Remegek. A feltörö emlkêkek hadátol fokozatosan rosszul lettem. Nem tudom mi váltotta ki ezt a reagciót. Lehet a gyógyszer amit szedek, vagy a tanár beszólása a rêg meghalt anyámra utalva.

Anya. Ez a szó minden embernek oly kedves. Oly szép. A legtöbb ember álltalâba felnötként veszti el és veszi észre mennyire is szerette.

-Anya-zokogom és mégjobban összegörnyedek. Kezd fájni a fejem. Miért van ez? Az emlékek túl gyorsan változnak. Rosszul vagyok.  Anya sírját nézem, mikor haza jöttem. Látom magam gyerekként, hogy játszik velem. Ott van velem Hunt. Megint egy új emlék. Anya most terhes Yadeval. Ki az a Yade? Alex. Kikell mennem a wcböl. Rosszul vagyok. Ki azaz az...

-Day!-hallom meg Zed kiáltását. Megpróbálok fel kellni, de vissza esek. A látásom is megszünt. Mi az ami folyik az arcomon. Sírnék? Ki aza Zed? Mi van velem? Day. Keljê már fel! Nem vagy te ennyire szerencsétlen!

-Day!-ront be Zed.-Azonnal hivjátok ide Alexot!-kiált az egyetlen személyêrt aki meg tud nyugtatni. Ki azaz Alex? He? A szerelmem. Miêrt felejtek el dolgokat? Hol vagyok? Sötét van.

-Itt vagyok. Minden rendbe lesz.-nyugtatgat Alex.

-Szarul...vagyok-küzdöm ki magamból a szavakat.- Fâj ahogy beszélek-suttogom.

-Akkor ne beszêlj butusom-simogatja meg a fejem, amitöl megnyugszom.

-Tudod hol vagy?-kérdi Color.

-Nem. Suli?-kêrdem bizonytalanul.

-A rendelömben.-mondja Zed.

-Cool. Most elöször tévedtem-nevetek, de hamar felszisszenek ugyanis fáj a nevetêstöl a fejem.

-Megfoglak müteni.

-Mi?-kérdem. Érzem, ahogy lesápadtam.

-Figyelj. A daganat a fejedben túl nagy. A következö ilyen rohamot nem fogod túl élni. Megfoglak müteni.-kezd el valamit csinálni.

-És ha elfelejtelek titeket?-válik kétsêgbeesetté a hangom.

-Eszedbe fogunk jutni. Itt leszünk.-mondja nyugtatóan Color.

-Nem akarom!-csattanok fel.-Félek-suttogom.

-Nem kell. Most meg aludj. Szép álmokat Day-nyom valamit az arcomba Zed.

-Ne! Héj! Vidd inned!-kiáltok bele az altató szerkezetbe.-Vidd innen! Ne...csináld...ezt...nem...-bealudtam.

*Alex szemszöge*

Zed lihegve húzott ki az êppen zajló mêdiámrôl.

-Day. Roszul. Nyugtasd.-vezet a padon fekvö Dayhez.

Valamit motyog, de nem êrtem. Lassan átkarolom és megcsókolom. Semmit nem reagál rá, pedig ez még a szigeten is mindig megnyugtatta bármennyire fájt valamilye, félt.

-Zed...-suttogom elhaló hangon.

-Azonnal visszük a mütöbe-adja az utasítást. Âtkarolom Dayt ês felemelem. Color szólt Rednek, szóval a kocsi már vár. Öt perc alatt Day alagsorába értünk.

-Day. Daaaay.-szólitgatom.

-Szarul....vagyok-feleli nagy nehezen. Rémisztöen bevan rekedve.

-Tudod hol vagy?-kêfdi Color. Tuti viccel. Day mindig tudja merre van. Valahogy megérzi. Ez egy nagyon klassz kêpessêge. Épp szólalnék meg, hogy tudja hát, de Day megelöz.

-Nem tudom...suli?-kérdi bizonytalanul.

-Nem. A rendelömben-mondja Zed. Valahogy olyan rémült a hangja.

-Cool...most elöször têvedtem-neveti Day, de hamar köhögésben köt ki.

-Megfoglak müteni-mondja ki az itéletét Zed. Day hamar lesápad és máris tiltakozik:

-Mi?-kérdi.Fal fehérré vàlik pillanatok alatt.

-Figyelj. A daganat a fejedben túl nagy. A következö ilyen rohamot nem fogod túl élni. Megfoglak müteni.-hadarja le Zed.

-És ha elfelejtelek titeket?-kezd kétségbe esni.

-Eszedbe fogunk jutni. Itt leszünk.-mondja nyugtatóan Color.

-Nem akarom!-csattan fel.-Félek-mondja alig hallhatóan Day. Zed elkezdi elökésziteni a dolgokota.

-Nem kell. Most meg aludj. Szép álmokat Day-altatja el Zed.

-Ne! Héj! Vidd inned!-próbálja eltolni magátol az altatót, de lefogom a kezét.-Vidd innen! Ne...csináld...ezt...nem...-motyogja és elalszik.

-Lex. Maradsz, vagy kint vársz minket?-kérdi Color.

-Maradok. Valahogy segiteni akarok neki-suttogom és követem Colorêkat, hogy átöltözzek orvosi cuccba.

Felveszem a zöld felsöt és alsót miután bemosakodtam.

-Most már elég mélyen alszik. Color! Kapcsold rá a gêpekre.-adja ki az utasitást Zed. Col rákapcsolja két gépre. Most nem kéne kérdezösködnöm, hogy ezek mi célt szolgálnak.

-Leborotvâlom ott a haját-szólal meg Col és elkezdi borotválni Day haját ott, ahol van a daganatja.

-Kezdjük. Adjatok egy szikét-nyújtja kezét Zed, mire Color egy kis szikét ad a kezébe. Óvatosan felnyitja vele Day fejét.

-Látod azt ott?-mutat egy területre az újjâval.-Az a daganat. Color. Készitsd elö a tüket Alex meg légyszi adoda a fogót.-nyújtja megint a kezêt. Oda adom neki az egyik fogót.

-Nyugi Zed. Menni fog-biztatja magát és lassan a fejêbe vágott réshez nyúl. Kicsit szétnyitja valami szerszám szerü orvosi cuccal és megfogja a daganatot. Óvatosan kiemeli és egy fém tálba rakja.

-Color add a-nem tudja befejezni, ugyanis a Day êletjeleit jelezö gép elkezd sipolni.

-Ettöl féltem. Color azonnal add a vér elszivót!-kiáltja, de Color nem mozdul.-Colol!-kiáltja. A lány összerezzen és valami szivot ad Zednek.

-Mi van vele?-sokkolok le.

-Majd. Most add a tüket. SIESS!-üvölt rám mikor nem mozdulok.

-Itt van-adja neki oda Color. Teljesen lefagytam. A gêp még mindig sipol.

-Fenêbefenébe FENÉBE!-kiáltja Zed.-miêrt nem stabilizálodik? Mennyi vér van még mindig a fejêben?!-szivja tivâbb a vért a fejéböl.

-Mi van Vele?!-kiáltom.

-A dagant. Egy eren volt.-suttogja Color.

-Nem hayom, hogy meghalj. Te tuti nem fogsz meghalni. A halhatatlanok nem halnak meg!-hadarja Zed. Egyre jobban látszik a kétségbe esés az arcán.

-Day!-kiáltom.-Day! Nem halhatsz meg! Gyere vissza!-kiáltom ketségbe esve.

*Day*

Álmodok. Megint az erdöben vagyok.

-Szia.-köszön valaki.

-Szia?-kérdem az idegen alaktol.

-Nem ismersz meg?-kérdi.

-Nem látlak jôl. Gyere közelebb-gugolok le hozzá, hisz alacsonyabb, mint én.

Közelebb jön.

-Most megismersz?-kérdi gyerek hangon.

-...-hirtelen nem tudok mit mondani.

-Nem ismersz?-dönti el a fejêt jobbra.

-Te...ên vagyok-nyögöm ki.

-Igen. Most, hogy erre rájöttél gyere velem.-int és elindul egy úton.

-Várj! Jövök!-kiáltok utánna.

-Gyere. Várlak-mondja.

-Hova megyünk?-kérdem miután elindultunk.

-Majd meglátod-kuncogja.

-Rendben-sóhajtom és vele ballagok tovâbb.

Sokág megyünk.

-Mikor-kêrdezném, hogy mikor érünk oda ahova megyünk, de közbe vág.

-Itt vagyunk.-mutat körbe egy elágazásnál.

-Itt?-értetlenkedek. Az egyik fekete kövel, a másik fehérrel van kirakva. A fehéren egy üjabb alak tünik fel.

-Szia...kincsem-hallom meg a számomra oly kedves hangot, melyet soha nem tudnék elfelejtetni.

-Anya?-szöknek könnyek a szemembe.

-Kincsem. Várlak egy ideje. Gyere velem-indul el, de megáll mikor rájön én nem követem.

-Válassz. Mész vele, vagy mész máshiva?-kêrdi a gyerekkori énem.

-Ezt hogy érted? Ö velem jön-szól közbe anyám.

-Persze-mosolygok és elindulok anyâhoz. Már mindjárt oda érek, de valami megállit. Mintha a nevemet hallottam volna.

-Gyere vissza!-kiáltja valaki.

-Mi?-kérdem.

-Vele, vagy a barátaiddal?-szólal meg a gyerekkori énem.

-Anyával-mondanám, de rájövök, hogy meghalt. -Te nem...vagy...élö...akkor én most...meghalok?