Sziasztok! ♥️
Tudom, hogy nemrég volt rész, de már nem bírtam magammal. 😅 Remélem örültök neki. 😊
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. 🥰
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett visszajelzéseket, nagyon örültem nekik. 😘
Jó olvasást! ♥️
xxxEsztyTomlinson

Emily Green

Végre karácsony! Alig vártam már ezt a napot. Nemcsak azért, mert a szeretet és a család ünnepe, hanem mert ma van a szerelmem szülinapja. Igazából nem is tudom miért lepődtem meg, amikor elmondta, hogy szenteste született, hisz olyan ő, mint egy földre szállt angyal. Nála tisztább, szebb teremtést el se tudok képzelni.

Tegnap anyának reggeli közben meséltem el, hogy ma van a barátom szülinapja, és szeretném, ha meg tudnám őt lepni. Még én is kicsit meglepődtem, amikor anya ahelyett, hogy faggatózni kezdett volna, vagy erősködni, hogy mutassam be akkor őt, áldását adta, hogy a karácsonyi családi ebéd után át mehetek hozzá, sőt az estét is ott tölthettem. Így kitaláltam, hogy amíg ők a nagyival a karácsonyi ebédet készítik, én addig megvillogtatom minimális sütési tudományomat és készítek Louis-nak egy tortát. Hát inkább az eredményt nem részletezném, de a szándék a lényeg nem? Hogy ne legyen olyan csúnyácska, díszítésként tejszínhabbal csináltam rá egy szívecskét. Remélem örülni fog neki.

A családi ebédre hivatalosak voltak anya testvére és családja is, így találkoztam azokkal az unokatesóimmal, akikkel a nyarat itt a nagyinál töltöttük olykor. Igaz mind a ketten idősebbek nálunk, de remekül kijövök velük. Így hát elég jó hangulatban telt az ebéd, majd utána még részt vettem a beszélgetésben. Persze már türelmetlenül néztem az órámat közbe, de nem akartam bunkó lenni, ha már évente párszor látjuk csak egymást, gyorsan lelépjek. Különben is Louis-nak nem szóltam arról, hogy már ma átmegyek hozzá, ő csak a holnapról tud, de remélem örülni fog a meglepetésemnek.

***

Délután négy, mire elindulok Lou-hoz a cuccaimmal és a tortával. Anya megkérdezte, hogy elvigyen-e, amire igent mondtam. Remélem tartja magát ahhoz, hogy a ház előtt kirak és nem erőszakoskodja be magát. De ha már felajánlotta a fuvart éltem vele, igaz Louis nem lakik messze, de a táskával a hátamon és a tortával egyensúlyozni a jeges járdán kész kabaré lett volna, és nem számomra.

-Holnap este jövök. – nyitottam ki az ajtót, hogy gyorsan távozzak, még mielőtt anyának bármi eszébe juthat, de nem jártam sikerrel.

-Emily. – szólt utánam. – Én próbálom elfogadni, hogy nem akarsz ebbe a kapcsolatodba bevonni, és csak imádkozni tudok, hogy nem csinálsz hülyeséget, nem úgy neveltelek remélem, de... - elkezd a táskájában matatni, amit nem értek egészen addig, amíg elő nem húz egy dobozt, amitől nekem az összes vér kifut az arcomból. – Ezt kérlek tartsd magadnál. -nyomja a kezembe, én pedig zavartan gyorsan beleejtem a táskámba.

-Kösz. – mondom és érzem, ahogy ég az arcom.

-Csak szeretném, ha óvatosak lennétek. – mondja még, majd int, hogy mehetek.

Kissé még mindig meg vagyok illetődve az előbbi jelenet miatt, amikor felérek Louis emeletére, és becsengetek hozzá. Hevesen dobogó szívvel várom, hogy ajtót nyisson én pedig felkiáltsak, hogy boldog szülinapot. Aztán biztonságba helyezve a tortát a nyakába ugorva is felköszöntsem őt. De semmi. Az ajtó nem tárul ki, és nincs mögötte egy mosolygó napocska. Ja, igen általában Louis-t így szoktam magamban hívni. Napocska. Hisz, amikor rám mosolyog, olyan mintha a nap sütne ki. De hangosan még nem mertem így hívni, mert nem tudom, hogy mit reagálna rá. Vajon tetszene neki? Újra megnyomom a csengőt, hátha csak nem hallotta elsőre, annyira el van feledkezve valamiben. De még mindig semmi, sőt még Cliff ugatását se hallom. Úgy tűnik nincs itthon. Erősen törőm a fejemet, hogy vajon hol lehet, és igyekszem minden aggasztó választ kiszűrni, amikor eszembe jut, hogy lehet a szüleinél van. Talán fel kéne hívnom? De akkor oda a meglepetésem. És nem akarom őt azonnal iderángatni, amikor végre a családjával van egy kicsit. Sose mondta, de ahogy folyton a családjáról és a főleg az anyukájáról beszél, nagyon is család centrikus embernek tűnik, amitől csak még jobban szeretem őt. Megvárom őt. Leülök az ajtó mellé, ahová már ledobtam a táskámat. Óvatosan magam mellé rakom a tortát is, hogy ne essen semmi baja.

***

Nagy hangzavarra kelek fel. Úgy tűnik sikerült elbóbiskolnom. Gyorsan pislogok párat, hogy kitisztuljon előttem a kép. Még mindig a folyosón ülök, a cuccaimmal magam körül. Valahonnan a lépcsőházból jön a hangzavar, amit egyszerre több beszélő ember okoz. Aztán kihallok egy hangot a sok közül, amit ezer közül is felismernék. Louis. Gyorsan felpattanok, és magamhoz veszem a cuccaimat. Végre hazajött. Ez be is bizonyosodik, amikor Cliff fordul be a folyosóra és rögtön odafutva hozzám elkezd nyalogatni, mire lehajolok, hogy meg tudjam simogatni. Éppen felnézek, hisz elnémult a hangzavar, ami eddig volt, és 7 kíváncsi szempárt látok meg, mind engem néznek. Louis és a családja.

-Emily? – töri meg a csendet Louis.

-Én nem akarok zavarni bocsánat. – mondom gyorsan, és már indulnék is meg, hogy tényleg ne zavarjak be a családi összejövetelbe, amikor egy hang megállít. Egy nagyon kellemes és dallamos női hang.

-Dehogy zavarsz drágám. – lép ki a gyerekek tömegéből egy barna hajú nő. Louis anyukája. Gyönyörű. -Legalább van alkalmunk megismerni a személyt, aki elvette Louis eszét. – lépked közelebb hozzám, én pedig a nagy pocakját nézem, mivel annyira sugárzik róla a boldogság. Louis kis tesói, akik jövőre születnek meg. – Johanna Deakin. – nyújtja felém a kezét, én pedig rögtön mozgósítom magam, hogy elfogadjam a felém nyújtott jobbját.

-Emily Green. – válaszolom csendesen, mivel még mindig nagyon zavarban érzem magamat.

-Akkor ezt a társalgást folytassuk ott bent. – indul meg Louis is, hogy kinyissa az ajtót, majd mindenkit beenged rajta.

Direkt hátra állok, hogy utolsó legyek és tudjak vele váltani pár szót még mielőtt bemegyünk. Remélem nem mérges. Mégis mit képzeltem, amikor arra gondoltam, hogy csak úgy beállítok a cuccaimmal és egy tortával a megkérdezése nélkül. Olyan hülye, hülye vagyok! Legszívesebben a falba verném a fejemet, de nem szeretném még azzal is rontani az estét, hogy mentőt hívjanak hozzám.

-Lou. – szólítom meg, mielőtt átlépnénk a küszöböt. A kék szemekbe nézve megnyugszok, amikor nem látok haragot. – Ne haragudj, hogy nem szóltam előre. De meg szerettelek volna lepni. – kezdem mégis a bocsánatkéréssel. – Anya megengedte, hogy átjöjjek délután és én itt vártam, mert eszembe jutott, hogy a családoddal vagy, de nem akartalak megzavarni. És... - nem tudtam befejezni, mert hirtelen magához húzott és egy csókkal hallgattatott el.

-Te kis butus, hogy haragudhatnék rád ilyen miatt? – kérdezte vigyorogva, amitől éreztem, hogy kocsonyásodik a lábam és nem sok kell ahhoz, hogy a földön folyjak szét, mint az olvadt fagyi. – Életem legszebb karácsonya már csak azért is, mert te is itt vagy. – mondta még egy csók után, majd megfogva a szabad kezemet összekulcsolta ujjainkat és együtt mentünk be a lakásba.

Úgy tűnik már mindenki kényelmesen elhelyezkedett, amikor mi is beértünk. Az anyuka és az apuka a kanapén, valamint Lottie is, viszont az ikrek és Fizzy a földön terültek el.

-Mi van a kezedben? – kíváncsiskodott Fizzy, amikor kiszúrta a kezemben tartott tortát, ami le volt fedve, ezért is nem tudhatták, hogy mi lehet az.

-Oh, ez csak egy torta, amit Louis-nak csináltam. – válaszolom szégyellősen.

Azt gondoltam, hogy ezt majd csak ő fogja látni, maximum kiröhögi, és talán az elfogyasztása után se lesz bajunk, de arra nem gondoltam, hogy az egész családja láthatja majd ezt a remek művemet és talán meg is mérgezhetem őket vele.

-Torta! – kiáltott fel az egyik iker. -Ugye csokis? – kérdezte csillogó szemekkel.

-Igen. – bólintottam, azt inkább már nem tettem hozzá, hogy ezt is úgy szerencsétlenkedtem össze, nem még ha neki álltam volna valami nehezebbnek.

-Na ez pont jó, mivel én meg elfelejtettem. – mesélte Mrs. Deakin nevetve. – Teljesen kiment a fejemből. – tette hozzá.

-Semmi gond, anya. Most fontosabb, hogy sokat pihenjél. – nyugtatta meg lágy hangon Louis az anyukáját. – Gyere. – húzott Louis a konyha asztal felé, amire letettem a tortát.

Amíg én igyekeztem szépen leszedni a fóliát róla, és örültem, hogy csak egy sima szívecskét csináltam rá díszítésként, addig Louis előszedett kistányérokat és villákat. Már éppen készült felvágni a tortát, hogy mindenkinek adjunk egy szeletet (csak remélem, hogy túléljük), amikor Mrs. Deakin hangja megállította.

-Várjatok, hadd csináljak egy képet rólatok. – kutatott a táskájában, gondolom a telefonja után. – Louis tedd le azt a kést és öleld át Emily-t. – adta utasításba, majd mikor így tettünk már fényképezett is.

Még mindig kicsit kellemetlenül éreztem magamat, mert már megszoktam, hogy ha ilyeneket csinálunk kettesben vagyunk. Erre most hat szempár figyelte minden mozdulatunkat. De úgy látszik, hogy nekik nincs ezzel bajuk, nagyon kedvesek hozzám. Sőt még Lottie is többször rám mosolygott, amit először nem tudtam hová tenni, hisz megmondta, hogy nem vagyunk jóba, de viszonoztam a gesztusát.

-Most egy ilyet is. – mondta Lou, majd maga felé fordított és megcsókolt.

Nevetve toltam el magamtól, amikor meghallottam a kisgyerekek játékos fújozását.

-Na vágjuk fel azt a tortát. – szólalt meg talán most először az apuka. – Biztos nagyon finom lett. – tette hozzá kedvesen és jóhiszeműen.

Mind letelepedtünk a nappaliba egy-egy szelet tortával. Az idősebbek megint a kanapéra ültek, a kicsik a szőnyegen, ahogy végül mi is Louis-val, illetve engem az ölébe húzott. Cliff is letelepedett mellénk és vágyakozva nézett a kezemben tartott sütire, de csak a fejemet csóváltam neki, mire fújtatott egyet.

-Daisy szépen egyél! – szólt rá Mrs. Deakin az egyik ikerre, vagyis arra, amelyiküknek nincs összekötve a haja. Szóval ő Daisy, akkor a copfos kislány Phoebe.

-De mit csináljak, ha egyszer ilyen finom? – kérdezte teli szájjal.

Nagyon jól estek szavai. Szóval, akkor mégse lehet olyan borzalmas. Megnyugodtam.

-Hallottam remek matekos vagy. – szól most hozzám Louis anyukája.

-Hát olyan remeknek nem mondanám magamat. – húzom el a számat. – Viszont tényleg szeretem... főleg, ahogy Louis tartja az órákat, egyszerűen zseniális. – nézek Louis-ra, akin látom, hogy jól esik neki a dicséret, pedig szerintem már mondtam neki, de hát, ha egyszer igaz, akkor hadd hallja többször is.

- Végre valaki, aki nem alszik be az óráin. – szúrja közbe Lottie vigyorogva, így tudom, hogy csak szórakozik bátyjával. – Szerintem rém unalmas. – húzza tovább az agyát.

-Vigyázz a végén két körrel többet futsz, mint a többiek. – vág vissza nevetve Louis.

Szerintem még mindig hihetetlen, hogy nem tudnak az iskolában arról, hogy ők testvérek. Jó, oké én se vagyok egy zseni, hisz én se jöttem rá. De ahogy most itt ül előttem az egész család feltűnik, hogy azontúl, hogy mindannyian gyönyörűek, és mindegyiküknek meseszép kék szemei vannak, mégis annyira különbözőek, kivéve az ikrek értelemszerűen, de ők nagyon hasonlítanak egymásra.

-Hagyjátok abba. – csitítja el a vitát Mrs. Deakin. – Valóban remek lett ez a torta. – mutatja felém üres tányérját.

-Köszönöm. Igazából még sose csináltam, de meg akartam vele lepni Louis-t. Mégis csak szülinapja van. – fecsegtem egyre fesztelenebbül.

-Hát igen. 28 évvel ezelőtt ezen a napon érkezett meg. – neveti el magát. – Éppen a karácsonyfát díszítettem, amikor ő úgy gondolta, hogy ideje kibújni a nagyvilágba. – nosztalgiázik.

-Kezdődik. – suttogja unottan a fülembe Louis.

-Nagyon élénk egy gyerek volt már babaként is. Majdnem fél éves volt, mire végig aludt egy éjszakát. Aztán amikor elkezdett beszélni, oh ne tudd meg. Folyton mondta a magáét. Elmentem vele sétálni, ő pedig a babakocsiból mindenkinek szép napot kívánt. – folytatja a mesélést, én pedig szívesen hallgatom. – Oh, várj van a telefonomon pár kis kori kép. – jut eszébe hirtelen, majd int, hogy csatlakozzam hozzá.

-Ne már anya. – nyög fel Louis tiltakozva. – Melyikőtök mutatta meg neki, hogy hogyan kell képet áttenni telefonra? – keresi rögtön a bűnöst, de mindegyik lány kerüli a pillantását. – Szóval így állunk.

-Nézd meg. – nyomja a kezembe a telefont Mrs. Deakin. – Már akkor tudta, hogyan kell pózolni. – mutatott nevetve a képre, ahol Louis talán 4-5 éves lehet és egy piros nadrágban, valamint egy fehér pólóban a lábát húzza hátra. – Vagy ez. – nyomja tovább, így megjelenik előttem egy újabb kép. Ezen a képen az anyukájával van és tiszta maszat a szája.

-Inkább nem is akarom tudni, hogy milyen képek vannak a telefonodon. – háborodik fel Louis, de az anyukája csak nevetve leinti.

-Majd küldök párat, ha szeretnéd. – suttogja nekem bizalmasan, mire nekem felcsillannak a szemeim.

***

-Fáradt vagy? – kérdezi Louis, miután a családja kisétált az ajtón.

Este 10 van, ahogy az órára pillantok. Sokáig itt voltak, de a végére már nagyon élveztem. Mindenki nagyon kedves, humorosak pont, mint Louis. Remélem, ha egyszer én is bemutatom otthon Louis-t ugyanilyen jó hangulatban fog telni.

-Egy kicsit. – válaszolom őszintén, mivel valóban kezdem már álmosnak érezni magamat, hisz reggel korán keltem, hogy elkészítsem a tortát.

-Akkor zuhanyozunk le, aztán ha van kedved az ágyban még nézhetünk egy filmet vagy amit szeretnél. – ajánlja fel.

-Oké. – egyezek bele rögtön, majd a táskámhoz lépek, hogy elővegyem az estére elrakott pizsimet, de ahogy kinyitom a táskámat rögtön kiesik belőle a doboz, amit anya nyomott a kezembe.

Igyekszem gyorsan visszatenni, de már késő, mikor meghallom Louis hangját mögöttem.

-Az mi? – kérdezi meglepetten. -Emily? – kérdezi, amikor nem válaszolok, mert nem is tudom, hogy mit mondhatnék. – Te...te mást terveztél ma estére?

-Nem, nem, nem. – rázom meg a fejemet hevesen, és végre képes vagyok ránézni. – Anya adta mikor elhozott. Csak félt... - magyarázom meg gyorsan.

-Oh. – érti meg Louis is azonnal. – És te gondoltál már rá? – tudakolja, mire érzem, hogy tiszta vörös lesz az arcom.

-Igen. – suttogom a választ. – Én szeretném, ha veled lenne az első, de nem tudtam, hogy te... mit szeretnél vagy... oh, oké, tudom, hogy te már felnőtt férfi vagy és neked vannak vágyaid és... - hablatyoltam összevissza.

-Hé, hé. – fogta meg a kezemet és kivéve belőle a dobozt az ágyra dobta. Majd felemelte a fejemet az államnál fogva és úgy beszélt hozzám. – Őrülten kívánlak. Igazi megtiszteltetés számomra, hogy velem szeretnéd először. – kuncog. -De komolyan. Én várok rád, ameddig csak szeretnéd. – elveszek a gyönyörű kék szemek örvényében, és tudatlanul csúszik ki a számon a következő mondatom.

-És ha én most szeretném?

Látom Louis elkerekedett szemeit és csak most fogom fel, hogy mit is mondtam az előbb.

-Majd, ha ennél is biztosabb leszel benne. – mondja végül kedvesen, és hátra tűri az egyik hajszálamat a fülem mögé. – De addig is van, amit szeretnék kipróbálni veled, ha te is benne vagy. – csókol meg annyi érzelmet vegyítve ebbe az egy csókba, hogy érzem hamarosan újra kell éleszteni engem.

-Oké. – válaszolom kábultan.

Megfogva a kezemet az ágy felé vezet, majd óvatosan ledönt rá és fölém mászik. Ahelyett, hogy megcsókolna a nyakamat veszi célba és finom puszikkal lepi be, majd egy ponton szívni kezdi, mire a hátam ívbe feszül és jól eső nyögések hagyják el a számat. Szépen lassan elkezdi felgyűrni a pólómat, így áttér a hasamra és ott halmoz el puszikkal. Mikor ez tudatosul bennem, ijedtemben behúzom a hasamat.

-Ne csináld ezt. – mondja, de a hangja tompa, mivel még mindig a hasamat cirógatja a szájával. -Én imádom a kis pocidat.

Végül a felsőm le is kerül rólam és egyszerűen a földre hajlítja. Kissé kellemetlenül érzem magamat, de hamar megoldja, hogy megint csak a rózsaszín köd lebegjen előttem és ne agyaljam túl a dolgokat.

-Gyönyörű vagy. – mondja, miközben újra felém hajol és megcsókol.

Kezdek bátrabb lenni és a hajába túrok, amit egy jól eső nyögéssel jutalmaz, majd hozzám dörgölőzik ott lent, miközben elmélyíti a csókunkat. Vágyakozva kapok ajkai után, mikor elhúzódik, de csak megrázza a fejét. Más tervei vannak. Kicsatolja az övemet, majd szép lassan, mint a pólómat is elkezdi lefelé húzni rólam. Mikor már csak fehérneműben fekszek előtte, morcosan nézek rá.

-Vetkőzz le te is.

-Azonnal. – vigyorog, majd feláll az ágyról és pillanatok alatt ledobja magáról a pólót és a gatyát.

Mikor visszamászik fölém nem bírom ki muszáj végig simítanom a hasán, ami bár nem hat kocka, mégis gyönyörűen feszülnek ott az izmok. Annyira szeretem, hogy nem egy túlságosan kigyúrt pasi, mégis csodálatos teste van. Hamarosan lekerül rólam a melltartó is. Úgy érzem, hogy lebegek, annyira jó érzés minden, amit csinál. Teljesen rá bízom magamat, és úgy tűnik őt nem zavarja.

-Bízol bennem? – suttogja a fülembe, amitől tiszta libabőr leszek.

-Teljesen. – válaszolom a szemébe nézve.