Mikor Tristan sikeresen talpra ugrott és megnyújtóztatta elgémberedett tagjait, boldog mosollyal rohant oda Artemyshez, akit éppen Lea pesztrált nagy gonddal.

- ... hogy lehettél ilyen buta? Csak úgy bele rohanni a vak világba, mi van, ha megettek volna csak úgy hirtelen? Sápítozott a lány.

- Hát, nem hallottad Lea... a törp asszonyok a legínycsiklandóbbak – cuppantott egy puszit Tristan nővére arcára, majd szorosan megölelte – finom desszert lett volna belőle. A nő felmordult, de Tristan nem foglakozott vele. - azért aggódtam érted... főleg, mikor szegény Thorinnal kerültél egy zsákba. - Ingatta a fejét a férfi – mikor valaki kába, sohasem tudja mit cselekszik... úgy susmusoltatok és olyan, de olyan közel voltatok – hajolt a nővére arcába a fiú.

- És?

- Szerinted? - Villantott egy mosolyt a fiú, miközben a szemöldökét fel-le emelgette.

- Mi? - Artemys kérdőn nézett Leára, aki a kezébe temette pipacsvörös arcát és arrébb ment nevetni – Most mi van? Nem értem. Tekintett testvéreire zavartan Artemys. Tristan lemondóan legyintett.

- Szánalom – ment el a fiú nevetve. Artemys Bilbó felé fordult, aki eddig néma hallgatója volt a testvéri beszélgetésnek.

- Szerinted mire céloztak? - Bilbó szólásra nyitotta a száját elvörösödő arccal, majd becsukta, de végül elsomfordált az orra alatt, az motyogva „én el nem mondom, nem vagyok ostoba. Bárcsak otthon lennék". Artemys széttárta a karjait.

- Most mi van?

- Gyere, megyünk – ragadta meg a kezét Fili, és az értetlen Artemyst, aki szó nélkül ment vele.

Artemys figyelte, ahogy Gandalf, Thorin és Bilbó egy sziklafal előtt állnak és beszélgetnek. Fili Kili mellé ment, akik kíváncsian várták Tristannal mi sült ki az egészből.

- Mire várnak? Azt hiszik, kinyílik vagy mi? - Fordult Glóin felé Artemys.

- A trolloktól Bilbó szerzett egy kulcsot, gondolom, annak a helyét keresik. - Artemys elgondolkodott, majd a férfi felé fordult.

- Te már sokat látott és tapasztalt törp vagy, nem Glóin? - Kérdezte meg hirtelen. A törp először meglepődött a kérdésen, majd zavarba jött.

- Mondhatjuk – mondta szerényen a törp.

- Mondd, mit jelent az, hogy „mikor valaki kába sohasem tudja mit cselekszik" meg, hogy „ olyan, de olyan közel voltatok"? - Tristan nemrég mondta nekem. De mikor Leát és Bilbót kérdeztem, azok fülig vörösödtek és elmentek. - Glóin megdermedt.

- Hát, lányom... tudod... az úgy van – kezdett bele a férfi, és közben a kezével idegesen gesztikulálni kezdett. Artemys feszülten várta a magyarázatot.

- Igen?

- Tristan arra célzott, hogy... - a férfit kiverte a hideg veríték – hogy... hogy - Glóin legszívesebben megküzdött volna három tucat orkkal, mintsem Artemysnek magyarázkodott volna.

- Ne csigázz már Glóin.

- Artemys – fogta meg remegő kezekkel gyengéden a nő kezét – előtte ígérd meg, hogy nem a fordítót ölöd meg.

- Tristant fogom gyepálni, nem téged, ha olyan.

- Rendben. Na, hát, lányom az öcséd arra célzott, hogy te és Thorin között van valami gyengéd... érzelem. - Mondta ki nagy nehezen a férfi, bár az utolsó szavakat csak suttogta. Artemys kérdőn nézett rá. Glóin felsóhajtott.

- Nem értem.

- Te leány, hogyan lehetsz ilyen sügér. Arra akar kilyukadni az az ostoba öcséd, hogy szereted Thorint és viszont is. - Kiabálta suttogva Glóin. Artemys felsikkantott.

- Mi van? Neee. Tristan te kis...– fordult sziszegve a nő az öccse felé, aki a kinyíló barlangba lépett be nagy örömmel.

Tristan csak annyit észlelt, hogy valaki jó nagy erővel alfelen rúgta, mire ő nagyot repülve egy rakás koszos, ragacsos valamire esett. Undorodva térdelt fel és már visszaszólt volna, de akkor észrevette, hogy nővére szikrázó szemekkel mered rá. Artemys a törpöket is meglepve gyorsan odaugrott és módszeres fojtogatásba kezdett.

- Mit művelsz?! – rivallt rá Gandalf.

- Egy halott dúnadánt – sziszegte a nő.

- Se..gít..ség – nyögte a fiú. Lea szemét forgatva tört utat a megszeppent törpök között és  dühösen fejbe vágta a nővérét.

- Csak viccelt, ne vedd komolyan – mondta Lea, miközben egy rongyot tartott a szája és az orra elé – rettenetes ez a bűz és ez a sok piszok. Tristan, te mosod ki a ruháidat.

- Miért én? Arty miatt... - kezdett bele a fiú, de Lea szúrós tekintetét látva elhallgatott – jól van... akkor kimosom majd én. - Duzzogta.

- Kardok! - Kiáltott fel Artemys, mikor meglátta Thorin kezében a két fegyvert – kapok én is?

- Gondolinban kovácsolták.... hm, az első kori nemes tündék – dünnyögte a mágus az orra alatt. Thorin undorodva eldobta volna, de Gandalf a fejét ingatta – Jobb kardot nem is választhatnál.

- Juj, nem is tudom, melyik legyen az enyém. Az egyik szebb, mint a másik. Mindig is egy tünde kardot akartam. De az a mocsok Tillgelir mindig a képembe nevetett. Átok rá. De ha majd ezt meglátja, biztos rosszul lesz az irigységtől - húzta ki a leghátsó kardok egyikét, amin alig volt pókháló. A maradékot meg az oda nem figyelő Gandalf köpenyének a sarkában tisztította le.

Eközben a fiúk egy nagyobbacska ládát raktak meg aranyérmékkel és dísztárgyakkal. Tristan és a legtöbb törp még a zsebüket is megtömték a csillogó aranyérmékkel. Lea, akit igencsak elbűvölt az arany látványa, óvatosan lehajolt és felszedett egy aprócska karperecet és zsebre dugta.

- Nekem is jár valami – motyogta magában és sietve otthagyta a többieket.

Tristan elégedetten dőlt hátra, mikor a láda megtelt. Glóin büszkén húzta ki magát.

- Ez egy igencsak hosszú letét lesz – nevetett fel.

- Csak tudjátok is elkölteni – dobott egy tőrt Tristannak Artemys – neked kutattam. Pici és kis helyen is elfér. Pár kicsi tünde pengét is pakoltam, talán valamire jó lesz. - Tristan megnézte.

- Van olyan szép, amit a nagyapa kovácsol.

- Ez tünde penge fiam. Szépek és erősek, nem hiszem, hogy halandó ember jobbat készítene – szólalt meg Dwalin.

- Szépnek szép és éles is, de a nagyapám munkájánál nincsen szebb.

- Kardkovács lenne?

- Az bizony, a lehető legjobb – húzta ki magát Tristan – úgy, ahogyan én is. - Nevetett fel.

- El ne legyél magadtól ragadtatva. - Fintorgott Artemys, és kiment a szabad, friss levegőre, mert már ő sem bírta a bűzt.

- Ne figyelj rá – intette le Glóin – nők, azt hiszik, hogy sokat tudnak. - Tristan zavartan kezdte el a tarkóját masszírozni.

- Hát, ez igaz... csak ezek a nők, akik többnyire körülvesznek, ezek tudnak is valamit.

- Mit? - Kérdezte Dwalin.

- Parancsolni. Amit mondanak, az van.

- Ez is igaz – bólogatott nagy bölcsen Bofur.

Lea az egyik fatörzsön üldögélt, és lopva csodálta az elcsent karperecet.

- Láttam ám – suttogott Kili a fülébe, mire a nő összerezzent.

- Ne merészeld, még egyszer vagy megjárod - Fújtatott a nő. Kili nem foglakozott vele, és leült mellé.

- Gondoltam, megviccellek. Szép kis ékszer. Nem kell rejtegetned, ez már a tiéd.

- Nem való egy magamfajta, egyszerű dúnadánnak.

- Miért nem? - Lepődött meg a férfi – minden lányt megillet egy kis ékszer. Viseld büszkén. Jól állna. - Vette ki a nő kezéből az apró karperecet, és rácsatolta Lea csuklójára – így ni. Remekül áll rajtad. - A nő mosolyogva maga elé emelte a kezét, és forgatni kezdte, úgy csodálta, majd komor arccal fordult Kili felé.

- Azért én még mindig haragszom rád... akármilyen szépen is beszélsz velem.

- Hát, nem is akarom, hogy megharagudj rám – masszírozta meg a fejét, ahol egy kialakulóban lévő terjedelmes púp kezdett növekedni. Lea kissé bűnbánóan lebiggyesztette az ajkát.

- Azt hiszem, kicsit túlzásba estem.. úgy viselkedtem, mint Arty.

- Megérdemeltem. Én is ezt tettem volna...

- Valami közeleg! - Kiáltotta valaki. Kili kirántotta a kardját.

- Lándzsát a kézbe – Mondta a férfi a nőnek. Lea talpra szökkent, és erősen megmarkolta a lándzsája nyelét, mikor hirtelen, a bokrok és fák közül, egy nyúl húzta szán jelent meg, egy barna rongyokba öltözött öregember irányításával, aki megállás nélkül kiabálta:

- Gyilkosok! Gyilkosok!

Íme a folytatás. Kissé lazább fejezet lett remélem tetszik nektek :)