Tristan az egyik erkélyen ült, és hatalmas füstkarikákat fújt a gyenge szélbe, amíg nővérei csendben figyelték őt.

- Nem szívesen hagyom itt a völgyet – szólalt meg Lea.

- Én sem – sóhajtott fel Tristan – de mennünk kell, Durin napja hamarosan eljön, és én kíváncsi vagyok, milyen az a hegy, és a belsejében megbújó kincsekre is. Gondolom, nővérkém a te szíved repdes, hogy el kell hagynod a tündéket és mehetsz a világba. – Nézett Artemysre Tristan. A nő érezte öccse mondatában a gúnyt és a szemrehányást.

- Nem szeretek itt lenni – suttogta Artemys – minden olyan nyugodt.

- Pedig néha olyan jó, ha a nyugalom vesz körbe – állt fel Lea – mikor nem hallod a kardok csattogását, a pajzsok hasadását és nem üti meg az orrodat a vér bűze. Nem látod a halált, aki végig sétál a csatamezőn, megérintve mindenkit, aki az útjába kerül. Miért keresed ezt, Artemys? - Fordult nővére felé, aki meggyújtotta a pipájába tömött dohányt és beleszívott, majd lassan kifújta.

- Mert mikor harcolok, tudom, hogy élek, mikor megsebesülök, érzem a fájdalmat, és tudom, hogy sok dolog van a világban, amiért érdemes küzdeni. Erebor is ez. Mások ostobának és őrültnek tartanák, Thorin pedig csak a népéért küzd, egy népért, akitől elbitorolta egy dög az otthonukat. Mi ez, ha nem nemes cél? – Tristan leugrott az eddigi helyéről és Artemys elé guggolt.

- Mi nemes azon, ami a halálba visz? - Kérdezte a férfi. Artemys közelebb hajolt hozzá.

- Akkor mondd meg, miért is akarsz velünk jönni? Miért érzem, hogy nem féled a halált, ha az tűz képében jön? Miért remeg a hangod? Te is úgy vágyod a kalandot, mint én és ez igaz rád is, húgom. - A nő hátra dőlt és mosolyra húzódott a szája – egyikőnk sem akar hazamenni, akármit is mondok. Vágytok a harcra, a kalandra és kíváncsiak vagytok igazak-e a mesék Erebor kinccsel teli termeiről. -Tristan nagyot nyelt és Lea is szaporán vette a levegőt – vagy tévedek? - Suttogta Artemys.

- Te láttad a várost Artemys... milyen? - Kérdezte Tristan.

- Egyszerre gyászos és fájdalmas, de még így romjaiban is meseszép. Érdemes érte is küzdeni, ha Thorin lesz a király, újjáépíti és újból lesz ott élet. Én holnap velük megyek, mert köt a szavam, és hiszem, hogy neki sikerül, ami az apjának és a nagyapjának nem. De, hogy ti jöttök-e az csak rajtatok áll. - Tristan megszorította nővére kezét.

- Nyolc hosszú évig nem láttalak, nem engedlek el még egyszer. Ezt a hibát nem követem el újra, és ha az út során meg is kell halnunk, legalább egy helyen legyünk.

- Minket is köt a szavunk – lépett oda Lea, és megfogta ő is Artemys kezét – nem hagyjuk cserben őket és téged sem... most nem engedünk el – szorította meg Lea testvérei kezét – most az egyszer nem – suttogta.

- Milyen megható – nevetett fel egy alak a sötétben – komolyan mindjárt elsírnom magam.

- Ergon – húzta el a száját Tristan – azt hittem, hogy meghaltál már.

- Hasonló tévedésbe estünk, Hirion – vicsorgott Tristanra és a mögötte álló testvéreire nézett – ó, hát ti is itt vagytok, nem vettelek észre benneteket, Aglaril és Túriel, olyan kis aprók vagytok – lépdelt feléjük a magas, karcsú férfi. Hosszú, szőke haján a hold fénye megcsillant, és kék szemei olyan hidegek voltak, akár egy jeges folyó.

- Te meg mit keresel itt? – állt testvérei elé Tristan.

- Galadriel úrnő egyik kísérője vagyok.

- Jól felvitték a dolgodat – kulcsolta össze a kezeit Tristan – és mondd, minek köszönhetjük ezt a kellemetlen meglepetést?

- Gondoltam, megnézem hogy vannak az én drága húgom gyermekei, akik miatt a feje mindig fáj.

- Hogy én mennyire sajnálom a vénlányt. Till és Dolin jól vannak, húzhatsz haza– szólalt meg Artemys gúnyosan.

- Nem emlékszem, hogy szóltam volna hozzád, kicsi dúnadán. Sértegetéseidet most lenyelem, de még egyszer nem teszem.- Lépett feléje, de Tristan az útját állta.

- Úgy hiszem, már üdvözöltél minket Ergon, most elmehetsz és őrizheted az úrnődet, nehogy eltűnjön. - Ergon gonoszan elmosolyodott és Tristan fölé magaslott.

- Azt hiszed, mert dúnadán vándor vagy nem ártanék neked? Mit hiszel magadról? Apád nagy ember volt, még mi lorieni tündék is tiszteltük, addig a végzetes napig – suttogta a férfi – de úgy látom, ti sem vagytok különbek nála... törpökkel, félszerzetekkel barátkoztok – ingatta a fejét.

- Többet érnek ők,amit te el tudnál képzelni – mondta sötéten Tristan – nemes lelkűek, bátrak és hűségesek, nem különböznek ők a tündéktől, emberektől, mint ahogyan te hiszed.

- A törpök mohók és kapzsik, nem törődnek a fenti világ eseményeivel, úgy, ahogy a félszerzetek sem, ami a határaikon kívül esik, az szót sem érdemel náluk. De mi, tündék és dúnadánok törődünk, mi feljebb vagyunk.

- Néha elgondolkodom, hogy te egyáltalán tünde vagy-e.

- De én legalább az vagyok, aminek kinézek és mondom magam, de ti? Vajon mit szólnának a társaitok, ha véletlenül egy madárka csiripelni kezdene?

- Vajon az a madár eljut odáig, hogy csiripelni tudjon? - Ergon lepillantott és Tristan kezében egy tőr volt, amit a férfi hasára szegezett.

- A legnagyobb sértés fenyegetni egy tünde nemest, egy törpök által kovácsolt tőrrel. Egy nap megemlegeted ezt, kicsi dúnadán – sziszegett Tristanra a férfi, majd megperdült és elviharzott.

- Nem volt ez kicsit túlzás, öcsém? - Kérdezte Lea elhaló hangon.

- Nem..., még kedves is voltam vele. Őszintén sajnálom Tillgelirt és Dolint, hogy ez a mocsok a nagybátyjuk.

- Mikor vetted el a tőrömet? Azt Thorintól kaptam, te enyves kezű. Add vissza. - Kapta ki Tristan kezéből a szépen megmunkált tőrt - Komolyan, már tiszta szégyen, ha a dúnadán lánya sem bízhat meg a saját kisöccsében.

- Én miért nem kaptam Thorintól? - Kérdezte Tristan.

-Mert csak különleges személyeket részesít eme kegyben, akik olyan szépek, bájosak, kedvesek, mint szerény személyem. - Rebesgette a szempilláit játékosan a nő. Tristan és Lea felnevetett. Artemys felfújta az arcát, majd ő is csatlakozott hozzájuk.

- De most komolyan, mikor loptad el? - Kérdezte Tristan.

- Nem loptam. Kaptam, mikor először találkoztunk Bríben... hogy esélyt adjon az életben maradásomra a kis naiv. - Pörgette meg az ujja hegyén a tőrt a nő – a férfiak néha annyira ostobák, főleg ha az illető törp vagy tünde. - Kuncogott a nő.

Tristan az erkélyéről figyelte a csillagokat, miközben élvezte a pipafű kellemes izét. Ekkor vette észre nővérét, aki Tillgelir oldalán sétált, és közben valamiről lelkesen beszélgettek. Kissé előredőlt, és a fáklyák fényének köszönhetően látta, hogy Artemys egy levelet nyújtott át neki, amit a férfi eleinte vonakodott elfogadni, de végül ruhájának mélyére rejtette a viaszpecsétes levelet. Tristan összeszűkült szemmel próbálta leolvasni nővére szájáról, hogy mit mondhat, de nem látott olyan élesen, mint a tündék, már azon gondolkodott, hogy lemászik a közelükbe az egyik fán, mikor valaki a vállához ért. A férfi a csizmája szárából előrántotta a tőrjét, és az a háta mögött álló idegen tőrjén megcsikordult.

- Normális vagy Ris, majdnem elvágtad valamimet!- Lihegett a rémülettől Fili, aki volt olyan gyors, mint a fiú, tőrkirántásból. Tristan döbbenten meredt Filire.

- Te meg mit keresel a szobámban?

- Gondoltam szólok, hogy hajnalban az első napsugarak előtt elhagyjuk a völgyet. Gandalfal pedig a hegyekben találkozunk. Thorin szerint így volna a leghelyesebb. - Tristan bólintott és visszacsúsztatta a tőrjét a csizmája szárába és a fák felé nézett, ahol Tillgelir és Artemys beszélgetett, de már nem voltak ott. Keserűen elhúzta a száját.

- Szólt valaki a lányoknak?

- Kili most ment Leához. Artemysnek Thorin akart szólni, mert mondani akart neki még valamit.

- Mit?

- Nem tudom, pedig mondtam, hogy átadom én neki, de azt mondta ő megy. - Vont vállat a férfi. Tristan összekulcsolta a kezét a mellkasa előtt.

- Kedveled a nővéremet, ugye?

- Kedvelem, de nem úgy, ahogy gondolod. Van egy kedvesem Ered Luin-ban – mosolygott el a férfi – pontosabban szeretem őt... de ő nem tudja – vakarta a fejét a férfi – kissé bonyolult a helyzetem. - Tristan elmosolyodott.

- Hát, ez megesik – Tristan lazán átkarolta Fili vállát – elmesélek neked pár történetet, ami segíthet ebben a bonyolult helyzetben.

- Komolyan? Veled is megesett már ilyen?

- Nem is egyszer – legyintett nagyot Tristan – ott volt például az egyik eset...

Kissé el voltam havazódba -.- így bocsika. A következő fejezettel már elhagyjuk Imradrist. Remélem egy kicsit tetszett nektek ez a kis rész.

Következő fejezet címe: Irány nyugat