Bilbó minden egyes napot élvezett a tündéknél. Élvezte a zenéjüket, ételeiket, és csengő hangzású nyelvüket. El is határozta, hogy minél hamarabb megtanul tündéül. Mélyen beszívta a kristálytiszta levegőt, hogyha messze lesz Völgyzugolytól, fel tudja idézni az ittlétét és emlékeztesse magát a fogadalmára.

- Élvezed az ittléted, ugye? - Lépett melléje Lea.

- Igen. Mesés hely.

- Az – mosolygott a nő – egy pillanat alatt elvarázsol bárkit... vagyis nem mindenkit – intett a fejével a lármázó törpökre.

- Tudnál nekem mesélni a törpökről? - Fordult Lea felé Bilbó – ők nem hajlandóak. - Biggyedt le a szája a hobbitnak. A nő halványan rámosolygott.

- Nem tudok sokat, pedig tudnom kéne – felelte a nő, és elrévedt a hegyek felé – nem kötöttek le sohasem az ősi mesék, kérd inkább Tristant vagy Artemyst. Ők biztosan felelnek majd a kérdéseidre. - Bilbó látta Tristant, de az annyira belemerült a törpökkel való mulatozásba, hogy inkább nem zavarta. Artemys keresésére indult, talán már végzett Elrondnál és hajlandó lesz neki valamit mesélni.

Artemyst egy kép előtt találta egyedül. Kihúzott tartással meredt a festményre, ami egy férfit ábrázolt, aki kivont karddal egy fekete páncélosra szegezi a fegyverét.

- Kiket ábrázol? - Kérdezte. Artemys nem rebbent meg, csak rápislantott.

- Isildurt Elendil legidősebb fiát, és Szauront, a sötét urat.

- Isildur? Ő nem...

- Igen, ő az, akiről már meséltem egyszer. Itt – mutatott a képre a nő – éppen legyőzi Szauront. Levágja az ujjáról a Hatalom Gyűrűjét, és ezzel egy látszólagos hosszú békét, de átkot hozva magára.

- Hogy érted ezt?

- Még mielőtt elmondanám, jobb többet tudni róla, mert nem hiszem, hogy értenéd. Szauron Morgoth szolgája volt, róla is meséltem nagy vonalakban. Az Egy Gyűrű, amit a festményen látsz, a legerősebb a Hatalom Gyűrűi közül... mind felett uralkodó. Szauron egy Celebrimor nevű tünde kováccsal készítettet el 19 Gyűrűt. Szauron pedig a Végzet Hegyében elkészítette az Egy Gyűrűt.

- Mi lett a másikkal?

- Három készült a tündéknek, Vilya, a lég gyűrűje ez egy zafír gyűrű, amit Gilgaland a tünde király viselt, de később Elrond úrra szállt. A három tünde gyűrű közül ez a legerősebb. A második Nenya, a víz gyűrűje, ez egy gyémántgyűrű mithrilből kovácsolták, és Galadriel Lórien úrnője viseli. A harmadik Narya, a tűz gyűrűje, ez egy rubingyűrű, Círdan viseli, azt hiszem – nevetett fel zavartan a nő – a tizenkilenc gyűrű közül, csak ezt a hármat nem érintette meg, szennyezte össze Szauron gonoszsága, mert Celebrimor rájött, mire készül a Sötét Úr, így elrejtette őket. A többi gyűrű a törp és az ember királyokéi lett. Hetet kaptak a törpök, amiből kettőt visszaszereztek, négyet a sárkányok emésztettek el, és egy van még valahol.

- Hol?

- Thorin apjának Thrainnak az ujján, de ő nyomtalanul eltűnt, és ha erre gondolok, mély gonoszságot, de még mélyebb bánatot érzek. Van egy olyan érzésem az a Gyűrű már nincsen Thrain birtokában úgy ahogyan már ő sem élhet. - Mondta Artemys sötéten, és Bilbó sejtette, hogy az utolsó törpgyűrű már a gonosz markában lehet.

- Ezek a Gyűrűk meg lettek szennyezve? Gonoszok?

- A törpök túl makacsak voltak, hogy behódoljanak neki. Bár, a viselőik meggazdagodtak és hatalmas vagyont halmoztak fel maguknak, nem érintette meg a gonosz szelleme... de ahogyan lenni szokott, a hatalomért mindig nagy árat kell fizetni. A törpök meg is fizettek, sok viszály és halál származott abból, hogy a gyűrűk náluk voltak. Gondolj csak bele Ereborba. Ott is ott volt az egyik Gyűrű. Ha a Hatalom Gyűrűi Szauron irányítása alatt álltak, azok már nem voltak képesek jót hozni a viselőjükre. Mint mondtam, a törpök makacs, erős akaratának köszönhetően - ami még mindig jellemzi őket - Szauron nem tudott rájuk hatást gyakorolni, ellenben az emberekkel. A halandók túlságosan mohók és a szívük gyenge. Elvakultan hittek neki, és a hatalomnak, amit kaptak tőle, és ez a lelkükbe került, mert Szauron a szolgáivá tette őket, kitaszítva a fényből a mély sötétségbe. Ők lettek a Nazgulok, a Gyűrű lidércek, akik nem is élők, s nem is holtak. Az árnyékvilágban élnek, amíg Szauron egy nap végleg el nem pusztul.

- Mi lett az Egy Gyűrűvel? Mit tett Isildur a Hatalom Gyűrűjével? - Kérdezte izgatottan a hobbit. Artemys keserűen elmosolyodott, és a háta mögött álló szoborhoz ment.

- Isldur ezzel a kardal vágta le Szauron ujjáról a Gyűrűt, amit a mai napig itt őriznek. Ahogy már mondtam, az emberek szíve könnyen elcsábul... Isildurt a Gyűrű megmételyezte, és nem pusztította el, mikor volt rá lehetőség, ezzel megpecsételve vérvonalát. A Gyűrű megmenekült, de mikor Isildurt megölték Nősziromföldén az orkok, folyóba veszett az Egy Gyűrű is, és az Anduin hullámai kisodorták a tengerbe... de én nem hiszem. - Ingatta a fejét a nő – Tudod Bilbó, hosszú ideje vándorlok országról országra, és sok rosszat hallottam Mordor felől. A gonosz még itt van Középföldén, csak látni nem látjuk, de érezzük a közelségét, amely évről évre, hónapról hónapra, és napról napra elsötétíti az égboltot – suttogta már a nő, és mintha megakarná érinteni a kardot, elhúzta felette az ujjait.

- Artemys – suttogta Bilbó, és a nő felé lépett.

- Szépen mesélsz – szólalt meg egy kisfiú, nem messze tőlük. Artemys megdermedt, és Bilbó úgy látta, mintha valamiféle bánatos félelem lett volna egy pillanatig a nő arcán, mikor a fiúra pillantott.

- Köszönöm.

- Estelnek hívnak - lépett feléjük, nézett rájuk.

- Zsákos Bilbó – mosolygott a hobbit – a Megyéből. - Estel tanácstalanul nézett rá – egy Hobbit. De a fiú még mindig csak meredt rá.

- Egy félszerzet. - Mondta a nő.

- És te? - Nézett rá kíváncsiságtól égő szemekkel.

- Csak egy vándor. Anyád küldött ide, ugye?

- Igen. Azt mondta, itt fogok találkozni apám egyik barátjával. Egy harcossal – mondta izgatottan a fiú – nem láttátok?

- Itt áll előtted - mondta a nő.

- Azt hittem magasabb – meredt Bilbóra a fiú – és erősebb. - A hobbit felnevetett.

- Nem én vagyok. - Mondta zavartan.

- Nem lehet, hogy... - mérte végig a fiú Artemyst – egy lány legyen az, akiről az anyám mesélt.

- Pedig igen. Jó barátom volt az apád.

- Elnézést kérek a viselkedésemért – hajolt meg bocsánat kérően a fiú – de férfira számítottam nem nőre. Artemys lágyan elmosolygott és megérintette a fiú fejét.

- Sok év telt el, hogy nem láttalak. Apád büszke lehetne a fiára, szép szál legényke lettél, de erős is vagy? Persze még mielőtt pálcát törnék a fejed fölött, meg kell néznem mennyire vagy életképes – járta körbe a nő. Bilbó ahogyan figyelte a nőt, aki egyenes tartással lassan a fiú körül körözött, ridegen, érzelemmentes arccal... kissé megijesztette. A mozgása olyan volt a nőnek, mintha bármelyik pillanatban támadna.

- Mit értesz ezen... vándor?

- Sok mindent értek ez alatt. Képes vagy tanulni nyelveket? Túlélnél egy napot a vadonban, minden segítség nélkül? Képes vagy ölni? - Estel döbbenten nézett a nőre. - Van kardod? - Hajolt a fiú arcába a nő.

- Természetesen van. - Nyúlt az övéhez a fiú, és felmutatta.

- És használni is tudod, vagy csak nehezéknek használod? - Estel bólintott.

- Elrohír megtanított.

- Helyes. Bilbó – nézett a döbbenten álló hobbitra a nő.

- Igen?

- Gyere velünk, te leszel a gyakorló partnere a kis Estel-nek – paskolta meg a kisfiú fejét a nő.

- Tessék – hüledezett mindkettő egyszerre.

- Jól hallottátok. Estel megmutatja, hogyan harcol, és közben Bilbó is tanul egyet, s mást... Legalább annyit, hogy ne az első kardcsapástól haljon meg.

- De... - nyögte Bilbó.

- Semmi de. Tűnés a kertbe. Ne kelljen még egyszer mondanom.

Bocsánat a késésért, de helyettesítettem a munkahelyemen és fogok az elkövetkező időben, ami nagyon fárasztó. Így lehetséges lesz, hogy a szokottnál is többet kések a fejezetek felrakásával, amiért előre is bocsánatot kérek.

Következő fejezete címe: A párbaj