Helló-ó mindenki, most jön az extra rész, amihez néhány hozzáfűzni valóm lesz:

1) A történet a múltban fog játszódni, főszerepben a fiatal!!!!!, ismétlem fiatal!!!!!! Aizawa, Mic és még sokan mások

2) Nem tudom, hogy ki olvasta már a mangát, ha igen akkor neked, nem lesz semmi spoiler, de ha még nem olvastad, akkor irány a Naruto-kun mangaolvasója, ahol az összes részt lefordítottak már. (Persze csak akkor, ha szeretnéd, annyira nem nagy spoiler)

3) Egy kicsit el fog térni az eredetitől, de ez nem meglepő, mivel ez egy fanfic, úgyhogy olvasattok nyugodtan.

4) Lehet, hogy nem tudod ki kicsoda, úgyhogy majd leírom a végén lábbjegyzetben

..............................................................................................

Aizawa Shota, UA hősképző középiskola, 3A, 18 éves.

Történelem. Utálom a történelmet. Egyáltalán miért kel történelmet tanulnia egy hősnek, fogalmam sincs, de az biztos, hogy itt ülök harmadikosként, évvégéhez közeledve az órán míg Hizashiék gyakorlaton vannak. Franc esne belé ebbe a kötőhártya gyulladásba. Már alig várom, hogy kicsengessenek és mehessek zabálni.

Már majdnem bealudtam, amikor meghalottam a csengőt, na végre. Az osztállyal együtt fellélegeztünk, míg ők zajongva összepakoltak én a lehető legnagyobb feltűnés nélkül összepakoltam és elhúztam a csikót az étkezde felé. Mire valaki nagy hévvel nekem ugrott.

– Grumpy-chaaaaaan! Menjünk együtt ebédelni, olyan magányos vagyok nélküled – játszotta meg magát osztálytársnőm.

– Kayama! – kiáltottam rá – Már vagy százszor megmondtam, hogy ne hívj így.

– De hát, ha olyan viccesen reagálsz rá, mindig olyan Grumpy cat pofát vágsz, úgyhogy illik rád. ­– szakadtt ki belőle egy nevetés.

– És muszáj azokat az izéket a hátamnak nyomnod?

– Hogy, mi? – nézett rám érthetetlenül, majd leeset neki és kaján vigyor ült ki, majd el kezdte nyomogni az arcomat és écelni kezdet – Mi az Aizawa-kun nem szereti a női melleket? – húzott tovább, majd tetetett meglepődést imitálva folytatta – Ne mond nekem, hogy igazak a pletykák?

– Milyen pletykák?

– Tudod... az, hogy te meg Yama-chan... szóval érted!

– Csak a te perverz fujoshi fantáziádban, egyébként nem szálnál le rólam? Nehéz vagy! – egy határozott mozdulattal ledobtam magamról és tovább indultam, de már mellettem is termet és elkezdett kioktatni.

– Aizawa Shota, attól még, hogy dúrci vagy még nincs jogod így bánni egy hölggyel és a súlyát sem firtathatod, és hogy tud, én nagyon sexi vagyok. – Vágta be magát, szerinte szexi pozicióban, én odafordultam és közönyös arccal cukkolni kezdtem.

– Én sehol se látok itt hölgyet, csak egy perverz otakút és, ha azt hiszed, hogy ez szexi...

– Oké most álunk itt le. – Szakított félbe egy izmos kar tulajdonosa, aki nem volt más, mint az osztályfelelős Kan Sekijiróé. – Harmadévesekhez nem illik, hogy így viselkedjenek, Aizawa-kun, te légy tisztelettudóbb, akármit gondolsz, Kayamárol, attól még lány. Kayama, te pedig ne húzd, már Aizawát, ma így is ki kellet hagynia a csoportfeladatját, úgyhogy te ne tetézd.

– Hi! – válaszoltuk egyszerre.

– Aigo! Most komolyan miért kell nektek folyton ezt csinálnotok, nőljetek már fel végre.

Ép hogy csak újra elindultunk az ebédlő felé meghalottam a világ egyik legidegesítőbb, legkibírhatatlanabb, legtürelmetlenebb hangját ezen a világon.

– AAAAAIIIIIIIZZZZZZZAAAAWWWWWWAAAAAAAA-SSSSSSSSEEEEEEEENNNNNPPPPAAAAAAIIIIIIIIII.

Futott felém a hang tulajdonosa nagy sebességgel és hirtelen megált előttem egy tengerzöld hajú szeplős elsős lány.

– Kérlek, ebédelj velem!

– Nem – vágtam rá rögtön

– Ahogy azt senpaitól el is várhatam, gyors, mint mindig

(– Egyáltalán nem gyors ­– hallottam susmogni Kayamát. – Igen, de csak ezzel a lánnyal – válaszolt Kan visszasuttogva)

– Akkor jöjjön velem moziba.

– Nem

– Szinház?

– Nem

– Nem akarsz velem járni senpai?

– Mikor adod fel már végre?

– Hehe, soha, viszlát holnap, sennnpai.

És amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is húzta a csíkot.

– Komolyan ebben az iskolában egy normális lány nincs, csak ilyen idegesítő nőszemélyek?– Majd jelentőségteljesen Kayamára néztem.

– Rám ne néz, én csak szívtalak, de ami igaz az igaz, vonzod a furcsa figurákat. – Jelentette ki a lány.

– Evvel nekem is egyet kell értenem, ott van Yamada, itt meg Kayama, nem totál flúgosak?

– Kan-chan!!! – Rivallt rá a lány

– Induljunk már, éhen halok.

Ebéd után, mielőtt elkezdődne a délutáni foglalkozások, gondoltam megyek és megnézem, a csoportos feladat résztvevők vissza értek már, de amit találtam az ledöbbentet.

Az egész csoport kimerülve, sebektől tarkítva, összetörve az osztály végében összeomolva találtam és mindenki sírt. Amint megláttam Hízashi, folyton tréfálkozó és vicelődöző arcát, meggyötörve és könnyáztattva, rögtön tudtam, hogy valami nincs rendjén. Körbe néztem és rögtön észrevettem, annak az ember hiányát, aki ilyen helyzetekben az osztály élére áll és mindenkit vigasztal. Obo nem volt sehol.

– Hizashi, hol van Obo-kun? – Kérdeztem tőle, a legrosszabbtól félve, a szokottnál is gyengébb hangon.

– Sho-chan!!! – borult rám és hangos zokogásba kezdett.

– Hizashi fejezd be és mond már el, hol van Obo-kun! – Kiáltottam el magam dühösen, ami nem volt tőlem várható. A lányok össze is rezzentek, de nem érdekelt.

– Obo-chant. – Kezdte rekedten Hizashi, és már tudtam –Obo-chant megölte egy gonosztevő, miközben a csapatott védte.

– Nem! – kiáltottam el magam és már az én könnyeim is patakoztak – Obo-kun nem halhatott meg. Ő biztosan nem halhatott meg, ő az osztályelső és nagyon erős!

– Igen, de a gonosztevő erősebb volt és, ha Obo-chan nem teszi azt, amit, akkor még többen is meghalhattak volna és nem kapták volna el a profik a gonosztevőt. Hőshöz méltó halált halt.

– Te elhiszed ezt a szarságot, hogy hősi halál? Obo-kun meghalt mielőtt...

De nem tudtam befejezni, mert egy hatalmas pofon félbeszakított.

– Hogy merészeled – kezdte el az illető – Obo-chan igen is hősihalált halt, ami egy igazi hőshöz méltó. Ne merészeld ócsárolni, akármennyire is fáj, el kell fogadnod, hogy ő meghalt, és amit tett több emberéletet is megmentve.

Amikor felnéztem a pofon és a hang gazdájára és akkor láttam meg, hogy hogy néz ki most. Kayama folyton pedánsan fésült haja kócosan állt össze vissza, az egyenruhája, ami folyton rendben volt, az most gyűrött és szétszórt volt, az arcán pedig hatalmas fekete csíkokat húzott a könnyei, ahogy elmosta azt az állandó erős fekete sminket.

Csak annyit bírtam kinyögni, hogy bocsánat, kicsaptam az osztályajtót ész kiszáguldottam belőle. Könnyhomályosított szemem égett a fajdalomtól. Ha ott lettem volna, ha nem lenne ez a nyavalyás gyulladás, akkor ott lehetem volna és megállíthattam volna azt a gonosztevőt, inaktíváltattam volna a képeségét, vagy segíthettem volna elkapni. Az én hibám. AZ ÉN HIBÁMBÓL HALT MEG OBI-KUN!

A szaladásból és a gondolkodásból, egy puffanó hang és egy hangos nyögés állított meg.

–Seeenpaai, nem is tudtam, hogy keményen szeretted -pffff- ha tudtam volna...–abba hagyta a mondandóját, biztos látta, hogy nézek ki – Minden rendben, senpai – kérdezte aggodalmas hanggal.

Nem, nem kérek az aggodalmából és a törődéséből

– Neked meg mi a fészkes fene bajod van, rám cuppansz, mint egy pióca és nem hagysz békén! Miért nem hagysz már nyugton? – Keltem ki magamból ott a folyosó közepén mindenki előtt, nem törődve, hogy mennyien néznek.

– Miért nem tudsz normális emberként viselkedni és le akaszkodni rólam?

Láttam, hogy a sírás határán van, talán túl lőttem a célon.

– Bocsi, nem vagyok túl jól. – magyarázat nélkül tovább szaladtam, hogy rendbe szedjem a gondolataimat.

Na sziasztok. Milyen az extra rész első fele? Hirtelen nagy ihletem lett, úgyhogy ma még jön a másik fele és még lehet a prológusból is jön még egy fejezet, de azt nem garantálom.

Ha tetszet, mond el véleményzd/értkeld

Oboro Shirakumo – Megtudod ki ő, ha elolvasod a mangát, többet nem árulok el róla.

Yamada Hizasi – Present Mic

Kan Sekijiróé – Vlad-sensei

Kayama Nemuri -Midnight