Szürke köntösbe bújt a Nap, úgy tért nyugovóra, vészjósló ködbe burkolva ezzel a kanyargós, szemét borította utcákat. Esőfelhők ezrei gyűltek össze, eltakarták a Holdat, így koromsötétté vált majdnem minden. Egy sikátor sarkán gyanús kinézetű, csuklyás, bűzös emberek csoportosultak, valószínűleg kábítószert adtak el, vettek meg éppen. Hirtelen egy patkány feldöntött kettő fémkukát, hatalmas csörömpölést okozva ezzel, az üzletelő alakok száját reakcióként mocskosabbnál mocskosabb szavak hagyták el, szidták a szerencsétlen rágcsálót. Még egy isten tudja honnan kerített sörösüveget is hozzá vágtak, több-kevesebb sikerrel.

Pár háztömbnyivel arrébb irgalmatlanul nagy veszekedés hallatszódott ki az utcára egy romos épületből. Az út saras felületére rávetődött a veszekedők árnyéka. Egy másodperc töredékére abbamaradt a hangoskodás, de abban a pillanatban kivágódott a lakás ajtaja, egy fiatal fiút rángatott ki apja, majd belelökte egy pocsolyába. Trágár szavakat vágott a fejéhez, visszatrappolt a házba, aztán becsapta maga mögött az ajtót, mely valaha csillogó barnára lehetett mázolva, azonban aznap már látszódott rajta, hogy megette az idő rendesen, kopottas, pergő festékű valami maradt csak.

A fiú szívszaggatóan, keservesen sírt, időközben az eső is megeredt, könnyeit lassan kísérve, szomorkásan dobolva az összegyűlt szeméthegyeken. A kidobott gyermek fájdalmasan, összetört testétbe erőt próbált gyűjteni, beletúrt vállig érő, dús, barna fürtjeibe, melyeket csomóvá változtatott a zivatar keze. Talpra állt, maradék energiáját összekaparta a legutolsó sejtjei mélyéről is, majd elviharzott, el, az ismeretlenbe.

Nagyjából fél órát rohanhatott, mire megállt. Térdére támaszkodva lihegett, szívta magába a füstös, szennyezett levegőből az éltető oxigén minden egyes molekuláját. Még mindig a rettenetes, gettó negyedben járt, sőt, egyre beljebb és beljebb vitte céltalan bolyongása. Nem tudta, hova menjen, ezért csak ráérősen vonszolta magát, próbálta kikerülni az eső hagyta tócsákat, minimális sikerrel. A legtöbb utcában alig volt világosság, leginkább a házak ablakán szűrődött ki egy kevés fényesség.

A fiú megpillantott egy villogó neontáblát, amely egy kissé lepukkant, nem túl bizarr kocsma jelenlétét hirdette. De a fiú helyzetében már abszolút mindegy volt, hol tölti az éjszaka maradék részét, hiszen ruháiból már literszámra facsarni lehetett volna a vizet, és annyira átfázott az egész teste, hogy reszketett mindene.

Újra futásnak eredt, fejében el is képzelte az ivó nyújtotta meleget, a száraz ruhákat a testén. Azonban nem volt elég óvatos, a sáros, göröngyös úton megcsúszott és elcsúszott. Esés közben hátraesett, beverte a fejét és ájultan a földre zuhant. Pár percet feküdhetett csak eszméletét vesztve, mikor megérkeztek a már ismerős fura, drogos szerzetek, és körbevették. Rövid tanakodás után kitalálták, hogy elviszik, valamire majdcsak jó lesz a fiú. Felemelték ketten, cipelték egy kis ideig, majd elérkeztek egy fekete, régi furgonhoz, és behajították a hátsó csomagtérbe.