- Varázs ül rajta – sóhajtott fel Lea, mikor megvizsgálta Bomburt – nem fog felébredni egy hamar.

- Hát ez nagyszerű cipelhetjük – fortyant fel Kili – nem tudsz valamiféle főzetett kotyvasztani, amitől felébred?

- Nem szoktam kotyvasztani –ráncolta a szemöldökét dühösen Lea – a tünde varázslatot feloldani nem tudom így várnunk kell.

- Nem kellett volna célba venned azt az őzbakot – fordult Bilbó a fatörzsön ülő Thorin felé – és a családját sem mikor megjelentek. Rossz dolgokat hozott magával. Elfogyott a nyilaink és Bombur is álomba merült.

- Ostobaságokat beszélsz az egész csak véletlen – morrant fel a törp, de idegesen túrt a hajába.

- Ami megtörtént az megtörtént ezen változatni már igazán nem tudunk. Ha azon sápítozunk miért történt velünk itt fogunk elpusztulni – Állt fel Artemys – Bomburt visszük, akármi van. Felváltva, mert nagyon nehéz.

- Vizünk alig marad és az élelmünk is kevés. Most mihez kezdjünk? Azt sem tudjuk meddig tart az erdő – nézet Dori a nőre – van valami ötleted?

- Majd erre is találunk megoldást...

- Persze mert a dúnadánok, olyan ügyesek, hogy a semmiből is ételt teremtenek elő. Hát halljuk a nagyszerű ötleteidet – sziszegte Nori és Artemys felé magaslott.

- Ha civódunk ostobaságokon biztos nem indulnunk el.

- Te itt nem parancsolhatsz dúnadán. Azóta jár, ránk a rút mióta velünk vagytok. Rossz dolgok hozói vagytok a népeddel együtt! Elátkozottak, királytalanok és hontalanok.

- Nem különbözünk tőletek törp – sziszegte Artemys – szóval fékezd a nyelved vagy kitépem tövestől, ha még egyszer a szádra veszed a népemet.

- Elég! Csattan fel Thorin – Artemys és a testvérei sokszor a segítségükre voltak és úgy hiszem, még lesznek is. Nem érdemes vitát szítani.

- Elfogult vagy ezzel az asszonnyal szemben Thorin ezt mindenki látja – villant meg Nori szeme – jó volna nem úgy nézned rá, mint egy asszonyra, akit az ágyadba cipelnél, ha nem úgy, mint egy harcosra, aki csak a bajt hozta ránk. Tünde barát nőszemély.

- Nekem most már nagyon elegem van az egészből. Csináljatok azt, amit akartok, de én itt nem maradok. Tegyetek belátásotok szerint és a ti döntéseitek hozzátok meg. Én mondom ez az erdő gonosz és varázsa rá telepedet a gyenge lelkűekre, ami majd elemészti őket – kapta fel a holmiját Artemys és elindult az ösvényen – de egyet jól jegyezetek meg az úton kell maradnotok, mert ha letértek meghaltok és én nem fogok utánatok menni, hogy megmentsem az irhátokat... törpök – sziszegte a nő és szemei haragosan villantak meg.

- Artemys állj meg! Nem engedem, hogy elmenj! Kiáltott utána Thorin.

- Nem vagy a királyom szóval nekem nem parancsolhatsz. Fújtatott a nő és eltűnt az erdő sötétjében. Thorin a saját nyelvén hosszú szitkozásba kezdett, majd a nő után ment.

- Mennyünk utánuk? Kérdezte tanácstalanul Tristan.

- Egyikünkre sem hallgatna Arty. Talán Thorin tudd hatni rá – sóhajtott fel fáradtan Balin, majd dühösen Nori felé fordult – ostoba vagy tudd meg, ha bármi baja esik a te lelkeden fog száradni, hogy Mahal verne meg.

Thorin Artemyst az egyik kidőlt fán ülve találta meg nem messze a táboruktól.

- Mind feszültek vagyunk Arty. Így ne vedd személyeskedésnek Nori szavait. Éhesek, szomjasak és fáradtak vagyunk – ült le Thorin a nő mellé, aki dacosan felhúzta az orrát.

- Soha nem kedvelt.

- Ezt te sem gondolod komolyan. Nori nehéz természetű, de kedvel téged, úgy ahogyan a csapatunk többi tagja is. Kellesz nekünk ezt te is tudod.

- Nem ismerem az erdőt Thorin és félek, hogy ha egyre beljebb megyünk, akkor valami rettenet ér el minket. Már egymásnak torkának ugrunk mi lesz még itt?

- Nem kell ennyire elcsüggedned...

- Csúnya dolgok osonnak a fák alatt.

- A pókok? Kérdezte somolyogva Thorin, mire Artemys oldalba bökte.

- Te nem veszel komolyan – ingatta Artemys a fejét szomorúan – olyan, vagy mint ők. Meglásd, az erdő sötétje gonosz dolgot rejteget és csak is azt ment meg minket, hogy az ösvényen vagyunk, de ha kicsit is letérünk, a helyes útról lecsap ránk – suttogta a nő – sötétek az álmaim... baj közeledik – nézet a férfira Artemys és Thorin rémületet olvasott ki a szemeiből – óvatosnak kell lennetek. Én előre megyek. Tristan, majd olvas a nyomokból, amit hagyok.

- Nem engedlek el – ingatta a fejét a férfi – ha valóban van, valami az erdőben nem engedhetem meg, hogy elmegy. Mond, hogyan védjelek meg, ha távol vagy tőlem?

- Évekig kóboroltam egyedül veszélyesebbnél veszélyesebb helyeken nem hiszem, hogy most kellene nekem testőr. Mosolygott el a nő.

- Most a csapatom része vagy így az én felelősségem az is, hogy megvédjelek. Ráncolta a szemöldökét Thorin, mire Artemys felnevetett.

- Mintha az öcsédet hallanám. Ettől függetlenül én szembe szegülök a parancsodnak akár mennyire is nemes szándékkal óvnál. Ne feledd, egy vagyok a harcosaid közül. Állt fel a nő, de Thorin elkapta a kezét.

- Én nem a harcoshoz beszéltem, ha nem a nőhöz – pillantott fel Artemysre, aki döbbenten nézet vissza rá.

- Bolond beszéd – ingatta a fejét a nő – én egy egyszerű dúnadán vagyok, te pedig törpök királya így nem mondhatsz ilyet a te rangoddal.

- Miért? Talán nem helyes? Frerin nem tette fel neked soha a kérdést?

- Soha – felelte a nő.

- Ervus mesterem, aki maga is törp hagyta, hogy az egy szem lánya egy dúnadánhoz mennyen nőül. Vagy ott van Lúthien és Beren egy tünde és egy halandó. Nem különbözünk mi sem tőlük.

- Nem tudom, miről beszélsz – ingatta a fejét a nő és kerülte Thorin tekintetét.

- Tudod te nagyon jól.

- Kérlek eresz - próbálta lefejteni a férfi ujjait a karjáról, de nem ment neki – Thorin engedj el.

- Nem. Egyszer hagytam elmenni valakit, aki fontos volt nekem, most nem teszem meg. Így maradsz, és nem tűrök ellenszegülést.

- Thorin meg van az ösvény – jelent meg Balin, mire Artemys kihúzta a karját a férfi meglazuló szorításából és elsietett. Balin szemöldök ráncolva figyelte, ahogyan a nő megkerülve a többieket eltűnik az ösvényen.

- Nem tudtál volna várni? Kérdezte Thorin élesen Balintól.

- Nem – ingatta a fejét a törp – mert ha hagytam volna őt is elvesztetted volna. Ne essél ugyan abba a hibába, mint Kojelánál.

- Ennyire meg rémítem a nőket? Kérdezte a férfi, mire barátja lágyan elmosolygott.

- Ha láttad volna magad hogyan néztél arra a szerencsétlen lányra azt hiszem még magad is megrémültél volna saját magadtól. Tudd meg az-az ábrázat minden lányos apák rém álma. Gyere komám jobb volna nem lemaradni és engedni, hogy Artemys messze fusson ijedtében.

Tillgelir megfékezte a lovát és a sötét hegyre pillantott, majd a mellé érkező Ervusra nézet. Napok óta mentek és csak annyi időre álltak meg, hogy az idős törp valamelyest kipihenje magát. A kegyetlen tempót, maga az öreg diktálta nem törődve Dolin aggódó dorgálásaira. Tillgelir már sejtette, hogy Artemys kitől örökölte azt a nyakasságot, ami mindig felbosszantotta. Kis védence ugyan olyan makacs és eltökélt volt, mint a nagyapja. Le sem tagadhatnák volna egymást.

- Hát ide értünk. Jó pár nap, amíg át érünk – sóhajtott fel Ervus.

- Most hol lehetnek Túriel-ék? Kérdezte Dolin.

- Számításaim szerint a Zölderdőben vagy előtte, annyi biztos, hogy távol vannak még. De ez most nem fontos – ugrott le a lováról Ervus és elindult az egyik sziklafal felé – még siheder koromban az apám és a nagyapám elhozod ide. Ősi varázs védi méghozzá tünde – pillantott vissza a válla felett az öreg törp - megjegyzem nekem személyesen soha nem volt gondom veletek mindig is jó viszonyba voltam a tündékkel, de a többiek ragaszkodtak az ellenszenvhez. Én barátként fogadtam bárkit. Hogyan is mondjátok ti? Mahal a tanúja mindig megportáltam megtanulni a nyelveteket, de soha nem ment - Fordult Tillgelir felé az öreg.

- Mellon – mosolygott el a férfi – talán ez a varázsszó, mire kinyílik a bejárat.

- Ez nem nyílik erre – nevetett fel halkan és titokzatosan a törp.

- Akkor mire? Kérdezte gyanakodva a két tünde, mire Ervus csak sejtelmes mosollyal az arcán elindult.

- Majd meg látjátok. Hozd fiam a lovamat.

- Határozottan emlékeztet Túriel-re. Nézet testvérére Dolin, mire a férfi elhúzta a száját és dühösen fogta meg a törp lovának a kantárát.

- Igen pontosan olyan, mint Artemys ugyan olyan gyorsan tudd az agyamra menni – sziszegte a férfi és Dolin elfojtotta a feltérő nevetését, mert tudta, hogy csak is akkor használja Túriel másik nevét, ha dühös – még hogy a fia már akkor éltem mikor a szép apja éppen, hogy fogzott – morogta a férfi.

Hoooooszú ideje nem hoztam fejezetet. Nem volt ihlettem de most be tudtam fejezni ezt a fejezetet. Nem lett a legjobb szerintem, amiért bocsánat :( De remélem azért egy két részlet megtetszett nektek.