- Úrnőm nem szabadna itt lennie - nézet le Artemysre Milror, aki nőietlenül felhorkantott és maga mögé lökte a kíváncsiskodó lányait.

- Mert máshol a városban biztonságban lennénk mi?

- Várandós...

- Milror kímélj meg a nyilvánvaló dolgoktól. Elhiheted, tudom, hogy terhes vagyok - fortyant fel a nő - de jelen helyzetben nem tudunk más csinálni csak harcolni.

- Frerin levág, ha magának baja esik.

- Én meg őt, ha neki - vágott vissza a nő, majd megfordult - kicsikéim ti itt maradok és szót fogadtok Merinnek.

- Igen - bólintottak egyszerre és a házvezetőnőhöz mentek és belekapaszkodtak a szoknyájába.

- Mi lent leszünk és rendet teszünk, ha kell - folytatta a nő.

- Ne menj anya - biggyedt le Theina szája.

- Mennem kell kicsikém.

- De apa azt mondta vigyáznod kell magadra.

- Apád sok mindet mondott Seyä.

- De a hasadban van a testvérünk és ha harcolsz megsebesülhetsz.

- Igen, Eled ott van és még egy ideig ott is lesz, de most nekem más dolgom van. Szóval mindenki itt marad és csendben lesz. Ha betörnek, a házba a titkos folyosón biztonságban lesztek.

- Meg fogsz sebesülni? Kérdezte Eled és Artemys egy pillanatig figyelte a lányát, majd oda ment hozzá és leguggolt elé.

- Talán, de igyekszem el kerülni, hogy bajom legyen és haza jöjjek hozzátok. Legyetek jók és fogadjatok szót - ölelte magához Eledet, majd a másik két kislányát.

- Vigyázz rájuk - nézed Merinre Artemys.

- Úgy lesz. De úrnőm könyörögve kérem, vigyázzon magára - nézet aggódva a nőre Merin.

- Igyekszem. Bólintott Artemys és felszegett állal felállt és utoljára végignézet a könnyes arcú lányain - ha ennek vége megtanítunk titeket a kardal bánni, hogy legközelebb ti is velünk harcoljatok. Ne feledjétek soha ti is Durin vére vagytok törpök Ereborból és dúnadánonok nyugatról. Mosolyodott el a nő és lassan kilépet a szobából, majd bezárta az ajtót. A mögötte álló tündére nézet, aki minden mozdulatát figyelte eddig.

- Nem fog magával semmi történni úrnőm. Szólalt meg a tünde komoran.

- De ha még is, a gyerekeket vidd el innen.

- Nem lesz...

- Milror, ha velünk valami történik, vidd el a lányokat vissza, de ne a testvéreimhez, ha nem Elrondhoz az kellő távolságban van a nagybátyjuktól.

- Arra nem gondol, hogy velem is történhet valami?

- Megtiltom, hogy bajod legyen. Mikor ide jöttünk te nekem a Valákra tettél esküt, hogy bármit megteszel, amit mondok. Szóval éld túl és vigyázz a lányokra.

- Rendben - felelte egy idő után a tünde - de ne legyen semmi baja.

- Hát semmi kedvem meghalni.

Frerin az egyik ház falának vette a hátát és próbálta kifújni magát. A kalózok át törték a falakat a hajójukon lévő ostromgépekről, majd beözönlöttek. Áldotta a fejét, hogy gondolt erre a lehetőségre is és a rejtett csapdákban sokak belesétáltak, amiket a szűk utcákban voltak, de így is rengetegen maradtak. Már fáradt volt és nem egy sebet szerzett, de tudta ki kell tartania. Oldalra pillantva figyelte Rubent, aki a falnak döntötte a fejét és lihegett. Sok sebet szerzet, de kitartó bátorsággal és erővel az oldalán maradt. Tekintette harctól éget és mikor mosolyra húzódott az ajka Frerin halkan felnevetett. Mind ketten fáradtak voltak, de az a kis töredéknyi szünet, amit a fal mellett állva töltöttek rengeteg erőt adott nekik.

- Szarban vagyunk, fiam - szólalt meg Frerin végül.

- De nagyobba leszünk, ha nem érünk haza.

- Ez is igaz. Téged anyád engem a nejem vár haza és ők veszedelmesebbek, mint a kalózok.

- Mondja, mi lehet velük?

- A nejemet ismerve elővette a ládájából a kardját és vagdossa az ellenséget, aki bemeri tenni a lábát a házunkba. Elbíztam magam Ruben ezért tudtak bejönni. Suttogta a férfi.

- De hogy uram, ha maga nem lett volna, már mi sem lennék csupán rabszolgák. Szabadon meghalni jobb dolog nem gondolja?

- Valóban, de semmi kedvem ma meghalni.

- Kinek van, mondja? De túléljük, mert dolgunk van. Lehet nem itt ebben a városban és nem is ebben az időben, de dolgunk van. Ez a város elveszett vissza már nem fogjuk szerezni. A falak összeomlottak és lehet, visszaverjük őket, ám nem adják fel. El kell majd hagyniuk várost, mert ha itt maradnak, akkor csak a halál és szolgasor marad. Magát felakasztják, a főtéren, az úrnőt meggyalázzák, és a gyerekeket eladják rabszolgának. Erre ez megy. Nem maradhatnak, Uram.

- Tudom - bólintott a férfi - hát sehol sincs nyugalom?

- Csak a folyón túl - nézet fel az égre Ruben és szemeiben felragyogtak a sápadozó messzi csillagok - de oda még ne vágyakozzon.

- Nem vágyakozom én sem sok a dolgom még. Lökte el magát a faltól Frerin és megveregette Ruben karját - köszönöm, barátom.

- Mit köszön, Uram?

- Hogy te nem futottál el és itt maradtál velem.

- Halálig hűen szolgálni ezt mondta mindig atyám és ezt fogom, majd tovább adni a gyerekeimnek és unokáimnak. Mosolyodott el a férfi - ahogyan maga is fogja, mert hiszem, hogy okkal van itt és még rengeteg feladott szán magának a teremtőnk. Emelete el a kardját a férfi és a távolban felcsapó lángokat figyelte - lángol a világunk, Uram.

- Nem kívánt vendég az, aki betöri házam kapuját és fegyverrel lép be. Sétált le Artemys a lépcsőn - mondjátok miféle modort ez?

- Asszony nem vagy tisztában azzal, hogy ostromoljuk a várásod? Csattant fel az egyik kalóz - hol a pénzetek és az ékszerek? Ha látni akarsz, még napot az égen felelsz.

- Itt a víz a kincs és azt a kútban lelitek nem itt. Állt meg Artemys és felszegte az állát és úgy nézet a hét férfira, akik őt figyelték.

- Maga a város vezetőjének az asszonya - lépet ki az egyik férfi és alaposan végig mérte - valóban oly apró akár egy törp, de szemre valóbb. Vajon mennyit fizetne az úrra magáért és a kölykeikért, ha elvinnénk innen? Fiúk valahol itt lehetnek a gyerekek is - intett a fejével mire két kalóz elindult, de megtorpantak mikor észrevették az emeltről Milrort, aki rájuk szegezte az íját.

- Egy rossz mozdulat és meghaltok - mondta csendesen Artemys - higgyétek, el pontosan céloz és ilyen jelentéktelen távolságból még csukott szemmel is. Szóval?

- Ki vagy te igazából? Húzta ki magát az egyik férfi, aki eddig némán állt a kalózok gyűrűjében. Artemys szemöldök ráncolva mérte végig. A többi emberhez hasonló ruhát viselt, de még is valamivel díszesebbet és beszéde is tisztábban hangzott. Valamiért még is ismerősnek tűntek a vonásai hangjának lejtése.

- Erre inkább te felelj előbb férfi, aki idegen a házamban.

- Desmär - biccentett a kalóz és szélesen elmosolyodott - és akkor kit tisztelhetünk magában?

- A ház úrnőjét, aki örömmel venné, ha távoznának a házából és a városából.

- Milyen gőgös és elbűvölő...

- Nem hatnak rám bókjai.

- Lelőhetem úrnőm? Kérdezte ingerülten Milror.

- Hagyd csak - intett le a tündét Artemys - az urak mindjárt távoznak nem kell a felesleges vér rontás.

- Azt hiszi, hogy értékek nélkül távozunk? Csattan fel egyik férfi habzó szájal.

- Élve hagyjátok el ezt a házat mi ez, ha nem érték - felelte rideg nyugalommal Artemys.

- Nem bántottam volna magát és háza népét sem, de az arroganciája sérti a fülem - sziszegte Desmär és a nő felé lépet a lépcsőn, akkor vette észre a kezében a kardot és a gömbölyödő hasát.

- Tudom forgatni - szegezte a férfi álla alá a kardot Artemys. A férfinek a szeme sem rebbent csak állt a nő előtt felszegett állal - te nem vagy keletlakó, sőt beszédből Rohaninak gondolnálak. Sőt tovább megyek, azt hiszem, tudom ki az anyád ki erre a világra szült.

- Valóban? Kérdezte gúnyosan a férfi - halljátok fiúk? Nevetett fel Desmär, mire társai sorban felnevettek.

- Howien - mondta halkan Artemys és a férfi szeme megrebbent - emlékszem anyádra, de akkor még olyan fiatal volt, mint a tavasz. Atyja kereskedő volt és a nyugati úton találkozott velem és fivéreimmel. Az ő kedvéért mondom, most, ha jót akarsz, magadnak távozol te és a kalózaid... kicsi kapitány.

- Mi buktatott le? Kérdezte a férfi.

- A ragodat kérdezed vagy anyádat?

- Honnét tudja, ki vagyok?

- Ez a ház a mindenkori város helyettesé és ide egy kapitány nem küldene akárkit csak a legjobb embereit és magát, de mivel kapitány vagy magad is eljöttél a feletted álló parancsára. Ami pedig származásodat illeti a szőke hajad és a szemed árult el. Tartásod és mozgásod is olyan akár egy rohani emberé. De igazából anyád mása lehetnél. Mi történt vele?

- Valóban oda való voltam Úrnőm, amíg a szüleimet és testvéreimet le nem vágták az orkok és én el nem keveredtem egyedül a vadonban. Kitudja már, hogy hogyan. Rabszolga kereskedők találtak meg és adtak el.

- Szomorú gyermekévek, de nem hat meg, ha le kell vágnom a nyakadról a fejed, miközben a családomat kell védenem, még ha ezzel anyád emlékét sározom be.

- Bevettük a várost és csak rajtuk áll kit engedünk el élve. Adja át mindenét és élve elhagyhatják a város.

- Soha nem hódoltam be a gonosznak és a szolgáinak. Nem most fogom el kezdeni. Nincs semmi olyanom, ami érdekelne titeket. Engedjetek el mindenkit kellő ellátmánnyal és értékeik nagy részével és tietek ez a város.

- Én hozom a feltételeket nem maga. Azt hiszi, hogy egy tünde és egy terhes nő ellenfél? Tette a kezét a kardjára jelentőség teljesen.

- Uram vágjuk le a szajhát és menjünk - szólalt meg az egyik kalóz, mire egy nyílvessző állt a torkába.

- Más is így jár, ha szájára veszi az Úrnőmet. Sziszegte Milror és felajzott még egy nyílvesszőt - fegyvereket a földre!

- Csináljátok - intett Desmär, mire a férfiak morogva a földre dobták a fegyvereiket - ki maga? Fordult vissza a nőhöz Desmär.

- Artemys vagyok nyugatról, de a néped Ethelwen-nek nevezett.

- Ethelwen-nek? Suttogta a férfi döbbenten, majd visszalépet egy lépcsőfokot és úgy méregette a nőt - maga lenne az a nő, aki Thengel királyt leütötte egy korsóval, majd jó barátjává vált? Az a nő, aki dúnadán és a földeket járja? Az a nő, akit Kardhasítónak neveznek az erebori törpök? De ő halott.

- Visszajöttem. Kimásztam a síromból - húzta el a száját a nő - így ha élni akarsz ezt a nevet a fejedbe vésed az arccal együtt, majd elhagyjátok ezt a partot, mert az égre mondom haragom pusztítóbb, mint a sárkány tűzze, ha még egyszer az utamat keresztezitek. Rég kóstolt vért Narverë és biztosra veszem, szomjazza már - sziszegte dühvel a nő. A kalózok összerezzentek és ősi babonáktól megrettenve kiszaladtak az ajtón egyenesen Frerin és Ruben elé, akik levágták őket egyesével.

- Maram - rohant be Frerin, majd megdermedt, mikor észrevette Artemyst, aki a lépcsőn állt és egy férfira szegezte a kardját, aki le sem vette a pillantását a büszke tartású nőről.

- Nem sok idejük van. Holnapra ide ér a kapitányom, és aki itt marad rabszolga lesz. Az vigyenek magukkal, ami szükséges semmi többet. Mondta halkan Desmär és olyan áhítattal nézte a nőt, akár egy szolga a királynőjét.

- Köszönöm - biccentett Artemys és figyelte, ahogyan a férfi hanyag eleganciával kisétál a döbbent tekintetű Frerin és Ruben mellett.

- Mi volt ez? Tárta szét a karjait Frerin, de Artemys leintette.

- Elmegyünk - felelte, majd Milror felé nézet - szólj a lányoknak, hogy nagyon gyorsan pakoljanak.

Remélem tetszett nektek ez a fejezet. Hát haladunk a történettelés bízom benne, hogy szeretitek. Igyekszem a folytatással. Eddig, mit gondoltok a történetről?

Illetve hirdetem, hogy lesz, majd egy másik hobbit ficem, amit az egyik barátnőmmel találtuk ki. Az jóval viccesebb lesz, mint ez :)