Artemys a fán ülve figyelte a körülötte zajló eseményeket. Testvérei pár nap leforgása alatt beilleszkedtek a csapatba, és megkedveltették magukat Thorinnal is... ami neki még nem igazán  sikerült. Szomorúan babrálta a talizmánját, nem értette, mitől különbözik annyira a testvéreitől, hogy a törpök az első pillanattól kezdve kedvelik őket. A kezében forgatott talizmánját nézegette elmélyülten, mintha arra rá lett volna írva a válasz. De persze csak az apró smaragd és rubin köveket csillant meg a fény. Ekkor vette észre a szeme sarkából, hogy Thorin is hasonlóképpen cselekszik, de ő a kulcsát babrálta. A kulcs. Már az első pillanattól kezdve piszkálta Artemys fantáziáját. Legszívesebben odament volna, hogy a kezébe foghassa.

- Miért ne? – mondta maga elé, és leugorva a fáról, egyenesen Thorin felé vágtatott.

- Mit akarsz, te nőszemély? – kérdezte a férfi, mikor észrevette, hogy megállt előtte. Felállt, és összekulcsolt kézzel nézett le  a nőre. Artemys nem törődött vele, és merészen a kezébe fogta a kulcsot, és az ujjai között forgatta.

- Milyen ragyogó, milyen szép... – nézte elbűvölten. – Egy nap az enyém lehet? – markolta meg erősebben a kulcsot.

- Soha – sziszegte Thorin, lefejtve a nő ujjait legbecsesebb tárgyáról, és elment.

Tristan a fejét ingatta miközben figyelte a jelenetet.

- Ostoba – suttogta maga elé.

- Szép a pónid, már akartam mondani – simogatta meg póniját Kili, kizökkentve a férfit nővére figyeléséből.

- Magam neveltem – húzta ki magát büszkén Tristan. – Kicsi csikó kora óta. Gyöngyvirág sok bajban velem volt hűséges társként, miközben Artyt kerestük. - Vette le a nyerget a pónijáról. – Meg persze Harmat is... – dörzsölte meg a nyakát Lea pónijának.

- Hogy hívják Arty póniját? – kérdezte Fili, és odanézett a magányosan álló fekete pónira.

- Glín. Jelentése ragyogás.

- Tündéül? – kérdezte undorodva Kili.

- Igen. Egy barátjától kapta és Artemys úgy gondolta, az ő pónija különlegesebb az összes többinél.

- Miért?

- Nem tudom, a nővérem mindig is... furcsa volt. Ha értitek, mire gondolok. – mosolygott, miközben körözött a halántéka körül az ujjával. Felnevettek. Tristan a vállára kanyarította az útitáskáját.

- Hová mégy? – érdeklődött Kili kíváncsian.

- Mosakodni a folyóhoz. Ti nem jöttök? Rátok férne.

A két testvér egymásra nézett, és szélesen elmosolyodott.

- Persze. De ki vigyáz addig a pónikra? – fonta össze a karját Fili a mellkasa előtt.

Tristan a fán üldögélő Artemysre nézett.

- Van egy ötletem.

Nem sokkal később az egész törp had Tristan vezetésével, Bilbóval együtt elindult mosakodni. Lea a kondér fölött ügyködött, jót mosolygott nővére duzzogásán, miközben az a póniján ült törökülésben, összefont karokkal és magában motyogott maga elé. Hallotta a törpök lelkes kurjantását. Néha elhangzott egy „vigyázz, ugrok" vagy öblös nevetésüket verte vissza az erdő, a mágus pedig a pipájába feledkezve bámulta az égboltot. Artemysnek óráknak tűnő idő után, megjelentek a törpök, immáron tisztán, és öccse, aki harsányan nevetett újdonsült barátaival.

- Meg ne próbáld – szólt a háta mögött álló Tristanra, aki csalódottan elhúzta a száját.

- Pedig reménykedtem, hogy megijeszthetlek.

- Akkora hanggal vagytok, mint egy menetelő olifánt csorda – nézett a válla felett az öccsére. – Szánalmas.

Tristan az ajkába harapott, és nővérét lekapva a póniról, megpörgette maga körül.

- Szánalmas, mi? Mi ez a mufurc ábrázat? – dörzsölte az állát Arty nyakához. A nő felsikkantott, majd felkuncogott.

- Ne csiklandozz! Bökdös a borostád – próbált kiszabadulni öccse karjaiból. A fiú elengedte.

– Olyan komor képet vágsz, hogy az már kiábrándító – tette a csípőre a kezét – olyan szép napunk van.

- Biztosan – igazította meg a ruháját Arty és szemrehányóan nézett az öccsére.

- Egy nagy testvéri ölelést – vigyorgott rá gonoszan Tristan. Artemyst kiverte a hideg veríték, tudta nagyon jól, hogy az minden lenne, csak testvéri ölelés nem. Az elmúlt napok azzal teltek, hogy testvérei folyamatosan a lehető legváratlanabb pillanatban azon voltak, hogyan bosszantsák vagy az orra alá dörgölték, milyen aljas volt, hogy szó nélkül elment.

- Kihagyom - kerülte ki nagy ívben öcsét, miközben megragadta Filit és élő pajzsként a testvérére szegezve, elment a közeléből. Kili és Tristan jót derültek a reakcióján, csak Fili ment vele faarccal.

Mikor Artemys úgy érezte, hogy öccse jól elbolondozik a rokonlélek Kilivel, elengedte Fili kabátját.

- Köszönöm – suttogta.

– Miből gondoltad, hogy Tristan nem kap el vagy nem ragadlak derékon és doblak oda hozzá? – kérdezte Fili. Artemys elmosolyodott.

- Te nem vagy olyan ostoba – veregette meg a férfi vállát – és rendes gyereknek is tűnsz. – ugrott fel a fájára.

– Furcsa egy szerzet vagy – mosolygott fel rá Fili.

- Tudom – kacsintott Artemys.

- Fili, gyere már vissza, ne udvarolj! – kiáltotta Kili.

A férfi zavartan bólintott a lánynak vörösre gyúlt arccal, és elfutott az öcséhez, akit egy jól irányzott legyintéssel tarkón ütötte. Artemys a pipájába kuncogott.

Lea boldogan nézte, ahogy a levese gyöngyözik. Bombur már izgatottan várta, hogy egyenek. Nem merte sürgetni a nőt sem ő, sem más a csapatban, mert mikor Lea először főzött és sürgették, a nő csak rájuk mosolygott, de azt olyan sötéten, hogy még Thorin is összerezzent. Így hát csak lóbálta a lábát és nézte, ahogyan a nő ügyködik.

- Nővéred valamiért furcsa nekünk. Nem tudom miért, de ellenszenves a személye – mondta Glóin a nőnek megunva, hogy csak merednek a semmire.

- Nem rossz ő Glóin, csak nehezen köt barátságot. Elhihetitek nekem, hogy ő is olyan, mint a legtöbb lány, csak fél kimutatni.

- Úgy gondolod? Én nem hiszem. – ingatta a fejét Glóin. – Az én feleségem is nehéz természetű, de még egy olyan nővel, mint a nővéred, még nem találkoztam... nem olyan rendes és kedves, mint te, lányom.

Lea elmosolyodott.

- Ezt bóknak veszem, de egyről nem árt tudnotok. Én rosszabb vagyok, mint Artemys. A nővérem irgalmas, jószívű lélek – nézett sötéten a törpökre mosolyogva Lea – velem ellentétben.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Balin.

- Ha Artemys lenne az ellenségetek, nagyobb valószínűséggel jöttök ki élve a csatából, mintha velem harcolnátok. - lépett Glóin elé a nő. A férfi nagyot nyelt. – A nővéremet biztosan meghatná, hogy férj, és apa vagy – húzott ki Glóin nyakából egy függőt, és kinyitotta. – de engem nem. – fordult meg a nő, és megkavarta a levest.

- Kedvelem a lányt – mosolygott Dwalin.

Artemys, mikor megette a levesét, elhatározta itt az ideje, hogy ő is tiszteletét tegye a folyónál.

- Hová mész? – kérdezte Bilbó, mikor elment mellette.

- Fürödni – mondta hegykén – ne engedj senkit a folyóhoz. Megkérhetlek erre? - fordult a hobbithoz. Bilbó elmosolyodott.

- Persze. Menj csak.

Artemys libabőrös lett, mikor belelépett a folyóba, de nem törődött vele, beljebb sétált, amíg a derekáig nem ért a víz. Fehér inge, amit a fürdésnél szokott használni, és hosszú haja rátapadt a bőrére, mikor alaposan bevizezte magát. Élvezte, ahogy a hűs víz simogatja a bőrét. Érezte, hogy az út pora és fáradalmai a folyó lágy hullámaival tovább folynak. Hallotta a törpök nevetését és Tristan kacaját. Ez kissé megmosolyogtatta. Végül lebukott a víz alá és perceknek tűnő ideig fel sem jött onnan. Ekkor vette észre, hogy valami megcsillan a folyó fenekén. Felvette és odaúszott a folyóban álló kis kőhöz. Megdöbbent, mikor észrevette, hogy mit tart a kezében.

- Erebor kulcsa – suttogta a nő maga elé, mikor feljött a felszínre. Óvatosan húzta végig az ujját a kulcsra vésett rúnákon és áhítatosan meredt rá. Szépnek tartotta, ahogyan megcsillant a kezében. Az ezüstből készült nehéz kulcs immáron a kezében lehetett és nem vehette el tőle senki, és ez mérhetetlen boldogsággal töltötte meg a szívét. De ekkor hangos, dobogó léptekre kapta fel a fejét és Bilbó kétségbeesett kiáltozására. Megdöbbent, mikor szembe találta magát Thorinnal, aki először megtorpant, mikor megpillantotta a nőt. Bilbó az ujjai közül lesett ki és szabad kezével próbálta elhúzni a férfit.

- Mondtam, hogy itt van – húzta a férfi kabátját, de mindhiába. Thorin megmerevedve állt ott. Egy ideig csak bámulták egymást és mikor Artemys felfogta, ki áll ott, felsikoltott és a víz alá merült nyakig.

- Tűnés!!! – kiáltotta.

- A kulcs! A kulcs itt lehet valahol! – gázolt a vízbe, nem törődve a nővel, és maga körül felkavarta a vizet.

- Megtaláltam. Itt van nálam - emelte fel a kulcsot.

Thorin vérben forgó szemmel meredt rá.

- És mikor akartál szólni? – üvöltött rá – Ostoba nőszemély. Add ide! – indult feléje.

Artemys hátrébb úszott.

- Ne gyere közelebb! Ha végeztem, megkapod.

- Egy fenét. Most. – kapott a lány után, de ezzel csak azt érte el, hogy elvesztette az egyensúlyát és a nőre esett, Artemysből minden levegőt kipréselve. Bilbó kétségbeesve kapott a fejéhez és körbe-körbe szaladva, segítségért kiáltozott. Ekkorra megjelent mindenki, és csak a sűrű buborékból tudták, hogy Thorin és Artemys a víz alatt vannak. Tristan már éppen be akart menni értük, hogy kimentse őket, mikor felbukkantak.

- Te állat! Te törpök szégyene! Aule* verése – üvöltött Artemys, miközben próbált megállni a lábán és nem elejteni a kulcsot. Thorin prüszkölve meredt rá.

- Add ide a kulcsomat, te fúria – ragadta meg újfent a karját, de Artemys belemarkolt a férfi hajába, és Thorin fejét a víz alá nyomva módszeres fojtogatásba kezdett. Dwalin és Kili elindult, hogy szétszedje őket, de Tristan eléjük állt.

- Én nem tenném a helyetekben.

- De megölik egymást – mutatott a vízben veszekedő párosra Dwalin.

Tristan elnevette magát.

- Dehogy – legyintett – hadd intézzék el maguk között.

- Ostoba liba – mondta Thorin, mikor nagy nehezen kiszabadult a nő karmai közül.

- Pökhendi törp – fújtatott Artemys.

- Most mennek át személyeskedésbe – kommentálta Tristan.

- Add ide a kulcsomat!

- Ezek után adjam oda? Egy frászt! Majdnem vízbe fullasztottál, kis híján letépted az ingemet, és azt várod, hogy odaadjam ezt az átokverte kulcsot? – mutatta feléje a nő az emlegetett tárgyat.

- Te is majdnem megfojtottál – rivallt rá a férfi.

- Ez már kezd komikussá válni – kulcsolta össze a kezét Lea. – Nem is tudom, sírjak a szégyentől, hogy a nővérem ott áll egy ázott, majdnem átlátszó ingben, férfiak körében, vagy nevessek az egészen.

Thorin eltűrte a szemébe lógó vizes tincseket. Nem tervezte, hogy aznap kétszer is megfürdik a folyóban, pláne nem ruhástól és avval a nővel, akit már lassan Smaugnál is egyre jobban utált. De a nő ott állt vele szemben dühös, szégyentől pirosló arccal, szikrázó zöld szemeivel. Tudta nagyon jól, hogy akárhogy is próbálkozik frontális támadással, a nő valahogy kicsusszan a kezeiből. Ekkor vette észre, hogy a nő maga elé emeli a kezét ösztönös védekezésképen. A hófehér ing és a hosszú haja rátapadt a bőrére. Thorin gonoszan elmosolyodott szép lassan a part felé sétált.

- Tudod, nagyon szégyellheted magad, hogy ilyen hiánytalan öltözékkel mutatkozol férfiak előtt. Azt hittem, tisztességes nő vagy, pedig csak azt akartad, hogy meglássanak.

Tristan és Lea felszisszent. Dwalin a fejét ingatta.

- Ezt nem kellett volna – mondta maga elé a törp.

Artemys kihúzta magát, szemei szikrákat hánytak és akkor Thorin meglátta a nőben a dühös sárkányt.

- Éppen fürdök! Még, hogy én szégyelljem magam! Te aljas – sziszegte. Felemelte a kulcsot és a férfi felé hajította, ami nagyot koppant a fején, majd a földre esett. Thorin fennakadó szemekkel elterült a parton.

- Tűnés!!! – visította Artemys.

*Aule: A 15 Vala egyike. Ő teremtette a törpöket.