Egy kis városban éltem egy tök átlagos életet mígnem a tizedik születésnapomon el nem raboltak.

De kezdjük az elején. A nevem Black Day. Egy 18 éves lány vagyok és Korea egyik híresebb bandájába tartozok, a ZCDA-be.

Jelenleg itt vagyok az iskolám könyvtárában és tanulok....akarom mondani probálnék, de nagyon nem tud érdekelni a másodfokú egyenlet; hiába állok bukásra.

-Ha nem fejezed be a telefonod nyomkodását az életben nem fogsz átmenni matekból.-zavar meg életem értelme, Alex.

-Ugye tudod, hogy azzal hogy ezt mondod az életbe nem fogom megérteni ezt a valamit. Használni sem fogom soha az életben és teljesen felesleges.-mondom miközben tovább telefonozgatok.-Hé!-kapja ki a telefonom a kezemből-Ha elolvasod akkor-

-Akkor mi lesz?-kezdi olvasni az elkezdett dalszövegem.-Jól hangzik, bár egy pár helyen érthetlen mit akarsz mondani. "A hangod végre már eljut egy emberhez". Miért eddig nem jutott el vagy mi?-kezdi azt, amit mindig szokott mikor új dallad állítok elő.

-Alex. Ha megint értelmezni kezded szét kaplak esküszöm. Add vissza!-kiáltom és megprobálom kikapni a telefont a kezéből, de ügyesen kikerül, ami miatt a székem, velem együtt hátra dől...illetve dőlne, de az utolsó pillanatban valaki megfogja a kezem és visszadönti a székem.

-Túl hangosak vagytok!
-Nem igaz, hogy nem tudsz figyelni Day.-az elöbbi hang Coloré, legjobb barátnőmé ésaz utobbi Zedé. Nagyon jó barátom és nem mellesleg Color fiúja.

-Ahelyett hogy tanulnál itt szórakozol.-vigyorog a képembe Alex.

-Gondolom neked ehhez a zajhoz semmi közöd Al.-Csap Alex fejére Zed.

*bimbamdingdong*

-Aaaaaa. Utálom amikor becsöngetnek. Mennem kell. Sziasztok!-köszönök el és mennék is ki a könyvtárból, de Alex még utánnam szól.

-Ezt itt ne hagyd!-dobja felém a telefonom.

-Köszi-kapom el és már rohanok is az emeletre, matekra.

*Sziasztok:)Remélem tetszeni fognak az irományaim (ha annak lehet őket mondani). Életem első "könyve". Kritikákat szeretnék kérni és mondjátok, hogy folytassam-e vagy sem(:

a fenti képen Alex látható*