A nap már lemenőben volt, mikor Thorin kiadta, hogy táborozzanak le. Mindenki hozzálátott a munkájához, csak Artemysnek nem adtak semmit, mert a törpök még haragudtak rá a pár napja történt szópárbaj miatt. Így hát, mivel alacsonyabb ág nem volt a fákon, amire kényelmesen felmászhatott volna, a fa törzsének vetette a hátát és elővett a táskájából egy apró pánsípot, majd fújni kezdte. Bilbó felkapta a fejét és elmosolyodott, tetszett neki a síp hangja, a törpök a fejüket ingatták. Ekkor váratlanul abbamaradt a síp hangja, és csak annyit láttak, hogy Artemys feláll, elteszi a sípot és a kardja után nyúl.

- Valami közeleg – suttogta. Lassan kihúzta a kardját és eltűnt, nem sokkal később egy fiú repült ki a fák közül, végül Artemys lépett ki, aki rá szegezte a kardját.

- Mi a fenét kerestek ti itt, Tristan? – rivallt rá, miközben a törpök már köré gyűltek, állig felfegyverkezve – nem meg mondtam neked, hogy felejtsd el, hogy létezem?

A fiú megfordult és megropogtatta az állkapcsát.

- Még mindig jó a bal horgod, nővérkém.

- A jobbal is kaphatsz. Hol van... - Artemys szava elakadt, megperdült, szikrákat vetett egy kard és egy dárda csattanása – Lea – sziszegte.

- Rég találkoztunk, nővérem – mosolygott a nő, miközben kilépett a fénybe. Bofur felkiáltott.

- Két Artemys.

- Ikrek – suttogta Balin.

- Mi ez itt? - Csattant Thorin hangja – családi összejövetel?

- Nem. Vadászat ez, nem összejövetel. Kotródjatok el, mielőtt bajotok nem esik. Bajt hoztok a fejemre.

- Még mit nem. - Állt fel Tristan és leporolta magát – három éve a nyomodban járunk, erre tizenhárom törppel, egy félszerzetel és egy mágussal találunk. Mi ez? Felcsaptál testőrnek?

- A rokonaikhoz mennek Dúnföldre, megkértek, hogy vigyem el őket egy biztonságos úton – hazudta a nő. Lea felvonta a szemöldökét.

- Igaz ez?

- Igen.

- Mindig is rosszul hazudtál Arty. Nem vagyunk ostobák. - Kulcsolta össze a karját Lea. Thorin, aki meglepődött a nő hazugságán, nem szólt semmit. Ehelyett végigmérte az idegeneket. A fiú talán két fejel volt magasabb Artemysnél. Vékony volt, széles vállú. Haja sötétbarna volt, amit összefogott egy szalaggal. Ugyanolyan zöld szemei voltak, mint a nővérének, de az arcát szeplők borították. Oldalán két hosszú pengéjű kard volt. A lány ugyanolyan volt, mint Artemys ellenben a nővérével ellentétben neki lágyabb, nőiesebb vonásai voltak.

- Menjetek el. - Mondta figyelmeztetően Artemys.

- Nem. Ennyi idő után végre viszontlátunk. Aggódunk érted. - Eresztette le a lándzsáját Lea.

- Felesleges volt. - Vont vállat a nő.

- Beszéljük meg ezt, testvérem... kérlek. - Lépett feléje Lea. Artemys Thorin és Gandalf felé fordult.

- Menj, lányom. - Mondta Gandalf. Thorin csak biccentett.

- Rendben.

A törpök figyelték, ahogy Artemys és a testvérei nem messze tőlük beszélgetnek. Nem hallottak semmit, de látták, ahogy útitársnőjük dühösen hadonászik és ingerülten a hajába túr.

- Miért jöttek utána? - Kérdezte meg Bilbó Gandalfot.

- Szembe szegült a nagybátyja haza hívó szavának. Elszökött jópár éve, azóta keresik a bátyai, és úgy látszik, már a húgát és az öccsét is utána küldte Lastamir.

- De miért szökött el? - Kérdezte Fili.

- Oka volt sok, hogy ott hagyja a faluját. Artemys nem az a fajta, aki csak úgy belerohan a vakvilágba, de döntését megértem én

- Mi történt? Kérdezte Bilbó.

- Ezt tőle kell megkérdezned Bilbó - fújt egy füst karikát a mágus és figyelte a testvéreket.

- Most elmegy? - Kérdezte egy idő után  ahobbit.

- Nem hiszem. A szavát adta, hogy elkísér benneteket a Magányos hegyig, és Artemys soha nem szegné meg az adott szavát, Bilbó. De most hogyan cselekszik, azt nem tudom. Majd meglátjuk.

- Szavamat adtam, hogy velük tartok. Nem szeghetem meg, csak mert a bácsikánk úgy óhajtja. - Fújtatott Artemys - Tölgypajzsos Thorinnak tett ígéretemet meg nem szegem.

- Akkor aki ott áll, ő lenne az? – mutatott Lea a törpre, aki összefont karokkal méregette őket.

- Igen, ő az. Te is tudod, miért kell elvállalnom. Ne tedd velem azt, hogy megszegjem eskümet. Kérlek húgom, értsd meg – ragadta meg Lea vállát a nő.

- Megértelek. Tisztában vagyok vele nővérem, hogy mit jelent számodra az adott szó. De te is tudod, hogy ha minket meg is győzöl, a bátyáink nem lesznek ilyen elnézőek. Megsértetted a bácsikánkat, mikor ellenszegültél neki.

- Ellenszegülés az mikor  a saját életemet akarom élni?  Már nem kötött semmi  a faluhoz. Arathorn meghalt fiát Imradrisba vittem.

- Megértelek nővérem, de ő csak a javadat akarja. Nem szeretné, hogy vándorolj a világban. Ne feledd, megígérte apáknak, hogy vigyáz ránk. Így is nagy veszteség ért minket... emlékezz, nővéreink férjei is elestek és három gyerek maradt félárván, Rolen fél szemére megvakult, a bácsikánk meg nyomorék lett.

- Megértem, hogy védeni akart minket, de miközben arra voltunk kitanítva, hogy küzdjünk, egy átkozott helyen kellet sínylődnünk. Hogy utána, nagy fájdalmai közepete arra kérjen, hogy felejtsem el az ígéretemet. Szerinted rosszul cselekedtem? Te nem ezt tetted volna a helyemben? - Nézett rá Artemys Leara. A nő hallgatott, majd megszólalt.

- Nem tettem volna másképp, de én szóltam volna neked, ha elmegyek. Aggódtam érted, féltem, hogy bajod esik. De úgy gondolom, helyesen cseleketél, és mivel nem akarlak megint szem elől téveszteni, azt hiszem, mi is veletek tartanánk. Nem engedhetem meg, hogy bajba kerülj. Artemys szája tátva maradt

- Egy csudákat jöttök velem.

- Pedig igen. A Magányos hegyhez tartotok, nem?

- Honnan tudod?

- Könnyen. Tölgypajzsos Thorin, a törpök királya, éppenséggel kelet felé tart Gandalffal, a mágussal... és veled. Könnyű kitalálni. Veletek megyünk.

- Találj valami más kifogást húgom, valld be, te sem szeretnél hazamenni a bácsikánkhoz.

- Mit szépítsek – mosolyodott el Lea.

- Addig szép és jó nővérkéim, hogy ti megegyeztek, hogy ki megy és ki nem, de ebbe nem kéne be avatni Gandalfot és Thorint is?

- Majd beszélek velük – mondta Artemys – de nem ígérhetek semmi jót.

Ahogy Artemys megjósolta, Thorin őrjöngött.

- Nem! Még kettő furcsa szerzet? Nem elég nekem, hogy veled megbékéljek és elviseljelek? Gondolom, ők is részesedést kérnek majd a kincsből – a törpök felmordultak.

- Az én részesedésemből kapnak, Thorin. Ha most elküldöm őket, a fivéreim addig faggatják őket, amíg el nem árulják hol vagyok.

- Egyszerű, elmész velük. Viszlát – intett Thorin. Artemys a férfihoz lépett és elkapta a csuklóját. Dwalin felugrott volna, mikor Gandalf leintette.

- Ide figyelj Thorin, nincs az a kincs vagy sárkány, ami visszaüldözne a bácsikámhoz. Ha az kell, hogy a testvéreim eljöjjenek, hogy egy kis észt verjek a fejedbe, hát legyen. De gondolj csak bele, ha a húgom teljesen véletlenül összerakta az eseményeket, hogy miért tartunk kelet felé, gondolod más nem tudná? Nagy veszteség volna, ha éppen azok fülébe jutna, akiknek éppen a fejed kell – suttogta a férfinak az utolsó szavakat – az öcsém kitűnő vadász és nyomolvasó, a húgom meg kiváló gyógyító és mellesleg remekül főz, és ahogy a mostani szakácsainkat elnézzük, nem hiszem, hogy valaha is kiadós ebédben lenne részünk. Gondold végig, Thorin. Nem veszítesz semmit, ha ők is velünk jönnek. Kérlek.

Thorin jó ideig nézte a nő arcát, és nem látott olyat jelet rajta, hogy rosszat akarna.

- Rendben, jöhetnek. De ha egyetlen egyszer is bajt hoznak ránk, te felelsz érte.

- Természetesen – engedte el a férfi csuklóját. Gandalf elmosolygott.

- Thorin, nem férhet kétség abba, hogy őket a szerencse vezérelte eléd. - Nevetett Lea és Tristan felé.

- Vagy éppen a balszerencse.