Sziasztok! ❤️❤️
Tudom, tudom, hogy csak két napja volt, hogy volt új rész, és mondhatnátok, miért nem várok még kicsit, de ahh bűntudatom volt, hogy az előző rész olyan semmitmondó és rövid lett. 🙁 Talán nem bánjatok annyira, ugye? ☺️
Eszméletlen, hogy már átléptük a 600 vote-t ezen a történeten, hihetetlennek vagytok! Köszönöm szépen! ❤️💋 Ahogy az előző részhez érkezett visszajelzéseket is!🥰
Jó olvasást! 😘
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

Átléptünk a februárba. Pontosabban február elseje van. Ne felejtsek el később üzenetet küldeni Harry-nek, akinek ma van a szülinapja, és elég sértődékeny. De a másik fontos dolog, hogy Simon Cowell tegnap kisétált iskolánkból, és remélhetőleg jó ideig nem látjuk őt. Érdekes módon hiába tartott egy egész hónapon keresztül a vizsgálata, talán nem sikerült senkiben hibát találni, hisz ugyanúgy itt van mindenki, mint ezelőtt. De látom mindenkin, hogy nem kis kő gördült le mindenki válláról, és egyszerre lélegezhetünk fel, ahogy a lábait kitette az iskola kapuján.

Szombat lévén itthon döglök a kanapémon Cliff társaságában, és a TV-t bámuljuk unottan. Semmi jó filmet nem képesek adni, nem is tudom, amúgy miért van fizetve ez a sok csatorna, ha egy normális film nincs. Ha meg van is tuti ezer alkalommal megszakítják reklámokkal. Még csak délelőtt 10 van, és már most fejen tudnék állni az unalomtól. Tegnap este már elfoglaltam magam az iskolai dolgokkal, és már nincs se javítandó feladatom, se feladatok kidolgozása. Az utóbbi időben annyi szabadidőm lett, hogy szinte év végéig mindent megcsináltam, amit lehetett. Már nem is tudom mivel töltöttem a szabadidőmet Emily előtt. Az emléke megint egy szúrást okoz a szívemben, mintha nem lenne már amúgy is darabokban. És ez már így megy lassan egy hónapja.

Mivel már nincsen olyan korán úgy gondoltam megejtem azt a bizonyos hívást Harry irányába, csak felkelt már.

-Szia Lou! – veszi fel a telefont hosszú csörgetés után.

-Boldog szülinapot haver. – köszöntöm fel őt egyből. – Megzavartalak valamiben? – kérdezem utalva a háttérből hallatszó hangokra.

-Köszi. – megint egy puffanást hallok a háttérből. – Tudod amúgy is hívni akartalak, mert úgy alakult, hogy ma este tartunk egy szülinapi bulit és gondoltam van kedved eljönni... kicsit kikapcsolni. – teszi hozzá félénkebben.

Hát, ha valaki tudja, hogy milyenek voltak számomra az elmúlt hetek, az Harry. Körülbelül két három naponta esténként beszéltem neki órákon át és ő csak hallgatta. Vagy csak bealudt, nem tudom. Ő neki mondtam el mindent, amit tudtam, de tanácsot adni ő se nagyon tudott. Eleinte csak annyit mondott adjak neki időt, de most már ő is tanácstalan. Mégis mennyi időt adjak? Ha tehetném életem hátralévő összes idejét neki adnám, csak...csak forduljanak jóra a dolgok.

-Persze, hogy szívesen megyek. – erőltettek magamra egy kis vidámságot. Mégis csak a legjobb barátom szülinapja, nem hagyhatom ki. Valamivel meg kell hálálnom, hogy mindig itt van nekem. - Hányra legyek ott? – nézek a falon lógó órára.

-Hétkor kezdünk, de tudod illik késni. – akkor van még időm elmenni ajándékot is venni ennek a baromnak. – Na, de ha nem gond leteszlek, pakolunk. Itt tali Lou. – mondja még, majd már csak a sípolást hallom, miszerint megszakította a hívást.

Igyekeztem magamat hamar összeszedni, zuhanyozni, borotválkozni (igencsak rám férne már), aztán elmenni a szupermarketbe és venni valamit Harry-nek, meg hát buliba nem illik üres kézzel beállítani.

***

Ahogy a lakás felé tartok a kezemben a borral és Harry ajándékával, újra eszembe jut, amikor Emily-t hoztam ide, az együtt töltött éjszakára, a másnap reggelre, hogy elmentünk együtt ebédelni. Csak egy éjszakát töltöttünk itt mégis annyi emlékem lett. És a szokásos kés forgatás már érkezik is. Mennyi időnek kell még eltelnie, hogy ne fájduljon meg ennyire egy-egy emlék miatt? Talán ezer évnek is.

-Louis. – nyit ajtót a mosolygó Harry. -Gyere be. – invitál beljebb egyből.

-Boldog szülinapot még egyszer. – adom át az ajándékát és az italt.

-Nem kellett volna. – látom rajta, hogy csak udvarias próbál maradni, de belülről megöli a kíváncsiság, hogy mit vettem neki.

-Bontsd ki. – utasítom őt nevetve.

Csak két srácot látok a nappaliban ücsörögni, talán nem zavarja őket, hogy kicsit feltartom a házigazdát. Nem tudom hány embert várunk még, de valóban korai vagyok a negyed nyolcas érkezésemmel, ha még csak ennyien vagyunk. Vagy szakítva a hagyományokkal Harry idén egy kis partit tart a szülinapja alkalmából? Egyetemi bulikban verhetetlen volt, mindig ebben a pici lakásban nyomorgott egy halom ember, de a hangulat isteni volt.

-Oh atyagatya! – neveti el magát, ahogy meglátja mit vettem neki. – Ez most komoly? – mutatja felém a bögrét, amire a következő feliratot tetettem. „A legjobb pszichológus". Hát nem volt jobb ötletem, amivel meg tudtam volna lepni.

-Azt hiszem illik rád. Meg inkább fizetek egy bögrét, mintha óránként felszámítanál 50£-ot. – nevetem el magam, mire ő is, amitől kicsit megnyugszok.

-Neked baráti áron 60£ lenne óránként. – lök meg haverian, de én csak még jobban nevetek. -Na gyere bemutatlak a srácaimnak. – indul meg a nappali felé, ahol a vendégei vannak. – Ő itt Josh és Thomas. Kezet fogok a két kigyúrt sráccal. – A csapatomban játszanak és... - mondatát a csengő zavarja meg. – Bocsi mindjárt, addig beszélgessetek. – szalad az ajtóhoz, hogy kinyissa.

Kissé meghökkenve nézek, amikor vagy 10 ember tódul be rajta, férfiak és nők vegyesen. Mivel egyik srác se folytatta a beszélgetés szálát, ezért gondoltam talán nem leszek bunkó, ha addig elmegyek valami innivalóért. Találtam sört, és talán nem is rossz, ha azzal kezdek, hisz sörre bor bármikor, de borra sör meggyötör, ahogy a mondás is tartja. A bontóval kinyitom az üveget, majd így csatlakozom újra a társasághoz, akik már mind a nappaliban vannak egymás hegyén hátán. Fogalmam sincs Harry hogy tud ennyi emberrel baráti viszonyt ápolni. De hát ő Harry, őt mindenki kedveli. Mivel ülőhely már nincs, ezért a konyha és a nappali közötti átjáró falának dőlök. Elég nagy hangzavar van, mert mindenki beszél mindenkivel, csak kapkodom a fejem, hogy melyik társalgás miről szólhat, de inkább csak élvezem csendesen, hogy végre zaj van körülöttem és emberek, a négy fal és csend helyett. Igyekszem lassan kortyolgatni a sörömet, de annyira régen ittam, hogy egyszerűen csak úgy csúszik le és már csak az tűnik fel, hogy elfogyott az első üveggel. Újra hallom a csengőt, és Harry alakját, ahogy a tömegből kitörve az ajtó felé igyekszik, hogy beengedje az újabb vendéget vagy vendégeket. Úgy tűnik megint egy nagyobb társaság érkezett, mert már egyre szűkebben vagyunk, az amúgy sem nagy nappaliban. Legalábbis ezt fedezem fel, amikor visszaérek az újabb üveg sörömmel.

-Hé Louis. – jelenik meg egy ismerős arc a látóteremben. Hirtelen szőke hajkorona, dús ajkak, nagy zöldes-szürke őzike szemek, pisze orr és a vékony hang.

-Szia Briana. – mosolygok kedvesen, de nagyon nem örülök a viszontlátásnak.

-Megismersz? – kérdezi rájátszva a szerepére, és egyre közelebb ér hozzám.

-Akármennyit plasztikáztatsz is, akkor is fel foglak ismerni. – kortyolok egy újabbat a sörömbe, ő pedig megáll tőlem alig egy lépésnyire, ami zavarja az aurámat, de nem nagyon tudom megkérni, hogy lépjen legalább egyet hátrébb, mert elég szűkösen vagyunk. -Mit keresel itt? – kérdezem talán egy kicsit bunkóban, mint illene.

-Enyje Loubaba, hogy nem örülsz nekem. – kacag fel és mintha csak ez lenne a természetes beletúr a hajamba. – Amúgy azért, mert te hazamentél Doncaster-be és szakítottál velem, attól még Harry és én egy baráti társaságba tartozunk most is.

-Ne hívj így! – tolom el a kezét és megpróbálom őt magát is kicsit távolabb tolni, de rosszabb, mint egy pióca.

-Régen nagyon szeretted. – hajolt megint a közel, hogy a fülembe suttoghasson, amitől engem a hideg rázott.

-Az régen volt. – igyekeztem lezárni a dolgot.

Kikerülve őt ott hagytam, elmentem még egy sörért, pedig kezdtem már magam részegnek érezni, de muszáj volt még innom, mert akárhova néztem Emily jutott eszembe. Az emberek csak gyűltek és gyűltek, én ittam a söreimet, mások meg minden mást, amit találtak. Sikerült magamnak helyet kiharcolni a nagyobbik kanapén, így már jobban bele tudtam folyni a beszélgetésekbe. Megismertem Harry csapatának nagy részét, akik mindenféle történettel szórakoztattak engem. Jól esett végre kiszakadni a nyomorúságos hétköznapjaimból és élvezni az életet.

-Felelsz vagy merszezünk. – kiáltott fel egy csaj kezében egy üres boros üveggel.

-Az nem gyerekes? – csúszott ki a számon a kérdés, mire többen is furán néztek rám.

-Na megszólalt a tanár úr. – horkant fel valahonnan Briana.

-Játszunk. – egyezett bele Harry.

Lepakolták a nappali közepén álló dohányzó asztalt és odahelyezték az üveget. Aztán megpróbáltunk valahogy kialakítani egy kört.

-Csak szólok, hogy ez a +18-as felelsz vagy mersz, szóval aki beszari az inkább szálljon ki most. – nevetett az a lány, aki kitalálta, hogy játszunk.

Pár ember felállt a körből és odébb lépve kezdtek társalogni. Valószínűleg nem beszarik, csak felnőtt emberek, akiket otthon vár valaki. Engem is várhatna otthon valaki...

-Na akkor kezdjünk. – forgatta meg a csaj az üveget. – Thomas! – kiáltott fel, amikor megállt az üveg a forgásban.

-Felelek. – vágta rá egyből a srác.

-Hány nővel feküdtél le eddig? – tette fel rögtön a kérdést a kigyúrt focistának, mintha erre várt már volna az este eleje óta legalább.

-6. – válaszolta semmi szégyenérzet nélkül Thomas.

Ez így ment tovább, egyre durvább kérdésekkel, de merni így se mert senki. Harry is megválaszolt már kétszer is két igazán pikáns kérdést, de ő benne meg aztán pláne nincs szégyenérzet, főleg ismerve a volt nőit, szint az összes az utca munkása. Legutóbb, amikor megkérdeztem, hogy mi újság a lánnyal, akivel alakulóban voltak a dolgok, azt mondta, hogy minden oké, de nem akarja még elkiabálni a dolgot. Valószínűsítem, hogy most nincs itt, mivel minden más focista itt van, talán még az is, akivel éppen válófélben van. Már kezdtem unni a dolgot, amikor megtalált a szerencse...vagy mégsem.

-Louis. – visította a nevemet Briana. -Felelsz vagy mersz? – kérdezte kacéran, de nálam nem ért el semmit.

-Felelek. – válaszoltam unottan, újabbat húzva az üvegemből.

-Hány centi? – kérdezte egy kis tetetett gondolkodás után.

-Inkább merek. – változtattam meg a döntésemet, mire mindenki hű-zni kezdett.

-Csak megsúgom, hogy nincs szégyellnivalója, csak túl prűd a srác. – törte meg a hangzavart Briana hangja, mire én kedvesen bemutattam neki. – Oké, akkor a merésed... csókolózz velem egy teljes percig szenvedélyesen.

Csak két embernyi távolság volt köztünk, így hamar odaért hozzám. Még mindig nem tudtam mit is reagálhatnék, de ő már beleült az ölembe, átkarolta a nyakamat és... megcsókolt. Nem tudom, hogy a sok elfogyasztott pia, az összetört szívem, vagy az ismerősként üdvözölt ízek, érzések váltották ki belőlem, de visszacsókoltam. Először finoman, de ahogy elkezdett izegni-mozogni az ölemben, úgy váltott ki belőlem egyre többet, és már én se tudtam visszafogni magamat. Hiányzott ez az érzés.

-Na jó húzatok szobára. – kiabált valaki, mire egy pillanatra kivilágosodott előttem minden.

-Gyere. – állt fel az ölemből Briana, majd kezünket összekulcsolva kezdett a régi szobám felé húzni.

Ahogy becsukódott az ajtó mögöttünk, újra visszaestem a kábulatba és csak hagytam, hogy a dolgok megtörténjenek.

P.s.: Kérlek ne öljetek meg... Ha mégis legyetek kíméletesek. 🙏🏻
P.s.2: Ez a kép megöl, meg úgy szinte az összes ahol Louis nővel van😅🙄