Sziasztok! ❤️
Meg is érkeztem az újabb fejezettel. 😊 Talán egy ideje már nem volt ilyen hosszú fejezet, mint ez. Most kicsit belelátunk Emily gondolataiba is, és hát vagy megértjük őt vagy nem. De a történet megy tovább és hát bízom benne, hogy tartogat még fordulatokat. 😉
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett visszajelzéseket, őrülten jól esett, hogy ennyi komment jött. 😍♥️♥️
Jó olvasást! 💋 Kérlek hagyjatok valamilyen nyomot magatok után. 😍
xxxEsztyTomlinson

Alig vártam már, hogy újra iskola legyen. Na, nem azért, mert annyira stréber lennék, hanem szilveszter óta nem találkoztam Louis-val, csak telefonon beszéltünk. Ma pedig matek lesz az első órám, így garantált, hogy jól indul a napom, hisz őt nézhetem 45 percen keresztül és a csodálatos napfény mosolyát. Mivel még mindig tél van, ezért indulás előtt egy sálat is a nyakamra tekertem, mivel ott kint rettenetesen fújt a szél, anya pedig dolgozik, így ma gyalog-galopolunk Eliza-val.

-Délután van kedved elmenni valamerre? – kérdezi Eliza az iskola felé tartva.

-Nem, bocsi. – nézek rá szomorúan. – Louis azt mondta, hogy ma szakkör után pótoltatja be velem a dolgozatot még decemberről. – magyarázom meg kicsit halkabbra véve a hangomat.

-Oh. – vigyorodik el mindentudóan legjobb barátnőm. – Te csókos.

-Az vagyok hát. – nevetem el magamat én is.

Még további hülyeségekről beszélgettünk, egészen a szekrényünkig, ahol találkozunk a fiúkkal is. Szinte mindig olvadozók, amikor Niall-re és Liza-ra nézek, hogy milyen aranyosak és jól mutatnak egymás mellett. Most is, ahogy Niall egy apró puszival üdvözli barátnőjét, majd átkarolva őt dől a szekrénynek és így beszélgetnek velünk. De közben van bennem egy kis féltékenység is, amiért én ezt nem tudom megtenni Louis-val. Hogy nekünk csak a bujkálás jutott. Pedig én is szeretném őt csókolni, kézen fogni és megölelni, amikor őrülten hiányzik már. De ő egy tanár én pedig egy diák. Ez van, egyelőre.

-Mi újság Gigi-vel és veled? – fordulok Zayn felé, hogy őt faggassam.

Zayn kissé szégyenlősen lesüti a szemét, mintha nem szeretne beszélni róla, de a szája sarkában megbújó mosoly, azt jelzi, hogy van miről beszélnie. Már mind a hárman kíváncsian nézünk rá, így belekezd.

-Szilveszterkor elkértem a telefonszámát, másnap szinte végig beszélgettük a napot. Aztán elhívtam randira, de csak szombaton ért rá. Szóval ja randiztunk.

-Akkor most a barátnőd? – kérdezte Niall kissé összezavarodva.

-Még nem mertem megkérdezni...vagyis hát biztosan benne lenne, de én... - láttam, hogy küszköd a szavakkal, így megöleltem őt. Éreztem, ahogy ellazul az ölelésemben. – De én nem. – suttogja szomorúan.

-Oh. – ad hangot Niall, hogy megértette miről beszél Zayn, vagyis hát inkább kiről.

Sajnos én nem ismerhettem Perrie-t, de mióta a barátjuk vagyok, sokszor hallok róla, és az elbeszéléseik alapján egy nagyon különleges lány lehetett, így nem csodálom, hogy annyira szerették őt. Főleg Zayn. Első szerelme volt. Érthető, hogy nehezen tudja túltenni magát a dolgon. De közben mégis úgy tűnik, hogy Gigi jót tehet neki. Aranyos, kedves lánynak gondolom. Remélem a legjobbakat nekik, ha már Zayn is készen áll rá.

***

Eléggé izgatottan ültem a helyemen matek előtt, végre láthatom Louis-t. Már előkészítettem mindent órára, így nyugodtan ültem a helyemen és az Instagramot pörgettem. Nem sok embert követek csak azokat, akik tényleg érdekelnek. De most megakadt a szemem egy storyn, amit évfolyamtársunk Adam posztolt. Bulit tart ma. Hétfőn? Éppen megböktem Eliza-t, hogy rám figyeljen és megmutathassam neki, amikor Lou lépett be a terembe. Frusztráltnak nézett ki. De mi diákok is furán nézhettünk rá, mivel legalább 5 perc van még csengetésig és ő inkább ennyit szokott késni, nemhogy ennyivel előbb jönni. Ő is érzékelte, hogy valami nem stimmel, így megnyugtatott minket, hogy megvárja a csengetést, addig még szünet van. Olyan idegesnek, nyugtalannak tűnt. Próbáltam szemkontaktust felvenni vele, és megtudakolni, hogy mi történt, ha már nem tehetem meg, hogy odamegyek és megölelem, megnyugtatom őt, akármiről is van szó. De valahogy nem sikerült, nagyon el volt foglalva minden mással, nem nézett az osztályra egészen addig, amíg meg nem szólalt a csengő, ami a tanóra kezdetét jelentette. Felállt a tanári asztaltól, hogy belekezdjen az órába, amikor kopogás hallatszott. Aztán választ se várva kinyílott az ajtó, és egy öregedő férfi lépett be rajta. Olyan merev arc kifejezése volt, ahogy ránézett Louis-ra majd az osztályra, hogy a hideg rázott és nem jó értelemben. Láttam szerelmemen, hogy még jobban ideges.

- Jó reggelt diákok és Mr Tomlinson. – szólal meg, de továbbra is Lou-t nézi.

-Gyerekek, ő itt Mr Simon Cowell. Az iskolánkban tart felmérést a tanárok között, így más órákon is találkozhatok majd vele. – mutatja be az idősebb férfit, aki elégedetten bólint egyet, mintha csak ezt várta volna.

-A tanórákat csak csendes figyelemmel követem végig, viszont a szünetekben szeretnék majd mindenkivel egyesével beszélgetni. – teszi még hozzá azt, mire többen is döbbenten tekintünk egymásra. -Kezdheti is az órát Mr Tomlinson. – foglal helyet a tanári székben, majd int a tábla felé.

Louis belekezd az órába, de annyira ideges, hogy nem sikerül eleinte olyan jól, mint ahogy szokta. Egyszer sikerült elkapnom a pillantását és biztatóan nézni rá, hátha kicsit megtáltosodik tőle és talán sikerült is, mert az óra végére már majdnem sikerült úgy összeszednie magát, hogy értékelhető legyen. A csengő megszólalásával kiviharoz a teremből, ami szintén nem szokása. Otthagyva a cuccomat, hisz a következő óránk is itt lesz, gyorsan a nyomába eredek, hátha sikerül vele beszélnem pár szót. Legalábbis megkérdezni, hogy van-e valami más oka is annak, hogy ennyire tart ettől a Mr Cowell-től, mint hogy őt ellenőrzi.

De ahogy megszólítom, észlelem, hogy Simon Cowell is hátrafordul vele együtt és két kíváncsi szempár figyel engem. Nagyot nyelek ijedtemben. Most mégis mit mondjak? Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni Louis-t, és nagyon kell vigyáznom mit mondok.

-Csak azt szeretem volna megkérdezni, hogy én mikor tudom pótolni az elmaradt dolgozatomat? – jut eszembe egy mentő kérdés. Igaz, hogy már megbeszéltük, de nem tudtam mást kitalálni mégis miért szeretnék a tanár úrral beszélni, ha nem iskola témáról.

- Mit szól a holnapi órához? Majd az egyik első padba ül addig és megírja. Az anyagot pedig elkéri valamelyik osztálytársától. – nem ezt beszéltük meg eredetileg, de úgy tűnik ez a férfi felbukkanása, még ezt is keresztülhúzta.

-Oké. – motyogom. - Köszönöm. – eresztek meg egy enyhe mosolyt, majd megfordulok, hogy visszamenjek a terembe.

Eszembe jutott, hogy küldök egy üzenetet és abban érdeklődöm a dolgokról, de talán túl kockázatos lenne, hisz ez a Simon talán most is mellette van.

***

-Mr T ma nagyon ideges volt órán. – jegyzi meg Liza, mikor a szekrényébe pakolászik egy órával későbbi szünetben, én pedig a mellette lévő szekrénynek támaszkodok. A fiúk elmentek a büfébe, mivel Niall nagyon éhes volt. – Esetleg valami baj van? – suttogja.

-Fogalmam sincs. – nézek ugyanolyan tanácstalanul. -Nem tudtam vele beszélni.

-Még üzenetben... - kezd bele egy kérdésbe, de éppen Mr Cowell halad el mellettünk.

Jéghideg szemeivel végigmér minket, majd kettőt továbblép majd szinte egy pillanat alatt vissza is.

-Ms Green? – néz rám, mire érzem, hogy a szívem a torkomba kezd el dobogni.

-Igen? – kérdezem vékonyka hangon.

-Jöjjön velem. – int, hogy kövessem ellentmondást nem tűrően.

Eliza-val még váltunk egy kissé kétségbeesett pillantást, de aztán a nyomába eredek a férfinak, talán nem kéne kihúznom a gyufát. Vajon mit akarhat tőlem? És miért jegyezte meg a nevemet? Rájött, hogy viszonyunk van Louis-val? Csak azt ne!

Egy kisebb terembe invitál be, ahol csak egy tanári asztal van és egy szék a másik oldalán. A szék felé int, hogy foglaljak helyet, amit én remegve teszek meg. Olyan rossz előérzetem van. Egy ideig nem szólal meg, csak méreget én pedig idegességemben az ujjaimat tördelem.

-Tudom, hogy van valami titkolni valója. – szólal meg hirtelen, amitől majdnem kiugrik a szívem a helyéről. Még hevesebben kezdem venni a levegőt. Tudja? Mit fog most csinálni? – Ne aggódjon nem tudom mi az...még. Csak szeretném figyelmeztetni, hogy legyen óvatosabb, mivel én hamar kideríthetem a kis titkát...esetleg titkukat. Nem akarja, hogy bárkinek is gondja legyen ez miatt, ugye? – annyira nyálas, annyira tenyérbemászó, mégis a hideg futkos rajtam. – Higgye el, tudom milyen a tinédzserkor, amikor az ember ész nélkül tesz dolgokat, de talán néha mégis érdemes lenne gondolkodni, nincs igazam?

Csak egy aprót bólintok, talán jó válasz. Vagyis hát fogalmam sincs, hogy mit kéne erre válaszolnom. Ha elkezdeném tagadni még gyanúsabb lenne a dolog.

-Remélem megértettük egymást. – int az ajtó felé, mire én amilyen gyorsan csak tudok távozok is.

***

Szakkörön alig tudtam figyelni, hiába, hogy Louis remek volt, pedig Mr Cowell is bent tartózkodott a teremben, mégis csak arra tudtam gondolni, hogy beszélnem kell Louis-val. El kell neki mondanom, hogy mi történt, hogy együtt kitalálhassunk valamit erre. De hogy lehetnénk ennél is óvatosabbak? Legszívesebben odamentem volna hozzá szó nélkül és elbújtam volna a karjaiba, azt várva, hogy majd ez megvéd mindentől. De nem tehettem meg.

Óra végén próbáltam jelezni, hogy szeretnék vele beszélni, de csak egy határozott fejrázást kaptam, majd már csak azt láttam, hogy elhajt a kocsijában. Csalódottan indultam meg az iskola kijárata felé, amikor nagy hangzavar ütötte meg a fülemet. A tornaterem irányából jött. Aztán megláttam egy nagy csapat fiút kiözönleni, azaz most lett vége a foci edzésnek. Valamiről nagyon hangosan témáztak, szinte észre se vettek maguk körül semmit. Én még odaléptem a szekrényemhez, hogy eltegyem a matek könyvemet, amikor Adam jelent meg mellettem. Furán nézhettem rá, mivel nem nagyon vagyunk beszélőviszonyban, maximum köszönőben.

-Szia Em. – vigyorodott el, de örültem, hogy tudja a nevemet. – Biztos láttad már, hogy ma este bulit tartok. Arra gondoltam, hogy te és a barátaid is jöhetnétek.

Jaj, tényleg. Még láttam is a posztot.

-De miért hétfőn tartatok bulit? – ráncoltam értetlenül a homlokomat.

-Egyrészt a szüleim most utaztak el, másrészt a hétvégén volt egy meccs, ahol megvertük a sheffield-i csapatot. Ezt meg kell ünnepelni. – magyarázta, olyan nagyképűen, hogy majdnem a képébe nevettem, de ennyire nem akartam bunkó lenni.

-Nem hiszem, de azért kösz. – utasítottam vissza, aztán ott hagytam.

***

Már végeztem minden tanulni valóval. Szívesen beszélgetnék valakivel, de nincs itthon senki, még a nagyi is a nyugdíjas klubban van a barátaival. Anya és Jack dolgoznak még, Eliza pedig Niall-el tart randi napot. Túl sok időm maradt gondolkodni. Újra és újra Simon Cowell figyelmeztetése jelenik meg előttem. Miért vagyok ennyire nyitott könyv? Még egy kérdést se tett fel, de már tudta, hogy van rejtegetni valóm. Vajon sejti is a dolgot, vagy hogy Louis-hoz van köze, vagy inkább ijesztegetni próbált. De mégis úgy tűnt, mintha már tudna mindenről. És ha csak ezzel a magabiztossággal próbált valamilyen információt kicsalogatni belőlem. Jobb is, hogy nem szóltam egy szót se. Ezután biztos, hogy többször is rajtam tartja a szemét. Semmi olyat nem tehetek, amivel bajba keverném magunkat. A legjobb lenne, ha tudnék beszélni Louis-val, de nem hív, nem keres. Persze én is hívhatnám őt...de igenis kicsit megvagyok sértődve rá, hogy így lerázott. Talán vele már beszélt Simon Cowell és próbálja tartani a távolságot. De akkor is szólhatott volna. Nem?

Csak arra figyeltem fel, hogy folynak a könnyeim. Annyira hiányzik Louis. Alig vártam ezt a napot, hogy végre újra megölelhessem őt, megcsókolhassam, érezhessem illatát. Kedves szavait, amikkel mindig zavarba tud hozni. Hogy elmondhassam neki mennyire szeretem. De ehelyett nem kaptam semmit, csak elutasítást és hivatalos hangnemet. Még egy titkos kis mosolyt se, ami máskor be tudja aranyozni a napomat. Szinte éreztem, hogy belülről szaggat szét a hiánya. Csak pár napról beszélünk mégis, hónapoknak érzem.

***

Jó alaposan felöltöztem, mivel így este felé már kezd hideg lenni. Akármi is történjék most akkor is elmegyek Louis-hoz, hogy megbeszélhessük a dolgokat, és végre megcsókolhassam őt. Olyan szembe szél van, hogy attól félek mindjárt leviszi a fejemet, de akkor is elmegyek odáig. Csak két utca körülbelül. Ahogy bekanyarodok az utcába, ahol lakik elbizonytalanodom. Ugyanis egy fekete autó hajt el mellettem...és nem tudom, hogy már rémeket látok vagy tényleg Mr Cowell ült a volán mögött. Mit kereshet ő erre? Észrevehetett? Ha igen, tudja, hogy Louis ebben az utcában lakik? Próbálom magamat megnyugtatni, hogy nem vett észre, amikor újra felbukkan az autó és most kristálytisztán látom, hogy ő ül benne és engem figyel. Amilyen gyorsan csak tudok megfordulok és futólépésben elindulok visszafelé. Alig kapok már levegőt...talán tesin nem kéne elhanyagolnom a futást. Vajon követhet? Nem látok egy járművet se a közelbe, viszont hangos zene töri meg a környék nyugodtságát. A buli! Adam bulija, hisz ő ezen a környéken lakik. Hirtelen felindulásból megindulok a házuk felé.

-Szia Em. – nyit ajtót maga Adam, kissé meglepődötten. -Gyere csak beljebb! – tárja szélesebbre az ajtót.

-Kösz. – mondom, ahogy elhaladok mellette.

Hát látszik, hogy hétfő van, ugyanis a bulin a foci csapaton kívül alig pár ember teszi tiszteletét. Ettől függetlenül a zene üvölt és mindenki táncol.

-Kérsz valami inni? – kérdezi Adam, miután levettem a kabátomat és felakasztom a fogasra.

-Ja, valami jól esne.

-Hello Em. – jelenik meg az oldalamon egy másik focista, aki eggyel alattunk jár David. Nem azt mondom, hogy ilyen jól beilleszkedtem már, de néha a közösségi média csodákra képes. Így van az, hogy még az is ismerősnek jelölt, akivel még két szót se váltottam év eleje óta. -Örülök, hogy végül mégis eljöttél.

-Ja én is. – mondom eléggé szarkasztikusan ahhoz, hogy megértse nagyon nem érdekel, kopjon már le.

-Tessék. – nyomta a kezembe Adam a szokásos piros poharat, amit én egy pillanat alatt lehajtottam. – Wao kislány. – kerekedtek el a szemei.

-Inkább hozz még egyet. – nyomtam a kezébe és megcéloztam a kanapé sarkát, ahol senki nem ült éppen.

Az agyam nagy része még mindig azon kattogott, hogy lebuktunk. Kész ennyi volt. Mr Cowell határozottan látott engem, és nagyon nem tetszhetett neki. Mert biztosan tudja, hogy Louis abban az utcában lakik. És mit keresnék én arra felé, egy hétfő délután? Ha rá is kérdez holnap biztos nem tudnám letagadni... inkább ne is kérdezzen semmit. Amikor beszélt velem a szünetben akkor is olyan volt, mintha már mindent tudna, de így? Még ha nem is 100%-ig biztos benne, akkor is pengeélen táncolunk. A legszebb, hogy Louis talán nem is tud róla. Sőt. Vagyis hát azzal ő is tisztában van, hogy óvatosabbnak kell lennünk, de azt nem tudja, hogy engem már Simon Cowell megtalált. Beszélnem kéne vele. De ezek után már félek, hogy mi történhet még.

-Hé Em. – ránt ki gondolataim közül Adam hangja. – Minden oké? – kérdezi egy kis aggodalommal, miközben átadja az újabb poharat.

-Nem annyira. – rázom meg a fejemet, de ennél többet még akkor se mondanék neki, ha legjobb barátok lennénk. – Csak jól akarom most érezni magamat.

-Oké. – jelenik meg egy vigyor az arcán és velem együtt felpattan a kanapéról, majd a rögtönzött táncparkettre vezet.

***

-Emily! – egy éles hang hasít bele a csendbe. Azt hiszem ez anya hangja, és nem tűnik valami kedvesnek. – El fogsz késni. – most már az ajtót is kinyitja és belép rajta.

Szépen, lassan nyitom ki a szemeimet, mivel őrülten hasogat a fejem. Próbálom anyám mozgását követni, ahogy lehúzza rólam a takarót, majd a ruhás szekrényemhez lépve elkezd ruhát keresni nekem.

-Egy, kettő. – tapsol, mire még jobban fájni kezd a fejem. – Gyerünk a fürdőbe, szedd rendbe magadat. – adja utasításba és én csak követem.

Ahogy belenézek a tükörbe még én is megrémülök magamtól. A leheletem alapján egy jó alapos fogmosással kezdek, majd megmosakodom, ugyanis nagyon nem érzem magamat tisztának, aztán a hajamat próbálom valahogy kibogozni. Muszáj vagyok egy kicsit több sminket feltenni, mint amennyit szoktam, de a nyúzott arcom még így is megmarad csak kevésbé feltűnő. Mikor visszaérek a szobába anya már nincs ott, de minden elő van készítve, így nekem már csak fel kell öltöznöm.

-Kész vagyok. – érkezek meg a konyhába talán egy 10 perccel később, indulásra készen.

-Ezt vedd be. – nyújt anya egy gyógyszert és egy pohár vizet. – És ez volt az utolsó, hogy hétköznap buliba voltál. – förmed rám elég mérgesen.

Nem emlékszem – talán jobb is – hogy mi történhetett tegnap este. De van egy olyan érzésem, hogy út közben anya mindent részletesen ismertet majd. Beveszem a gyógyszert, ami remélem elmulasztja ezt a szörnyű fejfájást, megiszom a pohár vizet is. Már a kocsiban vagyunk úton az iskola felé, és anya szinte a gázt tapossa pedig legalább 15 percem van beérni. Közben arról magyaráz mennyire csalódott bennem, hogy egy délutánra hagynak otthon engem, és én máris lázadok és buliba megyek. Ha tudná, hogy nem ilyen egyszerűek a dolgok. De pont most nem akarom őt beavatni ebbe, amikor így is kockázatos az egész. Ki tudja, hogyan reagálna.

-Oké, megértettem. Köszi, hogy elhoztál. – szállok ki a kocsiból, majd sietős tempóban a bejárat felé igyekszek. Szerencsére nincs messze a szekrényem a bejárattól, így útba is ejtem, hogy elővegyek pár cuccot angol órára, ami az első lesz.

-Szia csajszi. – jelenik meg Adam mellettem és ad egy puszit az arcomra, amitől annyira megdöbbenek, hogy elejtem a kezeimben tartott könyveket. – De ügyetlen vagy. – kacag, majd gyorsan lehajol, összeszedi, majd a kezembe adja, de én még mindig lefagyva állok. Mi a fene volt ez?!

-Mi volt ez? – kérdezem meg előre is félve a választól.

-Bocs, azt hittem az a tegnap esti csók neked is jelentett valamit. – teszi fel a kezeit védekezően, mert valószínűleg gyilkos tekintettel meredek rá. – Tegnap megcsókoltál na. Elég jó csaj vagy, szóval gondoltam, ha ennyire akarod, akkor oké legyen. Lehetsz a barátnőm. – olyan nagylelkűen mondja, hogy ha esetleg egy icipici vonzalmat is éreznék az irányába, akkor most lekevernék neki egy nagyot.

-Meg a nagy fa... - a mondatomat a csengő éles hangja szakítja félbe. – Erre még visszatérünk, de jegyezd meg addig is, hogy kurvára nem vagyok a barátnőd vagy akármid. – intézem még felé a szavaimat, amik talán kicsit erősre sikerültek, de még mindig meg vagyok lepődve... és csalódott vagyok magamban.

***

Még mindig tiszta ideg vagyok, amikor kijövünk angol órára, hogy a tesi öltözők irányába menjünk mivel, hogy tesink lesz Louis-val. Ma még nem is láttam őt, és csak reménykedek, hogy ő se látott meg Adam-mel. De első sorban Adam-mel kéne beszélnem, hogy mégis mi történt, mert én nem nagyon emlékszem semmire a tegnap estéből. Ha igaz az, hogy én kaptam őt le...Jézusom megcsaltam Louis-t! Hogy lehettem ilyen hülye?? Oké kikészített a tudat, hogy lehet lebuktunk, de nagyon nem kellett volna elmennem abba a buliba és nemhogy még inni is. Ma még nem is láttam Mr Cowell-t, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan valahol fel fog bukkanni és csak reménykedem, hogy nem engem keres. El kéne lógnom a tesit... nem vagyok képes Louis szemébe nézni. Mérhetetlen bűntudatom van. El kell neki majd mondanom, de nem most. Képtelen vagyok rá. Meg annyi mindent el kéne mondanom.

-Hé Em, minden oké? – jelenik meg Eliza a jobb oldalamon a tesi öltözők felé haladva. – Anyukád reggel üzent, hogy nem érzed magad jól. – magyarázza meg.

-Oh, ja. Hát igen reggel még kicsit rosszul voltam, de most már jobban vagyok, köszi. – hadarom el. Liza-val is beszélnem kéne. Talán őt kéne beavatnom a dolgokba, hátha tud segíteni. Bár valószínűleg azt ő sem tudja megváltoztatni, hogy megcsaltam Louis-t.

-Ah, örülök. – látom rajta, hogy megkönnyebbült. Talán tartott tőle, hogy valami komolyabb bajom volt.

A szertár ajtaja kinyílt, ahogy elhaladtunk mellette és egy halk pisszegésre figyeltem fel a sötétből. Majd egy kéz ragadta meg a csuklómat és húzott be a sötétbe. Aztán felkapcsolta a villanyt, így már biztos lehettem benne, hogy Louis az. Először elöntött a boldogság, hogy végre láthatom őt, beszélhetek vele, de aztán rögtön eszembe jutott minden más. Mr Cowell, az hogy lerázott, a lebukás, a buli, a félrelépésem.

- Jól vagy? – kérdezi eléggé kétségbeesetten.

-Miért ne lennék? – kérdezek vissza kissé értetlenül. Miért kérdezi tőlem ezt mindenki? Jó oké, nem nézek ki ma annyira jól, látszik, hogy nem alvással töltöttem az éjszakát.

- Aggódtam. Tegnap este többször is hívtalak, de nem vetted fel, sőt vissza se hívtál. – mondja szomorúan, mire engem még jobban fojtogat a bűntudat.

Őszintén megmondva ma még rá se néztem a telefonomra. Mikor hívhatott? Valószínűleg már akkor, amikor a buliban voltam. Ha nem hagyom a kabátzsebembe, észrevehetem volna, hogy hív, felvettem volna és megbeszéltünk volna mindent. De elszúrtam. Dühös vagyok magamra! Nem ezt érdemli, nagyon nem ezt. El akarom mondani neki... de tudom, hogy nagyon szomorú lenne. És itt van a nyakunkon Mr Cowell is, aki talán most is figyel. Nem tudom. Úgy érzem, hogy nagyon összecsaptak a fejem felett a hullámok és egyszerűen nem tudom mi lenne a legjobb megoldás most.

- Jaa, tegnap este bulizni voltunk a haverokkal. – mondom úgy, mintha ez semmiség lenne. Próbálok úgy viselkedni, hogy ne tudjon semmit kiolvasni belőlem, de belülről szétszaggat a sok érzelem, ami bennem viaskodik. Düh, szomorúság, tanácstalanság, és Louis hiánya.

-Iskola időben? – kérdezi hüledezve. -Ki tart bulit hétfő este?

-Adam. – motyogom.

Látom, hogy még mindig meg van lepődve a viselkedésemen, de én nem bírok már vele tovább egy légtérbe tartózkodni. Legalábbis nem így, hogy a sírás fojtogat. Szerintem az lenne a legjobb, ha most egy ideig távolságot tartanék tőle. Jelenleg csak bántani tudnám azzal, ha elmondom neki az igazságot. Jobb lenne neki is, nem kéne attól tartania, hogy Simon Cowell rájöhet a titkára, nem kockáztatja az állását miattam.

- Nekem most mennem kell órára, tanár úr. – mondom, majd kirohanok a szertárból.