Sziasztok!

Köszönöm szépen az előző részhez érkezett visszajelzéseket! Nagyon örültem nekik. <3 Végre itt egy fejezet Louis szemszögéből, és lesz is még jó pár. Remélem nem zavar titeket, hogy egy kicsit őt is megismerjük jobban. :))

Jó olvasást kívánok nektek! <3

xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

A tanév első napján már hallottam a szóbeszédet a tanári irodában, hogy új diák érkezett hozzánk az egyik végzős osztályba. Ez egy elit iskolának számít itt a városban, így nagyon megválogatják, hogy kiket vesznek fel ide. Beszéltem Eleanor-ral is, aki az osztályfőnöke lesz az új jövevénynek, és mondta, hogy egy másik elit iskolából vettük át, ahol nagyon jó eredményei voltak, így Liam nem is nagyon habozott, amikor beadta a kérését.

Mivel csak 11.-be és 12.-be tanítok, így kevés órám van, azok is tesi és matek. Első órában az újdonsült 11-esekkel volt tesi órám, de mivel laza és jó fej tanár vagyok, ezért a neveket próbáltam tanulni egy kis labdás játékkal. Aztán második órában megjelentek a 12-esek, akiket már ismertem tavalyról, illetve egy arc volt köztük új. Az új lány, Emily Green. Ahogy elfoglaltam a helyemet a tornaterem közepén és elmondtam, hogy mi lesz a mai órán, utána a tömeg megindult, így volt időm kicsit megfigyelni. Hosszú, kissé hullámos haját most lófarokba kötötte, ami így jobbra-balra lengedezett, ahogy Eliza-val társalogva vonult ki a parkba a többiekkel együtt. Hatalmas zöld szemeivel pásztázta körbe a helyet, amikor odaértünk. Test alkatilag nem mondanám egy nagyon vékony lánynak, mint ennek az osztálynak szinte az összes többi lány tagja, neki sokkal nőiesebb alakja volt, a kissé szélesebb csípőjével és a teltebb kebleivel, ami sokkal jobban meglátszott rajta alacsony termete miatt, talán 160 centiméter, ha lehet. Örültem, hogy Eliza-val találta meg a közös hangot, mert ő egy aranyos, segítőkész lány, így vele majd könnyebben be tud illeszkedni.

Hirtelen megráztam a fejem. Nem szabad, hogy egy diák élete, sorsa vagy akármilye is ennyire érdekeljen! A tanára vagyok, aki leadja az anyagot, ennél több senkinek se lehetek. Még ha talán nehezen is szakítom el a tekintetem az új lányról.

Az óra után a tanáriba megyek, hogy megigyak még egy kávét, mielőtt mennék matek órát tartani nekik. Rám fér már, reggel korábban keltem, hogy elmehessek egyet még futni, de a végén később értem haza, így indulás előtt már nem fért bele egy kávé. Imádok mozogni, mindenféle sportot kipróbáltam már, de a legjobban a focit szeretem, egy ideig foci edzősködtem is, de jobban szeretem most már ezt az iskolai életet. Meg nem tudtam túl szigorú se lenni a focistákkal, ami számukra csak hátrány volt, így jobb is volt, hogy átvette őket Harry barátom, aki viszont elég keményen bánik velük. Egy ideig munkanélküli voltam, aztán egyszer összefutottam egy bárban Liam-mel, és ő ajánlotta fel, hogy felvesz engem, amikor megtudta, hogy tanári diplomám van matekból, a tesit pedig egy évre rá kaptam meg. Szeretek tanítani, szeretem a diákokat. A legjobb döntés volt az életemben.

Csengetéskor elindulok az osztályterem felé, ami egy emelettel lejjebb van, mint a tanári iroda, és mivel nem vettem sietősre a tempót, ezért biztos késni fogok pár percet. Úgyis tudom, hogy a diákok se tartják be a csengetést, nem ülnek kisangyalként a helyükön, amikor meghallják, hanem még épphogy beesnek, pakolnak, elteszik a maradék kaját, még megírják az utolsó üzenetet, talán a terem másik felében tartózkodónak. Most legyek olyan tanár, aki csak azért is csengetéskor ott van, hogy aztán írogassa be a késéseket, ezzel fegyelmezve a diákot? Én is szoktam késni, főleg, ha értekezletre kell mennem, vagy közbejön egy magánügy, mert ugye a tanároknak is van olyanja, mégse háborognak a diákok, hogy késtem.

Amikor két vagy talán három perc késéssel megérkezek, és becsukom magam mögött az ajtót, az osztály már a helyén ül, előttük a matek felszerelés, és hangosan köszönek, ahogy meglátnak. Na ezt szeretem. Leteszem a kis naplómat a tanári asztalra, és újra szembe fordulok az osztállyal.

-Üdv újra! – mosolygok rájuk, amitől tudom, hogy a lányok úgyis olvadozni kezdenek. – Arra gondoltam, hogy így a tanév első óráján kis játékos matek feladatokat oldunk meg. – mondom, miközben a szünetben fénymásolt lapokat elkezdem kiosztani. – Tudjátok, hogy mennyire szeretem a sportokat, így hát egy kis foci tudás is benne van. De semmi olyan, amit senki nem tudna megoldani. – nyugtatom meg őket. – Az első öt ember, aki végezz velem, nyugodtan kihozhatja, és amennyiben hibátlan kaphat érte jutalmat. – teszem hozzá, ezzel mindenkinek felcsigázva az érdeklődését, hogy vajon mi is lehet az a jutalom.

Visszaülök a tanári asztalhoz, de ahelyett, hogy a székre ülnék le, felpattanok az asztalra, és onnan figyelem az osztályt. Sercegnek a ceruzák, csattognak a számológépek gombjai, és szinte hallom, ahogy zakatolnak a gondolataik is, ahogy a jó megoldáson törik a fejüket. Kíváncsi vagyok, hogy kinek sikerül megoldani először. Tisztába vagyok vele, hogy kik a jó matekosok az osztályban, de nem hiszem, hogy bárkit is el kéne ítélnem elsőre. Bárki okozhat még meglepetést, utolsókból is lehetnek elsők, ahogy mondani szokták. De mégis sikerül kissé ledöbbenem, amikor először az új lány, Emily áll fel a helyéről és egyenesen felém tart.

-Kész vagyok, tanár úr! – nyújtja felém a lapját.

Átveszem tőle a lapot, amin szépen levezetve ott vannak az egyenletek és jók az eredmények is. Tudom, mert előre megoldottam én is. Csak olyan feladatot szoktam kiadni, amit én is megoldottam már. Még nem akartam ellőni a meglepetést, de közben eszembe jutott valami más, de azt is az óra utánra tartogattam.

-Rendben. – visszaadtam a lapot, és alig észrevehetően rákacsintottam.

Nem javítottam rajt semmit, és nemcsak azért, mert hibátlan, hanem mert nem akartam még, hogy a többiek tudják van már egy jó megoldás. Ha mind az öt meglesz úgyis elmondom kiké volt az első öt. A kacsintás pedig annak szólt, hogy ő tudja, a megoldása jó.

Egy 15 perc elteltével megvolt mind az öt helyes megoldás.

-Az öt jó megoldás, Emily, Sara, Eliza, Zayn és Katy. – soroltam fel a neveket sorrendben. – A jutalmatok pedig, hogy nem kell megoldani a holnapra feladott házit, amit a többieknek viszont igen. – hátat fordítottam nekik és felírtam a táblára az oldal és feladat számot.

A csengő megszólaltával a diákok elkezdtek kiözönleni a folyosóra, gondolom mosdóba, büfébe vagy talán a suli sarkába cigarettázni. De én csak egy emberre figyeltem, akivel úgy gondolom beszélni valóm akadt. Emily a helyén maradt, és éppen Eliza-val beszélgetett. Feléjük vettem az irányt. Emily éppen az ablak alatti radiátornak támaszkodott és felhúzta a lábait a székre, ami az ő kis termetével nem is volt olyan nehéz mutatvány. Épp egy nevetés közepén csöppentem a társaságukba, de nem nagyon akartam ez miatt zavarba lenni, hisz mégis csak én vagyok a tanár.

-Emily beszélhetnék veled egy kicsit. – szólítottam meg, és fejemmel a folyosó felé biccentettem.

-Persze. – válaszol kissé megszeppenten, de feláll a helyéről és követ engem kifelé. – Miről szeretne beszélni velem a tanár úr? – kérdezi kedvesen és olyan ártatlanul, hogy kedvem lenne...Nem! Louis ő egy diákod.

-Remélem sikerül majd hamar beilleszkedned. – kezdek bele egy kis felvezetéssel. Nem akartam rögtön a közepébe csapni. – Hogy ment a matek az előző sulidban?

-Jól. – válaszolja kissé szégyenkezve.

-Gondolom hallottál róla, hogy itt sok szakkör van délutánonként. Jövő héten lesz a szakkörök bemutatója és arra gondoltam, hogy megnézhetnéd a matek szakkört. Csak páran vagyunk, de jól hangulatban szoktak telni, és mindig szeretettel várunk új tagokat is. – magyarázom el, hogy tulajdonképpen miről is akartam vele beszélni. - Persze csak, ha van kedved és szeretnéd. – teszem hozzá gyorsan, még mielőtt azt gondolná, hogy rá akarom erőszakolni. Pedig az igazság az, hogy nagyon is örülnék neki, ha ott lenne.

Mivel népszerű tanárnak számítok az iskolában, ezért sok lány bepróbálkozott már, hogy jelentkezett matek szakkörre, csak hogy megpróbáljanak elcsábítani, de balszerencséjükre, a jelentkezéseket a szakkört tartó tanárok bírálják, így nagyon is ki tudom válogatni, hogy ki jelentkezik miattam, és ki azért, mert valóban jó matekból, és szeretne még fejlődni.

-Köszönöm, átgondolom az ajánlatát. – válaszolja egy kis töprengés után végül. – Viszont én is szeretem volna beszélni a tanár úrral. – vág hirtelen közbe, amikor látta rajtam, hogy már éppen menni készültem.

-Miről? – kérdezem meglepetten.

-Ma Eliza megmutatta, hogy ők hol tartottak tavaly évvégén, és kiderült, hogy az előző iskolámba kicsit lassabban haladtunk az anyaggal, így legalább két fejezettel le vagyok maradva a többiekhez képest. – szinte látom a szemeibe megcsillanni a szégyenkezést. Ez egyáltalán nem az ő hibája.

-Hol hagytátok abba? – kérdezem a kezébe adva a könyvemet, hogy megmutassa. Egy kis lapozgatás után visszaadja, a 144. oldalon kinyitva. Hát igen, ez azért lemaradás. És erre nem ránthatok csak úgy vállat, hisz vannak benne elég fontos anyagok is, amik bár most még nem annyira kerülnek elő, de a későbbeikben igen, és az alapokra kéne építkezni, ami viszont neki hiányzik még. – Ne aggódj, egyelőre ezeket az anyagokat még nem érintjük. – nyugtatom meg őt is. – Valamit ki fogok találni, hogy ne legyél elmaradva, rendben? – tudatlan mozdulat, de nem bírom megállni, és a vállára simítom a kezemet.

-Köszönöm tanár úr! – néz rám most már egy ragyogó mosollyal, és a zöld szemei is felcsillannak. Gyönyörű!

-Értesítelek, amint tudok valamit. Szia Emily! – hadarom el még gyorsan, majd nyúlcipőt húzva szinte elrohanok tőle.

Még sose fordult elő velem ilyen, hogy valaki ennyire a bűvkörébe vont volna, talán akarata nélkül. Úgy vonz, mint a mágnes. De ez nem helyes.

Csak úgy itt hagyok egy képet Louis-ról, hogy jó estétek/napotok legyen <3