Dorcha a feleségei körében lehelte ki a lelkét, miközben a teljes rosszindulat fűtötte. Az ágy végében álló férfi lehetett az, akit hitvány életében utoljára láthatott. Az első feleség rá nézet a férfira, majd undorodva elengedte a férje kezét.

- Minél előbb el kell hagynod a családoddal a várost – mondta csendesen az asszony.

- Elä – támaszkodott Frerin az ágy keretnek – de mi lesz a fenyegetéssel, ami mondott?

- Azzal ne törődj.

- De Elä az a férfi –mutatott a halott Dorchara undorodva –megfenyegetett, hogy levágassa Dun-al a családomat.

- Vele már biztosan nem és azokkal sem, akiket erre rá vett – mosolyodott el a második feleség és tömény undorral nézet a férjére.

- Miért mondod ezt Lenä?

- Okos férfi vagy te tudod mire céloztam – húzta ki magát a nő, majd a harmadik feleségre nézet, aki csendben ült az ágy mellett – Suyu?

- Már mind halott egytől egyig. Nincs senki rajtunk kívül, aki tudna az utolsó parancsáról – tekintett álmatag, de tébolytól uralt tekintettel Frerinnel.

- Miért?

- Mit miért? Horkant fel Elä – ez a féreg erőszakkal és vérrel vett el mindenünket. Suyu-t a menyegzője napján raboltatta el és felköttette a vőlegényét a város haragtornyában a haragra. Lenät a férjétől vitette el, aki mikor ezt szóvá tette felnégyeltette. Engem meg a saját otthonomból hozott el, mert az apám eladót két láda italért. És miért maradtunk? Kérdeznéd. Mert még éltek a rokonaik, akik miatt csendben tűrtünk, mert tudtuk, ha nem tesszük, ők jönnek. De már nincsenek. Így léptünk – sétált Frerin elé – mindenkit, aki részese volt a pokolnak, amiben élnünk kellett megbüntettünk így vagy úgy. Baj talán?

- Nincs okom elítélni benneteket, mert tudom milyen volt. Tudom milyen, mikor üldöznek és rettegsz. Őszintén sajnálom a veszteségeiteket, és amin keresztül kellett mennetek. De most mit tesztek?

- Az már a mi dolgunk – húzta ki magát Suyu. – neked már nincs itt dolgod.

- Ne aggódj, urai vagyunk a káosznak – bólintott Lenä, majd elkomorult a tekintette, ahogyan meghallotta a sietős léptek hangját – vértezd, fel magad itt jön a másik kis féreg – sziszegte a nő.
Az ajtó kicsapódott és majd nem hogy visszapattant a falról olyan erővel vágódott neki. Haragtól izzó szemekkel rontott be Orcha a király fia és egyenesen Frerin elé sietett.

- Te mit keresel itt? Kérdezte fröcsögve.

A vihar ide ért gondolta Artemys miközben hideg nyugalommal hallgatta a hírnököt mindeközben a kezeit az asztal alatt tördelte. Mikor a férfi távozott lányai, fiai, szolgálói és a két tünde várakozóan rá nézet. Várták, hogy megszólaljon reagáljon valamit. De ő csak az ajtó figyelte abban bízva, hogy férje bármelyik percben beléphet. Ám nem jelent meg percekkel később sem. Kezei vörösek, majd fehérek lettek, ahogyan szorította, majd engedett a szorításán.

- Úrnőm? Szólalt meg Milror, aki elsőként találta meg a hangját. De a nő nem reagált csak meredt maga elé.

- Maram – szólt Tillgelir, mire Artemys összerezzent.

- Milror menj a leghűségesebb embereinkkel és keressétek meg a férjemet, minden feltűnés nélkül. Ha kérdezik, miért kéretem, mondjátok azt, hogy kiújult a betegségem. Abban nem találnak semmi gyanúsat.

- És ha még is? Kérdezte a tünde.

- Vágjátok le őket – mondta kíméletlenül az asszony. A gyerekei összenéztek és Tillgelir is hitetlenkedve nézet Artemysra.

- Maram? Lépet aggódva Tillgelir előrébb, de az asszony nem figyelt rá.

- Milror hozzátok haza a férjem kerüljön bármibe is. Nem érdekel az sem a hulla hegyeket hagytok magatok mögött, de élve és sértetlenül hozzátok haza.

- Úgy lesz Úrnőm. – bólintott Milror és kisietett a szobából.

- Anyám... - kezdett bele Theina, de az anyja leintette és a szolgálója felé nézet, aki azonnal kihúzta magát.

- Loja készítsétek elő az utazáshoz a csomagjainkat, ahogyan megbeszéltük. Szigorúan a legszükségesebbeket felesleges dolgok nem kellenek - nézet a nőre, aki csak bólintott és intett a kezével mire a szolgálók követék.

- Zeyme segíts a lányoknak összepakolni. Nem, nem Theina most nincs idő a tiltakozásra. Menjetek.

- Anyám – lépet az anyjához Túrin, de megállt, mikor az anyja rá nézet.

- A pakolás rátok is vonatkozik. Ami fontos csak azt visszük. Állt fel a nő. Gyerekei nem mozdultak – Azt mondtam pakoljatok!!! Emelte fel a hangját dühösen, mire azok ijedten rezzentek össze és kisiettek nyitva hagyva az ajtót. Artemys Tillgelire nézet, aki komor tekintettek méregette.

- Meg magyaráznád? Mondta halkan a tünde.

- Dorcha meghalt, mint ahogyan halhattad.

- És ezért már pakolnotok kell?

- Igen, mert a fia nem szeret minket. Vagy is, hogy pontosabb legyek inkább gyűlöl. Jobb lesz minél előbb elmennünk.

- És hová mentek?

- Dol Amrothba. Már kaptunk meghívást hónapokkal ezelőtt és most élni fogok vele. Nem lesz, olyan hely ahol el tudnánk bújni Orcha elől, ha ezen a vidéken maradunk.

- El is enged titeket?

- Nem tudom – ingatta a fejét a nő - Már Frerinnel felkészültünk minden lehetőségre, ám ő most ott van és nem itt. Remegett a nő hangja és idegesen tördelni kezdte a kezeit - Ha nem jut ide a te feladatod lesz elvinni a gyerekeimet Dol Amrothba.

- És te?

- A férjem nélkül nem megyek sehová – ingatta a fejét Artemys – nem fogom magára hagyni.

- Ő lehet, másképp gondolná. Maram, hogyan hagyhatlak itt egyedül?

- Milror itt marad – mondta halkan a nő – őt ezer lélek sem tudná elvinni, ha én itt maradok. De neked menned kell. Benned megbízom, hogy tudjam te képes vagy megvédeni a gyermekeimet, ha úgy adódik. Ígérd meg Till. Ígérd meg – ragadta meg a férfi karját, aki bólintott.

- Úgy lesz, de mind elmegyünk. Hallod mind.

- Imádkozom ezért – üt vissza a helyére és az ajtót nézte, majd percekkel később megszólalt – mindig ez van.

- Mi?

- Mikor biztonságba érzem, magam kitör a pokol. Az évek nem múltak el gond nélkül csupán edzettünk hozzá megszokva a rosszat, a bizonytalant. Ám most a halál kíméletlenül és fojtogatóan a közelbe jött. Álmaim sötétek voltak. Bajt ígértek és lám itt van. A férjem a halál torkában és én nekem itt kell ülnöm várva a híreket – folytak a könnyei – elfáradtam a menekülésben és a veszteségekbe. Itt nem maradhatunk már. Vissza kell mennünk – köpte szinte a nő – vissza oda ahonnét menekültünk. Vissza egy sárkányhoz. Vissza oda ahol csak fájdalom érhet. Vissza a közelébe – nézet Tillgelire rettegve, majd oda bújt hozzá és zokogásba tört ki.

- Nem muszáj oda mennünk...

- Pedig nem lesz más lehetőségünk – kapaszkodott a férfi zekéjébe.

- Mond, ennek van valami köze a betegségről, amit említettél? Tolta el magától kicsit Tillgelir a nőt. Artemys alig láthatóan bólintott, majd elhúzta a száját.

- Jobb lenne nekem a hegyekben élnem – mondta csendesen és Till szeme megrebbent.

- Ugye nem? Nyelt a férfi és úgy érezte menten megnyílik alatta a talaj.

- Nem olyan súlyos, mint az apámé volt. Nem kell aggódnod – paskolta meg Tillgelir kezét. A tünde a fejét ingatta, majd megölelte.

- Én mindig aggódok, érted ezt az egyet legalább had tegyem meg érted. Meglásd hosszú életet kaptál a Valáktól, ahogyan Frerin is.

Frerin felvonta a szemöldökét, ahogyan hozzá hajolt Orcha, majd a lába elé köpött. Frerin meg sem tántorodott, mikor a férfi arcon vágta végül.

- Szemtelen fattyú vagy, hogy ide toltad a pofádat – fröcsögte Orcha.

- Nem vagyok az, de ha neked így könnyebb hát legyen. De szólok nem jöttem, hoztak –vont vállat Frerin, majd Dorcha ágyánál álló asszonyokra nézet – őszintén gondoltam a részvétnyilvánítás az egész családom nevében az előbb.

- Köszönjük és bocsásd meg a fiam kirohanását. Bólintott Elä.

- Anyám hallgass! Kiabált a nőre Orcha – ez a férfi mióta itt él csak a rosszat sugallta atyámnak és mikor meghalt ő itt volt...

- Mi is itt voltunk! Remélem, nem akarsz semmire utalni átkos! Csattan fel az asszony – vagy talán minket is gyanúsítasz valamivel?

- N... nem – döbbent meg a férfi, de kerülte az asszonyok tekintetét – de akkor miért volt itt?

- Azért, hogy elbocsássa az egész családját az atyád. Húzta ki magát Elä.

- Valóban? Kérdezte gúnyosan Orcha és Frerin próbált olyan arcot vágni, mint ha nem most hallaná először.

- Igen – felelte Frerin.

- Nem téged kérdeztelek.

- Az Úrnő egészsége már nem a legjobb – suttogta a Lenä, miközben a férje kezét simogatta, majd rá tekintett álmatag tekintettével Orchara – itt elfonnyad és elveszik az a szegény kislány. Belátta az atyád a betegsége alatt, hogy jobb lenne nekik valahol máshol, mint itt. Hát te nem így gondolod?

- Nem – ingatta a fejét Orcha – ez a büntetése annak, aki korcsnak születik, sőt mi több az első dolgom az lesz, hogy a kis szukák jegyességeit eltörlöm.

- Szukák? Te a lányaimról beszélsz? Fortyant fel idegesen Frerin és az a két őr fogta le, akik Orchaval jöttek.

- Sőt a húgom korcsait is eltiprom, ahogyan Teränt is. Nem valók erre a világra. Rég mondta atyámnak, hogy pusztítsa el őket – nevetett a nő arcába Orcha, majd Frerinre nézet – talán a te véreddel is így teszek.

- Te mocsok – sziszegte Frerin.

- Nem teheted ezt a húgoddal! Villant meg az Elä szeme – ő a véred, ahogyan a gyerekei is.

- Nem érdekel anyám! Megtehetem, mert már én vagyok a király, ahogyan a vénség kilehelte a lelkét – nevetett újfent, és oda ment az asztalhoz, hogy öntsön magának az apja borából egy kupával. A Harmadik feleség Suyu rá nézet és elmosolyodott.

- Hitvány alak vagy akárcsak az atyád.

- Parancsolsz? Nézet a nőre Orcha – talán meg akarsz halni, hogy ilyen hangot ütsz meg velem te kis szajha?

- Nem félek tőled, te kis sunyi kis patkány. Mondtam én nektek, hogy egyik fia sem méltó az uralkodásra még az enyémek sem. Akasztófára való mind és oda is jutnak. De te nem – ingatta a fejét a nő – neked más szánunk... – mondta halkan fenyegetően miközben ellökte magát az ágytól. Tekintette sötét volt és veszedelmes. Fejével hanyagul intett a Frerint fogva tartó öröknek, akik elengedték, majd megragadták Orchat. Durván térdre nyomták.

- Ezt mire véljem?

- Hatalom átvételnek talán – nevetett fel a nő és a másik két asszony is lassan mosolyra húzta a száját. – te meg menj haza és hagyjátok el a várost. Nincs helyetek itt. Fordult Frerin felé Suyu.

- Menj – Intett a fejével Elä. Frerin végig nézet az asszonyokon, majd a térdre kényszerített Orchara.

- Add át az üdvözletemet, majd egy Ergon nevű tündének és Morgothnak magának. – fordult sarkon és kisietett a szobából. Még hallotta a férfi rémült kiáltását, és ahogyan a húsba ért döfések hangját is.

Frerin megtorpant, ahogyan a palota belső udvarába lépet. Felsorakozott bitófákon lógtak a friss halottak. Köztük voltak Dorcha fiai is és követőiből rengeteg. Szépen sorban álltak a bitók, ahogyan Suyu mondta. Még hallani lehetett a lassú halál hangját, ahogyan sípolva hagyta el a haldoklok torkát. Meg állt az udvaron és el sem tudta képzelni miféle gyűlölet uralhatta az asszonyok lelkét, ha a saját vérükkel is végeztek. Bár akik a kötélen lógtak, mind megérdemelték a sorsukat. Eskü és erőszaktevők lengtek a kötél végén és a legkisebb szánalmat sem érzet feléjük.
Üvöltésektől volt hangos a külső udvar, ahogyan haladt arra felé egyre tisztában hallotta a hangos csattanással lesújtott pallosok hangját. A bitók elfogytak, maradt a jó bevált lefejezés a hangokból ítélve gondolta Frerin. A távolban félre verték a harangokat és katonák lépéseit verték vissza a falak. A királynékhoz hű lelkek tisztogatásra mentek.

- Nagy uram? – szólalt meg nem messze tőle Milror, akinek véres volt a pengéje. – gondolom, nem kell szólnom, hogy az egész városban kitört a lázadás.

- Nem – ingatta a fejét Frerin – kikel álltál szembe? Király vagy királyné pártiakat?

- Nem kérdeztem őket. Utamat állták – ment lassan ura elé – Úrnőm parancsba adta, hogy vigyem vissza.

- Egyedül jöttél? Vonta fel a szemöldökét Frerin.

- Nem. Akikkel jöttem vissza zavartam, hogy védjék a házát.

- Helyesen tetted. Ma véget ért a szolgálatom, Milror. Dorcha halott, ahogyan az első szülöttje és számtalan fia is. Nincs már dolgom itt. Mondta csendesen a férfi – elhagyjuk a várost a lehető leghamarabb.

- Jól van? Nézet le Milror a férfira.

- Én jól – mondta Frerin és visszanézet a lakótorony irányába és szemöldök ráncolva figyelte a mozgolódást – menjünk itt már nekünk az égvilágon nincs semmi dolgunk. Indult el a férfi, de ahogyan kiléptek a belső udvarról kicsit megtorpant a sok halott láttán. Levágott fejek egy halomra gyűjtve kupacokban hevertek a hozzájuk tartozó testek is egy halomra voltak hányva, várva a máglya békéjét. Az ajkát összeszorítva gyorsított a sétáján próbálva kizárni a kiáltozó férfiak hangját, akik rettegve tudatosultak a rájuk váró sorsra.
A fő kapunál egy ismerős alak állt, aki a palotát figyelte. Arca nyúzott volt és néhol vértől volt piszkos, ahogyan a leengedett kardja is mellette.

- Vége? Kérdezte halkan Terän, mikor Frerin oda ért mellé.

- Igen – felelte Frerin és felnézet a férfira.

- Hát végre vége ennek az egész rémálomnak – hunyta le a szemét a férfi.

- Mi elmegyünk. Elhagyjuk ezt a birodalmat és hajóra szálunk.

- Hová?

- Dol Amrothba.

- Veletek tarthatunk? Kérdezte Terän halkan – itt már nincs helyünk és maradásunk sincs – Terän a felcsapó lángokat nézte a lakótoronyból, ami lassan bekebelezte és eluralkodott az egész épületen. A fa ropogása a kővel sírása mellett más is hallatszott, három hisztérikusan kacagó nő hangját hozta a szél. Frerin figyelte a nyaldosó lángokat, amik lassan felemésztették a tornyot benne a múlt fájdalmas gonoszságait és rémtetteit azt ígérve, hogy a jövő a hamvakból szebb lesz... ám a gyilkos nevetés, ami visszhangzott mindenfelé betöltve a rémület hangjait kintről... nem ezt hirdették.

- Igen – felelte Frerin miközben feltekintett a férfira – velünk jöhetek.

Szóval Artemyséknek vissza kell térniük Középfölde ismert tájaira és ezzel a sorsuk igencsak megváltozik, ahogyan itt is felgyorsultak az események. Bosszú álló feleségek és tisztogatás utána szerintem ők örömmel mennek... fogjuk rá. Innentől már mondhatjuk ismert terepre jövünk és viszonylagosan nagy léptekbe is. Megismerünk olyan karaktereket akik eddig nem bukkantak fel vagy érintőlegesen, mint pl. Tengel.
Remélem tetszett nektek ez a fejezet a maga sötét  és örült oldalával.