Amint beértem a kollégiumba hangos nevetést hallottam a nappaliból. Ránéztem az órára, még volt egy fél óra ebédig, megnézem már, hogy ezek a lökött kölkök mit csinálnak.

Hát mit is mondjak, ami fogadott, arra a meglepett kifejezés még nem is lenne helyes inkább ledöbbentem. Az egész 1-A osztály a nappaliban volt és Activityhez, ez még nem is akkora sokk, de épen Bakugo rajzolt a táblára. Az egy gereblye akar lenni? Nem tudom, úgy látszik az osztály méregzsákja nem épen a rajztehetségéről híres.

– Ez egy zsiráf, egy nyamvadt zsiráf, nézzétek itt a négy lába és a hosszú nyaka, egyértelmű, hogy zsiráf. – Ordibálta Bakugo.

– Eri szerint a sündisznófiú beverhette a fejét, mert Eri nem látja zsiráfnak. – Gondolkodott hangosan a kislány, Ashido öllében.

Erre mindenki felnevetett. Bakugo csak egy grrrrrrrrr hanggal reflektálta az előző megnyilvánulást. Úgy látszik, azért tudja a határokat.

– My, my Kachan, nyugodj meg, ez csak egy játék, nem kel úgy felkapni a vizet. – Próbálta nyugtatni őt Midoriya.

– Kit érdekel, Alga? Shine! (Halj meg!) –Szólta le őt Bakugo, majd elköszönést kihagyva, a liftnek veszi az irányt és felment a szobájába.

– Alga? – Gondolkodott hangosan Jiro – Ez új, még nem hallottam.

– Áh, ez volt az óvodai gúnynevem a Deku előtt, milyen nosztalgikus. – Mosolyodott el Midoriya indokolatlanul.

– Ezt meg miért mondod ilyen vidáman? Nem csúfolásból mondták? – Tette fel a kérdést Kirishima – Általában az emberek nem kedvelik a gúnyneveiket.

– Igen, de ez még akkor volt, amikor még nem tudtuk, hogy nekem nem...– Hirtelen megált és zavarában elpirulva hadarni kezdte – Ugye tudjátok, hogy az én képességem jóval később jelent meg és az orvosok óvodás koromban azt mondták, hogy nem is lesz. Na, ez a gúnynév még a vizsgálódás előtt volt, és nem azért kaptam, mert nincs képességem. Hanem a zöld hajam miatt, és azért mert nagyon szeretem a Norit (Alga lap, amibe általában tekerik az Onigirit), úgyhogy ez nem volt annyira bántó, mint a Deku, és akkor Kachan igazából nem is szekált annyira, úgyhogy ez egyfajta kellemes emlék.

– Deku-san szomorú? – Tette fel a kérdést Eri.

– Nem, Eri-chan. Ez egy részben keserű, de egy szép emlék. – Magyarázta Midoriya mosolyogva, mire Eri csak tapsolt.

Szép mentés. Majdnem elszólta magát. mint osztályfőnökét, All Might és Nezu igazgató beavattak engem Midoriya körülményeibe, bár az elején elég nehéz volt elhinni, de a hónapok alatt látottak egyértelművé tette számomra, az igazságot. És a Kislánynak is olyan választ adott, ami, megnyugtathatta.

– Jól van csipet-csapat, most a Kislányt elviszem ebéd előtt, addig készülődjetek el. Délutánra nincs semmi program, úgyhogy kötetlen foglalkozás, mindenki azt tehet, amit akar. Persze az iskola területein belül, és amit a józanész diktál. – néztem itt Minetára, aki rögtön hápogott, de nem szólt egy szót sem. – Gyere Kislány, induljunk. – Indultam el, Eri pedig felpattant és utánam jött a lifthez, ahol vártam. – Meg akarod nyomni a gombot?

– Nem, reggel Eri nyomta meg, most Aiz-kun, legközelebb megint Eri nyomja meg.

– Ahogy akarod. – Mondtam, majd megnyomtam a lift hívót. – Mi jót csináltál ma a lányokkal? Látom kaptál ma egy új ruhát. –Kérdeztem tőle, mire rögtön felcsillant a szeme.

– Momo-chan csinálta, tetszik? – Tette fel a kérdést, miután megfordult a ruhácskájában.

A ruha nem volt valami különleges darab, egyszerű sárga egyrészes ruhácska volt, kis fodrokkal és gombokkal a mellkasán. Inkább azt tette különlegessé a számára, hogy az övé és igazi kedvességből, nem érdekből és kötelességből adták neki.

– Igen nagyon szép, majd délután elmegyünk és veszünk még néhányat, rendben?

– Igen! – Kiáltja el magát – Köszi Aiz-kun!

Kinyílik a lift ajtó és elindulunk, a szobám felé, ő szökdécselve jön melletem és dudorászik valami bugyuta dalocskát, miközben vidáman himbálja a kezeit maga előtt. Önkéntelen is, de elmosolygok. Ember, nem lehetet rajta nem mosolyogni, egy kb 6 éves kislány aki dúdolásszik, nincs szíved, ha nem ragad rád a jókedve.

– Mit dúdolsz?

– Ma Pinky-chan és Kyo-chan megmutatott nekem olyan mesét, amiben szép lányok énekelnek, nagyon tetszett. – Mondta vidáman.

Amint beértünk a szobámba leültem az ágyra és magam mellé ültettem a kislányt. Most jön a fekete leves. Nem is tudom, hogy hogyan kezdjek hozzá, egyáltalán miért vagyok ideges, de hát gyerekvállalásról van szó, az komoly feladat. Jaj, ember kezd már el.

– Valami baj van Aiz-kun? –Kérdezte a csöppség aggodalmas arccal.

– Mit gondolsz, szeretnél vezetéknevet? – Igen, szépen lassan.

– Mi az a veteménynév? –Kérdezi halál komolyon, mire én elmosolyodok és az összes feszültség megszűnt.

– Nem veteménynév, hanem vezetéknév, ez minden embernek van. Ez az a név, amely megmutatja másoknak, hogy az illető melyik családba tartozik. – Itt hallgattam egy kicsit. – Szeretnél egy családba tartozni Eri? – Kérdezem gyengéden.

– Nem! Nem akarok! – Jelenti ki, mire én egy kicsit csalódok, de folytatom.

– Miért nem akarsz egy családhoz tartozni Eri?

Csend. Aztán motyog valamit az orra alatt, amit nem értettem rendeswen, csak annyit, hogy Aiz-kun, meg hogy kisujj eskü. Elsőnek nem értem, hogy mire érti, aztán leesik és elmosolyodok. Letörlöm gyengéden, az előbuggyanó óriási könnycseppeket.

– Még akkor sem, ha a vezetékneved Aizawa lenne? – tetem fel a nagy kérdést, mire felcsillan a szeme.

– A-Ako-o-or Aiz-kun és én, egy-gy cs-család lennénk? – kérdezte könnyeit visszatartva.

– Igen.

– Ak-kor Aiz-k-kun soh-ha ne-em hagy el, még, ha Eri vala-ami rosszat te-esz?

– Akkor sem. Na, mit szólsz, leszel te is Aizawa?

Most már nem bírta, csak kitört belőle a sírás, már az én szemem is elkezdett fátyolosodni.

– De mostantól nem nevezhetsz Aiz-kunnak, rendben? – Kérdeztem, mire ő vadul bólogatott, felált az ágyra és rám vetette magát.

– OTOSAN! – Kiáltotta zokogva a nyakamat szorítva. Hirtelen, abban a pillanatban, valami megmozdult bennem. Átöleltem ezt a törékeny testet és gyengéden simítottam végig a hátát.

– Hi, Musome! Soha nem engedem, hogy bajod essen Eri és megígérem, hogy mindig gondodat fogom viselni. – Tettem meg az ígéretet, nem csak neki, de saját magamnak is.

Helló mindenki!

Hogy tetszett a prológus következő része. Meg kel mondjam, Eri olyan kis aranyos, hogy alig tudom kőrül írni a művemben, de remélem sikerült!

Ha tetszett a rész kérlek Értékeld/Mond el véleményed!

Addig is sziasztok, hőstagozatosak!

Plus Ultra