Artemys a tábor szélén állt és figyelte a messzeséget miközben a metsző szél minduntalan utat talált a köpenyébe, de nem foglalkozott vele. Fejében fájdalmasan visszhangzottak Thorin szavai: korcs. Valóban az volt, de kimondva még fájóbb volt az igazság, mint gondolta egy olyan férfitól, aki azt bizonygatta, hogy nem érdekli a származása. De igazából az fájt neki legjobban, hogy a férfi volt az, aki útjában állt a boldogságának és jutott ide messze attól, akit szeretett. Lehunyta a szemét és a könnyei lefolytak az arcán, mert hiába engedte el Frerinhez tisztában volt vele, hogy ha a férfihoz rohanna, azzal halálra ítélné, mert Thorin az árulása után nem engedné meg, hogy boldog legyen és minden elkövetne, hogy fájdalmat okozón neki. Pedig minden egyes porcikája azt követelte, hogy most azonnal lovagoljon el Ered Luin felé Frerinhez.

- Anyád nevetne a szerelmi életeden, mert soha nem hitte volna, hogy két férfi fog utánad epekedni. Szólalt meg Rolen Artemys mögött. A nő a fivére felé fordult, aki lágyan mosolygott rá.

- Ám az egyik örült a másik meg nem lehet a férjem, mert a fivére megölné, ha az enyém lenne.

- Nem engednék, ezt te is tudod húgom - állt a nő mellé a férfi.

- Nem szabadna itt lened bátyám - nézet fel Rolen-re Artemys - nem maradhatsz.

- Jaj, Maram az álmod miatt? Kérdezte Rolen, mire a nő bólintott.

- Öcsénk mondta el?

- Aggódik érted, ahogyan mi is. Órák óta állsz itt és nézed a távoli messzeséget. Mond, el mi nyomja a kis szívedet.

- Nem akarom, hogy meghalj. Nem akarom, hogy Frerin miattam vesszen el. Nem akarom ezt az egészet. Miért nem maradtam a falunkban és maradtam veszteg. Mára talán Hanom asszonya lennék, és még mindig élne. Nem lett volna Ergon bosszújának áldozata. Miért nem maradtam otthon - rogyott le egy kőre a nő és a kezébe temette az arcát és zokogni kezdett. Rolen leguggolt a húgához és gyengéden magához vonta és simogatni kezdte a fejét.

- Húgom - mondta halkan - minden okkal történik. Neked el kellett jönnöd, hogy megmentsd Frerin életét és lassan belé szeress, majd elfuss, hogy megvéd, és hogy ennek a kis a csapatnak a tagja legyél. A Valák azt akarták, hogy itt legyél, ahogyan én is. Ha valóban ez a halálom helye én készen állok rá. Maram nem futhatunk a ránk kimért sors elől és nem is tudunk elmenekülni előle. Hiszem, hogy neked sok feladatott szánnak és nem Thorin oldalán. Egyszer már elfutottál a boldogságtól miatta most ne tedd - ingatta a fejét Rolen.

- Arra kérsz, hogy menjek el most?

- Tudom, hogy nem mennél el, amíg Salva biztosan nincs jó kezekbe és Kili túl nem éli a közelgő csatát. Ingatta mosolyogva a fejét Rolen - szóval húgom úgy hiszem, most mi együtt rántunk kardot. Emlékeim szerint egyszer sem harcoltunk egymás oldalán.

- Valóban egyszer sem.

- Akkor szükséged lenne egy kardra.

- Thorin régen elvette az enyémet és mikor Smaug elől menekült teljesen használhatatlan lett. Összeolvadt a tünde pengém egy törp kardal. Ingatta a fejét a nő szomorúan.

- Nem hiszem, hogy fegyver nélkül maradtál - állt fel a férfi és az övére lecsatolt egy kardot, majd a nő felé nyújtotta -Tharnduil egyik kovácsa rendbe tette, mikor Ferran megmutatta nekem és én megkértem a királyt, hogy tegyék rendbe. Ő itt Narverë vagy is...

- Tűzkötelék - vette át a pengét Artemys és ámulattal figyelte a gondosan megmunkált kardot, ami nem is olyan rég durván összeolvadt - hogyan voltak képesek ilyen gyorsan rendbe szedni?

- Két napja vagy itt, ha ez nem tűnt volna fel és ez elég volt egy tünde kovácsnak nem gondolod?

- Valóban - bólintott a nő - gyönyörű lett köszönöm Rolen.

- Dicsőséget és hírnevet szerez, neked ez a fegyver meglásd.

- Egy tünde törp kard?

- Hiszem, hogy egy nap békében élnek majd egymás mellett. Mosolyodott el Rolen, majd kihúzta magát - olvas el mit írtak a pengére Maram. Intette a férfi és Artemys lassan kihúzta a hüvelyből a kardot és olvasni kezdte a pengére írt szavakat.

- Én vagyok, aki sárkány tűzben születtem két nép szövetségével és, aki az ellenséget kettéhasítja.

- Legyen ez a penge most a kezdett, de idővel jobb lesz. Ám most, hogy fegyvert kaptál húgom illene illő ruhát venned magadhoz, mert szoknyában csak nem harcolhatsz.

- Remélem lesz a méretemben pár - vont vállat a nő.

- Biztosan akad pár gyerek, akinek van feleslege ruhája - nevetett fel Rolen és Artemys is megeresztett egy mosolyt.

- Fájdalmasan sokat fogytál Túriel - sóhajtott fel Tillgelir, mikor végig mérte az alsóruhában álló Artemyst - még egy ok, amiért le kell csapnom annak a törpnek a fejét.

- Élek nem - mondta halkan a nő és felvette a tunikát, amit a tündéktől kapott - roppant rendes Legolintól, hogy oda adott párat a régi ruháiból. Már idejét sem tudom, mikor volt rajtam ilyen finom holmi. Érintette meg a ruhájának az anyagát, majd keserűen felsóhajtott - kár lesz érte.

- Nem fogsz meghalni. Haza foglak vinni Túriel - mondta halkan a tünde - nem neked való ez a hely.

- Erre magam is rájöttem - húzta el a száját a nő, majd komoran a tündére nézet -, de hogy haza megyek? Mi lesz ott velem? A falumban így sem kedvelnek, és most ha haza térnék különösen nem fogadnának jó szível. Hanom...

- Nem a te hibád - csattant fel Tillgelir - Hanom egy áruló miatt halt meg, nem miattad. Hidd, el ő sem szeretné, ha magadat ostoroznád. Fogta meg a nő kezét a tünde, majd lepillantott a kézfejére - Hanom gyűrűje?

- Igen - bólintott a nő - Ergontól csentem le mikor meg akart ölni. Nekem szánta Hanom. Így hordani fogom a halálomig.

- Akkor hosszú időt lesz rajtad.

- Vagy rövid - vont vállat Artemys és a láncinge felé nyúlt - a csatát vagy túl élem vagy nem.

- Fékezd, kérlek a derűlátásodat - mordult fel a tünde - túl fogod élni. És nem kívánok erről vitába szállni. Hadd segítsek - állt fel Tillgelir és felsegítette a nőre a láncinget, majd a felső ruháját - bevallom, jobban örülnék, ha nem vívnád meg ezt a csatát és elmennél minél messzebbre.

- De nem teszem.

- Nem félsz?

- De - felelte csendesen a nő és felnézet a tündére - rettegek, de harcolok.

- Miért?

- Mert úgy érzem, részt kell vennem és, hogy megvédjem azokat, akiket szeretek.

- Nem kellene ez a csata és nem is kellene egyikünk sem itt lennie.

- Valóban, de mi még is itt vagyunk. Én, mint korcs és te, mint egy tünde, aki egy törp szolgálatába állt - simította meg a tünde ruháján, aminek a díszítéseiben felbukkantak Frerin jelképei - egyikünkért sem fognak túl sok könnyet ejteni, ha meghalunk.

- De nem fogunk meghalni ezt már tisztáztuk. Téged, ha kell a hajadnál fogva viszlek el Frerinhez és egybekeltek én meg ott maradok veletek és amíg élek szolgálom a véreteket. Mondta dacosan Tillgelir és Artemys felkacagott.

- Oh, te szerelmetes lelkű barátom te soha nem változol.

- Csak az ahol élünk az bizony változik... mert most a világunk lángokban áll. Sóhajtott fel Tillgelir.

- Tanácskozásra hívtad Dáint nagyapa? Kerekedett el Artemys szeme és úgy meredt a nagyapjára, mintha nem akarna hinni neki. Dáin Thorin unokatestvére és azért jött, hogy segítse őket. Nem láttad mennyi holmival jöttek? Ha bejutnak, valahogy a hegybe hónapokig bírni fogják az ostromot és Bard-ék nem kapnak semmit. Hát nem figyelted milyen szorgalmasan repkednek közöttük a hollók?

- Lányom ne bíráld a döntésemet, vagy nyakon váglak. Csattant dühösen a férfi.

- De nem mehetsz oda egyedül.

- Nem is kívánok. Az öcséddel velem jöttök.

- Nem lenne okos ötlet engem vinned - hajtotta le a fejét Artemys - biztosan hallotta már az árulásomat és az ügyünknek nem tenne jót a jelenlétem.

- Nem hiszem, hogy ez miatt megítélne téged Dáin - szólalt meg Thranduil - nem te lennél az első leány, aki elmenekül egy nem kívánt frigy elől.

- Ez most más én árulást követtem el a királyom felé, ami soha meg nem bocsátható el nem feledhető.

- Ne kezd te is ezt az önmarcangolást, mint Frerin - csattant fel Tillgelir - valóban titeket még a valák is egymásnak teremtett, mert két ilyen lélek nincs egész Középföldén az is biztos.

- Ebben egyet értek Till-el - sóhajtott fel Rolen.

- Miattam össze is ölelkezhettek, de nem változtat azon a tényen, hogy ha megjelenek Dáin előtt abból csak a baj lesz. Meglátjátok majd. Mondta dühösen Artemys.

Mindenki dermedten figyelte azt a jelenetet, mikor Dáin szorosan magához ölelte Artemys, aki a döbbenetében szóhoz sem jutott csak ott csüngött a törp kajaiba, aki hangosan nevetéssel ölelgette.

- Mahal szakálla csücskére mondom, te annyira hasonlítasz édesanyádra, hogy egy pillanatig azt hittem, hogy ő kell életre és jár közöttünk - tette le a lábára Artemyst, aki tétován lépet hátra - örül a szívem, hogy végre megismerhetlek bár az, hogy ilyen körülmények között már koránt sem. Egy hatalmas esküvőn már kedvem lett volna - kacsintott a nőre Dáin.

- Esküvőn? Még is kinek lenne?

- Hát a tied. Frerin öcsém annyit áradozót rólad a leveleiben, hogy csak is arra mertem következtetni, hogy te lehetsz neki az a nő, akit szívesen el is venne. Még írt is nekem, hogy ha véletlenül elvetődnél felénk vagy találkoznánk, óvjalak meg. Bár ahogyan ismerem a nagyapádat biztosan megtanított erre, arra - mosolyodott el - még is kitől kellene Koja lányát megvédenem.

- Thorintól - felelte Artemys és Dáin mosolya lehervadt.

- Parancsolsz? Kérdezte vissza a törp.

- Bár ez most a legkevesebb Dáin uram. Most az a fontos, hogy meghallgasson minket.

- Utat kell engednetek a királyhoz Kojela...

- Nem Kojela-nak hívnak, nem is Kerla-nak, de még Artemysnek sem.

- Hát akkor, hogy szólítsalak leány?

- Vándornak, mert a nevemet fel nem fedem még a rokonaimon kívül, de egy nap elmondom, ne legyen kétségek között. Ám most tényleg jobb lenne észhez téríteni Thorint. A lelkét megmérgezte az arany és az elméjét már tébolyult gondolatok uralják. Dáin uram nem akarok háborút a tündék, emberek és törpök között, mert más veszedelem tart erre. Fordult Gandalf felé.

- Bolg érkezik északról koboldokkal és orkokal. Az a Bolg, akinek apját levágtad Móriánnál és most elégtételt is venne nagy szívesen. Denevéreket már a tündék is észrevették lassan ide érnek és seregeik elfedik az eget akár csak sáskák. Wargok és farkasok jönnek velük hatalmas trollokal. Dáin össze kell fognunk. Lépet a törp elé a mágus és Dáin hosszú ideig gondolkozott és fel alá járkálva hosszú szakállát pöndörítette.

- Legyen segítek nektek szólalt meg a férfi, majd Artemysre nézet - aztán maradj életben Koja leánya, mert úgy gondolom sok mesélni valód van, amiről a kuzinom nem mesélt el.

- Legyen. A Valák óvjanak téged - bólintott Artemys és a gyülekező sötétség felé nézet - és mindannyiunkat.

Thorin figyelte a seregeket, amik összeolvadnak Dáinéval. Dühösen mordult fel és szorította össze az öklét, majd a távolban felbukkanó rohamosan közeledő ellenséget nézte.

- Ha valaha is lesz, béke azt háború nélkül nem lehet ki vívni, mindig lesznek áldozatok, akik áratlanul haltak meg egy szebbnek gondolt jövőért. Nem gondolod Thorin? Kérdezte Lea a férfitól, aki nézte a messze gyülekező seregeket.

- Nem gondoltam meg magamat, ha erre akarsz rá beszélni. Fordult feléje – ha a nővérednek nem sikerült, miért gondolod, hogy neked egyáltalán sikerülhet?

- Nem hittem, hogy jobb belátásra bírhatlak – válaszolt a nő ridegen és feléje léphet – csak arra akartam célozni, hogy az ártatlan áldozatok között ott lehet, majd Kili vagy Fili esetleg társaink mindegyik tagja is. Ők érted harcolnának. Lea ellépet előle és a karzatnak dőlt. hajába bele kapott a hajnali szél és Thorin várakozóan figyelte a nőt. – Tudom, hogy nem kedvelsz és én, sem szeretlek túlzottan. És azt is tudom. hogy az öcsém vagy én halálom nem rázna meg... ismerlek már annyira.

- Nevetséges – ingatta a fejét Thorin – soha nem mondtam vagy céloztam arra, hogy vágyom a halálotokat.

- Biztos? Mikor Artemyst lekorcsoztad az úgy igaz ránk is. Bűnökkel, hatalmas tabukkal és fájdalmasnak mondott árulások között jöttünk ide erre a világra. Nem te vagy és leszel az utolsó, aki pálcát tört születésünk fölött, de mi még is büszkén viseljük vérünk igazát. Nem tartozunk sehová Thorin, de büszkeségünk és becsületünk ugyan úgy, vagy mint bárkinek Középföldén. Így hát a közelgő csatárra visszatérve nem érted fogok harcolni nem miattad, fogok meghalni, ha úgy, adódik, ha nem azokért, akiket szeretek. Mond Thorin te szeretsz valaki igazán? Kérdezte Lea, de a férfi nem válaszolt - Készülj fel a legrosszabbra, mert olyan pokol közeleg, amit csak a szerencsével tudunk meg állítani. Nem tudom, mit hozz a jövő, de ostobaság azt gondolni, hogy mindenki túléli. Artemys nem ment el a közelgő háború elől. Ismerem. Megpróbál minket itt hagyni, de nem viszi majd a lábba. Ott lesz majd a csatatéren és minket keress.

- A testvére vagy ez csak természetes.

- Nem, csak engem fog keresni, ha nem mindenkit, aki a szívének kedves. Rist, Bilbót, Filit, Bofurt, Balint, Dwalint és mindenki mást, de legfőbb képen téged.

- Azok után is védene, amit mondtam neki? Kérdezte Suttogva a férfi és a nő mellé lépet.

- Igen – Lea a táborok fényét nézte – ő más, mint én. Megbocsátó és nagyon tudd szeretni, de gyűlölni arra képtelen. A szavaidat nem felejti soha sem, de a királya vagy még egy királyt nem fog hagyni, meghalni. Egyenesedet ki a nő, majd a férfira nézet. – te tudd Thorin, ha az útjába állsz a boldogságának vagy a nővérem meghal miattad, de te túléled a saját két kezemmel foglak megölni.

- Megtennéd?

- Tudnék aludni utána nyugodtan – felelte hűvösen Lea - ó, de még mennyire. Nekem te soha sem leszel király.

- Pedig az vagyok.

- Nem - ingatta a fejét Lea - nem vagy te király, mert a várad, erődöd biztonságában nézed a közelgő csatát miközben az érméket számolgatod. Nem vagy te király csak egy gyáva. Fröcskölte Lea és elviharzott magára hagyva Thorint a gondolataival.

Nem tudom, hogy tetszett-e nektek, de én fáradtan átolvasva nem találtam semmi jót benne. De azért reménykedem, hogy ti azért találtok benne valamit ami tetszik benne.  A következő részben már a csata lesz és igyekszem vele mihamarabb meglenni és feltenni. A Kili és Lea kép készülőben, amit meg lesz rakom is fel :) De addig is itt hagyok egy régebben készült képet.

Yuki barátnőm megnyilvánulása mikor meglátta: Csönd, most a felnőttek beszélnek XD A képen Thranduil, Tillgelir - aki Frerin jelvényeit viseli - és Artemys látható, na meg persze azt asztalon a Kavics :)