevető hős?

– De-de, nemréég láttaam a Tv-ben. De ki az mellette? Nem ismerem.

– Az nem Eraser Head, az eltörlő hős?

– Nem lehet, egyszer láttam, hogy élő adásban ejtette a nőt!

– De az előbb... hu-huuuu!

– Nekem mondod? Csak a nézésbe belevörösödtem!

– Úgy látszik, még két hősből lett egy pár, manapság nagyon gyakori.

– Jaja, Mt Lady-t és Shinrin Kamuit is rajtakapták egy randevún!

Hallottam és még egyéb mást is. Például az esküvő lesokkolt, meg, hogy Erit a gyerekünknek titulálták. Minél gyorsabban le akarok lépni. Szorítást éreztem a kezemnél és észrevettem, hogy még mindig fogom, a most zavarában nyakáig pirult Joke-ott. Elsőnek el akartam engedni a kezét, de meggondoltam magam, mert megláttam, hogy reszket, arra gondoltam, hogy nem érzi jól magát ezért nem engedtem el. Így mentünk hármasban a pulthoz, bal kezemben a ruhák, jobb kezemben Joke keze, az ő másik kezében pedig Eri. Egy igazi idilli családi kép, erre a gondolatra újra mocorogni kezdett a gyomrom.

A pultnál fizettünk és a liftek felé vettük az irányt, figyelő szemek kíséretében. Majd amikor a liftbe értünk lehajolt... és kitört belőle a röhögés. De nem az a kuncogásfajta, hanem az a jóízűfajta, helyenként röfögős hahota, ami csak ritka esetekben mutatja meg az ember másoknak. Aztán leeset és koppant, nem is, inkább csapódott, mint egy meteor. Elrántottam a kezemet s mérgesen, a még mindig röhögő nőre néztem.

– Szép vagy mondhatom, azt hittem rosszul vagy, erre csak a röhögést tartottad vissza! Szép vagy mondhatom, kiderült, hogy csak szivatósból szoktál vallomás tenni... – De nem tudtam tovább folytatni, mert most ő hallgatott el engemet, az ajkaival. Az ő puha, kívánatos ajkaival.

Ez más volt, mint az előző. Nem volt benne a könnyei íze és sokkal intenzívebb, vidámabb és sóvárabb volt. Nem volt semmi finomkodás, egyből éreztem a számban a nyelvét és cseppet sem zavart. Az elején nem tudtam, hogy mit tegyek a kezemmel, de miután közelebb húztam magamhoz a csípőjét, a kezem ott is maradt, sőt magamhoz is öleltem és élvezni kezdtem a csókot.

Addig, míg ki nem nyílt az ajtó észre se vettük, hogy nem vagyunk egyedül. Megdöbbenésemre Mandalay volt, az undok unokaöcsével. Aki lefagyva nézett a lábunkhoz.

– Ahhhh... Bocsánat Shino-chan, észre se vettünk titeket. – Mondta teljes zavarában.

– Vettem észre. – Mondta kaján vigyor kíséretében.

– Kh-kh-kh – köhögtem párat, mert úgy éreztem kiszáradt a torkom. – Bocsánatot kérek öntől Sosaki-san, hogy látnia kellet ezt a közjátékot. – mondtam enyhén meghajolva.

– Ah, semmi baj Aizawa-san, legalább tudom, hogy mégis a nőkre bukik. – Mondta legyintve fapofával, amire Joke, el is röhögte magát. Nem bírtam tovább és a helyzet abszurditásán, és Sosaki-san vicce mellet én is elnevettem kicsivel enyhében, mint Joke (jóval enyhében). – Egyébként mit kerestek itt? És ki az a kislány? – Kérdezte kíváncsian, miközben kiszálltunk a liftből és a játékbolt felé tartottunk.

– Biztos hallottál a 8M-ról, a Yakuzákról.

– Persze, hallottuk, hogy egy nagy hősügynökségközi akció készülődik ellenük, mi nem tudtunk részt venni rajta, de figyelemmel kísértük.

– Ez a Kislány Eri, akit kiszabadítottunk tőlük.

– Jaj, te szegény, sok mindent mondtak róla, de jól van?

– Viszonyítás kérdése, azon vagyunk, hogy jól legyen. Ezért is került hozzám, mert semlegesíthetem a képességét. – mondtam enyhe lelkifurdalással.

– A-a-a! Nem kell adni a keményt, tudjuk, hogy az kis ujja köré csavart téged. – mondta Joke, válaszomat nem is várva, témát váltott. – Es ti? Mi járatban vagytok itt a plázában, Kouta-channal? –

– Nemsokára jön az Obon fesztivál és égőkért jöttünk, Kouta szülei szentélyéhez. – Magyarázta kicsit csendesebre véve a hangját, de nem kellett ettől félnie, a kissrác más dologra figyelt.

És ez a más dolog Eri volt. Tágra nyílt szemekkel és marcona arccal figyelte a Kislányt, miközben ő még mindig Joke kézét fogva, a játékbolt kirakatát figyelte.

– Hé, Kouta-kun! Köszönjél szépen. – Próbálta noszogatni őt a nagynénje, de semmi reakció.

Legalábbis, amig Eri vissza nem fordult. Ekkor Erire mutatott és megszólalt.

– Neki szarva van, igazi szarva! – mondta meglepődve.

Erre Eri elszégyellte magát és elbújt Joke lába mögé. Újonnan szerzet atyai érzelmeimből düh fakadt, e kisfiú iránt, aki becsmérelni ép szóvá akartam tenni, amikor megláttam az arcát.

– Kawai. – Mondta lágy hangon és annyira elpirult, mint a stoptábla.

Erre mégfurcsább érzések kerítettek felül bennem, meg akartam védeni, nem akartam, hogy ez a kissrác Eri közelébe menjen, ne bókoljon neki, ne szóljon hozzá, sőt rá se nézzen!

Biztos, hogy nagyon furcsán nézhettem ki, mert Joke megcsapkodta a vállam és nevetést visszafogva próbált komoly arcot vágni, persze sikertelenűl. Most biztos valami béna viccet fog mondani.

– Tudod, pirospontot érdemelsz, hogy jó apa akarsz lenni, Aizawa. De nem kell máris a sörétes puskáért nyúlni, ők még csak 6 évesek. – fejezte be, és ki is tőrt nevetésben, Mandalay társaságában.

– Látnod kéne az arcodat Aizawa, minden pénzt megér! – Mondta Mandalay, miközben hasát fogva nevetett.

– Jó-jó, le lehet szállni rólam. – mondtam, miközben visszanéztem a két tökmagra, néztem és láttam, hogy az a kis huligán megközelíti Joke lábát, ahol Eri bújt el. A kissrác valamit tartott a kezében, ami felkeltette Eri érdeklődését és kikukucskált Joke hosszú formá... Vagyis kikukucskált Joke izomkolosszus lábai között. Jobban megfigyelve láttam, hogy egy kis virágot tart a kezében... vízből. Odafordultam Mandalayhez és kérdőn néztem rá.

– Nem azt mondtad, hogy ő utálja a képességeket? Akkor hogy tudja ezt megcsinálni? – Kérdeztem döbbenten?

– Miután az a zöld hajú szeplős srác, Deku, megmentette. Ezért jobban el kezdett gyakorolni, és már nem csak vizet képes spriccelni, hanem valamicskét vízszobrászkodni is képes, ez volt az édesapja képessége. Azt mondta, hogy olyan hős akar leni, mint a megmentője és ő is a UA-ba akar menni majd. – Mondta nyugodt mosollyal az arcán. Biztosra veszem, hogy sokkal nyugodtabb azóta a lelke.

– Jól van, ideje indulnunk, már itt az idő indulni, ha még a játékboltba is akarunk menni! – jelentettem ki határozottan, mire a kis vízvirág szétpukkant, a két csöppség meg felnevetett. – Jó nembánom, játszatsz a sráccal, ha akarsz, ott a játszóház, menjetek.

Kouta szeme kitágult, a döbbenettől és a kezét nyújtotta Erinek.

– Akarsz velem játszani, Eri-chan? – Kérdezte csillogó szemekkel az a kisvakarcs.

Eri ránézett, én pedig bólintottam. Eri megfogta a kezét és bólintott.

– Eri szívesen játszik veled. – mondta és már szaladtak is a játszóház felé.

– Milyen kis úri ember lett, ez a Kouta, Shino-chan. – mondta andalogva Joke a másik nőnek.

– Ahhh, dehogy. Amikor kedve van hozzá, tud szépen viselkedni és szót fogadni, de többségében pufog és zsörtölődik, vagy játssza a nagymenőt. – Monda legyintve. – Kész csoda, hogy így is tud viselkedni, biztos Eri váltotta ki ezt belőle. A gyerekek megérzik az ilyet, ha valakinek törődésre van szüksége. – mondta gyengéden. – Bár, szerintem az is közre játszik, hogy megtetszett neki Eri-chan.

Erre én csak morogni tudtam és a gyerekek felé néztem.

– Amíg játszanak, elrendezek néhány hívást. Joke, tudnátok Erivel venni néhány játékot, amire szüksége van? Ne sokat, mert az zavaró is lehet a számára, főleg, hogy a 8M-nél evvel próbálták megnyerni. – mondtam neki.

– Rendben, Papamaci, de ne dörmögj nagyon, hogy a lányod egy fiatalemberrel játszik! – Mondta nekem, majd a két nő elnevette magukat.

– Hi-hi, Papamaci elmegy a málnásba dolgozni, vigyáz a Bocsra, Mamamaci. – Mondtam bele se gondolva mit mondok. El is húztam a csíkot zavartan, miközben Mandalay, egy affajta: „Mindent el kell mesélned" extázisú visításba kezdett. Én meg kínosan továbbálltam és indultam a dolgomra.

Itt van, befejeztem, a 10. prológus részt. Ami extra hosszúra sikerült, szóval most lehet mindenki Happy. És elértük az 1500 olvasottsági szintet, ennek nagyon örülök, főleg hogy egyáltalán nem számítottam arra, hogy elérjük ezt. És Vitae-Li is elkezdte a tablókönyvet, Tsuyu-chan kishúgával kezdte Satsuki-channal. Csekkolhatjátok!

Szóval kérlek értékeld / mond el véleményed a részről.

A következő találkozásig! Viszlát Hőstagozatosak!

Plus Ultra!