Sziasztok! ❤️
Meg is hoztam az új részt (remélem van, aki még olvassa😅😊)! Nem egy hű, de izgalmas fejezet, de a következő az lesz😁
Veletek mi újság? Hogy telik a nyaratok? 😊
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett visszajelzéseket! ♥️😘
Jó olvasást! 🥰
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

Reggel szerelmemmel a karjaimban ébredtem. Ennél jobb reggelt el se tudok képzelni. Imádom, ahogy fejét a mellkasomon pihenteti, így érezhetem hajának epres illatát, ami egyszerűen megbabonáz. Egyenletesen szuszog még, így nem nagyon akarok mozogni, nehogy felébresszem.

Behunyom a szemeimet, hogy kicsit pihentessem őket. A tegnap estére gondolok. Éppen kajálni indultunk Harry-vel (bár nem tudom, hogy este 10-kor hol akartunk volna enni), amikor megkaptam Emily üzenetét. Tudtam, hogy nem érti, hogy miért kérdezek ilyet, de azt akartam, hogy meglepődjön és úgy tűnik sikerült is. Hihetetlen volt, hogy újra a karjaim között tarthatom. Pedig egy hetet se voltunk távol egymástól. Bele se merek gondolni, hogy ennél hosszabb ideig távol legyek tőle.

Csörömpölést hallok a konyha felől, Harry már ébren van. Általában ő volt régen is, aki előbb felkelt. Én jobban szeretek lustálkodni még. Lehet a csörömpölés miatt, de Em elkezdett mozgolódni, így tudtam, hogy hamarosan felébred majd. Tényleg nem kellett sok, hogy gyönyörű zöld szemeibe nézhessek, amik úgy csillogtak, mint égen a csillagok egy sötét éjszakán. Amikor elkezdi maga körül felfogni a világot egy hatalmas mosoly terül el az arcán.

-Jó reggelt gyönyörűm! – mondom neki a reggeli rekedt hangomon.

-Jó reggelt édes! – suttogja, és kicsit feljebb csúszik, hogy egy csókot nyomjon ajkaimra. – Mondtam már, hogy szeretek melletted ébredni? – kérdezi.

-Mintha nem tudnám. – villantom meg a szórakozott mosolyom. – Én is. Szeretném, ha minden reggelem így indulna. – váltok komolyra.

-Egy nap talán. – suttogja, talán nem is akarja, hogy meghalljam.

Igaz, hogy még annyira nem mentünk bele ebbe a témába, hogy mikor is szeretnénk majd felvállalni ezt a szerelmet. A legbiztosabb, hogy az iskola végéig várnunk kell és még akkor is bizonytalan. Múltkor elmesélte, hogy mi várta otthon a bál éjszakája után. És örülök, hogy a családja már tudja, hogy van valakije, így talán nem esnek annyira kétségbe, de tudom, hogy nem húzhatjuk sokáig az időt. Hiába vagyok felnőtt férfi, mégis akárhányszor arra gondolok, hogy a családja, de legalábbis az anyukája elé kell állnom és elmondani, hogy igen visszavonhatatlanul beleszeretem a lányába, mindig megrettenek. Amiket eddig mesélt az anyukájáról úgy tűnik, ha nem is rögtön, de elfogadná a dolgot, de mi van, ha mégse? Mit csinálunk akkor?

-Mit szeretnél reggelizni? – kérdezem inkább, ezzel kirántva magamat a gondolataim közül még mielőtt olyanon dolgokat kezdek el túlagyalni, amik egyáltalán nem biztosak.

-Mit lehet? – kérdez vissza, és közben belenéz azokkal gyönyörű zöld szemekkel az én kékjeimbe.

-Hát, ha Harry még nem falta fel, akkor elvileg van maradék pizza vagy pedig müzli. – gondolkodom hangosan, mert őszintén megmondva, annyira én se tudom Harry miket tart itt.

-Szerintem a müzli jó lesz. – válaszolja, aztán felkel, majd értem nyúlva engem is felsegít.

Kissé fáj a hátam. Na, nem azért, mert olyan öreg lennék szimplán elszoktam ettől az ágytól, ami nem a legkényelmesebb. Összekulcsolom a kezünket és úgy megyünk ki a konyhára, ahol Harry ül a két személyes bárpultnál és müzlit tömve magába telefonozik.

-Jó reggelt tubicáim. – néz fel a telefonból, hogy vigyorogva köszöntsön minket. – Hogy telt az éjszakátok?

-Kényelmetlen volt az ágy. – morgom az orrom alatt. – Ülj csak le, majd én elkészítem. – mondom Emily-nek és az egyetlen szabad hely felé tessékelem.

Szerencsére találok még két müzlis tálat, amik remélhetőleg tiszták. Oh, és Coco Pops van, ami a kedvencem. Remélem Em-nek is ízleni fog. Miközben én elkészítem kettőnk reggelijét, addig hallom, hogy Harry csevegést kezdeményez a szerelmemmel.

-Szóval Emmy mesélj nekem magadról. – kezd bele Hazza.

Látom először az arcán a meglepettséget, aztán megfontolva a mondanivalóját belekezd. Közben én is elkészülök a müzlikkel (Michelin csillagot nekem), és leteszem eléje az egyiket, én pedig állva eszek.

-Itt éltem Londonba egészen nyár közepéig, amikor a szüleim válása miatt Donny-ba költöztünk a nagymamámhoz. Aztán ott iratkoztam be suliba, ahol már első napomon találkoztam Louis-val, igaz, akkor még nem tudtam, hogy ő egy tanár. – itt kicsit elneveti magát, és édesen elpirul. Nekem már mesélt erről az alkalomról, amiről én el is feledkeztem. Amikor Liam irodájában voltam bent, éppen kicsit összeszólalkoztunk, mivel szóvá tettem, hogy a szerdai napom kissé kaotikusra sikerült, így ezen felhúztam magamat. Akkor jött be ő is, hogy a tankönyveiről érdeklődjön. Annyira el voltam foglalva a saját dolgommal, hogy fel se tűnt, hogy ő lehet az új lány. Nekem a tesi óra az első, amire határozottan emlékszem, hogy már akkor is többet figyeltem őt, mint bármely más diákomat.

-Louis a Pán Péter, mi? – neveti el magát Harry is. – Olyan, mintha sose öregedne. Bezzeg én. – mutat végig magán.

-Ja, haver, kérdezni is akartam, hogy mi ez a pornós bajusz. – kotnyeleskedtem közbe, mire kaptam tőle egy dühös pillantást, Emily-től pedig egy nevetést.

-Ne szekálj már, ennek is 26 év kellett. – háborodik fel, de mi csak nevetünk rajta. – És tudod valakinek tetszik. – húzza ki magát.

-Oh, annak a titokzatos lánynak? – csapok le a témára rögtön.

Az első napon Harry csak futólag említette, hogy van egy lány, aki tetszik neki, de elég lassan haladnak. Azóta nem hozta szóba, én pedig el voltam foglalva az én szerelmemmel. De örülnék, ha kicsit többet is megosztana.

-Igen. – most ő az, aki kicsit visszavesz. Már azt hittem, hogy nem is folytatja tovább, amikor lassan és megfontoltan mesélni kezd. – Igazából az egyik csapattagnak, aki elég közeli barátom, a volt menyasszonya. – nyögi ki, mire kikerekednek a szemeim. – Így csak nagyon ritkán tudunk találkozni, mert én elég sokat dolgozok a stadionba, ahol elég feltűnő lenne, ha ő is arrafelé járkálna. És néha olyan, mintha még mindig nem tette volna túl magát a srácon, így eléggé szarul érzem magam, ha kicsit többre vágyom néha. De annyira gyönyörű, okos és jó humora van. Nem tudom mit kezdjek az egésszel. – foglalja össze röviden a dolgot.

Én még mindig kicsit sokk alatt vagyok, hisz tudom, hogy Harry nagyon becsületes és tisztalelkű ember, ezért sose gondoltam volna ezt róla. De a saját példámból kiindulva rájöttem, hogy a szerelem nem válogat. Nem számít a kor, a testi különbségek, vagy az, hogy egy jó barátodnak az exe. Mert hát ugye van az a kimondatlan szabály minden baráti körben, hogy más exével nem kavarunk.

-Miért már csak volt? – fogja meg a lényeget Emily.

-Nem én voltam az oka. – nyugtat meg minket első körben Harry. – Igazából nem úgy mentek köztük a dolgok, mint ahogy azt elképzelték és korai is volt a dolog, hisz csak fél éve voltak együtt. Ezért is félek, mert mi van, ha velem se olyan, mint ahogy azt ő elképzelte? Ha nem tudom neki azt nyújtani, amire vágyik? – törnek fel benne a kétségek.

-Hát haver, csak azt tudom tanácsolni, amit te is mondtál nekem. Szedd össze a tökeidet! Próbálj meg vele több időt tölteni, ha úgy van, hívd ide a lakásodra próbáljatok meg összeszokni, és akkor együtt kitapasztaljátok, hogy milyenek is lennétek együtt egy komolyabb kapcsolatban. – mondom el a tanácsomat, és közben Emily háta mögé lépek és átkulcsolom a derekát, így a mellkasomra húzva őt.

-Tudod, jobban szeretem, ha én adhatok neked tanácsot. De azért kösz. – villant rám egy mosolyt Harry, majd a hajába túr kínjába, ami már amúgy is ezerfelé áll.

Ezután általános témákról beszélgetünk, amikhez Emily is hozzá tud szólni. Szinte repesek a boldogságtól, hogy ilyen természetes dolgokat csinálhatok vele, mint az, hogy együtt reggelizünk, magamhoz ölelem és puszikkal halmozom el, amikor csak kedvem tartja. Nem kell attól tartanom, hogy mikor lát meg valaki minket, hogy ezzel kockáztatom az állásomat. Imádom nézni, ahogy Harry-vel beszélget mostanra már olyan folyékonyan, mintha évek óta ismernék egymást. Mondjuk Harry elég nyitott természet, hamar meg lehet vele találni a közös hangot, viszont tudom, hogy Emily kicsit visszahúzódóbb és nem mindenkinek nyílik meg rögtön. Én inkább nem is nagyon szólok a témába, csak hallgatom őket.

-Nem megyünk el valahova? – veti fel az ötletet Harry.

-Meddig érsz rá? – kérdezem Emily-t, hiszen arra vissza kéne őt juttatnom az apja házához, mikor indulnak haza a bátyjával.

-Öt körül beszéltük az indulást. – mondja, mire a fali órára nézek, amin délelőtt 11 áll. Még van időnk bőven.

-Menjünk ebédelni. Van egy jó kis kajálda itt a környéken. – pattan fel Harry. – 10 perc múlva indulunk. – viharoz be a szobába.

Mi is bevonulunk a szobába, hogy valamit felvegyünk, amikor meglátom Emily tanácstalan arcát.

-Nekem csak ez a ruhám van. – emeli fel a székről az estélyi ruhát. – Kicsit kirívó egy kajáldába. – húzza el a száját csalódottan.

Az agyam ezerrel kattog, hogyan is orvosoljam a problémát, amikor eszembe jut, hogy a táskámba két farmert raktam el a biztonság kedvéért. Előveszem a fekete skinny farmert, és a kezébe adom.

-Szerintem annyira nem lesz nagy rád, fel tudod tűrni az alján. Meg mindjárt kérek egy övet Harry-től. – indulok meg a másik szobába.

Mire visszaérek ő már felvette, és fel is törte az alját. Tökéletes. Már csak egy felsőt kell neki adnom, és kész is. Ilyenkor talán jó is, hogy nincs köztünk olyan hű, de nagy méretbeli különbség és hogy egy kicsit (mondom egy kicsit) nőies alakom van. Ezt is szeretem benne, hogy ahelyett, hogy elkezdene hisztizni, hogy pasi ruhába ő nem megy sehova, még élvezi is a helyzetet, hogy az én ruháim vannak rajta. Hát még én, hogy élvezem. Míg én is elkészülök addig ő elmegy Harry-től egy fésűt is kölcsönkérni. Tudom, hogy a göndör barátomnak van olyanja, még ha erősen tagadja is.

***

-Hát én teli vagyok. – dől hátra Emily a boxban, mikor megette az utolsó sült krumplit is.

-Egészségedre. – adok egy puszit az arcára, amit mosolyogva fogad.

Igazán kis hangulatos hely ez a kajálda, ahová Harry hozott minket. Bárcsak otthon is megtehetném ezt, hogy bármikor és bárhová elmehetnék Emily-vel enni, vagyis hát randizni. Amikor először hívtam őt, igyekeztem mindig olyan helyet választani, ahol nagyon minimális esélyt láttam arra, hogy összefussunk bárkivel, főleg az iskolából. De így is többnyire rejtőzködnünk kellett. De én nem akarom őt rejtegetni, sőt világgá akarom kiáltani, hogy ő az enyém, és büszkén megfogni a kezét az utcán, megcsókolni, táncolni vele péntek esti bulikon. Bármit, amit jelenleg nem tehetünk meg, mert nem tudhatjuk, hogy mikor lát meg minket olyan, aki tudja, hogy mi tanár és diák viszonyban állunk egy iskolában.

Éppen Harry és Em beszélgetését hallgatom, amikor a lány hirtelen elnémul és kissé rémülten kapja a tekintetét az ajtó irányába, ahol egy nagyobb diák társaság lép be. Körülbelül vele egyidősek, és a reakciója alapján gyanítom, hogy ismeri őket. Igyekszik elfordulni, hogy ne vegyék észre, de ez talán nem annyira egyszerű, mivel már csak hátul vannak szabad asztalok, így kénytelenek elhaladni mellettünk, ő pedig a szélén ül. Már kapcsolnék, hogy segítsek neki az elrejtőzésben, mondjuk magamhoz húzom, hogy ne látszódjon az arca, amikor megszólal az egyik srác a csoportból egyenesen ránk nézve.

-Hé, Em, te vagy az? – vigyorog a barna hajú srác.

Látom Emily arcán, hogy bár kelletlenül, de igyekszik egy mosolyt varázsolni az arcára, és úgy fordul a srác felé. Próbálom meghúzni magam, így talán nem tűnők fel egyik gyereknek sem.

-Sziasztok! – köszönt mindenkit, hisz most már mind az öten őt nézik. – Mi újság veletek?

Három lányról és két srácról beszélünk. Úgy tűnik, hogy ők lehettek a régi baráti társasága. Párszor már említette, hogy mióta elköltöztek nem kereste őket, illetve ők se őt, így érhető a mostani kínos szitu. Látszik rajtuk, hogy magánsuliba járnak, már csak a viselkedésükön és a ruházatukon is. Tudtam, hogy Emily is onnan származik, hisz már első nap téma volt a tanáriba, hogy egy magánsulis diákot vettünk át, és majd biztos nyavalyogni fog mindenen, meg elégtelenkedni. De Em mindenkinek meglepetést okozott, ugyanis sose volt egy rossz szava se, hogy milyen gáz neki most egy állami suliba járni ezek után. Sőt nekem már többször is mesélte, hogy sokkal jobban érzi magát itt, mint valaha a londoni suliba. Látszik, hogy inkább az apja pénze és neve miatt járt oda, mint azért, mert ő is azt akarta volna.

-Minden cool. De veled mi van? Leléptél a nyáron és Amanda mesélte, hogy mi történt a szüleitekkel. – válaszolt először a srác, aki megszólította.

-Jaja, azóta eléggé beképzelt lett. – folytatja a sztorit az egyik lány, miközben festett szőke haját csavargatja az ujjai között és idegesítően csattogtatja a rágóját.

A hideg ráz ezektől a srácoktól és még örülök, hogy nem ilyen arcok járnak a mi sulinkba. Szerintem agyvérzést kapnék, ha valaki így csattogtatná a rágót az órámon, sőt inkább kivágom az óráról, majd kapok agyvérzést. Közben Harry-re pillantok, aki szintén csendben figyeli az eseményeket, és szerintem ő is rájött, hogy óvatosnak kell lennünk.

-Tegnap volt az esküvőjük. – igyekszik semleges hangon válaszolni Emily.

-Uh, tiszta gáz. – szólal meg megint a festett szőke, a másik kettő lány csak nagyokat hümmögve ért egyet. – És kik a haverjaid? – bök felénk a fejével, mintha mi ott se lennénk. – Nem tudtam, hogy ott Doncaster-be ilyen pasik vannak. – nevet fel, és tényleg nem zavarja, hogy mi is itt ülünk és halljuk minden szavát.

-Mi tavaly végeztünk. – kotyog közbe Harry. Értetlenül kapom rá a tekintetem. Most mégis mi a jó büdös francot csinál. Emily is csodálkozva néz rá, de Harry folytatja tovább a mesét. – Egy buliban találkoztunk Emmy-vel, és irtó klassz csaj, tudjátok. Aztán most a hétvégén itt Londonban bulizunk.

Csak nehezen tudom visszatartani a nevetésemet, Harry szövegét hallgatva, ahogy próbál az ő szintjükön beszélni. És még viccesebb, amikor az öt gyereken látszik, hogy el is hiszik ezt. Mármint oké se Harry, se én nem nézünk ki olyan öregnek, de ezt bekajálni, hogy csak egy év van köztünk Emily-vel.

-Ja, megyünk is, mert hamarosan indulunk haza. – kapcsol Emily, feláll a helyéről és igyekszünk kikerülni a társaságot, még mielőtt több kérdéssel halmoznának el minket.

Harry hatalmas nevetésbe kezd, miután kiértünk az utcára és biztos hallótávolságon kívül vagyunk már.

-Bocsi Emmy, de úgy tűnik ezek a srácok nem az agyukról híresek. Te lehettél a csoda köztük. – mondja nevetve, mire mi se bírjuk tovább egyszerre kezdünk el nevetni a dolgon.

***

-Majd hívj, ha te is hazaértél. – ígérteti meg velem Emilly, még mielőtt kiszáll a kocsimból.

-Mindenképp. – adok egy puszit a szájára ígéret képen. – Vigyázatok magatokra. – intek még mikor elindul az apja háza felé. Körülbelül az utca másik felén tettem ki, így gyalog fog megérkezni, talán nem lesz feltűnő.

Én még visszamegyek Harry-hez a cuccaimért, aztán utána indulok haza. Vissza megint oda, ahol csak a lakás négy fala között lehetünk biztonságba. De végre téli szünet, így ebben a három hétben megtehetjük, hogy nem gondolunk az iskolára. Még nem pontosan beszéltük meg, hogy mikor jön át hozzám, de majd biztos egyeztetjük még. Már alig várom. Elterveztem, hogy idén én is állítok karácsonyfát. Az elmúlt években nem tettem, mert úgyis mindig anyánál karácsonyoztam, így feleslegesnek találtam, de nem most, amikor végre van kivel megosztanom ezt az ünnepet. Már alig várom.