Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket! <3

Egy elég hosszú résszel jelentkezem ma. :)

Kellemes olvasást kívánok!

xxxEsztyTomlinson

Emily Green

A hétvége gyorsan elszaladt. Bár sok mindent nem csináltam, csak bekötöttem a könyveimet, és minden tantárgyhoz párosítottam egy füzetet. Persze a kedvenc tantárgyaimhoz a legjobban kinéző füzeteket. Aztán néztünk közösen filmet a családdal, vagyis anyával, Jack-kel és a nagyival. Mert most már ők a család. Amit legutóbb hallottam apa felől az az, hogy összeköltözött a szeretőjével, de hála az égnek nem a régi házunkba. Az amúgy is anya nevén van, és ő el akarja azt adni, hogy itt Doncasterbe tudjunk venni egy újat, hogy ne a nagyi tartson el minket. Persze a nagyi tiltakozik, hogy neki ez nem gond, addig maradunk, ameddig csak szeretnénk, de ismerem anyát, és tudom róla, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatja, hogy képes megállni a lábán egyedülálló anyaként is. Bárcsak lennék annyira bátor és merész, amilyen ő!

Aztán vasárnap délután megcsörrent a telefonom, Eliza keresett. Elhívott kávézni egy közeli kávézóba, mert esküdözött, hogy nagyon jó kávét adnak ott, én hittem neki, és nem kellett csalódnom. Így hát kávézás közben csajosan trécselgettünk, ami őszintén megmondva nagyon hiányzott már. Régen nagyon sok ilyen programom volt barátnőkkel, de mióta elköltöztem egyikük se keresett, hogy mi van velem. Én próbálkoztam párszor, képes lettem volna legalább egy délutánig visszamenni Londonba, hogy találkozzunk. De ők mindenféle indokkal kibújtak ez alól. És most itt van Eliza, aki az első pillanattól kezdve nagyon kedves hozzám.

-És mióta ismeritek egymást a fiúkkal? – kérdezem tőle számára váratlanul, pedig egy ideje már bujkál bennem ez a kérdés.

Eliza egy pillanatra megtorpan, és elkerekedett szemekkel néz rám. Úgy tűnik sikerült beletenyerelnem a témába.

-Tulajdonképpen még kilencedik elején ismerkedtem össze velük. – kezd bele a mesélésbe egy hosszú sóhaj után. - Niall, Zayn és Perrie. Niall és Zayn már évek óta haverok voltak, mert egy helyre jártak ki deszkázni. Perrie pedig a legjobb barátnőm volt kiskorunk óta. Már első nap sikerült úgy helyet foglalnunk a terembe, ahogy most is. Zayn már akkor felfigyelt Perrie-re, mondjuk melyik fiú nem. Hamar egy hullámhosszra kerültek, először csak barátok voltak, aztán Zayn decemberbe elhívta randizni, amire persze örömmel mondott igent. Addigra már fülig szerelmes volt Zayn-be. Össze is jöttek karácsonyig. Aztán...kereken egy évet jártak. – itt elhallgat. Sejtem, hogy valami nagyon rossz következik, így megvárom, amíg összeszedi magát, hogy tudja folytatni a sztorit. – Az egy éves évfordulójukra Zayn egy meglepetést tervezett neki. Éppen ez előtt a kávézó előtt várta őt, mert itt volt az első randijuk. Perrie... annyira lelkes volt, ahogy meglátta Zayn-t, hogy körülnézés nélkül lépett le az úttestre. Mint látod ez nem egy annyira forgalmas utca, így simán átjöhetett volna minden baj nélkül, de éppen az úttest felénél tartott, amikor egy sarokra innen kikanyarodott egy kocsi, legalább 120 km/óra sebességgel. Hiába próbált a srác fékezni, az utolsó pillanatban vette csak észre Perrie-t. – itt megint elhallgat. Érzem, hogy ez nem egy happy end végkimenetelű történet lesz. – Nem élte túl. Zayn azóta is magát hibáztatja. Lassan két éve lesz az eset. – látom, ahogy erősen igyekszik visszatartani a könnyeit, ezért előkapok a táskámból egy zsepit és a kezébe adom.

-Sírjál csak nyugodtan. – suttogom, mivel, ha hangosabban beszélnék nálam is elszakadna a cérna. – Nagyon sajnálom, ami történt.

Ezután már nem sokat tartózkodtunk a kávézóba. Nem is akartam ezek után erőltetni a jó hangulatot, így amikor Eliza elkezdett szabadkozni, hogy neki lassan haza kell indulnia, csak csendben felálltam és elindultunk hazafelé.

Az egyedül megtett utamon végig a történteken járt az eszem. Most már kezd összeállni a kép, hogy Zayn miért ilyen távolságtartó és olykor undok. De közben zavar is, hogy tudok dolgokat, amihez lehet semmi közöm nincs. Nehéz lesz úgy ránéznem, hogy ne a történtek jussanak eszembe, és ezt ő hamar ki fogja szúrni, már most érzem ezt.

***

Hétfőn reggel csak Niall vár ránk a suli előtt. Talán Zayn megint késik. Együtt indulunk meg befelé, a hömpölygő diáktömeggel. A szekrényeknél ácsorogva kiszúrom Mr Tomlinson-t, ahogy a lépcső felé igyekezve átverekszik a diákok között. Egy elég átlátszó fehér galléros felsőt visel, ami jobban láttatni engedi a tetoválásait a mellkasán is, és egy fekete feszülős farmert, természetesen Adidas cipővel. De, ami legjobban meglep, a fekete keretes szemüveg, ami a pisze orrán csücsül. Hogy lehet, hogy neki még a szemüveg is dögösen áll?

Viszont elfog a rossz érzés is, amikor eszembe jut, hogy pénteken milyen gyorsan lerázott a végén. Először kedvesen hívogat, hogy menjek a szakkörére, aztán amikor segítséget kérek tőle, hirtelen távolságtartóbb lesz, és amint lehetett már ott is hagyott. Lehet feltűnt neki, hogy vonzódom hozzá. Akkor elég nagy bajba vagyok. Mondjuk, szerintem tisztába van vele, hogy szinte az összes lány odáig van érte? Szóval nem hiszem, hogy ez lenne a baja.

Ma lesz a matek szakkör bemutatója, amire szívesen elmennék. Sőt, amikor otthon elújságoltam anyunak, hogy a tanár maga ajánlotta fel, hogy járjak a szakkörére, nagyon boldog volt. Nem azt mondom, hogy olyan szüleim lennének, akik folyton nyomják a tanulást, csak a legjobb jegyet vigyem haza, járjak versenyekre, meg ilyenek. Ők ezt sose erőltették rám. Tudták, hogy úgyis meg tudom állni a helyem, ha ők nem nyomnak veszettül, hogy akkor is a legjobbnak kell lennem. Bíztak bennem, és amikor ennek megvolt az eredménye, akár egy jó jegyben, akár egy dicséretben a tanártól, olykor egy versenyeredményben, akkor nagyon büszkék voltak rám. Mindig is örültem, amiért a szüleim a legtöbb helyzetben nem gyerekként kezeltek.

-Akkor elkísérsz a matek szakköre? – kérdezem Eliza-tól, aki a szekrényének dőlve nyomta a telefonját, de kérdésemre rám emelte tekintetét.

-Persze, szívesen. – válaszolta egy mosollyal. – Bár még mindig elképesztőnek tartom, hogy Mr Tomlinson maga ajánlotta fel, hogy járj a szakkörére. Nagyon megválogatja, hogy ki járhat oda. Pedig van, aki minden évben próbálta már a bejutást, mégse sikerült neki. – teszi hozzá vigyorogva.

Amikor visszaértem a helyemre, miután beszéltem a tanár úrral Eliza természetesen rögtön letámadott, hogy mit akart tőlem. Elmondtam neki, mire már akkor is az volt az első reakciója, hogy a szemöldöke szinte a homloka közepéig felszaladt. És ugyanezt mondta akkor is. Bár akkor még suttogva kiegészítette, hogy például Sara osztálytársunk az, aki minden évben beadja a jelentkezését a szakkörre, de eddig még nem jutott sikerrel.

Ma már rendesen neki álltak tanítani a tanárok. Nem volt jó pofizás a nyári szünetről, könnyed kis csevejek. Kőkemény tanítás. Megismertem más új tanáraimat is, akikkel az első két napomon nem tudtam találkozni. Nekem mindegyikük szimpatikus volt, de ha hallgathatok Eliza-ra és Niall-re, akkor ez nem így van. Minden tanárról kipakoltak nekem, mondván, hogy nekem már így is könnyebb dolgom van, hisz pár óra alatt kiismerhetem már a tanárt, ami anno nekik legalább fél év volt. Könnyen be tudom hozni a lemaradásomat, viccelődött Niall.

Szinte elrepült ez a hétfői hat óra. Többek közt angol, ahol Ms Calder lelkesen mesélt nekünk Shakespeare-ről, a munkáiról. Órán még meglepődtem ezen, hogy a tanárnő milyen lelkes a téma iránt, de utána megtudtam, hogy megszállottja az írónak, ezért egy tanévben többször felhozza, mint ahogy azt a tanterv megkövetelné. Nem gondoltam volna, hogy Ms Calder oda van az őskövületekért... az irodalomba. Az iskolai pletykák szerint pedig a tanárnő számára annyira nem is lényeges a kor, mert minden férfi kollégánál bepróbálkozott már. Elvileg Mr Harrison-nal, a kémia tanárral, egyszer rajtakapták a kémia szertárban. De ezek persze pletykák.

Matekon Mr Tomlinson is bekeményített ma már. Belevágtunk a tananyagba, egész órán diktált és írta a táblára a képleteket, majd oldottuk meg a feladatokat közösen. Egyre jobban meg vagyok győződve, hogy menni szeretnék a szakkörére, és nemcsak miatta, hanem mert nagyon jól tartja az órát. Még a legbonyolultabb példát is el tudja úgy magyarázni, hogy azt mindenki megértse. Ráadásul a tanár úr imád viccelődni is, ha pedig valaki más viccelődik az is tetszik neki. Az én régi tanárom már rég bevágott volna egy egyest, ha valaki mesél egy matekkal kapcsolatos viccet.

Történelmet Mrs Gilbert tartja, aki szerintem a saját tapasztalatait mondhatja el nekünk, annyira idős már. Először lediktált két oldalt, aztán betett egy történelmi filmet a második világháborúról, amivel természetesen nem végeztünk óra végéig, így majd folytatjuk. Niall elmondása szerint sok mindenre nem számítsak, mert a tanárnő él-hal a fekete fehér filmekért, és szívesen nézeti ezt a diákokkal is. Ahogy elnéztem az osztályt most is, ahogy elindult a film a pad alatt már mindenki kezében ott lapult a telefon, és azt nyomogatták. Én inkább hátra dőltem a székemen és igyekeztem a filmre koncentrálni, mert nem akartam már első órámon elvágni magam a tanárnőnél.

Ebédszünetben aztán az étkezőbe mentünk, ami egy nagy terem volt sok kör asztallal, ahol a diákok az otthonról hozott vagy boltban vett ételeiket fogyasztották el, miközben társalogtak egymással. Vagy egyes asztaloknál hét diák ült egymás mellett, de mind a telefonjukat nyomták. Örültem, amikor még ezt a szünetet is inkább végig beszélgettük újdonsült barátaimmal, minthogy a telefonunkat nyomkodtuk volna. Aztán észrevettem Mr Tomlinson-t, ahogy keresztül vág az ebédlőn, és egy távolabbi sarokban lévőnél foglal helyet, ahol ott ült már Ms Calder, Mr Payne és Mr Flynn. Egyszerűen nem értem ezt. Több diák és tanár járkál ki-be azon az ajtón én mégis csak akkor kapom fel a fejem, amikor Mr Tomlinson teszi be a lábát. Vonzza a tekintetemet. Próbálok Niall-re figyelni, aki a tavalyi karácsonyi bálról beszél, de képtelen vagyok. Figyelem, ahogy lazán leül, és mindenkire rávillantja azt a gyönyörű mosolyát. Kibontja a kezében lévő uzsonnás dobozt, de közben az igazgatóra figyel, és folyamatosan bólogat, majd elneveti magát. Kivillannak fehér szemfogai és a szeme körül apró ráncok jelenek meg. Úgy érzem magam, mint aki egy filmet néz egy nem mindennapi csodáról.

-Emily! – hallom meg a nevemet egy kissé agresszív hangstílusban. Rémülten kapom a fejemet Eliza irányába. – Beszéltél már Mr T-vel a tananyagról?

-Persze. – bólogatok hevesen. – Még akkor, amikor félrehívott. Azt mondta, hogy valamit ki fog találni és majd értesít. – tájékoztatom.

-Még mindig áll az ajánlatom, ha szeretnéd és neki is jó. – mondja.

-Köszönöm.

Lopva megint a tanári asztal felé nézek, de aztán visszafordítom a tekintetem a kajámra, amikor azt látom, hogy Mr T pont rám nézett. Úgy érzem a pulzusom az egekbe szökik, még ettől az apró összenézéstől is. A szünet maradék részében csakis a barátaimra és a kajámra figyelek.

­­***

-A 28-as teremben tartják a bemutatót. – bök a faliújságra kiaggatott plakáton a matek szakkör helyszínére Eliza. – Az az első emelet legutolsó terme. – indul meg, én pedig utána loholok, mert még írtam egy üzenetet Jack-nek, hogy ma később érek haza.

A terembe belépve látom, hogy valóban nagy az érdeklődés a szakkör iránt, mert szinte a suli összes lánya itt nyomorog egy teremben. Levegőtlenség van. A tanári asztallal szembe három pad van, ahol egy-egy diák ül. Két lány és egy fiú. Valószínűleg ők azok, akik a szakkörre járnak, és akik a terem szélein sorakoznak fel, vagy pedig egy-egy padra felülnek, ők az érdeklődök. Eliza és én éppen találunk még maguknak helyet az egyik padon, így oda felpattanva várjuk a további fejleményeket. Felmérem a többieket, de legalább a feléről már most meg tudom mondani, hogy csak Mr Tomlinson miatt vannak itt, eszük ágában sem áll, hogy délutánonként másfél órát matekozással töltsenek. Aztán vannak olyanok, akik már inkább tűnnek olyannak, mint egy diák, akinek szándékában áll matekot tanulni. Persze Sara-t is kiszúrom, ahogy matek könyvvel a kezében ül velem szembe, és lelkesen bújja azt.

Szemlélődésemet Mr Tomlinson szakítja meg, aki belép a terembe már ezzel elérve, hogy mindenki elnémuljon. A tanári asztalhoz sétál és felpattan a szélére, ahogy azt szokta. Ujjait egymásba fűzi és az ölében pihenteti. Elég szigorú kinézetet ölt magára.

-Üdvözlők mindenkit! – kezd bele beszédébe egy kisebb torokköszörülés után. – Örülök, hogy idén is, mint mindig sok érdeklődött vonz a szakkör, de ne feledjétek, hogy a bejutást egy jelentkezési lap és az órai teljesítményetek alapján döntöm el. – elővesz a mappájából egy köteg papírt, amit az első embertől elindít, így mindenki, aki komolyan gondolja le tud venni magának egy példányt és továbbadja. – A mai bemutató órán kicsit beszélni fogok arról, hogy tulajdonképpen mit is csinálunk mi itt és kiknek ajánlom főként, hogy érdemes lenne részt venniük.

A bemutató óra csak egy órás volt most, de az is hamar elreppent. Csodálattal néztem a tanár urat, aki számológépeket megszégyenítve gyorsan számolt fejbe, a logikáját, ahogy nekiállt egy nehezebb feladatnak, vagy ahogy pillanatok alatt felrajzolt geometriai ábrákat, amiket vonalzóval is nehéz néha kivitelezni.

-Adok öt percet, hogy mindenki megírja a jelentkezési lapot, amit még most összeszedek és a hét végére tudni fogjátok, hogy kik azok, akikkel jövő héten ugyanebben az időpontban találkozunk. – jelentette ki óra végén.

Előkaptam a táskámból a tolltartómat, abból pedig egy tollat. Kitöltöttem az általános kérdéseket, mint a dátum, név, osztály, tanulmányi átlag, de a kérdésnél, hogy „Fejtsd ki, miért szeretnél matek szakkörre járni!" kicsit megakadtam. Nem sok időm volt, így aztán rövid töprengés után beírtam a szerintem nyerő választ.

Öt perc elteltével Mr T elkezdett körbejárni és összeszedni a lapokat, de meglepődve láttam, hogy a legalább harmincvalahány főből körülbelül tíz adta be. Amikor átvette a lapomat egy futó mosolyt villantott rám. Ha ilyen kevesen jelentkeztünk, akkor talán van esélyem bekerülni. Nagyon remélem, hogy sikerül.